Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-16 / 192. szám
ÚJ KELET* Megyei II. osztály, 1. forduló Rajt Donétól Tiszáig! Igen, kedves olvasók, jól látják, nem írtuk el Magyarország legnagyobb folyójának nevét. Hogy jön ez ide? Nos, a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban — szűkebb régiónkban — is megkezdődnek az 1996— 97-es pontvadászat küzdelmei, mind a Dona Trade, mind a 2. számú csoportban. Összesen 16 mérkőzést tekinthetnek meg az érdeklődők, melyek várható fejleményeiről két érintett sportvezetőt kérdeztünk. DONA-TRADE CSOPORT _________ Az első forduló mérkőzéseinek esélylatolgatására Pinkóczi Józsefet, a tuzséri szakosztály vezetőjét kértük fel, aki egyébként a határközeli gárda hálóőre is... Napkor—Nyírtura Szombat, 16.30., V: Resán —A napkori csapatot jobb együttesnek tartom, amit a tavalyi eredménye is megerősít a turaiakkal szemben. Ráadásul, információim szerint Nyírtura nem igazán tudott erősíteni, így a tippem erre a meccsre: fix 1. Tuzsér—Apagy Vasárnap, 16.30., V: Vida. — Természetesen a saját csapatomtól hazai pályán győzelmet várok. Biztos, hogy nehéz derbi vár ránk, hiszen az újonc gárdák mindig mumusai az „öregeknek”, így nekünk is oda kell figyelni az apagyiakra. Ettől függetlenül — remélem — nem lehet kétséges a sikerünk. Tippem: 1. Dombrád—Kálmánháza Vasárnap, 16.30., V: dr. Maródi. — A Tisza-parti kilencven percre kétesélyes a „meglátásom”. Egy magyon kemény meccset várok, hisz a dombrádiaknak sikerült erősíteni, míg ennek ellentételezése a kálmánháziak mindenkori lendülete, így 1-es, 2-es a tippem. Nem hiszem, hogy döntetlen lesz! Nyíribrony—Pócspetri Vasárnap, 16.30., V: Kozsla. — Erre a mérkőzésre biztos ibrony i győzelmet jósolok. A házigazdák számítanak annyira jó csapatnak, hogy diadalukhoz ne férjen kétség. A tippem: 1-es. Kótaj—Ajak Vasárnap, 16.30., V: Tamaskovics — A hazaiakról nincs semmilyen konkrét információm. Ha tudtak erősíteni, akkor megkockáztatom a győzelmükre letenni á voksom, bár az ajakiak hajtós, fiatal társaságot alkotnak, ami nyerő dolog lehet ezen a mérkőzésen. Mindenesetre a találkozó kétesélyes, azaz tippem: 1, 2. Kárpát-Hús Volán—Komoré Vasárnap, 16.30., V: Varga. — Itt „egy az egyben” hazai diadalt várok, hiszen a megyeszékhelyiek tavaly is nagyon jó kis gárdát alkottak, és — ha minden igaz — erősíteni is tudtak. Ismerve az ellenfél gondjait, a tippem: fix 1. A narcs—Kál lósemj én Vasárnap, 16.30., V: Resán — A derbit háromesélyesnek tartom, tehát bármilyen eredmény születhet. A hazaiaknak szintén sikerült némi erősítést végrehajtaniuk, ám a semjéniek tavalyi eredménye velük szemben tekintélyt parancsoló, ugyanis nyerni tudtak Anarcson. Jéke—Kemecse Vasárnap, 16.30., V: Karácsony. — Biztos hazai győzelmet tippelek. Jéke most jutott fel, így az otthoni debütáláson mindent meg fognak tenni a győzelemért. Újonc csapatnál mindig nehéz a bajnoki nyitány! A tippem: 1-es. ' ___________2. SZÁMÚ CSOPORT_____________ Az esélyeket Szabó Gusztáv, a Tiszamenti SE szakosztályvezetője latolgatta. Jánkmajtis—Tiszamenti SE Kezdési idő: szombat 16.30. V.: Nagy József. — Jánkmajtis kitűnő csapat, tudomásunk szerint együtt is maradt a nyáron. A kupaküzdelmeken túlvagyunk, és lényeges, hogy mi is megtartottuk tavaszi gárdánkat, sőt, Barnucz és Virtás jöttével erősödtünk is. Egy döntetlenben reménykedem, tippem tehát iksz. Tiszabecs—Olcsva Szombat 16.30. V.: Szegedi. — Nem ismerjük az újonc tiszabecsieket, viszont Olcsva állítólag összekapta magát. Vendégsikerre számítok. Nyírmada—Tarpa Vasárnap 16.30, V.: Labancz. — Nyírmada jól erősített, játékosai jó társaságot alkotnak. Hazai környezetben meg is kaparintja első győzelmét. Hodász—Nyírvasvári Vasárnap 16.30., V.: Seregi. — Hodász mindenre képes saját pályáján, és Nyírvasvári is inkább otthon jeleskedik. Ennek ellenére azt gondolom, a vasváriak vannak olyan erősek, hogy egy döntetlent kihúzzanak. Opályi—Nyírlugos Vasárnap 16.30., V.: Veres L. — Opályi sötét ló, és bár nem akarom lenézni, az elmúlt bajnokságban harmadik helyet szerzett Nyírlugos el fogja rabolni a pontokat. Balkány—Nyírbéltek Vasárnap 16.30., V.: Balogh. — Balkány rapszodikus együttes, mindenhol mindenre képes. Most például egy győzelemre... Encsencs—Biri Vasárnap 16.30., V.: Kelemen. — Biztos középcsapatot alkotnak a hazaiak, ellenben a biri változásokról keveset tudunk. Hazai diadalt várok. Nagyecsed—Vaja Vasárnap 15.30., V.: Sándor J. — Régi, komoly hagyományokkal rendelkező párharc ez. Igen hajtós, fiatalokkal megtűzdelt gárda Nagyecsed, ezt mi is tapasztaltuk, amikor úgy kaptunk ki náluk, hogy a 93. percig döntetlenre álltunk, ekkor azonban gólt rúgtak. Ezúttal nem fognak egymással bírni, ezért döntetlenre gondolok. Labdarúgás 1996. augusztus 16., péntek 11 Csenger—Záhony V.: Fodor S. (Kosa, Máté). Csenger, Varga Gyula klubelnök: — Szeretném, ha legalább a hazai meccseket hozná a társaság. Mindenesetre jótékonyan változott a hozzáállás, az edzések nem fulladtak érdektelenségbe. Tavasszal egyedül Záhonyt tudtuk legyőzni idehaza, miért ne ismételhetnénk? Hiányzó: Juhász P. (sérült). Záhony, Erdei Árpád ügyvezető elnök: — Fontos lenne a sikeres indulás... Nem úgy, mint tavaly, amikor elszúrtuk a rajtot. Sajnos erősítési terveink nem realizálódtak, ennek az anyagi háttér szűkössége szabott gátat. Mindemellett bízom benne, hogy „kipréseljük” a három pontot a csengeriekből. Hiányzó: Balázsi, Szanyi (sérültek), Pokol Zs. (eltiltását tölti). Gávavencsellő—Nyírmeggyes V.: Kerezsi (Adorján, Kádár). Gávavencsellő, Falatovics László edző: — Túl sok információval nem rendelkezem Meggyesről, viszont megnyerték a megyei másodosztályú bajnokságot, tehát rossz csapat nem lehet. A Bajnokok Tornáján felülmúltuk őket, csakhogy akkor nem komplett felállásban léptek pályára. Megteszünk mindent a győzelemért... Hiányzó: Mudróczki, Sántha, Kelemen, Németh Z. (sérültek). Nyírmeggyes, Jakó József szakosztályvezető: — Új csapatot építettünk, hat játékost kellett „bedolgozni” a gárdába. Volt munka bőven. Edzőváltás is történt, ami után az utolsó három héten nagyon kellett iparkodnunk. Ha kicsikarnánk a döntetlent, igencsak elégedett volna a vezetés. Hiányzó: nincs. Újfehértó—Nyírcsaholy V.: Zahorán (Sorbán, Fácska). Semmi információnk nincs arról, miként képzelik a bajnoki rajtot Újfehértón. Az együttes háza tájáról eddig is „vékonyan” csordogáló hírek mostanra elapadtak... Nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy leírjuk: a hazaiak a három pontra epekednek. Egészen biztos, hogy ó'k sem mondanának mást... Nyírcsaholy, Virovecz Pál edző:—Szerintem a távozókat az érkezők pótolni tudják. A helyi körülményeket figyelembe véve, a felkészülést jónak ítélem. Az az igazság, hogy az első három fordulóban elviseltem volna, ha könnyebb ellenfelekkel találjuk szembe magunkat. Ez van, de én reménykedem a „pontos kezdésben”. Hiányzó: nincs. Levelek—Nyíregyházi Kertváros V.: Mónus (Vámos, Hamza).- Levelek, Terbócs László szakosztályvezető: — Továbbra is amatőr alapon „csináljuk” a futballt, és elsősorban a régi játékosokra támaszkodunk. Rögtön az első fordulóban , Jdkaptuk” a bajnokság favoritját, így kemény meccs elé nézünk. Megmondom őszintén, az iksznek nagyon tudnék örülni. Hiányzó: nincs. Kertváros, Szilvási István edző: — Eddig volt jó, mert nem kellett idegeskednem az eredmény miatt. Kár, hogy elkezdődik a bajnokság... Azzal vigasztalom magam, hogy a többi edző ugyanolyan ideges lesz, mint én. Nehéz volt „ösz- szehozni” a csapatot, no, de mi győzni megyünk Levelekre. Hiányzó: Főfai, Várnai, Kovács (valamennyien sérültek). Vásárosnamény—Nagyhalász V.: Tomasovszki (Nagy F., Franyó). Vásárosnamény, Farkas Béla edző:—Talán erősödtünk a nyáron, talán nem... Mindegy, hogy ki mit mond, mert amúgy is a pályán kell bebizonyítani, mit érünk valójában. Természetesen nyerni szeretnénk, habár a Nagyhalász kétségkívül jól igazolt, s remek játékosok kerültek a csapathoz. Nem lesz könnyű dolgunk... Hiányzó: Szécsi (sérült). Nagyhalász, Madalina György edző: — Nagyon jó meccset, és döntetlen körüli eredményt várok. Az, hogy melyik csapat nyer, a pillanatnyi forma, no meg a szerencse függvénye. Azt hiszem, felkészülésünk megfelelőnek mondható, egyedül Adámszki sérülése okozott gondot, de ő is ott lesz a pályán. Hiányzó: nincs. Kisléta—Vépisz-Túrricse V.: Szilágyi M. (Lippa, Tassy). Kisléta, Szécsi Zoltán edző: — Minden, hazai pályán rajtoló csapat győzni akar, mi sem vagyunk kivételek. Kevés, Jiú- zós” edzőmeccset sikerült játszanunk, ez megbosszulhatja magát, de azon a két mérkőzésen, amelyet mérvadónak tekintek, nem lehetett panasz a fiúk teljesítményére. Hiányzó: Pénzes S. (eltiltását tölti). Túrricse, Lengyel János egyesületi elnök:—Sikerülhetett volna jobban az alapozás, az edzőmeccseken nem igazán állt össze a csapat. Próbálgattuk az új játékosokat, azonban kétszer ugyanabban a felállásban nem tudtunk pályára lépni. Azért nem szeretnénk kikapni... Hiányzó: Béres, Kövesligeti, Czuprák (valamennyien sérültek). NB II Keleti csoport Szolnok: újabb csínytevés? Úgy rajtolt a Szolnoki MÁV, ahogy bármely újonc szeretné — győzelemmel. Az már a Nyíregyházi FC külön balszerencséje, hogy az első fordulóban a Tisza-parti együttest kapta ellenfelül. Hazai pálya, feldobott hangulat, lelkesedés... És a vendéglátók „bevasalták” a három pontot. Izguló skótok A skót Glasgow Rangers labdarúgócsapata a jövő héten az orosz Alanyija Vla- gyikavkaz otthonába látogat, ahol a két együttes a Bajnokok Ligájába való feljutásért kiírt párharc visszavágóján lép pályára. Izgalmas kirándulás vár a skót küldöttségre, hiszen Vlagyi- kavkaz a polgárháború sújtotta Csecsenföld közelében található. — Bejöttek a számításaink, hiszen az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) Vlagyikavkazt jelölte meg a mérkőzés helyszínének. Bízunk benne, hogy biztonságban leszünk az orosz városban — nyilatkozta a skót klub egyik vezetője, Campbell Ogilvie. Kortcz Tibor (Új Kelet) A második„kör” pikantériája, hogy a szolnokiak ismét szabolcsi társulattal néznek farkasszemet. Csakhogy most ők utaznak, méghozzá Tiszavas- váriba. Vajon mit remélnek a mérkőzéstől? — Mint újonc csapat, szeretnénk minél több bravúrt okozni. Ragyogóan játszottunk a Nyíregyháza ellen, már húsz perc után gólokkal vezethettünk volna. Messzemenő következtetéseket nem vonunk le a meccsből, el kell még telnie néhány hétnek, hogy felmérjük: mire leszünk képesek az NB II-ben. Azt máris tapasztaltuk, hogy nagyobb az iram, ezáltal a követelmények is megnövekedtek. Tiszavasváriban a döntetlen is szép eredmény lenne tőlünk, s ha kitart a lendület, elérhetjük, amit akarunk — mondta Pagonyi Ernő pályaedző. Az NYFC labdarúgói testközelből érezhették, milyen kellemetlen stílusban futballo- zik a vasutas alakulat. Játékosaik megállás nélkül loholnak, miközben a támadók rendszerint keresztbe elmozognak. — Senki nem jelentett sérültet, ezzel tehát nincs gondunk — folytatta a „segítő”. —Szatmári József vezetőedző—amilyen információt csak lehetett—begyűjtött a Tiszavasváriról, tudjuk például, hogy beívelt labdákkal nem sokra megyünk a magas védőkkel szemben. Fö> dön kellene játszani, így tv' zavarba hozható az ellent' No persze, ha F/ hágyják egyáltalán dugják előlük a F A Ibrány nem hiányozhat a „Szaknévsorból” Sutler Só megyei I. osztály, 1. forduló Fehérgyarmat, dr. Katona Sándor klubelnök: — Ennyi munka után csakis a győzelmet tudom elképzelni. A múlthoz képest, ezúttal időben kezdtük a felkészülést, a korbácsos edzőnek megismert Kalina Károly nem kegyelmezett a fiúknak. Tavaly itthon is kikaptunk Löktől, most nem így lesz... Hiányzó: nincs. Tiszalök, Király Bertalan klubelnök: — Az előző évadban oda-vissza megvertük Gyarmatot, relytély: vasárnap mire megyünk velük. Tény és való, hogy meggyengült csapatunk, ám bízom rutinos játékosaink tapasztalatában, ez talán elegendő lehet a pontszerzéshez. Annyit ígérhetek: nem adjuk fel... Hiányzó: nincs. Ibrány, Szakács László edző: — Mindenképpen győzelmet várok, bár eszembe sem jut lebecsülni az ellenfelet. Ahogy olvastam a sajtóban, több csapat is megcélozza a dobogót, ebből a „Szaknévsorból” mi sem óhajtunk kimaradni. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy Papp Karcsi nem játszhat... Hiányzó: Papp, Szász (sérültek). Nyírkárász, Kegye István edző: — A tisztes helytállásban reménykedünk. Ibrány kiváló és bajnokesélyes csapat, tőle bárki kikaphat. Nincsenek illúzióink a mérkőzéssel kapcsolatban, de azért nem feltartott kezekkel lépünk pályára. Hiányzó: Kapin L. (eltiltását tölti). Ibrány—Nyírkárász V.: Sinka (Bendik T„ Vida J.). Fehérgyarmat—Tiszalök Kezdési idő: vasárnap 16.30 V.: Nagy J. (Nagy Gy., Veres A.).