Új Kelet, 1996. október (3. évfolyam, 229-242. szám)

1996-10-11 / 238. szám

UJ KELET Bűn és bűnhődés 1996. október 11., péntek Dr. Gál György, Fülöp János és Tamás György Lajos A tiszavasvári vasúti átjáróban történt tragikus baleset helyszíne. Egy erpber meghalt (Rendőrségi felvétel) A rendőrnek minden testhelyzetben pontosan kell lőni Profi oktatóktól tanulhattak Megyénk közúti közlekedés- biztonságának alakulásáról és jelenlegi helyzetéről, a bekövet­kezett balesetekről, a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkájáról, a járművek téli át­állásáról és a mostanában „divat­ba” jött gyorsulásos versenyek­ről esett szó tegnap a megyei rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. Tamás György Lajos r. alez­redes, a főkapitány közbiztonsá­gi helyettese elmondta, hogy me­gyénk közlekedésbiztonságát alapvetően meghatározza a ha­tárok közelsége, és az ezzel járó bevásárlóturizmus miatti na­gyobb járműforgalom. — Mintegy 130 ezer gépjár­mű üzemel szőkébb hazánkban. ezek jelentős része személygép­kocsi. Lesújtónak találom, hogy az autók átlagéletkora 11,5 év, így több autómatuzsálem is köz­lekedik útjainkon, emiatt nagyon nehéz fenntartanunk a közleke­dési rendet. Mindezekkel ellen­tétben a megyénkben bekövetke­zett közúti balesetek helyzete az elmúlt időszakban kedvezően alakult. Ezt néhány jelentősebb statisztikai adat is alátámasztja. Például míg 1989-ben 120 halá­los közlekedési baleset történt, 1995-ben ez a szám 71, ebben az évben mostanáig 34 ember vesztette életét az utakon. Tud­juk, hogy már egy halálos bal­eset is sok, de úgy érezzük, a mi munkánk is benne van a jelentős csökkenésben. Nem utolsósor­ban nagy szerepe van a Bal­esetmegelőzési Bizottság meg­előző munkájának is. Itt említe­ném meg, hogy a sajtó is nagy­ban segítette tevékenységünket. Célunk, hogy ez az állapot ne rosszabodjon, sőt, javuljon. A balesetek elsődleges okozói to­vábbra is a személygépkocsi­vezetők, őket a kerékpárosok követik. A további sorrend: gya­logosok, tehergépkocsik és mo­torosok. Az okoknál vezet a gyorshajtás, és a nem megfelelő műszaki állapot, vagy a tilos jel­zésen való áthaladás, itt gondo­lok a vasúti átjárókban történt tra­gédiákra is, mint például ami Tiszavasváriban történt néhány hete. Egy másik adat szerint megyénben ebben az évben ed­dig 568 közlekedési baleset tör­tént, 288 személy súlyosan, míg 246 fő könnyebben sérült meg. Kimutatva az összbalesetek 11 százalékkal csökkentek. A hie­delmekkel ellentétben az esetek­ből a külföldi gépkocsivezetők mindössze 5 százalékkal része­sültek. Sajnálatos, hogy nem csökkentek a gyermekbalesetek, pedig már az óvodában elkezd­jük a megelőző munkát. Jogos kritika ért bennünket, miszerint egyre több az ittas gépjárműve­zetők által okozott balesetek szá­ma. Ebben sürgősen előrébb kell lépnünk, ugyanis az ország min­den területén csökkenés tapasz­talható... — Hogy megyénkben pozití­van alakulta közlekedési balese­tek helyzete, abban nagy szere­pet játszik a baleset-megelőzési propagandánk is, ami közel 20 éves múltra tekint vissza—foly­tatta a gondol atsort Fülöp./ános, a Megyei Baleset-megelőzési Bi­zottság titkára. — Fő irányvona­lunk, hogy a baleset elleni véde­kezés nem más, mint nevelés. Éppen ezért a megelőző tevé­kenységünket már az óvodában elkezdjük, amit folytatunk az ál­talános és középiskolában is. De nem maradnak ki a sorból a fel­nőttek sem. Igény szerint a kü­lönféle munkahelyeken tartunk előadásokat, tanfolyamokat, sőt szívesen látott vendégek va­gyunk az Öregek Napközi Ott­honában is, ahol az idősek jónévven veszik a jó tanácsain­kat. Dr. Gál György, az MRFK közlekedési osztály vezetője ar­ról beszélt, hogy éppen ideje át­vizsgálni a járműveinket a tél beállta előtt, majd így folytatta: — Megváltoztak az időjárási és útviszonyok, ami óvatosságra kell hogy intse a járművezetőket. Az iskolakezdéssel mindenütt nagyobb lett a forgalom, több gyerek és fiatal van az utakon. Gond, hogy sok szülő nem kísé­ri el az óvodába vagy az általá­nos iskolába a kisebb gyereke­ket. Javasoljuk, hogy csak az in­tézmény kapuján belül engedjék el a kezüket. Most már nemcsak ígérgetjük, de a szabálysértő ke­rékpárosokkal szemben ezentúl sokkal szigorúbban fogunk eljár­ni, mert nagyon sok balesetet okoznak, főleg a kivilágítatlan biciklisek. A gépjárművezetők­nek ajánljuk, hogy nézzék át jár­műveiket. Elsősorban a fékeket, a világítást, a gumik állapotát, az ablakmosót... Még ide tartozik, hogy a 41-es főút kezd halálúttá válni, különösen sok halálos bal­eset történik a Nyíregyháza— Oros—Baktalórántháza útszaka­szon. Felhívjuk a gépkocsiveze­tők figyelmét, hogy ebben a nyál­kás, ködös időben ezeken az út­szakaszokon még óvatosabban közlekedjenek... Befejezésképpen Tamás György Lajos még elmondta, hogy az utóbbi időben, különö­sen Budapesten gyakori, hogy fiatalok gyorsulási versenyt ren­deznek az utakon. Szerencsére még megyénkben nem tapasztal­ták, de motorosokat már füleltek le, akik a nyílt utakon versenyez­tek. Ellenőrzik az ilyen bejelen­téseket, és ígérik, hogy kemé­nyen fellépnek a virtuskodókkal szemben, akik minden létező szabályt megszegnek... Az oldalt írta Fullajtár András, a fotókat Csonka Róbert készítette Megoldás: a balesetmegelőzés Hajléktalanok 1 « • // i // • « í ozo rendőrök Nyíregyháza hajléktalanjai nyugodtan várhatják a telet, ugyanis a szociális törvény sze­rint minden településnek gon­doskodnia kell róluk. így van ez Nyíregyházán is, ahol komp­letten elkészültek azok az in­tézmények, melyek biztosítják az ellátásukat. Az Árpád utcai népkonyhán és melegedőn na­ponta 50-60 fő kap ingyenes ét­keztetést, míg a Csillag, és a Bokréta utcai szálláson közel százötvenen hajthatják álomra a fejüket. Gond viszont, hogy akad köztük olyan is, aki nem nyíregyházi, például van, aki Pécsről vagy Váci ól keveredett ide. Mindez annak köszönhe­tő, hogy a hajléktalan körökben hamar híre megy annak, ha va­lamelyik városban jó az ellátás. Az árnyékos oldala az ügynek, hogy a hajléktalanok nagy ré­sze különféle bűncselekménye­ket követ el, amikor kint bók­lásznak a városban. Sajnos a kisebb betöréseken, lopásokon kívül előfordulnak komolyabb esetek is, mint például életve­szélyt okozó testi sértés. A sze­mély elleni bűncselekményeket jóformán csak egymás között követik el. Nem egy esetben a nyíregyháziak az említett ide­genekkel tűznek össze a férő­hely miatt. Ezt úgy tudják or­vosolni, hogy a más városból valókat'a szociális szolgálat munkatársai ellátják útiköltség­gel, és udvariasan kitessékelik a városból... Pisztolyropogástól volt hangos a héten a Simái úti lőtér, ennek oka, hogy a gya­korlópályán az elmúlt négy nap során 48 nyíregyházi rendőr, köztük járőrök, nyo­mozók speciális lőkikép- zésben részesültek. Az or­szágban is egyedülálló kez­deményezésről dr. Pásztor Miklós kapitány elmondta, hogy a speciális kiképzésre véleménye szerint nagy szük­ség van, hiszen a szolgálatot teljesítő rendőrök a munkájuk során bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a fegyverüket kénytelenek hasz­nálni, de az nem mindegy, ho­gyan és mikor. A jogszerű és eredményes fegyverhasznála­tot segítette az elméleti és gya­korlati részből álló továbbkép­zés, amiben nagy segítségükre voltak az ORFK rendészeti szervek kiképző központjának munkatársai. A helyszínen fegyelmezetten zajlott a lövészet. Látszott, hogy a rendőrök a szokványos­tól eltérően, „vadnyugati” stí­lusban is használták fegyverü­ket. Az irányító Sárosi Zoltán őrnagy elmondta, hogy ezt szaknyelven harci lövészetnek nevezik. Ez például egy utcai harc túlélésében is segíti a rend­őrt. Abban is különbözik a ha­gyományos lövészettől, hogy ezen a két napon fejenként 100- 150 lőszert lőttek ki a résztve­vők. Elmondta még a szakem­ber, hogy jó lenne, ha az ország minden kapitányságán lehe­tőség lenne erre. — Az igazán ideális meg az lenne, ha a rendőr — mielőtt szolgálatba megy legalább tíz irányzott lö­véssel „melegítene” be. Akkor biztosan nem érné meglepe­tés...

Next

/
Thumbnails
Contents