Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)
1996-10-02 / 230. szám
UJ KELET Riport 1996. október 2., szerda Előkészítik a technikai eszközöket Fontos a megfelelő ruházat A szerző felvételei V advízi evezés Őrült sportok. Az emberek többsége csak így emlegeti a nem hétköznapi, többnyire jókora adag bátorságot, mi több, vakmerőséget igénylő testmozgásokat. Azokat a sportágakat, amelynek képviselőit a „normális” emberek többsége ámulva, csodálva és némileg irigykedve nézi a televízió képernyője előtt ülve. Csodálják őket, mert van bátorságuk megcsinálni azt, amiről ők még csak álmodni sem mernek, és irigykednek, hogy van lehetőségük véghez vinni merész tetteiket. E sportok ugyanis szinte kivétel nélkül mind a rendkívül költséges hobbik közé tartoznak. Egy átlagkeresetből megfizethetetlenek a felszerelések és eszközök, az állandó utazási költségről nem is beszélve... zést, amit semmi máshoz nem Úri Mariann (Új Kelet) Egészen a múlt hét közepéig én is csak a tévén keresztül ismerkedtem az úgynevezett vadvízi evezéssel. Néztem a versenyeket, és irigykedve csodáltam a résztvevőket, ahogy halált megvető bátorsággal szállnak a kajakokba és csónakokba, hogy percekkel később már a több méteres hullámokkal és zugokkal birkózva, a botokat kerülgetve és az idővel is versenyt futva, csuromvizesen végighajóznak a sebesen rohanó folyószakaszon. Eszembe sem jutott, hogy egyszer valamikor többedmagammal én is beszállok egy ilyen csónakba, és átélhetem azt a fantasztikus érlehet hasonlítani. így volt ez egészen a múlt hét közepéig. Egy telefonbeszélgetés azonban gyökeresen megváltoztatta eddig sem unalmas életem. Barátaim vadvízi kajakozást szerveztek a hétvégére, s a meghívásnak nem tudtam ellenállni. Mielőtt bárki kétkedve vonná fel a szemöldökét, hogy hol lehet hazánkban vadvízi evezni, elárulom, a meghívás Szlovákiába, a Tátrába szólt. Kora reggel indultunk útnak, hogy a határtól csaknem 200 kilométerre lévő úti célunkhoz minél hamarabb megérkezzünk. Ahogy átléptük ahatárt, esni kezdett az eső. Szépen csendesen, de kitartóan esegetett, próbálván elriasztani minket terveinktől. Mi azonban úgy voltunk vele, teljesen mindegy, hogy az esőtől, vagy a folyó vizétől ázunk el, így eszünkben sem jutott visszafordulni. A hegyekben autókázva, közeledve a Magas-Tátrához, egyre hidegebb lett. A távolban már felsejlettek a hóval borított hegycsúcsok, s mind gyakrabban találkoztunk sebesen rohanó kis patakokkal. Egy, a többinél szélesebb és gyorsabb vízfolyásnál aztán megálltunk, s vezetőnk büszkén mutatta, ezen fogunk leereszkedni. Látva kétkedésünk, hozzátette: lesz ez még sokkal nagyobb is. Pedig nekünk nem is a méreteivel volt bajunk, hanem a mederben sorakozó hatalmas kövek és a víz ugyancsak alacsony, alig két fokos hőmérséklete jelentett problémát. Aztán kiderült, arrébb még több szikla hever benne, s ha lehet, még hidegebb a vize. Ugyanez a gondolat fogalmazódhatott meg a mellettünk parkoló turistabusz utasaiban is, mert ugyancsak elhűlve figyelték ténykedésünket. Kétkedve szemlélték, ahogy a fiúk előkészítették a csónakázáshoz a kétszemélyes gumikajakokat és a szükséges felszereléseket. Időközben megérkezett egy osztrák társaság is, melynek tagjai egyszemélyes kajakokkal kívántak vízre szállni. Amikor elkezdtek beöltözni, némileg megnyugodtunk, hogy nem csak nekünk ment el az eszünk. Négy társunk hamarosan készen állt a nagy kalandra, csónakkal együtt belegyalogoltak a Béla folyóba. Azzal búcsúztunk el tőlük, hogy néhány kilométerrel arrébb találkozunk. Aztán mi csak vártunk és vártunk. A percek egyre múltak, már több mint egy órája elváltunk egymástól és még mindig nem érkeztek meg. Már a legrosszabbra gondoltunk és elszántuk magunkat arra, hogy gyalog elindulunk a folyón felfelé, és megkeressük őket, amikor végre megérkeztek. Kiderült, nem volt elég víz a mederben és alig haladtak. Ahogy megnyugodtunk, elhatároztuk, hogy átmegyünk a jóval lejjebb lévő szlalompályára. Ott azonban óriási meglepetés fogadott minket. A már előző „állomásunknál” is félelmetes Béla itt még zordabb arcát mutatta. A mederben hatalmas sziklák terpeszkedtek, hogy útját állják a kalandoroknak, s ha valakinek mégis sikerül kikerülnie azokat, a hatalmas zúgókkal és a jókora szintkülönbségekkel kell megbirkóznia. Ezt látva komolyan fontolóra vettem, hogy be- merészkedjem-e vagy sem. A jéghideg víz sem csábított különösebben, de ha már egyszer ennyit autóztunk, csak nem futa- modom meg. Magamra öltöttem hát a hőtartó búvárruhát és a bukósisakot, és bár egyre csak azt hajtogattam, hogy teljesen elment az eszem, követtem a többieket. Már a beszálláskor csuromvizes lettem, de megnyugtattak, a ruha testhőmérsékletűre melegíti a vizet, nem érzem majd a hideget. Majd bátorításként hozzátették, nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. Válaszként csak annyit mondtam: vagy egy életre megutálom, vagy ki sem szállók majd a csónakból. A startnál még szelíden hömpölygő folyó már néhány méter után kezdte mutatni igazi arcát. Óriási robajjal tört meg egy hatalmas kövön, majd fenyegetően emelkedett ki előttünk a vízből. Sikeresen kikerültük, jutalmul másfél métert zuhantunk a hullámok között. Néhány zúgó után ráéreztem az ízére. Hamar rájöttem, hogy mindig ellenkező irányba kell dőlni, mint ahogy a csónak borulna, és akkor egyensúlyban kell tartani. Innentől kezdve már csaknem élveztem, amikor egy különösen nagy zú- gónál az egyik társam elvesztette az egyensúlyát, és mind a hárman belefordultunk a nem túl mély folyóba. A gond akkor kezdődött, amikor lábra akartunk állni. A sodrás ugyanis vitt magával minket, és több méteren keresztül menthetetlenül kiszolgáltatottjai voltunk a folyó szeszélyeinek. Végre sikerült a partra kászálódnunk, s egymás ügyetlenségén nevetve másztunk újra a csónakba. Már nem törődtem sem a hideggel, sem a kövekkel, csak mámorittasan kacagtam boldogságomban. A csónakra hajolva, szinte azzal eggyé válva száguldottunk bele a mindent körülölelő hullámokba, majd emelkedtünk a felszínre újra és újra. Már nem zavart, ha beleborultunk, ha nem tudtunk megállni, és hogy mindenem vizes, csak a csodálatos és részegítő érzés, a szabadság érzése számított. Útra készen Sziklák között a száguldó folyón
