Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-05 / 182. szám

UJ KELET Megyei krónika 1996. augusztus 5., hétfő 3 Mától nincs meleg víz Fekete Tibor (Új Kelet) Ami elromohat, az el is rom­lik — tartja Murphy legendás­sá vált axiómája. Hogy minél kevesebb esélyt adjanak a meg­hibásodásra, évente egy alka­lommal a Nyírtávhő szakembe­rei átvizsgálják a megyeszék­hely távfűtőrendszerét, illetve a meíegvízellátó-hálózatát. Erre a nyár a legalkalmasabb, ilyenkor jár a legkevesebb kellemetlen­séggel a szolgáltatás nélkülözé­se. A távhőszolgáltató vezetői már jó előre egyeztettek az erőmű irányítóival, így egy időben a hőerőmű éves karban­tartását is el tudják végezni. A munkálatok már tegnap délután elkezdődtek azzal, hogy négy órakor az erőmű megszüntette a hőenergia-ter­melést. A távhőrendszernek már a mérete miatt is nagy a „tehetetlensége”, így elképzel­hető, hogy egyes lakásokban még ma este is langyos víz fog a csapokból folyni. A leállást követően nem várják meg a szakemberek, míg a rendszer magától lehűl (ez akár több na­pig is eltarthatna), hanem szán­dékosan hűtik. Először nyomás alatt átvizs­gálják a hálózat tömítettségét, amely nem kis feladat. Nyír­egyháza távhőszolgáltató ge­rinchálózata 46 kilométer hosszú és ezen 339 aknát kell egyenként átvizsgálni. Erre összesen hetven szakemberük van és a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében külső vál­lalkozók segítségét is igénybe veszik. A munka dandárját a gerincvezetéken lévő aknák, kompenzátorok (hőtágulási ki­egyenlítők) és a hőközpontok technológiai berendezéseinek felülvizsgálata adja. Új szerelvényeket is csak ilyenkor tudnak beépíteni anél­kül, hogy ez zavart okozna a melegvízellátásban. A Vasgyár utcán két ötszáz milliméter át­mérőjű pillangószelepet építe­nek be, hogy egy esetleges meghibásodáskor ne kelljen az egész várost kizárni a hőszol­gáltatásból. Ezekkel ki lehet szakaszolni a hálózat egy ré­szét, sőt megkerülő-ágak beil­lesztésével szinte észrevétlenül és azonnal folytatódhat a szol­gáltatás. A két szelep együtt tíz­millió forintba kerül, de a mű­ködőképessége miatt feltétlenül szükséges a beépítésük. Régóta gondot jelent a táv- hőellátásban, hogy a Jósavá- rosban 4600 lakást mindössze hat hőközpontról látják el. Van olyan is, amelyről 8—900 la­kás kapja a fűtést és a meleg vizet. Elképzelhető mekkora szervezést igényel például a pótfűtés beindításáról, vagy le­állításáról megkérdezni az összes lakót. Arról nem is be­szélve, hogy a hőközpont hibá­ja esetén közel ezer lakás ma­radhatna télen fűtés nélkül. A Nyírtávhő pályázatot nyújtott be és a szénsegély-alapból el­nyert negyvenötmillió forintot további százmillióval megtol­dotta. Ebből az összegből a nagy tömbhőközpontokat több kisebb egységre bontják. Első ütemben az idén 1200 lakás le­hetetlen helyzetét szüntetik meg, de később az anyagi lehe­tőségektől függően szeretnék az egész lakótelepen megolda­ni a fűtési rendszer felaprózá- sát. Civil kontroll a pszichiátriában Úri Mariann (Új Kelet) Még csak pár napja készült el, és még csak kevesen isme­rik a tartalmát Gönciül Katalin országgyűlési biztos azon jelen­tésének, amelyben a pszichiát­ria magyarországi helyzetéről gyűjtötte össze tapasztalatait és véleményeit — erről lapunk egy korábbi számában már részletesen beszámoltunk — máris óriási port kavart fel az írás. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány reméli, hogy ezzel széles körű társadalmi vita veszi kezdetét, melynek köszönhetően azok, akiknek jogait megsértették, elmondják panaszaikat, és így az Európa Tanács 1994-es ha­tározatának megfelelő szigorú törvényi szabályozás születik. Gönczöl Katalin, az állam- polgári jogok országgyűlési biztosa 1996. július 16-án tette meg javaslatait a pszichiátriai otthonokkal kapcsolatban. A javaslatok egy hosszas vizsgá­lat eredményeként születtek meg, amely során az ombuds­man megállapította, hogy szük­ség van a pszichiátria területén a civil kontrollra. Ez a megál­lapítás, mint azt Végh Péter, az Állampolgári Bizottság az Em­beri Jogokért Alpítvány elnöke a sajtóhoz intézett közleményé­ben kifejtette, egybevág az ala­pítvány elképzeléseivel, célja­ival. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány hazánkban mintegy két éve, nemzetközileg azonban immár 26 éve foglalkozik a pszichiát­ria területén előforduló vissza­élésekkel és az emberi jogok megsértésével. Az általuk ta­pasztalt problémák sok esetben még drámaibbak voltak, mint az állampolgári jogok biztosa által megfigyeltek. Több mint száz alkalommal fordultak hoz- zájuk olyan emberek, akiket sérelem ért a pszichiátria vilá­gában. Ezek között volt nemi erőszak kísérlete, elektrosokk- kezelés az érintett akarata elle­nére, jogtalan kényszerbeszál­lítás, kiskorún — a szülő tilta­kozása ellenére — végzett elektrosokk-kezelés. Mindez azt bizonyítja, hogy a pszichi­átria még ma is egy olyan vi­lág, ahol a kezeltek kiszolgál­tatottsága lehetőséget ad a visszaélésekre. Az alapítvány elnökének ha­tározott véleménye szerint min­denképpen szükség lenne a füg­getlen civil kontroll törvényi garanciáinak megteremtésére. Hozzátette, az Állampolgári Jogok Bizottsága az Emberi Jogokért. Alapítvány már két éve felvállalta ezt a feladatot. Éppen ezért óriási örömükre szolgál, hogy végre egy hiva­talos vizsgálat is kimutatta azo­kat a problémákat, melyekkel mindennapi munkájuk során találkoznak. Mára tehát megcáfolhatatlan tény, hogy vannak emberi jogi, betegjogi problémák és vissza­élések a pszichiátria területén. Ez alapján az alapítvány elnö­ke javasolni fogja az Ország- gyűlési Biztosok Hivatalának, hogy az elkezdett vizsgálatokat folytassák és terjesszék ki or­szágszerte a legnagyobb pszi­chiátriai intézményekre. Az alapítvány elnökét és munka­társait bizakodással tölti el a most lezárult vizsgálatsorozat, amelynek tapasztalataitól azt remélik, hogy a pszichiátriai páciensek jogainak a mainál jóval szigorúbb védelmét ala­pozzák meg. Premier és tévéfelvétel Kisvárdán Anarchia minden mennyiségben Füleki Ádám (Czintos József) és Jónapot Mihály (Hunyadi László) Hosszú János felvétele Gyüre Ágnes (Új Kelet) Görgey Gábor Fejek Ferdi- nándnak című történelmi ko­médiáját tűzték az idén műsor­ra a Határon Túli Magyar Szín­házak Fesztiváljának központ­ja, a Kisvárdai Várszínház és a Magyar Televízió közös pro­dukciójaként augusztus 2-án, 3- án és 4-én. Naná, hogy azt — mondhatnák a rosszmájúak —, amikor Görgey a tévé mű­vészeti vezetője. Pedig ez a darab, mint alap­anyag, tényleg nagyon jó. Te­lis-tele van gegekkel, és nincs hosszúra nyújtva. S annak elle­nére, hogy a mű a hetvenes években tiltakozásként született a szovjet katonai csapatok Ma­gyarországon tartózkodása el­len, mégis aktuális maradt. Néhány hónappal korábban azt nyilatkozta lapunknak a dra­maturg-rendező, Bodolay Gé­za: „Most alig vannak benn az országban más nemzetek hadai, mégis fennáll a veszélye annak, hogy kényszerpályákon hala­dunk, nem azt tesszük, nem az történik, amit szeretnénk. Azt hiszem, a nagy történelmi esélyt 1989-ben elszalasztottuk. Ez az előadás azt kívánja de­monstrálni, hogyan próbálunk csak azért is jókedvűek marad­ni. Görgey Gábor a lehetséges politikusi attitűdök teljes palet­táját megrajzolta a műben. Tá­vol áll tőlem, hogy bármelyik pártra rámutassak. Az a szán­dékom, hogy fiatal emberekre osztom a szerepeket, mert talán ez a korosztály jutott leginkább olyan vidám-kilátástalan hely­zetbe, amibe annak idején a végvári vitézek.”— bocsátotta előre a „dirigens”. A történet egyik szereplője, Fekete Demeter, (Fülöp Zoltán) a költő (micsoda jellemző dal- lamú név ez!) pontosan meg­mondja, hogy a történet 1564- ben játszódik a gyapjasi várban. Gyapjast hiába keresnénk a korabeli térképeken, nem talál­nánk sehol. A szerző Gyulára gondolt, amikor a cselekmény helyszínét elképzelte. A vár téglából épült, s ez a három részre szakadt Magyarországon ritkaságnak számított. Épp ez okból a vígjáték alap­helyzete, hogy a gyapjasi várat elkerüli a török. Ez önmagában nem lenne baj, legfeljebb a vár­kapitány, Füleki Ádám (Czintos József) felesége (Panek Kati) áhítozik mindhiába arról, hogy hősköltemények örökítsék meg, amint szurkot önt az el­lenségre... (Ő egyébként emlé­kezetes női démon. A mellet­tem ülő férfinek véletlenül az csúszott ki a száján: a hangjá­tól feláll a szőr az ember hátán.) A várban az a gond, hogy el­végzett munka híján zsoldot sem fizet Habsburg Ferdinánd királyi biztosa. így aztán az egyik ágyút megveszi harang­nak a falusi pap, a másikat meg egyszerűen kilopják az erődből. A lovakból pörköltet főznek. Még a biztosúréból is. Úgy­hogy gyalog indul vissza. Mindezek elég jó példák a helyzetkomikumra, nem? Hogy, hogy nem, a nézőtéren alig lehetett mukkanást hallani az első fél órában. A színészek elsiettek a saját lehetőségeik mellett, vagy nem is kaptak le­hetőségeket a rendezőtől. Kár. Később egyre jobban magá­ra talált mindenki. A Jónapot Mihály várispánt alakító Hunyadi lLászló pedig magasan kiemelkedett a többiek közül. A megjelenése (strandpapucs, melegítőalsó, púpig érő, neon­zöldtől virító, strechatléta, szét­nyitott, csicsás, piros-kék ing a tekintélyes pocákon, vászonka­lap) és a tisztsége között feszü­lő ellentéteket remekül érzékel­tette. S természetesen a rende­ző is szinte mindig középre irá­nyította, jelezvén, hogy a töb­biek sorsának szempontjából ő a kulcsfigura. S ő — igaz, hogy csak ideig­lenesen — ki is hozta a társait a reménytelen szituációból. Paktumot kötött a török bégség- re vágyó Kucug effendivel (Szélyes Ferenc), hogy a belső viszályokban terhessé váló tur- bánosok fejét megszerezhesse. A tárgyalásjelenetnél nem jöttek be a szegényes menü ki- magyarázásának poénjai, a töb­bi viszont végre „elsült”. Jól mulattunk, míg végre minden gyapjasinak leesett a tan túsz azzal kapcsolatban, amit asz- faltnyelven úgy fejezünk ki: most ki van kivel? Innentől kezdve az üzlet be­indult, dőlt a pénz. A katonák fejsebek helyett folyamatosan gyomorrontástól szenvedtek, állandóan foglalt volt az ár­nyékszék, (amelyről már a Sári bíró nyíregyházi színrevitele idején sem feledkezett el Bodo­lay Géza, s amely egyébként kilóg a többi díszlet közül.) A vár kezdett ékszerbörzéhez hasonlítani. Vastag Balázs (Győrffy András) hadnagy kardján csirkéket sütöttek. Egy­szer csak elfogyott a felesleges török. Kucug effendi — aki nem más, mint Vastag Balázs egykori játszótársa, Kaczor Pis­ta — menedékjogot kért. Füleki Ádám megadta. Most jött el a dráma drámai része. Most már igazi csatákban hullottak a fejek. Legnagyobb arányban persze a gyapjasiaké. Minden vitézé. A névsorolva­sás hangulata leginkább az Egri csillagokra emlékeztetett. A záróképben Kacor Pista diadallal vitte magával az el- számolnivalót, Vastag Balázs nejlonzacskóban tárolt fejét. Ez a komédia tragédiává vált. Nyilván a dramaturgi-rendezői akarat szerint. Miért távoztunk mégis katar­zis nélkül? Elsősorban azért, mert túl sok volt az anarchia — nem az előadott történetben, hanem a megjelenítésben. Nem érte el például a célját a hol púnkba, hol orfeumi muzsiká­ba váltó zene. A humanista-idealista módon gondolkodó alakok vagy meg- hallhatatlanul halkan beszéltek — mint a Kiss Annát adó Csu­tak Réka, a naiva, vagy a szép gondolataik egy részét gyom­lálták ki a darabból — mint a Németh Lászlóhoz hasonlóan Kert-Magyarországról (és har­madik útról?) álmodó várkapi­tányét. A mai díszleteknek (Mira János munkáinak) és jelmezek­nek (Wieber Mariann keze nyo­mát viselik) igenis van érvé­nyességük. Csak az a baj velük, hogy az ember beült a nézőtér­re, végignézett rajtuk, s már tudta, mire készüljön. Bodolay Géza írt egy betétet a színműbe. Ebben az unatko­zó vámép eljátssza magának A nagyidai cigányokat. Még egy párhuzam a történelmi korok, a politikai gondolkodásmódok és a színházi hatás ereje vagy erőtlensége között. Jó ötlet. S különösen a kassai Bandor Éva tetszett benne. Akinek amúgy az előadás előtti órákban húz­ták ki a lába alól a munkahely­ét, hiszen a Kassai Thália Szín­házat úgymond központosítás­nak vetették alá. Vagyis a vég­óráihoz jutott. Újabb hasonló­ság. Bár ne lenne. Summa summarum: olyan előadást láttunk, ahol a rende­ző túl sok mindent próbált el­mondani magunkról, s a világ­ról, ami felborult körülöttünk. Ám a gyarlóságainkról túl so­kat beszélt, az esélyeinkről, re­ményeinkről pedig túl keveset. Ez az ő véleménye. Ez az ő jós­lata? Kis halak Bürget Lajos eszmefuttatása Sosem volt könnyű a megye peremvidékein élni, ma sem az. A minap Lónyán járok, és azt hallom, volt ott valamiféle gyű­lés, amelyen egy trianoni fél­reértés megoldására buzdított egy honatya. Mondták is a köz­ségben: lehet, neki ez fontos, de őket bizony az egész nem ér­dekli. Van nekik más problé­májuk, nevezetesen a megélhe­tés. Egy tönkrevert mezőgazda­ság romjain ücsörögnek, né­hány nagygazda már szemelge- ti ki magának jövőbeli cseléd­jeit, mindehhez még az időjá­rás sem kedvező, arról nem is szólva, hogy a csempészés is egyre nehezebb. Igaz, a benzin és a gázolaj még megy, a trak­tor és a fűnyíró ideje lejárt, ikon se nagyon akad, marad a biz­tos üzlet, az olcsó, amerikainak mondott cigaretta. Aki csinál­ja, az sem lelkes, szívesebben csinálnának mást, de nincs mit. így aztán átmennek a határon, néha kétszer is, háromszor is, de ha nagy a sor, akkor ez sem az igazi. A politikából csak az érdekli őket, ami munkájukkal, illetve munkanélküliségükkel összefügg. Nekik eddig még egyetlen rendszer sem hozott jót, miért pont ez lenne kivé­tel. Trianon? Kit érdekel. A legtöbben azt sem tudják, mi az, és főleg nem, hogy hol van. Azért viszont nagyokat károm­kodnak, ha a vám őket veszi célba, mondván: megint a kis­halak, megint azok vannak és lesznek terítéken, akiknek ez a seft a napi megélhetést hozza. No, talán még egy kicsit hoz­zá. Ha innen az ember egy má­sik végre ugrik át, nevezetesen Tiszabecsre, akkor hasonlókat hall. A falut ugyanis időnként körülveszik, elkapják a csem­pészeket. Ami végtére is rend­jén lenne, ha a nagyhalak is horogra kerülnének, de így? Nos, csupa kis csóró akad fenn. Közben a határon jönnek át az ukránok, meg a 130 literes tankkal megáldott Mercik, és két faluval arrébb adják el az üzemanyagot. A menő megy, a kicsi marad. Övé a büntetés, a szégyen. Mondják: itt se szí­vesen csinálják ezt, jóllehet még a cseh időkben is csem­pésztek, kukoricáért cseréltek ottani ruhát, de hát az inkább brachi volt, semmint pénzkere­set. Szóval ahol összedőlt a me­zőgazdaság, ahol megszűnt a munkalehetőség, ahol a pénz­kereset egyetlen kényszerforrá­sa a feketekereskedelem, ott ömlik a panasz. A politikára is, amely az elmúlt hat évben pad­lóra küldte őket, a hatóságok­ra, melyek a nagyban manipu- lálót sosem fogják el, a protek­cióra, amivel ma is el lehet mindent intézni. Hadd szögezzem le, nem va­gyok se csempész-, se fekete­kereskedelem-párti. Mégis, hallgatva a sok helyen egybe­csengő véleményeket, azt kell gondolnom, ezekben az ügyek­ben nem Justitia játssza a fő szerepet. Mert könnyű itt el- és megítélni a kis bűnelkövetőt, könnyebb, mint határozottan tenni valamit, hogy a szél- revetettek ne legyenek kényte­lenek élni vidámnak nem mondható, kockázatos életüket. Különben Lónyán jutott az eszembe, ott, ahol egykor Bánk birtokai voltak, ahonnan Tiborc elindult, hogy előadja panaszát, mennyire időtálló tud lenni egy gondolat. Az nevezetesen, amely megállapítja, hogy ki milliókat rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast ra­bolni kényszerít. Ma is vannak Tiborcok. Csak senki nem fi­gyel rájuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents