Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-04 / 155. szám
Lapzárta 12 1996. július 4., csütörtök UJ KELET f f Sötét pillanatok Borsos telefonszámla Fullajtár András (Uj Kelet) Alaposan meglepődhetett Nyíregyházán egy telefontulajdonos, amikor kézhez kapta a telefonszámláját. A szokásos pár ezer forint helyett az értesítésen 157 ezer forint szerepelt. Az egyértelműnek tűnik, hogy a tetemes összeget kitevő beszélgetést nem a tulajdonos bonyolította le. A sértett feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki tudta és beleegyezése nélkül használta a készülékét. Keresi a rendőrség azt az ismeretlen támadót, aki július 1-jén 17 órakor, a Szarvas utcán megvert egy, 52 éves férfit. A látszólag indokolatlanul földig vert sértett súlyos ko- ponyacsont-sérülést szenvedett. Harapós kedvében volt M. Dezső (38) amikor július 1-jén ittas állapotban bement Nyíregyházán a Búza téren lévő Sörharapóba. Dühének oka az volt, hogy pityókás állapota miatt nem szolgálták ki. Ezt sérelmezte, és bosszúból poharakat és egy asztalt összetört. Enyveskezű „vendég” járt Nyíregyházán, a Közép úton egy idős férfi lakásában. A 74 éves férfi figyelmetlenségét kihasználta, és ellopott tőle 10 ezer forintot és egy pár cipőt. Záróra után „nézett” be valaki július 1-jén éjjel, Új- fehértón a Sport presszóba. Az ismeretlen betörő rendesen kiszolgálta magát, mintegy 260 ezer forint értékű italt, cigarettát, műszaki cikkeket fújt meg, a rongálással pedig 50 ezer forintos kárt okozott. Bökönyben is ismeretlen tettesek látogatták meg a volt szövetkezet területén lévő raktárt, és onnan tolózáras szekrényt, egy kompresszort, villanybojlert és más műszaki cikkeket vittek el. A lopási kár 200 ezer forint. Nem volt szerencséje T. László (27) nyírderzsi lakosnak, amikor július 1-jén besurrant a Bátori úton egy lakásba. Könnyű dolga volt, mert a ház bejárati ajtaja nyitva volt, ugyancsak nyitva volt a szobában lévő szekrény is, amiből 20 ezer forintot elemeit. Azonban a szemfüles tolvajt rövid időn belül elkapták. Ismeretlen tolvaj surrant be Máriapócson, a napközi otthonos óvodába, hóna alá kapta a videomagnót és elinalt vele. Egyelőre bottal üthetik a nyomát. Megrontás bűntettének alapos gyanúja miatt indított a rendőrség eljárást egy 20 éves tiszacsécsei lakos ellen. Kiderült, hogy a férfi még június 26-án éjjel a lakásán, beleegyezésével közösült egy 13 éves lánnyal. Feljelentését a lány édesanyja július 1-jén tette meg. Orvvadászok portyáztak a Császlói „Sólyom” Vadász Társaság Csegöld község határában lévő vadászterületén. Kilőttek és elvittek egy Gim szarvasbikát, aminek az értéke 300 ezer forint. Három mérki férfi, A. Imre (50),K. László (43) és T. Sándor (46) alaposan gyanúsítható azzal, hogy július 1-jén a községben lévő szociális otthonból ágynemű-garnitúrákat, törölközőket, étkészleteket és a műhelyből szerszámokat csentek el. Az intézménynek ezzel 146 ezer forintos kárt okoztak. Két mátészalkai és három kisari legény Mátészalkán körbekapott egy személygépkocsit, amiből kiberhelték a rádiósmagnót, és elvitték a kazettákat is. Az eljárás során kiderült, hogy a díszes társaság számláján még bőven van bűncselekmény. Ebben az évben 18 esetben törtek fel személygépkocsikat Mátészalka, Fehérgyarmat és Tivadar területén. Most egy időre kivonták őket a forgalomból. Tiltakozás K. Z. (Uj Kelet) A közgyűlési határozattal megszüntetett nyíregyházi 5. Számú Általános Iskola 15 osztályából — a szülőkkel történt egyeztetés után — nyolc, a 19. Számú Általános Iskolában tanul szeptembertől tovább. Az oktatáshoz szükséges bútorok, eszközök egy részét át kell szállítani az utóbbi intézménybe. Az ötös iskola tanulóinak és a szülőknek egy maroknyi csoportja jelképesen tiltakozott hétfőn reggel az iskolai berendezések elszállítása miatt. Demonstrációjukkal a további összetartást és összetartozást kívánták kifejezni. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Fólia Üzem Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy Fólia Üzemünk új helyre, a Nyírségi Nyomda Üzembe költözött (Nyíregyháza, Árok utca 15.) Kedvezőbb feltételek, kellemesebb körülmények várják Önöket Új Kelet-nap Tiszanagyfaluban Palotai István (Új Kelet) Lapunk megkezdi a személyes kapcsolatok felvételét az előfizetők népes táborával és a megye lakosságával. Ennek első állomásaként az Új Kelet munkatársai (főszerkesztő, szerkesztők, újságírók, tördelők, és még a nyomdából is néhányan) július 27-én, szombatonTiszanagyfaluba látogatnak, ahol — előreláthatólag a könyvtárban — elbeszélgetnek a lap előfizetőivel, valamint az érdeklődőkkel. A lap egyben meghirdeti az Új Kelet Kupát is, amelyre eleddig az Új Kelet félelmetes hírű Mégis lesz Mandala Nyár, Racskó Tibor (Új Kelet) ...tudtuk meg Bódis Gábor ügyvezetőtől. És hogy mennyire igaz az állítás, azt bizonyítsa a közeljövő programkínálata, melyben a nyírbátori Sárkány Fesztivál vendégei is fellépnek. A II. Mandala Nyári Fesztivál Kossuth téri programja: Július 4., 16.30.: a Maskarás együttes és az Ortiki Bábszínház közös felvonulása és műsora. Méhecskék — pantomimparódia. Figura Stúdiószínház — Görgey Gábor Örömállam című szatírája. Jótékonysági összejövetel Nem mindennapi találkozónak ad otthont július 6-án, délután öt órától Nyíregyházán a Városi Stadion. A sportpályán magyar és ukrán parlamenti képviselők találkoznak egy jótékonysági, barátságos labdarúgó-mérkőzésen. Bár a belépés a rendezvényre ingyenes, a bejáratnál elhelyezett perselyekben összegyűjtött adományok bevétele a sérült fiatalok szakmai képzését segíti majd elő. KDNP-s találkozó Önt is várjuk: mint megrendelőnket Telefon: (42) 437-006 Új Kelet-információ Egész napos találkozóra várják az érdeklődőket, szimpatizánsokat július 6-án, szombaton Nyíregyházán, a sóstói oktatási központban a Kereszténydemokrata Néppárt országos és megyei vezetői. A rendezvény vendéged/-. Latorczai János, a párt országos választmányának elnöke, az Országmaximum £? 1 ____minimum 29 9 I a 1 kispályás labdarúgó-válogatottján kívül meghívást kapott többek között a tiszalöki Bár- nevolna, valamint a Tisza- nagyfalu I. csapata is. Az előreláthatólag kora délutánig tartó körmérkőzések után az Új Kelet munkatársai és focistái közös lakmározáson vesznek részt, melynek helye — stílusosan, Puhl (igaz, nem Sándor, hanem Ferenc) tavának partja lesz, a menü pedig a verhetetlen Puhl-féle babgulyás! Lapunk minden kedves tisza- nagyfalui előfizetőjét külön — névre szóló levélben — hívja meg. lindenütt csökken a felhőzet, számottevő csapadék sehol sem lesz, az ország nagy részén több órás napsütésre lehet számítani, j Többnyire mérsékelt délnyugati szél várható. A legalacsonyabb | éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14, a legmagasabb nappali re 24 és 29Tok között alakul., __-____— SZALAGFÜGGÖNY, NAPELLENZŐK, HA RMÓNIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával REDŐNY. RELUXA . tr 310-435 rt 402-650 tr N^ólh Katain váMtozó, Nytiáza, Kiss Emi u. ^ / A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc csütörtöki hírügyeletes: Palotai István Július 5., 18.00: Bűvész — tűznyelő La Tarina Kolumbiai Pantomimduó előadása Street Jam Táncstúdió Texas-koncert Harsányi Gábor és Csala Zsuzsa közös estje. Július 6., 18.00: IQ 40 Örmény akrobaták Mandala Dalszínház: Musicalvarázs Hevesi Tamás-koncert Cadillac együttes koncertje. A rendezvények ingyenesek. A szabadtéri színpadon bemutatásra kerülő előadásokra későbbi lapszámunkban térünk vissza. Valuta MNB középárfolyamok- v _ w/v.__jgűmbjtd An gol font 239,23 Ausztrál dollár 120,21 Belga frank (100) 488,18 Dán korona 26,08 Finn márka 32,78 Francia frank 29,73 Holland forint 89,59 ír font 245,27 Japán yen (100) 138,82 Kanadai dollár 112,86 Kuvaiti dinár 512,27 Német márka 100,48 Norvég korona 23,56 Olasz líra (1000) 99,91 Osztrák schilling 14,28 Portugál escudo (100) 97,73 Spanyol peseta (100) 119,47 Svájci frank 122,46 Svéd korona 22,96 USA-dollár 153,58 ECU (Közös Piac) 190,62 Mintegy 4000 ember vastapsa jutalmazta a Mandala Dalszínház István a király című bemutatóját Szabolcsban, a millecentenáriumi ünnepség záróprogramján Ágyúlövedék A főváros XV. kerületében kedden délelőtt a Rákospalota- Újpest MÁV-állomás épületének tövében a szerelők egy nagyméretű, bomba formájú tárgyra bukkantak. A honvédségi tűzszerész- és aknakutatójárőr megállapította, hogy az ismeretlen tárgy a második világháborúból származó mintegy 110 kilogramm súlyú betonromboló ágyúlövedék. 1996. július 4., csütörtök A Nap kel: 4 óra 53 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. A Hold kel: 22 óra 46 perckor, nyugszik: 9 óra 04 perckor. Mottó: „Isten meghalt, Marx meghalt, és én sem érzem egészen jól magam.” (modem amerikai mondás) ULRIK napja. Német eredetű név, s a hasonló hangzású Ulrich magyarításának eredménye. Rövidsége ellenére jelentése igencsak hosszú: öröklött birtokán uralkodó. Ma Berta nevű ismerőseinket is köszöntsük! Mai évfordulóink Száznegyven éve hunyt el FERENCZY ISTVÁN szobrász. A klasszicizmus kiváló képviselője volt, akinek törekvéseit a magyar írótársadalom is lelkesen üdvözölte, kivált Kazinczy -Ferenc örült feltűnésének. A hazai márvány felkutatásán fáradozott, s végül rátalált a ruszkicai márványra, amellyel pontosan megvalósíthatta művészi elképzeléseit. Portrészobrai mellett, amelyekre a kitűnő karakterábrázolás jellemző, síremlékeket, emlékműveket és érmeket is készített. Százhetven éve hunyt el THOMAS JEFFERSON amerikai államférfi, filozófus és építész. Az amerikai függetlenségi háború idején a kontinentális kongresszus tagjaként ő szövegezte meg a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1801— 1809 között az Egyesült Államok harmadik elnöke volt, és sok jeles tette mellett az ő nevéhez fűződött a himlőoltás bevezetése Amerikában. Építészként ő kezdeményezte hazájában a klasszicista—monumentális irányzatot, amely sokáig élt tovább az amerikai építészetben. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 55. születésnapját KOVÁCS P. JÓZSEF bemondó. Huszonkét évesen lett tévébemondó, s e munkakörben ma is sokszor találkozhatunk vele a képernyőn. Emellett gyakran vezet különböző műsorokat, főként zenés és kulturális színpadi előadásokat, divatbemutatókat, versenyeket, gálákat, sőt, ő maga is rendszeresen fellép előadóművészként. Ma ünnepe) az 1955-ben született BAJA FERENC tanár és politikus. 1983-tól 1990-ig a mi vidékünkön, a nyíregyházi városi tanácsnál dolgozott különböző beosztásokban, majd négy évig a nyíregyházi Városi Galéria igazgatója volt. 1994-ben az MSZP képviseletében, a szabolcsi 2. választókerület, Nyíregyháza választópolgárai jóvoltából bekerült a parlamentbe, immáron két éve pedig ő hazánk környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere. ■EREG MEGYEI NAPILAP gyűlés gazdasági bizottságának alelnöke és dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő, a KDNP megyei elnöke. A találkozón 13 órától sajtótájékoztatót, majd fórumot tart a KDNP országos és megyei vezetője és Seress Antal, a megyei közgyűlés alelnöke. A téma a Kereszténydemokrata gazdaság- és szociálpolitika Magyar- ország felemelkedéséért. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sipos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914