Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-12 / 188. szám

Falujáró h A M ^ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 188. szám — 1996. augusztus 12., hétfő El Cégénydányád (5. oldal) Magyar Távirati Iroda Emléktúra Az eurorégiók hagyo­mányőrző népi és sportjáté­kait bemutató fesztivál szín­helyére, Abádszalókra ér­keztek vasárnap a honfogla­lás 1100. évfordulója tiszte­letére szervezett nemzetkö­zi lovas emléktúra részt­vevői. A lovasokból és fo­gatokból álló csapat júli­us végén az ukrajnai Alsó- bereckibői indult útnak, és a Beregszász—Munkács— Király helmec—Sárospa­tak—Tiszadob—Polgár— Tiszafüred útvonalon halad­va érte el a Tisza-tó partját. A lovasok zenés felvonulá­son köszöntötték Abádsza- lók lakóit és az üdülőven­dégeket. Ezt követően csi­kósok adtak ízelítőt tudá­sukból, nyeregtörténeti be­mutatót tekinthettek meg az érdeklődők, végül a prog­ram tábortűzzel és táncház­zal élt véget. A honfoglalás előtt tisztelgő emléktúra hétfőn folytatódik. A csapat két napig — kedden és szer­dán — Szolnokon tartózko­dik, majd a tervek szerint augusztus 18-áp éri el végső célját, Ópusztaszert. Nemzetközi konferencia A kelet-közép-európai városfejlődés problémáiról és kilátásairól szervez kon­ferenciát a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Földrajztu­dományi Kutatóintézete ősz­szel. Huszonkilenc előadást terveznek, huszonhárom külföldi előadóval, főként a visegrádi országokból, illet­ve Ausztriából — tudatták az MTI-vel a szervezők. Az októberi konferencia alap­vető célja, hogy támponto­kat adjon a városfejlődésben a rendszerváltozás óta vég­bement legfontosabb válto­zások összefoglalásához és a jövő terveinek felvázolásá­hoz. A konferencia anyagát később szeretnék kötetben megjelentetni. 20 21 22 23 24 $ 36 37 38 39] 50 51 M­53 54 65 66 67 68 A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. héten meg­tartott lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták: 10, 24,32, 67, 72 a jókerszám: 280938. A hatoslottó számsorsoláson a következő nyerőszámokat sorsolták ki: 1, 15, 19, 26, 33, 36, a pótszám 34. Üzleteket, vállalkozókat keresünk az Új Kelet árusítására Érdeklődni lehet a 42/437-012, 437-013-as telefonszámokon Bedő Lajosnénál Nyíregyházán, az Árok u. 15. sz. alatt a Nyírségi Nyomdában. A elet EMOLCS-SZATMAMESEG MEGYEI Villeneuve győzelemmel mutatkozott be Rekord nézőszám Tudósítónktól ___________ Tíz évvel ezelőtt — ugyan­így, augusztus második hétvé­géjén —először irányult a sport­világ figyelme a Budapest kö­zelében fekvő mogyoródi ver­senypályára, a Hungaroringre. Akkor rendezték meg a min­denhol nagy érdeklődéssel kí­sért Forma—1-es autós gyorsa­sági világbajnokság első Ma­gyar Nagydíját. A sikeres pre­miert újabb előadások követ­ték. Nem múlt el esztendő ma­gyarországi futam nélkül. így ezen a nyáron immár tizen­egyedszer gyűltek össze a vb­Megérkezett Jimmy Carter MTI Megérkezett Magya­rországra Jimmy Carter, aki hétfőtől részt vesz Vácott Habitat for Hu­manity International el­nevezésű ökumenikus keresztény lakásépítő szervezet akciójában, amelynek keretében 500 önkéntes egy hét alatt összesen tíz lakóházat hoz tető alá. Az Ameri­kai Egyesült Államok volt elnöke rendszeresen részt vesz a Habitat kü­lönböző építési akciói­ban, s ez az első olyan szereplése, amikor az amerikai kontinensen kí­vül áll ennek az akció­nak az élére. Carterrel a fedélzetén vasárnap délelőtt landolt a gép a Ferihegyi repülő­téren. sorozat résztvevői azért, hogy a Marlboro Magyar Nagydíj kere­tében újból összemérjék tudásu­kat. A korábbi évek győztesei közül a brit Damon Hill és a né­met Michael Schumacher ezút­tal is az indulók között volt, sőt! Az eddigi eredmények, valamint a hétvégi edzéseken elért telje­sítmények alapján mindketten most is a legesélyesebbek közé tartoztak, az idény nagy felfede­zettjével, a kanadai Jacques Villeneuve-ve 1 egyetemben. A versenyre 130 ezren zarán­dokoltak Mogyoródra, és külö­nösen izgalmas versenyt láthat­tak. Az első harmadban Schu­Fullajtár András (Új Kelet) Több mint nyolcvan kiállí­tóra és 20—22 ezer látogató­ra számítanak a rendezők Tiszavasváriban az augusztus 15. és 18. között megrende­zésre kerülő negyedik Mező­ségi Expo ’96 Kiállítás és Vásáron. Több megyén kívü­li cég is jelen lesz, és külföld­ről is érkeznek résztvevők. Az érdeklődők a négy nap alatt nem kifejezetten szakki- ;; állítást láthatnak, ami azt je- ■ lenti, hogy a vásár területén ; megtalálhatók lesznek a me­zőgazdasági gépektől kezdve a számítástechnikáig minden. Bármilyen profilú termelő és forgalmazó bemutathatja ter- 1 mékét és áruját, de ha úgy tet­szik, akkor értékesítheti is. macher vezetett, majd Ville­neuve megelőzte őt, sőt Hill is elé került. Aztán a 71. körben a német világbajnok Ferrarija fel­mondta a szolgálatot. Az utol­só körökben a két Williams- Renault között egy másodper­cen belüli volt a különbség. A rajt után 1 óra és majd 47 perc elteltével, végül is a Mo­gyoródon újoncnak számító Villeneuve ért elsőnek célba, és élete első magyarországi nagydíján a dobogó legmaga­sabb fokára állhatott, ahol Horn Gyula miniszterelnöktől vehet­te át a díjat. (Tudósításunk a 13. oldalon) Az előző évben is sikert ara­tott rendezvénynek ezúttal is a 115. Számú Vasvári Pál Ipari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet épületegyüt­tese és környezete ad otthont. A szervezők alapvető célja, hogy lehetőséget nyújtsanak a termelőknek, forgalmazóknak és a szakembereknek, hogy megismertessék új, korszerű termékeiket, szolgáltatásaikat és technológiájukat a felhasz­nálókkal és a fogyasztókkal. A térségi kiállítás és vásár lehetőséget teremt a gazdasá­gi, termelési, kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésé­re magyar, illetve külföldi és magyar cégek között. Arra is jut majd idő, hogy a kereskedők, fogyasztók, szolgáltatók, vál­lalkozók és szakemberek szak­Szabó Iván megyénkben Munkatársunktól A Magyar Demokrata Néppárt elnöke, volt ipari és pénzügyminiszter a hétvégét Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében töltötte. A pártvezető szombaton a délutáni órák­ban Nyíregyházán találko­zott a párt tagjaival, valamint helyi vezetőivel, és előadást tartott a párt jövőjéről, terveiről és készülő program­járól. Ezt követően egy nyír­egyházi rokonának esküvő­jén násznagyi teendőknek tett eleget. Szabó Iván vasár­nap Pátyodon járt, ahol a he­lyi polgárokkal találkozott, majd felkereste ‘az Antall Jó­zsef nevét viselő iskolát, és koszorút helyezett el az egy­kori miniszterelnök emlék­táblájánál. (Az MDNP elnö­ke interjút adott lapunknak, melyet egy későbbi számunk­ban közlünk.) Titász-jegyzés MTI A Tiszántúli Áramszol­gáltató Rt. kárpótlási jegy részvénycserére felajánlott részvénycsomagjából 1,9 milliárd forintnyi részvényt jegyeztek le az előnnyel ren­delkező befektetők. A 2,7 milliárd forint névértékű részvénycsomagból tehát 800 millió forintnyi rész­vény jut 936 egyéb jegy­zőnek, akik átlagosan 400 részvényt kapnak. mai napokon cseréljék ki ta­pasztalataikat. Nem utolsósorban a ha­gyományos rendezvénynek célja a város kereskedelmi, gazdasági kapcsolatainak szélesítése, bekapcsolása a hazai és nemzetközi gazda­sági vérkeringésbe. Az expó ideje alatt számos kísérő- rendezvény és kulturális program lesz, többek között a helyi amatőr és profi mű­vészek egy minigalérián mu­tatják be alkotásaikat. Jávor Zoltán, a vásár fő­szervezője elmondta: jól ha­ladnak az előkészületek, las­san minden a helyére kerül. Hozzátette, mindent elkövet­nek, hogy ezen a négy napon igazi vásári hangulatot teremt­senek Tiszavasváriban. Mezitségi Expo ‘96 — Tiszavasvári Vásári hangulat lesz I JV Tr f Jövőre még nehezebb lesz

Next

/
Thumbnails
Contents