Új Kelet, 1996. szeptember (3. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-02 / 204. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP HL évfolyam, 204. szám — 1996. szeptember 2., hétfő Ára: 22.50 Ft OMÉK ’96 (8—9. oldal) Tölgyessy kilépett azSZDSZ-ből Kilépett az SZDSZ-ből és a párt parlamenti frakciójából Tölgyessy Péter, a szabaddemokraták korábbi elnöke, illetve frakcióvezetője. A politikus — aki 1990- ben a párt országos listájának első helyén állt — döntését az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén jelentette be. Tölgyessy a parlamentben a függetlenek közé ül át. Sávlezárás Forgalomkorlátozásra, sávlezárásra lehet számítani szeptember 2-án 8 és 12 óra között, valamint szeptember 3-án 8 és 15 óra között a záhonyi közúti határátkelő- helyen. A korlátozás oka az, hogy a határátkelőhelyen a Matáv távbeszélő- alapcsövet fektet le. Erről a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának központi ügyelete tájékoztatta vasárnap az MTI-t. Szeptember 2- án 8 és 12 óra között a kilépő tehergépkocsik forgalmát akadályozza a munka, míg szeptember 3-án 8 és 13 óra között a ki- és belépő személyforgalomban lehetnek fennakadások, továbbá 13 és 18 óra között a belépő teherautók forgalmát lassítja majd a Matáv építési tevékenysége. Baleset a cukorgyárban Két ember meghalt, egy dolgozót pedig a mentők Gyulára, a megyei kórházba szállítottak annak a balesetnek a következményeként, amely Sarkadon, a cukorgyárban szombaton reggel történt — tájékoztatták az MTI munkatársát a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletén. A Sarkadi Cukorgyár egyik tartályánál szombaton reggel hat és negyed hét között történt a baleset, amelyet valószínűleg gázmérgezés okozott. A rendőrség, a tisztiorvosi szolgálat és a munkabiztonsági felügyelőség azonnal megkezdte a vizsgálatot. ÚJ polgármester Balkányban K. Z. (Új Kelet) Balkány korábbi polgár- mestere több mint két hónapja elhalálozott. Megüresedett posztjának betöltésére szombaton időközi választást tartottak a településen. A korábbi három jelölt közül egy visszalépett. A szombati voksolás eredményeinek értékelése alapján a község új polgármestere több mint kétharmados szavazattöbbséggel: Dankó József független, akit a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt támogatott. Dankó József tegnap érdeklődésünkre elmondta: — Legfőbb feladatomnak a munkahelyek számának növelését tartom. Balkányban két és félezer a munka- nélküli, közülük 1500-an jövedelempótló támogatást kapnak. Célom még, hogy az oktatás és az egészségügy pénzügyi forrásait és technikai eszközeinek színvonalát emeljük. Több segélykérő telefon kiépítését tervezzük. 2Ö1 21 22 23 "24Í 361 37 38 39J 51 53 541 66 67 68 Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 25,39,45,56. Jokerszám: 841660. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. játékhéten a 6/45-ös lottó számsorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 15, 23, 25, 28, 45, a pótszám: 30. Százötven éve kezdődött a Tisza-szabályozás / Göncz Árpád Tiszadobon koszorúzott Berki Antal (Új Kelet) Zuhogó esőben is sokan jöttek el a tiszadobi töltésre, hogy a Vásárhelyi-emlékmű előtt koszorúkkal, egy szál virággal, vagy akár csak egy néma főhajtással tisztelegjenek a százötven évvel ezelőtt kezdődött Tisza- szabályozás résztvevőinek emléke előtt. Az emlékünnepség foszónoka, Göncz Árpád köztársasági elnök arról beszélt, hogy a reformerek útja mindig és minden korban nehéz volt. Széchenyi, Andrássy, de különösen Víá- sárhelyi kemény küzdelmet vívott a maradisággal, a meg nem értéssel, azért, hogy életük nagy művét végigvihessék. — A Tisza-szabályozás példázza egész történelmünket, amelyet sikeresnek kell tekintenünk. Múlt, jelen, jövendő ötvöződik itt, amikor ezekre a nagyszerű férfiakra emlékezünk. Ez adjon nekünk erőt ahhoz, hogy jövőnk mindenképpen sikeres legyen — fejezte be beszédét a köztársasági elnök. Változatlanul zuhogott az eső, amikor Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter lépett a mikrofon elé. Beszédében elsősorban Vásárhelyi Pálról szólt, mint a magyar mérnöktársadalom és a vízügyi szakma kiemelkedő alakjáról, aki tetteivel a ma mérnökeinek is példát mutat. — Azok közé a mérnökök közé tartozott, akik felismerték, hogy a folyóknak egyéniségük, természetük, sőt, lelkűk is van — mondta többek között a miniszter. Zilahi József a megyei közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a folyószabályozás milyen mértékben változtatta meg a megye, de az egész ország életét is. Az ünnepség koszorúzással ért véget. Ezután Göncz Árpád sajtóbeszélgetésen vett részt az Ándrássy-kastély könyvtártermében. Egy kérdésre az elnök kissé ingerülten válaszolt: — Ha nem volnának változások, nem volna érdemes az országot kormányozni! Gondolom, magad se hiszed el, hogy én itt elő fogom adni, hogy Magyarország összeomlik, szét fog esni. Elképzelhetetlen, elmegy az ember valahová, és azt akarják kikényszeríteni belőlem, hogy a reménytelenséget közöljem az országgal. Mit gondoltok ti az ország vezetőiről? Hogyan várhatjátok el bárkitől, aki felelősséget vállal az országért, azt a választ adja nektek: nincs több lehetőség? Mint újságírónak is látni kell, én nem fogom rombolni az ország közhangulatát. Nem értem a kérdésfeltevés pszichológiáját. Én nem optimizmust kérek, de vegyétek már észre a jót is! Népes IHDNP-kttlitöttség megyénkben Fórumok és találkozók Palotai István (Új Kelet) Az embernek szinte az volt az érzése az utóbbi napokban Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy az MDNP (Néppárt) egyetlen varázsütésre tömegpárttá vált, és itt tartja egyik jelentős hétvégi politikai menetelését. Pénteken megyénkbe érkezett dr. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, az MDNP elnökségének tagja, a Néppárt országgyűlési képviselője, a külügyi bizottság valamint az Atlanti Tanács tagja, dr. Jeszenszky Edit, a Néppárt Budapest V. kerületi szervezetének tagja, dr. Perjés Gábor, az MDNP Budapest XI. kerületi szervezetének elnöke, az előző ciklus országgyűlési képviselője, a honvédelmi bizottság elnökhelyettese, Virághalmy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetének műszaki igazgatóhelyettese, valamint egy hét tagú MDNP-s nő-, és egy négytagú ifjúsági küldöttség. A delegációt Kornherr Tibor, a Néppárt Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei megbízott elnöke Szatmárcsekén, a polgármesteri hivatalban fogadta, ahol jelen volt a nagymúltú község polgármestere és a képviselő-testület. Két néppárti országgyűlési képviselő, dr. Farkas Gabriella és dr. Kónya Imre volt belügyminiszter, valamint Kőhalmi Sándor, a párt mátészalkai szervezetének elnöke szombaton csatlakoztak a népes küldöttséghez. (Tudósításunk a 4. oldalon) Óriási alkalom! Készülék és kártya most 24.900 Ft+ÁFA és 12 havi kamatmentes törperészlet! NOKIA 2110Í 12x1.900 Ft+ÁFA Étd: WESTE 900 hivatalos forgalmazójánál Hajósi Miklót 06-30/423-676, Tiszától, Dobi L a 10. Megfizethetetlen takarmányárak