Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-27 / 226. szám
10 1996. szeptember 27., péntek Világjáró UJ KELET Waterlooi csapat MTI-Panoráma Tíz polgármester vendégeskedik csütörtöktől a belgiumi Waterlooban. Mondhatni, otthonról hazamentek, hiszen ők maguk is Waterlooi polgármesterek, jóllehet mindannyian más országban ' élnek. A nevezetes városból tudniillik nemhogy egy nem volt elegendő a világnak, de a Waterloo-k száma már hetven fölött jár: csak az Egyesült Államokban 35 van belőle, de jutott 15 Nagy-Bri- fanniára, 8 Ausztráliára, 5 Jamaicára, 8 Kanadára, és számos más ország is dicsekedhet e nevezetes várossal vagy faluval. A valódi Waterloo—a belgiumi — az idén ünnepli alapításának 200. évfordulóját. A városvezetés ebből az alkalomból hívta meg „druszáit”, hogy velük együtt ünnepelhesse a nevezetes dátumot. Köztudott az is, hogy a várost egy másik dátum, 1815 tette híressé: ekkor történt, hogy Bonaparte Napóleon a közelben megsemmisítő vereséget szenvedett Wellingtontól. Waterloo dicsőségét az sem kisebbíti, hogy a híres csata a valóságban több kilométeres távolságra zajlott a várostól. Tolókocsis bankrabló MTI-Panoráma A világ eddigi egyik legvakmerőbb bankrablási kísérletnek lehettek tanúi a minap egy frankfurti pénzintézet alkalmazottai és kliensei. A rabló, ha sikerül akciója, ezúttal szó szerint is kereket oldhatott volna, ugyanis tolókocsival érkezett a helyszínre, mivel már korábban mindkét lábát amputálták. A Reuter jelentése szerint a bankrablók szokásos fegyvere, a revolver helyett a 26 éves férfi jókora bottal próbálta halálra rémiszteni a bank pénztárosnőjét, s hogy hatásosabb legyen a rémisz- tés, a bot végéről két ördögi szarv meredt a megtámadottra. A rabló ugyanakkor, a csupán lélektani hatást kerülendő, egy másik hölgyet úgy fejbe vágott, hogy az alkalmazott eszméletlenül terült el a bank padlóján. A férfit végül a többi ügyfél tette ártalmatlanná, kilökték tolószékéből. Nem egykönnyen adta meg magát, letartóztatásakor azt ordítozta, hogy le akarta gyűrni a Sátánt — mondotta a rendőrség szóvivője, hozzátéve, hogy jelenleg pszichiáterek vizsgálják: a tolókocsis bankrabló valóban annyira esztelen-e, mint amennyire próbálkozása volt. A férfinak egyébként priusza van, erőszakos bűn- cselekményeket és rablásokat követett már el. Azt nem tudni azonban, hogy akkor is tolókocsival érkezett-e a helyszínre. Életmentő kutya MTI-Panoráma Hősies és önfeláldozó magatartásáért szerdán Sydneyben kitüntették a Fizó névre hallgató nyolcéves terriert— közölte az ausztrál állatvédő egyesület (RSPCA) szóvivője az AFP-vel. Szemtanúk elbeszélése szerint a derék négylábú három kisgyermeket mentett meg egy mérgeskígyótól — agyonharapta a veszélyes hüllőt. A kitüntetést indokolva a szóvivő elmondta: szokatlan, hogy a kutya akkor sem engedte el a kígyót, amikor az őt megmarta. A kaland különben csaknem Fizó életébe került: miután az állatorvos ellenmérget adott be neki, 12 órán át küzdött a halállal. A kitüntetés átadására ünnepélyes külsőségek között, Richard Amery földművelés- ügyi miniszter jelenlétében került sor a parlamentben. Ebből az alkalomból Fizó kedvéért felfüggesztették azt a szigorú rendelkezést, amely szerint állatoknak tilos belépni a törvényhozás épületébe. Macskaesküvő MTI-Panoráma Kormánytisztviselőket is meghívnak az előreláthatólag 28 000 dollárba kerülő október 5-ei esküvői szertartásra és megrendelték már a menyasszony és a vőlegény karikagyűrűjét is— külön a mancsuk mérete szerint. Menyasszony és vőlegény ugyanis macska, nem is akármilyen, hanem a thaiföldi néphit szerint szerencsét hozó „gyémánt szemű” — vagyis ' ‘z’öldhályogban, orvosi nyel- ■ ven glaukómában szenvedő négylábú. Mindkét macska egyik szemére vak. A „gyémánt” jelző a glaukómás szemen képződő kékeszöld, filmszerű hályogtól ered. A dolog úgy kezdődött — jelentette Bangkokból az AP —, hogy Vicsarn Jarat- arcsa, egy kozmetikai cég tulajdonosa az év elején egy vadászat során a burmai határ mentén találta a hároméves „vőlegényt”. Azóta üzleti forgalma nagy mértékben fellendült, s ezt a macskának tulajdonítja — közölte szerdán, bejelentve a tervezett „esküvőt”. Okulva a dolgon, ismét elutazott a burmai hatéira és ott rátalált a négyéves nőstényre. A „vőlegény” a Phet, a „menyasszony” a Ploy nevet kapta és Vicsarn az utóbbit egy barátjának ajándékozta. Phet külön a részére szabott szmokingban jelenik majd meg az esküvőn. Négyezer kilométer a szfinx földién XIV. Tevecsempészek és a Szuezi-csatorna Kangur Tibor Egyiptom déli vidékein már jól megfigyelhettük az antropológiai változásokat is. Északon a lakók sötét bőrűek, de az europid családba tartoznak, délen magasak, szikárak, jellegzetesen negroid jeleket mutatnak, a núbiai csoport tagjai. Közéjük tartoztak azok a tevetenyésztők is, akikkel az Asszuánból Abu Szimbelbe vivő úton találkoztunk. A semmi közepén, legalább száz kilométerre a legkisebb emberi településtől is, a sivatagi út mentén várták a kereskedőket, hogy megvásárolják tőlük a fiatal állatokat. Az eladók egész éjszaka hiába vártak. A tevék elkóborlását úgy akadályozták meg, hogy egyik első lábukat térdben meghajlítva felkötötték. így szerencsétlen állatok az éjszakát három lábon töltve várták, hogy egy teherautó elvigye őket. A núbiaiaktól — Tarik közvetítésével — megtudtuk, hogy a tevetenyésztés, minden keserve ellenére nem rossz üzlet. Egy fiatal teherhordó állatért 500 dollárt, míg egy jól futó versenytevéért akár 1000 dollárt is lehet kapni. Tarik elmondta azt is, hogy valószínűleg azért kellett volna éjszaka elszállítani az állatokat, mert a tevék egy részét bizonyára a nem messzi Szudánból kötötték el, és hajtották Egyiptom földjére, hogy ott értékesítsék. Látható, nincs új a nap alatt. Míg Nyugat-Európá- ból az autókat csempészik kelet felé, Afrikából a teve a feketekereskedelem egyik legfontosabb áruja. Asszuántól jó háromszáz kilométerrel délre, a sárga homoksivatagban egy látszólag végtelenbe futó fekete bitumencsík végén megérkeztünk egyiptomi utunk legdélibb állomására. A nevezetes — repülővel jó óra alatt Kairóból közvetlenül is elérhető — hely, Abu Szimbel. Két sziklatemplomát az asszuáni nagy gát építésekor felduzzasztott Nasz- szer-tó elöntéssel fenyegette, de mint hírlik, eleinte az egyiptomi kormány hűvös fogadtatásától kísérve, nemzetközi ösz- szefogással megmentették az utókornak. Részekre vágták és 64 méterrel magasabban, az áradásoktól védett, biztonságos helyen, mint egy hatalmas, több tonnás elemekből álló puzzlejátékot újból összerakták. Az biztos, hogy a rendkívüli precizitással újra felépített templomokra ma már az egyiptomi kormány is büszke. Olyannyira, hogy az átépítés öt éve alatt felmerült hajdani hatalmas költségekre hivatkozással egész Egyiptomban a legborsosabb, mintegy nyolc dollárnak megfelelő belépőt fizetve léphettünk csak be a kerítéssel határolt területre. Az egyedülálló sziklatemplomok „természetes” hátterét mesterséges dombok adják. A két templom közül a nagyobbá csak a vöröses színű núbiai homokkőből faragott, húsz méteres magasságú, II. Ramszesz ülő alakját megformáló szobrok között lehet bejutni. A fáraó nemcsak magának, hanem a közelben szépséges feleségének, Nofretitinek is emeltetett egy kisebb templomot. Nofretiti a valaha élt egyiptomi nők közül talán a legismertebb, arany, ezüst és elefántcsont medálokon látható profilja szerte megvásárolható Egyiptomban. Utunk legdélibb állomásáról az odafelé már megismert úton visszatértünk Alsó-Egyiptom- ba, mely a térképek „tetején” elhelyezkedő Nílus-deltát és peremterületet jelenti. A Vöröstenger partján vezető utunkat az egyiptomi—izraeli háborúk idejéből itt maradt kiégett, rozsdásodó, lecsupaszított harckocsik és az azóta sem felszedett víziaknákra mindenkit figyelmeztető bádogtáblák kísérték. Mégis hiába, mert nem sokkal ottjártunk után, éppen egy honfitársunk járt szerencsétlenül a vízben. Egy biztonságos szakaszon rövid fürdésre mi is megálltunk, a minden középiskolai tankönyvben a világ egyik legnagyobb sótartalmú tengereként emlegetett Vörös-tenger partján. Következő úti célunk az ezen a tájon oly gyakori háborúk idején kontinenseket elválasztó, a ritka és rövid békékkor azokat összekötő, az Európából India felé vezető út stratégiai jelentőségű szakasza: a Szuezi-csatorna volt. A százhetvenhárom kilométer hosszú, több tavat is magába foglaló víziút megnyitására már az ókorban születtek tervek. Az elképzelések részben a hatalmas költségek, részben a Földközi- és Vörös-tenger — hibásan — feltételezett szintkülönbsége miatt egészen a múlt századig meghiúsultak. Végül a francia Lesseps Ferdinand vezetésével átvágták a Szuezi- földszorost, és tíz év megfeszített munkája után 1869-ben a csatornán végre áthaladhattak az első, nagy vízkiszorítású hajók. A frissen megépült víziút, nyomban elkészülte után nagyhatalmi vetélkedés színterévé vált, angolok és franciák küzdöttek a kulcsfontosságú csatornáért. Az egyiptomi kormány végül, hogy ellenőrizze a hajózást, és az átkelésekből származó jövedelmet is megtartsa, 1956-ban államosította a csatornát. Az idő pénz — tartja a régi mondás. Ennek szellemében az átkelés ára mindig borsos volt, napjainkban többnyire megegyezik az Afrika megkerülése során elfogyasztott üzemanyag árával. Az India felé vivő út nyeresége „csak” a töredékére rövidült időben jelentkezik. A csatorna tulajdonlása, bevételei, valamint a csatornán túli Sínai-félsziget birtoklása ürügyén Egyiptom és Izrael — és az őket támogató nagyhatalmak — között több háború is kirobbant. A legutolsót Egyiptom kezdeményezte 1973-ban, amikor a legnagyobb zsidó ünepen, október 6-án, JomKippur napján egy gyors rohammal megpróbálta visszafoglalni a félszigetet a világ ,egyik legütőképesebb hadsere- \ gével rendelkező Izraeltől. A próbálkozás kudarcot vallott. Izrael ellentámadásba ment át, sőt a védtelen Kariót fenyegette elfoglalással, miközben a Sínai-félsziget sivatagában körbezárt arab erőket a szomjhalál fenyegette. A háborút végül a „nagy békebíró”, az USA közvetítésével 1979-ben létrejött Camp David-i egyezmény zárta le. A békében Izrael vállalta, hogy 1982-ig kiüríti a félszigetet. Ez meg is történt, ám a zsidó állammal kötött békéért időközben merénylet áldozata lett az egyezményt egyiptomi részről aláíró elnök, Anvar Szadat. A legutóbbi időkben a turistáknak és a helyi lakosoknak már nem kell kompra várni, ha át akarnak kelni a csatorna túlpartjára. Költséges beruházással a csatorna alatt alagutat fúrtak, mely — legalábbis időben — megrövidíti az utat Kairóba vagy az ellenkező irányba. A népek átjáróházát jelentő Sínai-félsziget 1973 óta egyiptomi fennhatóság alatt van, de a „puskaporos hordó” békéjét napjainkban is „kéksapkás” ENSZ — közöttük magyar — alakulatok őrzik. A kőolajkitermelés a partmenti vizekre is kiterjed
