Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-02 / 230. szám

Kézilabda Labdarúgás a világ minden táláról A litvánok ellen készülnek Dvéri és Tóth N. „befutott” MTI ____________________ A Litvánia elleni világbajno­ki selejtező — szerda, 18 ó, Tököl — előtt nincs könnyű helyzetben Kővári Árpád, a magyar férfi kézilabda-váloga­tott szövetségi kapitánya. Je­löltjei közül ugyanis nemcsak Bendó Csaba, hanem Oszlánczi András is sérüléssel bajlódik. — Muszáj volt egy újabb já­tékost behívni a keretbe, mert különben jobbszélső nélkül maradtunk volna. A választá­som a dunaújvárosi Kertész Balázsra esett — mondta a szakvezető, akinek munkáját az edzők közül Kiss Szilárd és Koleszár György segíti. Kővári Árpád hozzátette azt is, hogy a beálló posztot leszá­mítva, ahol Mezei Richájd és Zsigmond György szinte telje­sen azonos eséllyel küzd a csa­patba kerülésért, megvannak az első számú jelöltjei. A kapuban Szathmári János, a jobbszélen Kertész Balázs, jobbátlövőként Kotormán Attila, irányítóként Bartók Csaba, balátlövőként Éles József, a balszélen pedig AP, MTI________________ Ma ga az is meglepetés, hogy a szingapúri 415 ezer dolláros tenisztornán a harmadik helyen kiemelt holland Paul Haarhuis már az első fordulóban simán kikapott a szinte ismeretlen svéd Patrik Fredrikssontól. De sokkal érdekesebb az, amivel a világranglistán 26. helyezett holland megindokolta harma­tos játékát. — Vereségem száz százalé­kig annak tudható be, hogy a közelmúltban nősültem. Az az igazság, nem edzettem eleget. Talán érthető, mással voltam elfoglalva... — mondta sejtel­mesen a franciaországi mézes­hetekről visszatért Haarhuis, Reuter, MTI________ Reggie Miller ismét aláírt az Indiana Pacershez. Az észak­amerikai profi kosárlabda-baj­nokságban (NBA) szereplő csapat négy évre 36 millió dol­lárért tudta Indianapolisban tar­tani a kitűnő játékost. A 31 esztendős Reggie Millernek óriási része van abban, hogy az Indiana Pa- cerst az NBA legjobb klub­jai között tartják számon. A hírek szerint Miller a Pacers­Pásztor István élvezi a bizal­mat. —Ez a támadásban elképzelt legerősebb felállás, a védeke­zésben viszont fontos szerep jut Csoknyai Istvánnak is. — Hazai pályán mindenkép­pen győzelemmel akarunk be­mutatkozni — említette a szö­vetségi kapitány, akinek meg­látása szerint a litvánok külö­nösen a kapusukra, a beállójuk­ra, az irányítójukra és a balát­lövőjükre lehetnek büszkék. Magyarország, Litvánia, Uk­rajna és Macedónia küzd a kvartetten belül a biztos vb- döntőbe — 1997,Japán —ju­tást jelentő első hely megszer­zéséért. A szakemberek szerint a mezőnynek nincs kiemelkedő favoritja... A magyar keret: Szathmári János, Nagy Zol­tán, Perger Zsolt — kapusok; Pásztor István, Kis Ákos, Éles József, Csoknyai István, Só- tonyi László, Gulyás István, Zsigmond György, Bartók Csa­ba, Mezei Richárd, Vass Gábor, Kotormán Attila, Kertész Ba­lázs — mezőnyjátékosok. aki szeptember 12-én vezette oltár elé menyasszonyát, Anyái. A szeptemberi US Open-vi- adalon párosban döntős Haar­huis szerint 20 éves ellenfele azért nyert, mert nem volt vesz­tenivalója. Az ATP rangsorá­ban 137., a főtáblára szerencsés vesztesként fölkerült Fredrik- ssont azonban ez egy cseppet sem érdekelte. — Ez volt életem eddigi leg­nagyobb győzelme -— örvende­zett. — Elég későn derült ki, hogy játszanom kell, ezért nem is volt időm a mérkőzésre gon­dolni. Eredmények: 1. forduló: Fred- riksson (svéd)—Haarhuis (hol­land, 3.) 6-3, 6-2, Sinner (né­met)—Carlsen (dán) 7-5,6-3 nél szeretné befejezni pálya­futását. „Boldog vagyok, hogy sike­rült megállapodni Reggie-vel. Itt mindenki tiszteli és szereti. Nagyon jó érzés, hogy még so­káig nálunk akar maradni” — mondta Larry Brown, az Indi­ana Pacers vezetőedzője. Reggie Millert 1990-ben, 1995-ben és 1996-ban is bevá­lasztották az All-Star-csapatba. Ráadásul idén tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert amerikai válogatottnak. MTI ______________ Sz erda délután 15.30 órától (játékvezető Puhl Sándor) ba­rátságos mérkőzést vív a ma­gyar utánpótlás-válogatott az olaszok hasonló korú játéko­sokból összeállított futballcsa- patávaL A 21 évesek Megyeri úti felmérője jól jön Ubran- kovics Mihály szövetségi edző számára. — Jól is, meg kicsit nem is — mondta a dunavarsányi edzőtáborból Ubrankovics Mi­hály. — Úgy másfél éve még Csank János irányítása alatt volt kinn egy csapatunk az ola­szoknál. Ott egyeztek meg ar­ról, hogy legyen egy visszavá­gó. Olaszok ellen gyakorolni nagyszerű dolog. Ám ha arra gondolok, a jövő keddi, Norvé­AFP/MTI_______________ Hé tfőn játszotta le bajnoki mérkőzését a St. James Park­ban a Ferencváros kupaellenfe­le, az angol Newcastle United. Az UEFA Kupa második for­dulójának első 90 percén (ok­tóber 15.) az Üllői úton gyepre lépő, Kevin Keegan menedzser vezette albioni gárda változa­tos mérkőzésen, otthon 4-3-ra verte az Aston Villát. A Keegan-gárda bizonyos fokig könnyű helyzetben volt, mert a 43. percben az Aston Villa játékosa, Mark Draper megkapta a második sárga lap­AFP, MTI Október kilencedikén Osló­ban világbajnoki selejtezőt játszik a magyar futballválo­gatott. A norvégok elleni 90 perc során hétfőn még Viking Stavanger-játékosként je­gyezték Egil Östenstadot. Keddre ez törölhető, már a múlt. Santiago de Chile: Pozitív eredményt hozott a dopping- vizsgálat Carlos Rojasnál, a chilei Santiago Wanderers csa­patának labdarúgójánál. A já­tékos vizeletmintájában koka­inra és marihuánára bukkantak a Colo-Colo elleni, szeptember 21-ei, 0-0-ás mérkőzést meg­előző ellenőrzésnél. Rojas visszaesőnek számít, mert két éve egyszer már lebukott a dop­pingkontrolion, még az angol Everton vendégjátékosaként. Előélete miatt a Santiago Wan- derersnél csak feltételes szerző­dést kapott, amelyet az ügy ki­pattanása miatt hamarosan fel is bontanak. A kábítószer­élvező chilei labdarúgóra egy­éves eltiltás vár. (EFE) Buenos Aires: Ismét gólt szerzett az argentin labdarúgó­bajnokságban a Velez Sarsfield kapusa, Jósé Luis Chilavert. A paraguyai válogatott háló­őrének ez volt a második talá­lata az új pontvadászatban. A kapus ezzel a két góllal együtt 1996-os „összgyűjteményé- ben” már 7 gólnál tart, négyet 1 l-esből, hármat szabadrúgás­ból lőtt. (Reuter) gia elleni drammeni Eb-selej­tező előtt a Magyar Kupa-csa­ták okán szerda délután leg­alább nyolc kerettagommal nem számolhatok, akkor van­nak aggályaim. —Az állomány? — Kovács B. és Győri sérü­lés miatt kimaradt. Meghívtam Babos kapust, ráadásul a Vide­oton FC Fehérvár időközben fölajánlotta Dvérit és Tóth N.-t. Ők ezek szerint nem futballoz­nak a kupáért. Kicsit meg­lepődtem, dehát öröm számom­ra ez a fejlemény, hiszen lehet­séges, hogy tagjai lesznek a norvégok elleni keretemnek. Amúgy az olaszokkal szemben olyan fiúkat is megnézek, akik­kel korábban nem számoltam. A finnek elleni Eb-selejtezős 0-1 után vélhetően frissítek is ját is. Innentől 10 emberrel folytatta és fejezte be a vendég­gárda, mely amúgy a 4. perc­ben Dwight Yorké révén veze­tést szerzett. Erre egy perc múl­va jött Les Ferdinand válasza, az NU egyenlített. A 22. perc­ben ismét ő szaggatta meg az Aston hálóját, és még jóval a félidő vége előtt (38. perc) Alan Shearer is eredményes volt. Ezután következett Draper pi­ros lapja, mintegy sorsdöntő fordulatként (3-1). Szünet után sem nagyon aka- ródzott két vállra hengerülnie az Aston Villának. A 60. perc­ben Yorké szépített (3-2 a New­A 24 éves csatár három évre (egy év pluszként hosszabbít­ható, ha úgy gondolják a „fe­lek”) az angol Premiership je­lenlegi 18. helyén tanyázó Southampton együtteséhez írt alá. Östenstad a Vikingben 23 forduló során 22 gólt szerzett. A válogatottban háromszor ju­tott szóhoz, és ugyanannyi gólt jegyez. Porto: Kihasználva, hogy a világbajnoki selejtezők miatt szünetel a portugál bajnokság, az FC Porto együttese csütör­tökön Svájcban a Servette csa­patával játszik edzőmérkőzést. Bár Antonio Oliveira hat válo­gatott játékosára nem számít­hat, Lipcsei Péter neve így sem szerepel a 15 fős utazó keret­ben. (EFE, MTI) Manchester: Alan Ball távo­zása után sietősen keresi új vezetőedzőjét a Manchester City futballklub. A Premier- shipben érdekelt, ott szereplő City már több szakvezetővel tárgyalt, mind ez idáig ered­ménytelenül. Az Arsenal korábbi mestere, George Graham volt az első a sorban, aki kikosarazta a man­chesterieket. A Crystal Palace edzője, Dave Bassett követke­zett ezután elutasító válaszával. Kedden végleges — bár igen udvariasan megfogalmazott — nemmel válaszolt Willie Dona- chie is. — Meleg szívvel gondolok a Cityre, de nem hagyom ott az Everton — fogalmazott Willie Donachie. (AFP, MTI) egy kicsit, mert az Üllői úti csa­tavesztés Suomi ellenében rop­pant bánt... Ubrankovics pénteken 11 órára várja a Népstadionba a norvégok ellen figyelembe vett kerettagjait; onnan irány újra Dunavarsányi-—Vasárnap utazunk Skandi­náviába. Tizenhat fiatalt viszek magammal, az esti órákban Oslóban csatlakozik hozzánk Bukrán és Lendvai, a két légi­ós. Azonnal utazunk is tovább a fővárostól 45 kilométernyire lévő Drammenbe — tette tel­jessé a heti elfoglaltságot a szö­vetségi edző, akik Itália ellen a következő gárdát küldi gyepre: Milinte — Molnár B., Barna, Juhász T., Gabala — Kriston, Dvéri, Kovács N., Tóth N. — Tököli, Pál Z. castle-nak), ám Howey gyors választ adott (67. p. — 4-2). Yorké is eredményes volt, mes­terhármasát érte el a 69. perc­ben! így nyert végül 4-3-ra a Keegan-féle „Szarkák” legény­sége. Noha minden összehasonlí­tás sántít egy kicsit, az tény, hogy a St. James Parkban is sebezhető a newcastle-i védő­sor, amit bizonyára Varga Zol­tán, a ferencvárosiak vezető­edzője jegyez meg a legjobban. A Premiership élcsoportja a 8. forduló után: 1. Liverpool 20 pont, 2. Newcastle 18,3. Arse­nal 17. Graeme Souness, a Sout­hampton vezetőedzője szerint, ha valaki javíthat együttese hely­zetén a góljaival, az a norvég fi­atalember. Vélhetően a magya­rok ellen is szóhoz jut október­ben a most már albioni légiós. A jelenlegi norvég vb-selejtező keretben — 18 játékosról van szó—kilencen az angol bajnok­ságban keresik kenyerüket. Hajdó és Veres előbbre lépett MTI A Játékvezetői Testület elnöke tájékoztatta az MLSZ elnökségét a játék­vezetők nyári továbbképző táboráról. A játékvezetők ebben az évben három, a jövő évben pedig négy al­kalommal fognak vizsgáz­ni fizikai felkészültségük­ről. Aki nem tudja teljesí­teni az előírt szinteket, nem működhet. A testület a nemzetközi játékvezetői keretekbe tör­ténő javaslatokat az alábbi­ak szerint fogadta el: FIFA-játékvezetők: Puhl Sándor, Vágner László, Pillér Sándor, Juhos Attila, Vad István, Tóth Vencel, Hanacsek Attila; FIFA-asz- szisztensek: Hamar László, dr. Bozóki Imre, Ring János, Tompos Zoltán, Mező Béla, Hrabovszky András, Koch György; teremlabdarúgó FIFA-játékvezetők: Szabó Zsolt, Lánczos Gábor, Haj­dó Attila, Veres László. Raul a váloga­tottban EFE, MTI ___________ A Bajnokok Ligájában tavaly a Ferencvárosnak is komoly fejtörést okozott játékával, gól­jaival a Real Madrid ifjú sztár­ja, Ráül Perez, aki mostanra beérett, kész futballistává vált. Legalábbis ez a megállapítása a spanyol sportsajtónak. Gyakorlatilag teljes az egyet­értés abban is, hogy a csatár megérett a válogatottságra. Az „össznépi” ítélettel egyet ért Javier Clemente szövetségi ka­pitány is. Olyannyira, hogy a meggyőző teljesítmények, így a múlt hétvégi produkció elis­meréseképpen behívta bővebb keretébe a „királyi gárda” re­mek támadóját is. A Marca című sportláp ne­mes egyszerűséggel „Don Raúlnak” keresztelte el a lab­darúgót, aki — az újságíró minősítése szerint — a legki­válóbb újonc azon az össze­sen tizenkilenc nevet tartal­mazó listán, amelyet a kapi­tány állított össze a csehek el­leni mérkőzésre. A váloga­tottba frissen bebocsátást nyertek között van egyébként a Betis védője, Roberto Ríos és az Athletic Bilbao csatára, Ismael Urzaiz is. — Raúl gyorsan fejlődött, s egyre jobb futballistának szá­mít — mondta beválogatásá- ról Javier Clemente. — Olyan, aki érti és követi is az én gon­dolkodásmódomat. Ráadásul a Reálban azon a poszton ját­szatja edzője, Fabio Capello, amely a leginkább szolgálja labdarúgótudásának elmélyí­tését. Wright el­nézést kért Reuter, MTI Ian Wright, az angol Arsenal labdarúgója elnézést kért David Pleattől, a Sheffield Wednes­day vezetőedzőjétől, amiért a közelmúltban nyilvánosan per­verznek nevezte. — Csak vicceltem, nem gon­doltam volna, hogy idáig fajul a dolog — próbált magyaráz­kodni Wright egy televíziós in­terjúban. A csatár azután tette meg nagy vihart kavart kijelen­tését, hogy Pleat bepanaszolta az Angol Labdarúgó Szövet­ségnél, mert a Sheffield elleni mérkőzésen két incidensnek is részese volt. Az edző vizsgálatot kért, mert a televíziós közvetítésben jól lehetett látni, amint Wright visszahúzta a Sheffield Wed­nesday játékosát, Regi B linkért, majd megtaposta a hátvéd Dejan Stefanovicot. A Daily Mail című angol na­pilap szerint, a szövetség ma­gyarázatot kért Wrighttól a tör­téntekre. Az újság ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Pleatet kilenc évvel ezelőtt figyelmez­tetésben részesítette a rend­őrség, mert három ízben rajta­kapták, hogy örömlányokra vadászott. A tréner akkor, az ügy kipattanását követően le­mondott a Tottenham vezető­edzői tisztéről. Géléi tartotta az edzést MTI ______ Gé léi József, a PMFC-Titán labadarúgócsapatának vezetőedzője a szombati bajnoki mérkőzésen a Haladás VFC-től elszenvedett 6-0-ás vereséget követően első felindulásában úgy nyilatkozott, hogy feláll a kispadról. Később tárgyalt a pécsi vezetőkkel, akik igyekeztek maradásra bírni. A szakvezető keddre ígért végleges választ. Ennek közzététele előtt mindenesetre a délelőtti edzést ő vezényelte Pécsett. Teniszsport Haarhuis a nászút miatt veszített Kosárlabda Reggie Miller marad Győzött a Fradi kupaellenfele Újabb norvég az angol ligában Hírek, röviden

Next

/
Thumbnails
Contents