Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-12 / 239. szám

1996. október 12., szombat UJ KELET Sport Kézilabda NB IB Könnyű hétvége? Fullajtár András (Új Kelet) Másodosztályú csapataink közül a férfiak állnak job­ban, hiszen a Tiszavasvári Alkaloida együttese jelenleg százszázalékos teljesít­ménnyel a tabella élén áll. Mindössze két ponttal gyűj­tött kevesebbet az újonc fe­hérgyarmati csapat. így ne­kik a negyedik forduló előtt négy pontjuk van. Egy szem női csapatunknak, a Köl- cseynek viszont eddig nem a legjobban megy, mert ez idáig még nem szereztek pontot. Ezúttal férficsapata­inkhoz hasonlóan ők is re­ménykednek a sikerben. Tiszavasvári Alkaloida SE— Kiskunma jsai SE Tiszavasvári, szombat 16,30 V: Hegyesi, Kisfalvi. Nem lebecsülendő az Al­kaloida mai ellenfele, hiszen eddig két döntetlen eredmé­nyük van. Legutóbb Szar­vasról hozták el az egyik pontot, míg előtte hazai pá­lyán a Hort SE-től mentet­tek meg egyet. Az elmúlt szezonhoz képest minden­képpen erősödtek, az NB I- es Szegedből többjátékos is itt folytatja. Idegenben sem ijednek meg, bátran, felsza­badultan játszanak, és emi­att sok esetben a hazai csa­pat jön „zavarba”. Gazdag József szakosz­tályvezető a mérkőzés előtt elmondta, hogy a fiúk a hé­ten keményen dolgoztak, Uzejrovics edző főleg takti­kai elemeket gyakoroltatott a játékosokkal. Török és Berényi bajlódik kisebb sé­rüléssel, de nagy valószínű­séggel mindketten vállalják a játékot. Elmondta még a sportvezető, hogy a szakve­zetés csak a győzelmet tud­ja elképzelni, de a játékosok is hasonlóan gondolkodnak. F ehérgyarmat—Szarvas Fehérgyarmat, szombat 17 óra. A héten jóformán semmi információhoz nem jutot­tunk a gyarmatiak háza tá­járól. Ennek egyelőre nem ismerjük az okát. Abban bizakodunk, hogy a titok­ba burkolózást követően egy nagyszerű győzelem­mel lépnek újra a nyilvá­nosság elé. Biztosíthatjuk a csapatot, hogy sok szabol­csi és szatmári kézilabdát kedvelő újságolvasó szur­kol nekik, és kíváncsian várják a róluk szóló híre­ket... Váci Forte —Kölcsey DSE NYSI Vác, szombat 15,15. Az eddig gyenegébben szereplő nyíregyházi csa­pat még nem szerzett pon­tot, pedig két alkalommal is hazai pályán játszottak. Az első fordulóban Kis­kőröstől, míg legutóbb a debreceni sportiskolások­tól kaptak ki a Bujtosi Sza­badidő Csarnokban. Ennek ellenére nincs pánikhangu­lat a csapatnál — tudtuk meg Hadobás István edző­től, aki a heti edzéseken mindent elkövetett, hogy „felrázza” a lányokat. A rutinos ellenfél, idő­sebb és fiatalabb játkosok ötvözetéből áll össze. Vi­szont vigasztaló lehet a di­ákcsapatnak, hogy eddig még a váciak sem szerez­tek pontot. Bár mentségük­re legyen mondva, a me­zőny jobbjaival játszottak. Türelmes kézilabdát játsza­nak, különösen beállós poszton veszélyesek. Mindezeket tudják a nyír­egyháziak is, és ennek tu­datában készültek ellenük. Hadobás edző úgy véleke­dett a mérkőzés előtt, hogy reméli, csapata elkezdi a felemelkedést a gödörből, és megkezdik gyűjtögetni a pontokat. — Úgy érzem, alaposan felkészültünk a Vác ellen, hogy ez mire lesz elég, ki­derül a mérkőzésen. Min­dent megteszünk a siker érdekében... Forma—1 Berger a Jordánnál MTI _______________ Va sárnap rendezik meg a Forma—1-es autós gyorsa­sági világbajnokság utolsó futamát, a Japán Nagydíjat. A suzukai pálya „környéké­ről” származó hír szerint elképzelhető, hogy Gerhard Berger, a Benetton-Renault csapat osztrák versenyzője jövőre a Jordan-Peugeot szí­neiben vezet. Flavio Briatore, a Benet­ton-Renault, és Eddie Jor­dan, a Jordan-Peugeot istál­ló főnöke hosszasan tárgyalt Japánban. Beszélgetésük té­máját nem rejtették véka alá. Mivel Eddie Jordan nem tartott igényt a Williams-Re- nault-tól idén távozó brit Damon Hill „szolgálataira”, pillanatnyilag csak egy piló­tával, Ralf Schumacherrel kötött szerződést 1997-re. R. Schumacher, a kétszeres világbajnok német Michael Schumacher öccse kevés ta­pasztalattal bír. Jordan ezért azt szeretné, ha Gerhard Berger, a Forma—1 legru­tinosabb pilótája nála foly­tatná pályafutását. Berger még nem nyilat­kozott az ügyben. Köztu­dott, az idei világbajnoki címre legesélyesebb Da­mon Hill jövőre a TWR Arrows csapatnál szerepel. A tulajdonos, Tom Wal- kinshaw megnevezte Hill társát. A következő idény­ben a brazil Pedro Diniz ül a másik Jordan-Peugeot kocsiban. Diniz a Ligier-Mugen Honda-istállótól távozik. Állítólag a dél-amerikai versenyző nyolcmillió dol­láros szponzori támogatást „hoz magával” az Arrows- hoz. Ebből a pénzből fede­zik Hill fizetségét jövőre. Röplabda NB I, nők Rangadó Kaposváron Batai János (Uj Kelet) — Túltéve magunkat az el­múlt heti diadalunkon (itthon 3- 0 arányban nyertünk az Ajka ellen), a héten a szokásos rit­musban edzettünk. Az első pe­riódusban egy kicsit keményebb melót végeztek a lányok, majd jöhetett a technikai-taktikai program — kezdte a mester. — A két meghatározó játékelemet, a sáncmunkát, illetve a nyitás­fogadást sulykoltuk a legtöbbet a heti edzésprogramban. A lá­nyok jókedvűen, bizakodva ké­szültek a kaposvári meccsre. Pénteken délelőtt 10 órától még tartunk egy tréninget, majd 12 órakor indulunk a Somogy me­gyei városba. Mivel szombat délelőtt lépünk pályára, már elő­ző nap el kell hogy utazzunk, ami miatt nem is „búsulok”, hisz kipihenve vehetjük fel a harcot a rivális kaposváriak ellen. — Az újonc csapatoknak ne­héz felkészülni a soron követke­ző ellenfélre, hisz a másik csa­patáltalában „sötétlónak” szá­mít. A kaposvári gárdáról van valamilyen információjuk? — Az edzőkollégám, Kolozsi János tavaly látta őket játszani, így némi támpontunk van. A többi csapat edzőjénél is ér­deklődtünk — ezáltal egy mi­nimális képet tudtunk alkotni szombati ellenfelünkről. A játé­kukkal kapcsolatban lényeges dolog, hogy centerben nem so­kat támadnak, inkább a szélek­ről szeretik befejezni akciójukat. Ez fekszik nekünk, ugyanis sáncban könnyebben össze tu­dunk zárni, ami megkönnyíthe­ti a hátsó sor védekezését. Nincs idegenlégiósuk, csak magyar játékosokkal kell „far­kasszemet” néznünk. Az eddigi két meccsükön az elsőt hazai pályán hozták 3-2- re, míg idegeneben a Székesfe­hérvárt győzték le. Igazi rang­adó várható, melyen szeretnénk megtartani a veretlenségünket. —A játékoskeretben minden­ki egészséges? — Hál’ istennek nincs sérül­tünk, így a legerősebb kezdő ha­tossal léphetünk pályára, amely a következő játékosokból áll: Botos, Gaál, Szabó, Adorján, Lőrinczné, Erdősné. A hét kö­zepén Debrecenben egyébként edzőmeccset is játszottunk, ahol mindenki megfelelően mozgott. Bízom abban, hogy Kaposváron is jó formát mutatnak majd a lá­nyok, és megszerezzük a két bajnoki pontot. MBKE-Kaposvári RC—Hansa Plastik- Sportula SC Kaposvár, 11 óra, V.: Pelikán, Karádi. Az újonc NB l-es nyíregyházi csapat remekül kezdte sze­replését az első osztályban, hisz két mérkőzésből két győ­zelmet arattak. A mezőnyben eddig három csapat nem talált még legyőzőre, s köztük található a Hansa Plastik is. Ma délelőtt 11 órai kezdettel annak a Kaposvárnak az otthonában vendégszerepeinek, amely szintén a veret­len „trióban” található—tehát igazi rangadó vár a Sze­kér László—Kolozsi Jánosédzőpáros lányaira. A mér­kőzésről Szekér Lászlót kérdeztük. Kosárlabda NB IB, zöld alcsoport Idegenben a siker duplán számít MEAFC—Nyíregyházi TK-Isobau Miskolc, szombat 17.00 V: Lugossy, Feczku. Ifjúsági mérkőzés: 18.45. A nyíregyháziak hatodik bajnoki mérkőzésüket játsszák szombaton a miskolci egyetemi csapat ellen. A főisko­lások az utolsó két mérkőzésüket megnyerték, míg az ellenfélnek egy győzelme van. Révay Zoltán (Új Kelet) A vendéglátó borsodi csapat a korábbi bajnoki meccseken ott­hon szenvedett vereséget a Hód­mezővásárhelytől, és a MAFC- tól (akárcsak szombati vendége­ik), idegenben is kikaptak a Szedeáktól és a Salgótarjántól, míg a Diósgyőr ellen nyertek. A TK számára nagyon fontos len­ne az idegenbeli győzelem, mert akkor a csoport negyedik helye­zésért jó eséllyel harcolhatnának a hátralévő mérkőzéseken. A miskolciaknál is van válto­zás a csapatban, Lalatovics, Vad­kerti és Kovács érkezett hozzá­juk. A két felső ember, Adóm és Jávorszki továbbra is ott szere­pel, és elsősorban távolról veszé­lyeztetnek. Ebben az évben is Miskolcon játszik a korábban két évig Nyíregyházán szereplő Borosnyai Szabolcs. Ugyanak­kor a tavaly még miskolci színek­ben induló Kamrás Adám most a főiskolások mezében lép pályá­ra. A TK-sok pénteken délelőtt is edzést tartottak a Bujtosi Szabad­idő Csarnokban. A Miskolcról igazolt Kamrás Ádámot az edzés előtt arról kérdeztük, mennyire tartja presztízsmeccsnek a szom­bati találkozót. —Nagyon szeretnék bizonyí­tani a koprábbi csapatom ellen. Egész héten sok munkát végez­tünk. Arra készülünk, hogy ne szakadjon meg a győzelmi soro­zatunk. Varga Sándor, a csapat erőn­léti edzője is helyeselt a center szavai után. — Hét közben felmértük a já­tékosok fizikai állapotát, és elé­gedettek lehetünk az eredmény­nyel. Érdekesség, hogy Kovács Roland, aki a júliusi találkozás­kor a legrosszab időt futotta, most mindenkit megelőzött. Fogyott is pár kilót, de nemcsak az állóké­pessége javult, egyre hasznosab­ban játszik, nagyon sokat fejlő­dött három hónap alatt—mond­ta a szakember. A mérkőzés taktikájáról Ka­marás György edzőt kérdeztük. — A Hódmezővásárhely elle­ni első hazai meccsét láttam a miskolciaknak. Az biztos, hogy Ádámra és Jávorszkira nagyon kell vigyázni, mert ha hagyják őket, távolról is nagyon biztosan értékesítik a lehetőségeket. Szo­ros emberfogással próbáljuk majd megakadályozni őket a pontszer­zésben, ez elsősorban Kűzotű fel­adata lesz. Valószínűleg Gócs fogja majd a szerb centerüket, és Dunai vagy Oroszvári őrzi Boros- nyait. A centerükre nagyon kell vigyázni, mert ha egy-két méter­re a palánktól labdát kap, akkor azt azonnal kosárra dobja, és elég jó százalékkal teljesít. —- Támadásban lesz-e külön­legesfeladata a játékosoknak? — Úgy tapasztalom, kezd ki­alakulni az a játék, amit gyakoro­lunk, ezt kellene pontosan végre­hajtani a mérkőzésen. — Kikre számít a kezdőben? — Tulajdonképpen — míg Hutás sérült — hat játékos közül válogatok. A két center nagyjá­ból azonos ideig van pályán, Ko­vács a lepattanóknál, védekezés­ben jobban teljesít, Kamrás távo­labbról is jól dob, kettejük közül mindig az adott meccsszituáció alapján választok. Kozma, Orosz­vári, Gócs és Dunai biztos tagja a kezdőnek. Sárosi is bármikor bevethető. Nagyon szoros mérkő­zésen győzelmet várok a csapat­tól. Ebben a mezőnyben minden idegenbeli siker duplán számít. Labdarúgás Hétfőn érkezik a Newcastle MTI Az október 15-én esedékes, Newcastle United elleni lab­darúgó UEFA-kupa mérkő­zéssel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket ismertették a Ferencvárosi Torna Club pén­teki sajtótájékoztatóján. Török Lajos, az FM Ki­emelt Sportlétesítmények igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az Üllői úti stadi­onban rendezendő találkozót az európai szövetség a, Jdemelt kockázatú mérkőzés” besoro­lással illette. A görög Olym- piakos Pireus vendégszereplé­se során megesett botrány mi­att az UEFA 12,5 millió forint pénzbírsággal sújtotta a klubot, továbbá leszögezte: újabb rend­bontás esetén pályabetiltással, esetleg a nemzetközi kupa­szerepléstől való eltiltással bün­tetik a ferencvárosiakat. A különböző rendbontások elkerülése érdekében lényege­sen megszigorították a bizton­sági előírásokat. A „főpróba” a Vasas Casino Vigadó elleni szombati bajnoki mérkőzés lesz, amelyen már az új elő­írásoknak megfelelően járnak el a biztonságért felelős szak­emberek. Gémesi István, a IX. kerü­leti rendőrkapitányság veze­tője bejelentette, hogy az UEFA-kupa-összecsapást megelőző időszakra alkohol­árusítási tilalmat rendeltek el. Cruyff az Ajaxnál? MTI Alighogy Louis van Gaal, a holland labdarúgó-bajnok­ságban szereplő Ajax Ams­terdam vezetőedzője bejelen­tette távozási szándékát, már­is megkezdődött a találgatás afelől, hogy az idény végez­tével ki lesz a jelenlegi baj­nokcsapatúj trénere. Holland lapértesülések szerint erre a legnagyobb esélye Johan Cruyjfnak, a spanyol FC Bar­celona egykori mesterének van. — Cruyff valóban az egyik pályázó. Visszatérése tippel­hető. Mások jelentkezésével is számolunk. Olyan edző kell ide, aki amolyan „ajaxos” módon gondolkozik. Éz aki­indulási alap az edzőcserénél — mondta Arié van Os, az amszterdami klub kincstárno­ka. A De Telegraaf című újság­nak azt nyilatkozta az idő­sebbik Cruyff, hogy van még min töprengeni. — Pillanatnyilag nem tu­dom azt, egyáltalán válla­lok-e edzői munkát. Jelenleg ötvenszázaléknyi esélyt látok arra, hogy igen— így Cruyff. A hírek szerint elképzel­hető az egykori Ajäx-csilla- gok, Frank Rijkaard és Mar­co van Basten visszatérése is. Ok esetleg másodedzői mun­kát kapnának az egyesületnél. — Louis van Gaal renge­teget tett a csapatért. Megér­tem, hogy magával is törődik. Egy ilyen sikeres szakember­nek új kihívásra van szüksé­ge — formált véleményt Danny Blind, az Ajax válo­gatott söprögetője. Van Gaal Olaszországból és Németországból kaphat te­kintélyes ajánlatot. Pletyka szól arról, hogy a Bayern München felé tart. Fa Nándor Franciaországban MTI Fa Nándor és hajója, a Bu­dapest már hetek óta Francia- országban, a híres Föld körü­li vitorlásverseny, a Vendée Globe kiindulópontján, Ixs Sables-d'Olonne városában van, hogy a legjobb körülmé­nyek között, nyugodtan ké­szülhessen a nagy erőpróbára — írja pénteki számában a Libération című francia napi­lap. Az újság szerint Fa Nán­dor a verseny résztvevői kö­zül elsőként érkezett meg a helyszínre. Á Vendée Globe november 3-án indul majd útjára Les Sables-d,01onne-ból. A vi­lágkörüli útnak 17 részt­vevője lesz; főleg franciák. Ez a viadal a világ egyik legne­hezebb vitorlás-versenye. A hajók egyszemélyesek, a versenyzőknek nincs segítő­társuk. Csak saját magukra számíthatnak, ráadásul meg­állás nélkül kell megtenniük a több tízezer kilométeres utat. Szakértők szerint még az első helyezettnek is több mint három hónapra lesz szüksé­ge ahhoz, hogy visszaérjen a francia tájegység, a Vendée egyik központjának számító Ixs Sables-d,01onne-ba. Ez utóbbi városkában egyébként már most is biztosra veszik, hogy a novemberi induláskor tízezrek búcsúztatják majd a versenyzőket.

Next

/
Thumbnails
Contents