Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
Megyei krónika UJ KELET Ősz van Palotai István jegyzete Még lessük az eget. Reménykedünk. Nem is csoda, jólesne még egy kis meleg, mert a nyár „technikai okokból elmaradt". Mintha a gólyák és a fecskék is lopva mentek volna el az idén... Talán nem akartak minket még jobban elkeseríteni... Mert örömünk az nem volt sok. Nyaralásra nem nagyon futotta — még hét végére sem. Aki kivette—ha kivette—a szabadságát, inkább csak otthon üldögélt, és bámulta az idén egyáltalán nem szolidáris eget. Ősz van. Jobban tesszük, ha beletörődünk, hogy ez a nyár a „kutyáé lett”, és ugyanilyen „semmilyen” telet remélünk. Mert hiába is szép a szikrázó téli napsütés, a méteres hó, ha nincs pénz tüzelőre. Tüzelőre? Semmire. Semmire, ami nyugalmat, kitartást ígérhet a jövő tavaszig. Az élet ígérete önmagában— nehéz fél évet ígér... Hogy kibírjuk, vegyünk példát a természet élőlényeiről. Próbáljunk meg kicsit összebújni, és ha mással nem is, de legalább meleg, emberi szóval tartani egymásban a lelket. Mert együtt könnyebb. És akinek van, hát ím, itt az ideje, hogy kicsit kinyissa a bukszáját, és azzal melengesse a maga és a mások, a többiek szívét, hogy szolidáris. Nem a forma, hanem a tartalom kedvéért. Nem is azért, mert keservesen, hanem azért, mert adni tényleg jó. Aki ad, az meleget áraszt, és ez őt is felmelegíti, és egészen bizonyos, hogy ez óriási élmény lesz neki. Nézzünk embertársaink szemébe, és lássuk meg benne Isten darabkáit, hogy ők is észrevegyék a mi emberségünket. Mert van! Igenis van. Csak elnyomjuk, mert azt hisszük, hogy így vagyunk modernek, így felelünk meg az idő szavának, így a kihívásnak. Nem igaz! így senkinek és semminek nem felelünk meg. Nem vagyunk semmire sem jók, hiszen országot, jövőt elhagyatottak és nyomorultak holttesteire nem építhetünk. Amíg mulatság tárgyát képezi szívünkben a kukázó kisgyermek, amíg a koldusnak nem adunk, addig mi sem lehetünk biztosak benne, hogy nem közöttük végezzük! Mert a világ változik. Halad előre a maga megmásíthatatlan útján, és mi csak egyet tehetünk, szépítjük a mát, hogy legyen szebb holnapunk. Ősz van. Valóban az. De a tél, ha nagyon akarjuk, hát gyorsan elszalad, és jön majd a tavasz, a nyár. Talán sikerülhet még! Hatházi Andrea (Új Kelet) Nem volt igazán szerencsés Antal Imre spontán ötlete a legutóbbi Ki mit tud?- on. Történt ugyanis, hogy a Tiszavasvári szineit képviselő Naplemente Együttes, mely cigányfolklór zenével szerepelt a szeptember 18- ai elődöntőben, a héttagú zsűri előtt holtversenyben végzett — azaz 3-3 szavazatott szerzett — a Tisza ’83 elnevezésű citerazenekar mellett. A zsűri hetedik tagjának szavazatát az ugyanebben a kategóriában induló Meggyfahéj leány népzenei együttes kapta. A fent nevezett műsorvezető első ötlete az volt, hogy a tisztelt zsűri minden tagját újra szavaztatja, majd ezt érthetetlen módon megváltoztatta, és csak a „hetedik” zsűritagot kérdezte újra, aki a citerások mellett voksolt, így valójában egyszemélyi döntés segítette a középdöntőbe a citerásokat megyénk csapata előtt. Segíthetünk viszont mi, nézők rajtuk közönségszavazatokkal. Bár szombati számunkban már közöltük ennek módját, de a fenti okok miatt, talán duplán megérdemlik. Kedden 24 óráig a 06-60/505- 408 telefonszámot tárcsázzuk, vagy kedd 20 óráig a Magyar Televízió Ki mit tud? , 1810 Budapest, Szabadság tér 17. címre küldjük szavazatunkat. Talán sikerülhet még! Lefoglalták a Mazdát Új Kelet-információ Továbbra is próbálkoznak csempészéssel a hazánkba utazó külföldi „turisták”. A záhonyi vámhivatal munkatársai a héten 104 esetben kezdeményeztek vámszabálysértési, négy esetben pedig csempészet bűncselekményének alapos gyanúja miatt —egy kivételével külföldiek voltak — eljárást. Az ossz elkövetési érték 4 millió 200 ezer forint volt. A vámhivatal amúgy is zsúfolt raktárkészletét tovább növelte közel háromezer karton cigaretta, 8 mázsa dióbél, 52 kilogramm színesfém, 950 darab karóra, négyszáz elektromos öngyújtó és 1135 különböző gépjárműalkatrész. A pénzügyőrök lefoglaltak egy Mazda típusú személygépkocsit, amely csomagtartója alatt a tulajdonos csempészésre alkalmas üreget alakított ki. A beregsurányi pénzügyőröknek nyolc esetben kellett intézkedniük, amikor is cigarettát és vodkát foglaltak le. Csengersimánál román állampolgárok próbáltak belépéskor az atóbuszok ülései alatt és a személygépkocsik kárpitjában elrejtve különböző árucikkeket csempészni hazánkba. Az átkelő vámraktárának kínálata 44 liter pálinkával, 700 doboz cigarettával, 170 darab audiokazettával, 420 liter gázolajjal és 240 liter benzinnel — összesen 93 ezer forint értékben — gyarapodott. A piacokat folyamatosan ellenőrizték a pénzügyőrök, jövedéki bírságot 30 esetben szabtak ki, melynek összértéke 1 millió 748 ezer forint volt. Lefoglaltak közel 1 millió 117 ezer forint értékben jövedéki ellenőrzés alól elvont dohányterméket, szeszes italt, kávét és üzemanyagot. 1996. szeptember 23., hétfő 3 Ferences-diáktalálkozó Nyírbátorban Közös istentisztelet Munkatársunktól Volt ferences-rendi diákoknak szervezett baráti találkozót a nyírbátori minorita templom atyája. Az elképzelést tett követte, s országszerte több száz megkereső levelet küldött el. Hívó szavára közel negyven „öregdiák” gyűlt össze szombaton egy kis elmékezésre. A Báthory István vajda alapította kistemplomban közös istentiszteletet tartottak a megjelent ferences-rendi gimnáziumban érettségiző vendégek, akik közül a „rangidős” 1939-ben, s a legfiatalabb a 70-es évek végén koptatta az iskolapadot. A misét követően, már fehér asztal mellett ki-ki felidézte a legszebb iskolai emlékét, az emlékezetes pillanatokat, a vizsgák hangulatát. Egyben viszont minden vendég egyetértett. Ma ferences-rendi diáknak lenni ugyanaz, mint a háború előtt volt, mert az intézmény, attól függetlenül, hogy az ország melyik városában van, ugyanazzal a szellemiséggel bocsátja útjára az elballagókat. Felvértezi őket szilárd, istenhívő erBerki Antal (Új Kelet) Sajtótájékoztatón fogadta az újságírókat vasárnap délben Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Elöljáróban a pártelnök elmondta: szeretnék elérni, hogy az esetleges ellenzéki szövetségben a kereszténydemokrácia eszméi a középpontba kerüljenek. Ez nem azt jelenti, hogy a kereszténydemokraták kizárólagos vezetőszerepet akarnak maguknak, de ma Magyarországon nincs értelme más politikai alternatívának, mert az országgal minden létező irányzatot kipróbáltak. Most éppen a szélsőséges liberális gazdaságpolitika az uralkodó. Ha megnézzük a tőlünk nyugatabbra fekvő, „boldogabb” országok helyzetét, akkor látható, hogy igazán csak a kereszténydemokrata pártok által megteremtett értékeknek van realitása hazánkban is. Kérdésre válaszolva, mely a lehetséges MDNP—MIÉP együttműködést feszegette, Giczy kölccsel, erős jellemmel, kitartással. Olyan emberek kerülnek ki az iskola falai köGyörgy a következőket mondta: — Az a véleményünk, hogy nemcsak a parlamenti pártok közötti együttműködést kell szorgalmazunk, hanem szükség van az összes fellelhető erő összefogására. A párt hivatalosan nem tárgyalt a MIEP-pel, és nem valószínű, hogy ilyen tanácskozás létrejöjjön, míg nem lesznek a pártban belső változások. Az MDNP-ről sincs sokkal jobb véleményünk. Ez a párt az MSZP, SZDSZ kreatúrája. A parlamenti házszabály nem rendelkezik olyan frakciók megalakíthatósá- gáról, amelyek nem választási küzdelemben nyerték mandátumukat. Ismeretes, hogy az MDF- ből kivált csoportot a kormánypártok szavazatai juttatták frakcióhoz, így őket nehezen lehet ellenzéki pártként kezelni. —Hogyan kezdenének a szociális piacgazdaság bevezetéséhez? —A mostani helyzetből, a gazdaság működésképtelenségéből egyenesen következik, hogy más utat kell választanunk. Úgy gonzül, akik többre értékelik a közösségi érdeket, mint a sajátjukat. dolom, a piac véletlenszerű, magán is túláradó logikáját keretek közé kell szorítani. Ez mindenütt az állam feladata. Nem lehet a társadalmat, a gazdaságot véletlen- szerű piaci mechanizmusoknak kitenni. Nem szabad, hogy pénzügyi folyamatoknak rendeljük alá az országot. Létre kell hozni egy gazdasági csúcsminisztériumot, meg kell szüntetni a Pénzügyminisztérium mindenhatóságát. Ez az elképzelés benne volt a KDNP ’94-es gazdasági programjában, mint ahogy az MSZP is magáénak vallotta. Mind ez ideig nem sikerült belőle semmit sem megvalósítani, mert a kisebbik kormányzópárt megakadályozta. — Mikorra várható az ellenzéki pártok választási szövetsége? — Egyelőre még a szakértők tanácskoznak. Folyik a választási programok egyeztetése. Az időpont attól függ, hogy a munkacsoportok mikor tesznek le az asztalra olyan egységes elképzelést, mellyel nyugodtan vehetjük fel a küzdelmet a jelenlegi kormánykoalícióval. • • Ugyeletek jelentik F. A. (új Kelet) A hét végén bőven akadt dolga a rendőröknek, a tűzoltóknak és a mentőknek is. A nagy értékű betöréses lopástól kezdve számos gépkocsit is feltörtek a megyeszékhelyen. Balesetekből is kijutott bőven. Ennek oka talán az, hogy az ismét esősre fordult időjárás miatt csúszósabbak, nyálkásabbak az utak, és rosszak a látási viszonyok. A tűzoltók sem unatkoztak, nagyobb tüzekke! is meg kellett birkózniuk. Ismeretlen tettesek betörtek a besenyődi ABC-be úgy, hogy kibontották az épület falát. A leltár még tart, de az előzetes információk szerint nagyobb mennyiségű italt, kávét és egyéb áruféleségeket loptak el. Nyíregyházán, a Sóstói úton alaposan kifosztottak egy la-1 kást, a tulajdonos leltára szerint másfél millió forint értékű mű szaki cikket és lakberendezés; tárgyat vittek el. Nyíregyházán, á Jég uctán lévő édesség nagy- kerbe is „benéztek” a zsivá- nyok, onnan 1 millió 200 ezer forint értékű árut fújtak meg. Szorgalmasan dolgoztak a gépkocsifeltöiők is Nyíregyházán. Az Északi körúton a tulajdonos lakása előtt parkoló kis Polskiból elloptak egy gyenxsek- ülést. A Sarkantyú utcán egy BMW-t törtek fel, a zsákmány 5000 forint készpénz, 100 márka és 800 svájci frank volt, a kár összesen 180 ezer forint Vasárnap késő délutánig a legsúlyosabb baleset a 41-es főúton történt, az Avanti benzinkútnál. Szombaton késő este egy gépkocsivezető figyelmetlensége miatt elgázolt egy kerékpáros férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Különös eset történt vasárnap reggel 6 óra 30 perckor Tiszavasvárinál, a vasúti átjáró előtt. Egy személygépkocsi, egyelőre nem tudni, milyen okból, az árokba csúszott, a benne ülő 21 és 26 éves budapesti fiatalok súlyosan megsérültek, és kórházba szállították őket. Ám közben kiderült, hogy a kocsi lopott volt, míg az egyikőjük ellen elfogatóparancs volt kiadva. Talán ennek „köszönhető”, hogy a két sérült a kórházból ismeretlen helyre távozott. A Korányi Frigyes utcán feltehetően műszaki hiba miatt, felborult egy kisteherautó, egy személy súlyosan megsérült. Újfehértó és Téglás között két személygépkocsi ütközött, mindkét autó szinte totálkáros lett, de a csodával határos módon a balesetnek csak egy könnyű sérültje van. A tűzoltók beavatkozására volt szükség Tiszabezdéd határában, ahol egy kamion négy másikkal ütközött, személyi sérülés nem történt, de a leboralt rakomány eltakarításában segíteniük kellett. Nyírtávhő— kárpótlási jegy A Nyírtávhő 1996. szeptember 23-ától november 30-áig a lakossági számlatartozások kiegyenlítésére, elsősorban a hátralékkal rendelkezők esetében kárpótlási jegyet is elfogad. Ezt a mindenkori napi árfolyamnál tíz százalékkal magasabb értékben számítja be. Tanfolyam hulladékgazdálkodóknak Új Kelet-információ A veszélyes hulladékok kezeléséről idén júliusban megjelent és szeptember 1-jével hatályba lépő új kormányrendelet jelentősen megváltoztatta az érvényben lévő ügyintézési és engedélyezési gyakorlatot Új feladatokat irányoz elő a veszélyeshul- ladék-termelők, -kezelők és -átvevőt részére, és jövő év elejétől módosítja a szállítási szabályokat. A kormányrendelet értelmezéséről és alkalmazásáról szervezett továbbképző tanfolyamot a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség az illetékességi területén tevékenykedő hulladékgazdálkodóknak. Dr. Novákné Utas Zsuzsától, a felügyelőség hulladékgazdálkodási osztály vezetőjétől megtudtuk, a felügyelőség vezetőiben merült fel először a továbbképzés gondolata, de időközben a vállalatok és vállalkozók is kérték, hogy részletesen tájékoztassák őket a változásokról. Elsőként a legnagyobb hulladéktermelőket és -kezelőket hívták meg névre szólóan, de két héten belül újabb csoportnak tartanak tanfolyamot. Az új szabályokat illetően kiemelte, hogy szeptember 1-jétől veszélyes hulladékot csak veszé- lyeshulladékkísérő-jeggyel lehet szállítani. Ezt a termelőnek kell kitöltenie, és a hulladékkal kapcsolatos valamennyi jellemzőt fel kell tüntetnie. Mindez azért lényeges, hogy a jövőben nyomon követhető legyen a veszélyes szállítmányok útja. Ezzel párhuzamosan alaposan megváltozott a veszélyes hulladékra vonatkozó bejelentőrendszer is. Eddig csak egyfajta bejelentőlap volt, a hónap elejétől azonban különböző adatlapot kell kitölteniük a termelőknek, szállítóknak, átvevőknek és kezelőknek. Új szabályok léptek életbe az engedélyeztetési eljárások területén is. Ä kezelések, átvételek stb. engedélyét továbbra is a felügyelőség adja ki, de a szállításokat a Környezetvédelmi Főfelügyelőség feladatkörébe sorolta a kormányrendelet. Ehhez kapcsolódóan a meglévő engedélyek 1996. december 31-ével érvényüket vesztik. Sajtótájékoztató a Korona Szállóban _______ Vá lasztási szövetség