Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-04 / 206. szám
10 1996. szeptember 4., szerda Közelkép UJ KELET a Uj galéria Berki Antal (Új Kelet) ____ Sz eptember 2-án ünnepélyes külsőségek között nyílt meg Nyíregyháza legújabb kiállító- terme, a Huszár— Mellicher magán- galéria. Miké Miklós megnyitó szavai után dr. Szabó Gyula nagy drámai feszültséggel, tökéletes átéléssel mondta el Karinthy Frigyes Előszó című versét. Dr. Németh Péter, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei múzeumok igazgatója a galériák szerepét emelte ki. Sokat jelent, hogy mára több ilyen intézményjött létre, mondta. Jelenti a város polgárosodását, jelenti a vevő biztonságát, és nem utolsósorban jelenti a művész menedzselését. A galéria garancia arra, hogy a vásárló nem hamisítványt kap, Fotó: Racskó Tibor hogy a művész nem lesz kénytelen alkotásaival házról házra járni. Az avatóbeszéd után Mikó Miklós elmondta, hogy az állandó kiállítások mellett a galéria lehetőséget kíván teremteni arra, hogy művész és közönsége rendszeresen találkozhasson. Készülődés a Korona Teátrumban Nyíregyházán folytatják a fesztiválhagyományt Boldog gyermekének Szabó Tünde, aki Seress Rezsőnévé készül ideiglenesen átváltozni Fotó: Racskó Tibor Gyüre Ágnes (Új Kelet) _ Vo lt egyszer a fővárosban, a Kispipa vendéglőben egy zseniális zeneszerző. Zongorázni csak tessék-lássék módon, többnyire egy vagy két ujjal tudott. Mégis odavonzotta az embereket az egyáltalán nem osztályon felüli szórakozóhelyre. Pedig szépséggel sem áldotta meg az Isten. Kicsi volt, zömök, tömpe ujjú és félig kopasz. A hangszerén mindig ott állt egy pohár konyak, a szájában örökké ott lógott a cigaretta. Az éjszakai Budapest jellegzetes figurái közé tartozott. A tisztes polgárság két szóval össze tudta foglalni a sorsát: kétes egzisztencia. Ennek ellenére nehézségek nélkül elcsábította egy katonatiszt bájos feleségét, bizonyos Helénkét. Mert lelke, az hatalmas volt. Olyan örökzöld slágereket komponált, mint a Szeressük egymást, gyerekek, a Gyere, Bodri kutyám vagy a Szomorú vasárnap. Ez utóbbit számos országban és nyelven énekelték, még olyan nagyságok is, mint Louis Armstrong. Ám a melódia szerzője — Seress Rezső — nem élvezte külföldön művének más népekre tett hatását. Maradt az ódon pesti ház kricsmijében. Közben cselédlányok tucatja ugrott a Dunába, miután meghallgatta a dalt. Aztán — évek múlva — a ,Jcis Seress” is öngyilkos lett. Talán azért, mert abban a világban, amelyben élt, nem lehetetett ekkora szívvel megmaradni. Történetét tizenhárom éve az önpusztító zseniket tökéletesen ismerő Müller Péter írta meg. (Az ő műve a Soós Imréről és feleségéről szóló Részeg józanok is, csakúgy, mint a Doctor Herz, a Mária evangéliuma vagy a Karácsonyi ének című nagy sikerű musicalek.) • A Szomorú vasárnapot most Nyíregyházán állítják színre. Ez lesz ősszel az első bemutató a Korona Teátrumban. Az olvasópróbák már elkezdődtek. A Seress házaspárt Szabó Tünde és Hetey László játssza. (Valaha Bodrogi Gyula és Voith Ági tette ezt. Kislemez is készült a produkcióról.) A harmadik szereplő nálunk Horváth László Attila lesz. Ő bújik bele a tisztviselőtől a pincérig az összes mellékalak bőrébe. Folynak tárgyalások egy másik produkcióról is, melynek címe: Bécsi kávéház — pesti kávéház. A jegyárusítás helyszíneiről és időpontjáról, valamint az előadások napjairól később tájékoztatjuk Olvasóinkat. A fesztivál két neves vendégét kérdeztem arról, milyennek látták az eseményt. Véleményükben, mint egy tükörben megítélhetjük a két hete véget ért I. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált. Egyikük Tóth Ferenc Lisztdíjas karnagy, a komlói Kodály Zoltán Általános Iskola Erdélyi Tamás (Új Kelet) Tóth Ferenc dicsért, és fájdalmát is őszintén elmondta: — Szeretném eloszlatni az esetleges tévhitet, hogy bármilyen szikrája lenne bennem a féltékenységnek, hogy Komló mellett már Nyíregyháza is rendez fesztivált. Inkább büszke vagyok rá, hiszen elsősorban magyar vagyok, és ezért az az álmom, hogy kulturált és boldog legyen minden magyar. Nagyon szeretem azt a bibliai mondást, hogy aki maga nem ég tűzzel, mást sem gyújthat lángra. Ezt itt, Nyíregyházán bebizonyítva látom. Életemben másodszor járok a szabolcsi megyeszékhelyen. Valamikor ’54-ben még Vikár Sándor zeneiskolai igazgató hívott először. Most azt látom, van itt egy olyan szikra, Szabó Dénes, aki már nemcsak Nyíregyházáé, hanem az egész országé, Európáé és a nagyvilágé. Aki nem csak jó muzsikus, nagyszerű ember és kiváló szervező. Ez a szikra itt gyúlékony anyagra hullt, és Nyíregyházán, úgy tűnik, van oxigén is, hogy lángra kapjon. Csak pénz nem lett volna elég ehhez a sikerhez, kedvességet és mosolyt is kaptunk a szervezőktől, Alexa László igazgatótól, munkatársaitól, a közönségtől. Nagyon jó gondolat, hogy vidékre is mentek a vendégkórusok. Hadd lássák értékeiket. Kis városokban, falvakban is megérezhették a zene szépségét és hatalmát. A komlói kórus például a szép vállaji templomban egyszerű emberek között énekelt. Ott voltam, és láttam megilletődöttségüket, s hogy hamar megérezték a szépség örömét. Nem igaz, hogy nem kell nekik! Igenis menni kell és terjeszteni a kultúrát a falvakban is! Én pedagógus vagyok, meggyőződésem, hogy nem azt kell nyújtanunk, amit „igényelnek”, hanem igazi kultúrát kell vinni közéjük. Nem szabad lesüllyedni a műveletlenségbe, hanem fel kell emelni az embereket! Ez a missziónk! Jó módszer ez a kis kórusvetélkedés is. A kórusok komolyabban veszik a szereplést, mintha tét nélküli találkozó lenne. Ez szelíd és jóságos verseny. Nincs első és tizennegyedik. Vannak elsők, nagyon jók és vannak kevésbé felkészültek. A zsűri gondoskodik arról, hogy a kórusvezetők meg tudják ítélni saját értéküket. Nagyon megszerettem ezt a várost, ha lesz erőm, máskor is eljövök. Biztos vagyok abban, lesz itt még fesztivál! Mint ahogy Komlón is lesz gyermekkórus-fesztivál, akkor is, ha most úgy érzem, a városnak magának nincs jövője. Meghalt a bánya, s hogy mi lesz az ott élő harmincezer emberrel s az énekelni szerető gyermekekkel, még nem lehet tudni. Született komlói vagyok, nagyon fájdalmas dolog ez számomra! Hiszen ma már olyan növendékek is jönnek hozzám, akiknek az édesanyját is tanítottam. * * * * Birtalan József elsősorban saját küzdelmeiről beszélt: — Marosvásárhely zenei múltja igen régi. Zenei központ volt, híres zeneiskolával. 1948 után Állami Filharmóniai Társaság alakult, ezt egy tizenkét osztályos művészeti szaklíceum táplálta, zenei szakán kiváló muzsikusokat képeztek. Növendékei közül sokan tanultak tovább Kolozsvárott, Jasiban. A Magyar Autonóm Tartomány létezése idején, 1956 őszén megalakult az Állami Székely Népi Együttes, hatvantagú énekkarral, tánckarral, zenakarral. Emellett magyar nyelvű rádió, színház, magyar felsőoktatás — szinte kis magyar főváros volt Vásárhely. Aztán minden intézmény román szekciót kapott, s ezzel megkezdődött romlásuk. Én a kolozsvári zeneakadémiáról karmesternek jöttem az együtteshez, ahol megalakítotBirtalan József marosvásárhelyi karnagy (Amatőr felv.) nyugalmazott tanára, aki huszonnégy éve rendez Komlón nemzetközi gyermekkari fesztiválokat. A másik Birtalan József, a marosvásárhelyi Cantemus leánykar vezetője, zeneszerző. Régi ismerője a magyar kóruséletnek. A fesztiválra Tárcái Zoltán ajánlására hozta el énekeseit. Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy Komlóról tűk a hivatásos színvonalú gyermek népi együttest 120 tagú gyermekkórussal, tánckarral, zenakarral. Feldolgoztuk a nagyon gazdag erdélyi gyermekfolklórt; éneket, táncot, népszokásokat. Ez 17—18 évig működött, akkor abba kellett hagyni. Például ahol lehetett, korlátozták a gyermekeket abban, hogy próbára járjanak. A gyermekkórust áttették a pionírházhoz, összetételét megváltoztatták, nemzetiségi kérdést csináltak abból, hány magyar és hány román tagja van... Ahogy sorvadt a magyar autonóm tartomány, sorvadt a magyar kultúra is. Közben a pedagógiai főiskolán, ahol tanítottam, alakítottam énekkart. Ezzel országos sikereink voltak. 1990-ben azt hittük, eljött az igazi forradalom, az igazi demokrácia. De tévedtünk, nem alakulhattak vissza a magyar intézmények, még egy tiszta magyar gimnáziumunk sincs... A marosvásárhelyi vártemplomban felajánlották: adnak helyet, próbatermet, csináljak újra jó gyermekkart. Leánykar lett belőle: egy újsághirdetésre több mint háromszáz diák jelentkezett. Száz körül állandósult a létszám, mert a 18 évesek nagy része-továbbtanul más városokban, elhagyja a kórust. Alakítottunk egy kántorképző főiskolát, innen származik az utánpótlás. Sokfelé énekeltünk Erdély városaiban és falvaiban, Magyarországon is. Nyíregyházán most járunk először, bár Szabó Dénest és gyermekkarát már nagyon régen ismerem a debreceni kórusversenyekről, ahol — gyakran illegálisan — többször megfordultam. Nagyon boldog vagyok, hogy most újra láthattam, hallhattam és tapasztaltam páratlan pedagógiai és karvezetői munkáját a próbák, előadások során. Anyagi nehézségek miatt külföldön mindössze kétszer voltunk, egyszer Párizsban és egy galántai fesztiválon jártunk ugyanebben a székely ruhában, mondhatom, nagyon jól éreztük magunkat. Bartók, Kodály és Bárdos művein kívül sok népzenei átdolgozást énekelünk — amiket mint zeneszerző magam írok a kórusnak. Nagyon jó ez a fesztivál, és nagy dolognak érzem, hogy minden tökéletesen elő van készítve, és szinte percnyi pontossággal zajlik. Nagyon hangulatos volt a nyírbátori hangversenyünk a minorita templomban, ahol egyházzenei műveket énekeltünk. És a szédületes közös hangverseny, ahol ezer gyermek énekelte Kodály, Bárdos műveit ésDaróczi Bárdos Tamás új kánonját. Igen örülök, hogy a történelem ismert viharai között most egymásra találtunk! A marosvásárhelyi Cantemus leánykar Fotó: Harascsák
