Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-01 / 179. szám
4 1996. augusztus 1, csütörtök Pénzjubileum UJ KELET Változások magyar módra Az 1946. augusztus 1-jén bevezetett új, magyar forint igazán „kemény” pénz volt. Az ’50-es években még egy honpolgár átlagfizetése is csak hat—hét százas volt, de ebből a tej literjét 2, a hús kilogrammját 9 forintért, a kenyeret viszont 92 fillérért vásárolhatta meg. év foglalkozt. havi átlagbére fogyasztói árindex (100-nak) % 1950 683 Ft 100 (100%) 1960 1575 Ft 161 1965 1766 Ft 165 1970 2222 Ft 173 1975 3018 Ft 199 (2-szerese!) 1980 4098 Ft 270 1985 5961 Ft 374 1990 13 446 Ft 749 (!) 1991 17 934 Ft 1011 (10-szerese!) 1992 22 294 Ft 1243 1993 27 173 Ft 1523 1994 33 309 Ft 1809 1995 38 900 Ft 2319 (23-szorosa!) 1946 aug. 31. 1996. január élelmiszer — kenyér (1 kg) 0,92 Ft 80 Ft — liszt 1,40 Ft 48 Ft — burgonya (kg) 0,43 Ft 47 Ft — hús 9,00 Ft 589 Ft — olaj (növényi) (I) 7,50 Ft 184 Ft — tojás (db) 0,32 Ft 12,80 Ft — tej (I) 2,00 Ft 62 Ft — cukor kr. 7,60 Ft 97 Ft — cigaretta (1 szál) 0,08 Ft 108 Ft (20 db) Munkás 5,40 Ft (1 szál) ruha — ffi öltöny 360 Ft 18 500 Ft — ffi cipő 145 Ft 5030 Ft — női cipő 91 Ft 4080 Ft — gyerek cipő 95 Ft 3000 Ft 1 kWh villany 0,80 Ft A rekordinflációtól a megoldásig Egyre növekvő címletek — érték nélkül Amennyiben ezt tekintjük százszázalékos fogyasztói árindexnek, akkor ez 1975-re megduplázódott, viszont időközben a bérek közel ötszörösére nőttek. A „fénykor”, a lakossági fogyasztás csúcsa a személyi jövedelemadózás bevezetése előtti évben volt, amikor az ötvenes évekhez viszonyítottan már tízszer annyi fizetést vehettek fel a dolgozók, viszont az árak csak három és félszeresen emelkedtek. A rendszerváltás utáni új kormányzat egy esztendeig volt képes úrrá lenni az addig mesterségesen kordában tartott infláción. 1991 -tői elszabadult a „pokol”, s öt év alatt az akkori tízszeres árindex 23-szorosra tornászta fel magát, miközben a fizetések csak megduplázódtak. Persze az átlagmagyar a változás szelét már a ’70-es évek óta érezte, de ki nem mondhatta. Az akkoriban bevezetett 500 forintos címletű bankjegy szükségességét még megmagyarázta a kormány, de az alig több mint egy évtized múlva mégjelenő 1000 forintos már jelképes tartalommal bírt: véget ért egy mesterséges jóvilág, s készülődött valami más. Az elmúlt ötven év alatt legnagyobb mértékben, 109-sze- resére a burgonya ára növekedett, de a kenyér 87-szeres drágulása is figyelemre méltó. Legkevésbé (?) a cukor (12-szeres) és az étolaj (24- szeres) ára változott. Az agyonadóztatott dohánytermékek 67-szeres áremelkedése is alacsonyabb, mint az alapélelmiszerek drágulása. Érdekesen változott az elmúlt fél évszázad alatt a liszt és a belőle készült kenyér egymáshoz viszonyított ára. Az ismeretes, hogy egy kilogramm lisztből több mint egy kilogramm kenyér készíthető. Egy hónappal az új fizetési eszköz megjelenése után 1,4 forint volt a liszt és 0,92 forintot kellett a kenyérért fizetni. Persze akkoriban a népélelmezés központi kérdés volt, de az arány sokkal természetesebbnek tűnik, mint ma: ugyanis a kenyér ára közel duplája a lisztének. Az arányeltolódást sokan sokféleképpen megmagyarázták, de egy biztos: további változás várható e téren... Az infláció 1946 nyarára elviselhetetlenné vált Magyarországon. Az egy évvel korábbi 1 pengő 50 milliárd pengővel volt egyenértékű, az augusztus elseje előtti hetekben a bér néhány órával a fizetés után egy kiló burgonyára sem volt elegendő. Megjelent a világtörténelem máig legnagyobb címletű bankjegye: az egymilliárd- billió pengő. A kereskedelem és a pénzforgalom teljesen összeomlott, árut csak áruért lehetett cserélni. Az áru-, az arany- és a valutaspekuláció elborította az egész országot. A spekuláció méreteire jellemző, hogy miközben a dolgozók a legsúlyosabb élelmezési nehézségekkel küzdöttek, a csempészkereskedelem különböző csatornáin naponta több tucat vagon élelmiszert vittek ki az országból. Az inflációt az általános áruhiány mellett az államháztartás növekvő kiadásai okozták, amelyek fedezésére nem volt sem megfelelő bevétel, sem hitelforrás. A jóvátétel és a háborús károk helyreállításának költségei mindenekelőtt az államra hárultak, amit csak fokozott pénzkibocsátással tudott finanszírozni. Mivel a Gazdasági Főtanács révén a magyar gazdaság helyzetéről a kommunisták rendelkeztek a legátfogóbb képpel, az MKP programot dolgozott ki az értékálló pénz megteremtésére, és a gazdasági, pénzügyi viszonyok normalizálására. Ezt követően a koalíciós pártok megállapodtak abban, hogy a Gazdasági Főtanács égisze alatt jöjjön létre egy miniszteri bizottság a pénzügyi stabilizáció kidolgozására. Hosszas viták után megkezdődtek az előkészületek, amelyek lényege: 1. megfelelő árukészlet felhalmozása, 2. az állami kiadások hatékony csökkentése és a bévéAz oldalt összeállította: Lefler György és Vitéz Péter telek fokozása, 3. új ár- és bérrendszer kialakítása. Az új béreket a háború előtti szint felé- ben állapították meg. a mezőgazdasági termékek árai 40—50 százalékkal voltak alacsonyabbak a háború előttinél. Ugyanakkor az új árrendszer elszakadt a világpiaci áraktól. A pénzügyi stabilizációt — szovjet nyomásra — nyugati hitelek nélkül, önerőből kellett megvalósítani. A Szovjetuniónak ugyanakkor érdekében állt a pénzügyi stabilizáció, hogy a magyar gazdaság teljesítőképes legyen, ezért hozzájárult az Ausztriába hurcolt magyar javak visszaszállításához és a jó- vátételi kötelezettség 6-ról 8 évre emeléséhez. Az Egyesült Államok pedig visszaszolgáltatta a Magyar Nemzeti Bank 1944-ben Nyugatra vitt arany- készletét, továbbá 20 millió dollár áruvásárlási hitelt nyújtott. Az értékálló pénz megteremtése azonban mindenekelőtt arra a szívós és szorgalmas munkára épült, amit a magyar nép a háború befejezése óta folytatott. Erre az életerőre támaszkodva teremthette meg a kormány — a belső fogyasztás visszafogásával — a stabilizációhoz szükséges árukészletet, így született meg 1946. augusztus 1-jén a forint. A régi pénz már teljesen elveszítette értékét, 1 új forint formailag 400 ezer kvadtrillió pengővel volt egyenértékű, más szóval, az átváltásra gyakorlatilag már nem volt szükség. A forint kibocsátásával helyreállt a pénzforgalom és a kereskedelem, megteremtve az ország újjáépítésének egyik legfontosabb alapját. ___*______________________ Go ndolatok írók, költők minden korban sokat írtak a pénzről, az emberek és a pénz viszonyáról. Ezek közül ragadjunk ki talán egyet, amely napjainkban ugyanúgy igaz, mint mikor Ibsen papírra vetette: „Pénzzel sok mindent meg lehet vásárolni — legalábbis látszatra. De a lényeg megvehetetlen marad. Vehetsz élelmet, de nem vásárolhatod meg a jó étvágyat, szerezhetsz ékszereket, de nem tudod az egészséged biztosítani, ismerősökre tehetsz szert, de nem barátokra, szolgákat fizethetsz meg, de hűséget ezzel még nem vettél magadnak, pénzeden szórakozhatsz, de boldogságot és békét nem nyersz vele.” A népek nyelvén A pénz előteremtése szinte az ősidőktől fogva közös gondja az emberiségnek. A probléma megoldása azonban koronként és nemzetenként változik. A pénzszerzés nyelvi kifejezése szinte tökéletesen tükrözi a kérdéses nemzetek, népek egy-egy jellemvonását. Nézzük meg, hogy a pénzszerzést hogyan fejezik ki az egyes nyelveken. Az óhéber nyelvben „bérért elszegődni” annyit jelentett. mint pénzt keresni. Ugyanezt a régi Athénban úgy mondták: „ezüstöt szerezni”. A rómaiaknál az anyagi javakat „ki kellett érdemelni”. Az angolszászok már lényegesen gyakorlatiasabb emberek, ők a pénzt „csinálják”. A franciák „nyerik” a pénzt, tehát az élet vidámabb, játékosabb oldala iránt van nagyobb érzékük. A németek szerint a pénz szerzésének lényegesen más a módja: azért tudniillik valamilyen szolgálatot kell tenni. Ok ugyanis „megszolgálják”. Hasonló értelmezése van a svéd és a dán megfelelő kifejezésnek is. A szláv népek nyelve szerint a pénz előteremtésének módja a munka. Az oroszok, a csehek, a lengyelek „megdolgoznak” érte. A kínaiak „küzdelmet folytatnak” a pénzért. Mi, magyarok nem szegődünk bérbe, nem szerzünk ezüstöt, és nem is csináljuk a pénzt. Mi — „keressük” a pénzt. A mongolok ezzel szemben „találják”. Talán jót tenne ez ügyben egy kis tapasztalatcsere... A forint A forint a XIII. század óta használatos pénznem. Nevét az 1252-ben, Firenzében először veretett aranyérme virágos címeréről (latinul: flo- renus) kapta. Európa-szerte elterjedt, viszonylag állandó értékű pénz volt. Magyarországon az Anjouk alatt, 1325-ben kezdték el az aranyforint verését, amely egyike volt a legértékállóbb forintoknak. Az aranyforintot a XVII. század közepétől országonként különböző aranypénzek váltották fel: ez időtől kezdve inkább ezüstforintokat vertek, melyek értéke országonként változó volt, egyes helyeken csak váltópénzként használták. Az úgynevezett osztrák értékű ezüstforint az 1857-i érmeegyezség után 100 krajcárra oszlott. Az Osztrák—Magyar Monarchiában az ezüstforint helyett 1892-ben az aranykoronát vezették be. Magyarországon 1946-ban, a stabilizáció során lett ismét az ország hivatalos pénzneme a forint. A forint váltópénze a fillér. A világon, rajtunk kívül még a hollandok fizetőeszköze a forint. Szeméthalom pengőből A mai forintunk ötvenedik születésnapja
