Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-04 / 155. szám
i Városlátogató 1996. július 4., csütörtök 5 Csak a gyerek fontos Az úttörőmozgalom, —Eddig nem, csak ettől az amelyben a mai felnőttek évtől. Az úttörőszövetség de- többsége részt vett, 1990 cemberben hozott egy dön- után eltűnt a köztudatból, tést regisztrációs kártyák Az évek telnek, a mozgalmi, bevezetéséről, amivel igazol- közösségi élet pedig a leg- ni tudnák az úttörőmozga- több iskolában nem éri el a lomban részt vevők létszá- rendszerváltás előtti szintet, mát. Mivel társult tagszerve- A cserkészmozgalmat szá- zete vagyunk, nálunk is bemos helyen megszervezték, vezetik ezt az évente húsz és az úttörők is megmarad- forintba kerülő kártyát, ezért tak jó néhány iskolában, néhány nyírbátori iskola ve- Gyakran más néven és mind- zetése elzárkózott a beveze- ig ideológiai töltés nélkül, tésétől. de az úttörőszövetség védő- Eddig együtt dolgoztak szárnyai alatt végzik mun- velünk, de a Gyermekszerve- kájukat a gyerekekért, a gye- . zetek Társulása tagjának te- rekekkel. kintették magukat, és afölött Megyei és nyírbátori tévé- elsiklottak, hogy az úttörő- kény ségükről egyik vezető- szövetség tagszervezete vajukét, PolyáknéBoros Vilmát gyünk mi, így ők is. Szeret- kérdeztük. ném ha elfogadnák hogy ez — Szabolcs-Szatmár-Be- egy politikamentes szerve- reg Megyei Gyermekszerve- zet, a kártyák nem a felülről zetek Társulása néven műkő- irányítás eszközei, hanem dünk, 80 társult szervezeten csak az összetartást erősítik, belül közel 20 ezer taggal. A és regisztrációs célra szolgál- Magyar Úttörők Szövetségé- nak. Bízom benne, hogy sínek hozzávetőlegesen 75 kerül mindenkit meggyőzni ezer tagja van, ennek harma- erről, dát a mi társulásunk adja. A —Milyen saját, nyírbátori rendszerváltás idején az úttö- programjaik vannak? rőszövetség is átalakult, arra — Említettem a fotópályá- törekedtünk, hogy a jót meg- zatokat, és elindítottuk a tartsuk, ami miatt bántott városismertető versenyt. En- bennünket a közvélemény, nek célja, hogy a gyerekek azt leépítettük. Az egyenru- megismerjék a várost és körhát például túl formalizált- nyékét. Nagy sikerű hagyo- nak tartották, a hat és tizen- mányos rendezvényünk még két pontot is. a nyírbátori szüreti felvonuAz úttörőszövetség liberá- lás, amelyet szeptember vé- lis, alulról szerveződő szer- gén szoktunk tartani. Szpon- vezet lett. A régi név is nem- zorokat keresünk, és úgy tá- kívánatos volt, tartani kellett mogatjuk a részt vevő csapa- attól, hogy a tevékenységtől tokát..Tavaly például 140 függetlenül, pusztán az úttö- ezer forintot osztottunk ki rő szó miatt elfordulnak közöttük, tavalyelőtt pedig a tőlünk, új nevet választót- legjobb csapat 25 ezer forint tunk. értékű hajókirándulást nyert. Programokat szervezünk a Szervezünk még szavaló- és gyerekeknek, táborba sportversenyeket, nyári tábo- visszük őket, és a politikát rozást. Idén tíz napra, 25 ebből teljesen kihagyjuk, fővel megyünk Csillebércre. Hagyományos vetélkedő- Nehéz olcsó és jó táborozási ink, versenyeink vannak, lehetőségeket találni, a ko- Nagyon népszerűek például rábbi úttörőtáborok tönkre- a levelezős játékaink. Az mentek, és nem tudjuk felújí- egymástól nagy távolságra tani, mert nincs rá anyagi fe- elhelyezkedő iskolák között dezet. természetvédelmi, csillagá- — Mit mutatnak az elmúlt szati és más témákban szer- évek tapasztalatai? Meg tud- vezünk vetélkedőket. Ki- ják-e tölteni új tartalommal küldjük levélben a kérdése- a régi nevet, és sikerült-e az két, ők válaszolnak, visz- új úttörőszervezetet elfogad- szapostázzák, mi pedig érté- tatni a lakossággal? keljük a pályamunkákat. — Azzal, aki megismeri a Hasonlóan közkedveltek a jelenlegi alapszabályunkat, fotópályázataink. Az ide igen. Azt hirdetem; a cél az, érkező fotókból kiállításo- hogy a gyerek programja, éle- kat is rendezünk. Mindezek- te a tanórákon kívül is gazkel az a célunk, hogy a gye- dag és tartalmas legyen. En- rekek jól érezzék magukat, nek érdekében együttműkö- tartalmas programokkal tölt- dünk más szervezetekkel, sék el szabad idejüket. közösségekkel, így a cserké—Önöknek nem volt gond- székkel is, nincs bennünk juk az úttörő név megtartó- felsőbbrendűségi és „egy- sából? pártrendszeri” tudat. Városszéli döcögő Nyírbátort sokan tartják szép városnak. Szép a polgár- mesteri hivatal épülete, a minorita templom, a körforgalom közepén lévő park, sőt, még a máshol oly komor laktanya is. Ezt látja az utazó, ha végigsétál vagy átautózik a városon, de ha Mátészalka irányából érkezik, akkor vagy az első benyomása, vagy az utolsó élménye lesz kellemetlen. Forgalmas városi úthoz méltatlan állapotban van a vasúti átjáró, csak lépésben haladva kerülhető el az autóban elhelyezett használati tárgyak szétszóródása, igencsak nagy a futóművek igénybevétele. Különösen az okoz gondot, hogy több sínpáron megy keresztül az út, hoszú a rázós rész. Kár, pedig olyan szép a város. Sajnos hasonló tapasztalatokat gyűjthet az autós, tovább haladva Mátészalka némelyik vasúti átjárójánál is. Mindenesetre a bátori döcögő egy dologra kiváló, „fekvőrendőrként” funkcionálva lassításra készteti a járművezetőket. Gyermekeknek m Csoportos úszásoktatás Olajat kerestek és vizet találtak Nyírbátorban közel két évtizede. így kezdődött a strandfürdő története, merthogy a termálvizet fürdésre alkalmasnak találták, és két melegvizes medencével, egy gyerek- és egy felnőttméretűvel 1976-ban megnyitott a strand. Négy évvel később elkészült a hidegvizes, 15x25 méteres, másfél méter átlagos mélységű úszómedence. Ebben az időben nyitották meg a szomszédos kempinget is. Gyönyörű pázsit, ápolt fák, bokrok és sövény, tiszta járdák, nyitás előtt lefestett barna falak, a medencék kristálytiszta vize — mindez A Szárnyas Sárkány Hetén benépesül a minorita templommal szembeni Papok rétje nevű kis tér. Díszletek, színpadok készülnek nagy gonddal és figyelemmel, mert egyszerre 4— 5 produkció számára kell berendezni. Gábor István második éve foglalkozik a Szárnyas Sárkány Hete utcaszínház-fesztivál hátteréül szolgáló vásár-kiállítás sátorrendszerének tervezésével és építésével. Debrecenben él, ott született és nőtt fel. A műszaki főiskolán végzett, majd a műszaki egyetemen szerzett másoddiplomát építész szakon. Nyírbátorban eddig csak a fesztiválok idején dolgozott. — Az izgalma és egyedisége fogott meg ennek a munkának. Itt nem olyan dolgokat kell létrehozni, ami „illik” egy különleges, egyedi és nagy fesztiválhoz. Ehhez nem kifejezetten csak az építész tudása szükséges, hanem egyfajta polihiszegyütt a nyugalom, a béke és a szépség szigetévé avatják a strandot. Sajnos télen a vandál kezek súlyos kárt okoztak, az egyik gyönyörű ezüstfenyő csúcsát levágták, valószínűleg karácsonyfának. A fa még zöld, de megfosztották a növekedés lehetőségétől, az élettől. A privatizáció során a strand és a vízmű az önkormányzat tulajdonába került. Egy vállalkozó bérelte egy évig, azután a Keletvíz Rt. működtette, végül 1995. július 1-jétől a Bátorvíz Bt. kapta meg ezt a jogot. Idén a strand területén is megkezdték a kemping-szolgáltatásokat, megvannak a felGábor István torság, több mesterség áttekintése, hogy megfelelőt alkossunk. Már maga a díszletszerűség is érdekes feladat, hiszen ami itt készül, annak semlegességet kell élveznie ebben a térben, mert itt a forgatagon lesz a hangsúly. Ehhez adja az élő hátteret az, amit mi készítünk. A fesztivál történetének első tételek a sátrakkal, illetve lakókocsikkal érkező nyaralók fogadására is. Egy másik idei újdonság a teniszpálya, amelyet rövidesen birtokba vehetnek a vendégek. Annak ellenére, hogy az intézmény meglehetősen távol esik a várostól, sokan látogatnak ki ide. Meleg napokon négy—ötszázan is vesznek belépőt, s aki csak délutánra vált jegyet, annak lényegesen kevesebbet kell fizetnie. A gyerekeknek csoportos úszásoktatást tartanak. Már nyitás előtt megkezdték az oktatást, és megfelelő számú jelentkező esetén — amíg jó az idő — zárás után is folytatják. két évében egyszerűbb dolgokat hoztak létre, azután tavaly volt egy megugrás, amikor léptékében váltott a fesztivál. Akkor kapcsolódtam be először ebbe a munkába. Idén folytatódik a növekedés, ennek a térigényét kell kielégíteni egyedi módon; ahogyan azt a rendelkezésre álló terület, illetve a fesztivál szabadsága és kötöttsége diktálja. Igaz, hogy szabadtéri fesztiválokon elengedheti az ember a fantáziáját, de ez egyáltalán nem jelent könnyebbséget a munkánál. Sőt! Minden évben új formákra van szükség, új tartalommal. Remélem, soha nem fogják a nézők ugyanazt látni, mint egy korábbi évben. Fontos dolog, hogy a kivitelezésnél mindenképpen helyi erőkre kell támaszkodni, így az itt dolgozó bátori fiatalokon keresztül válik a város és a régió sajátjává a rendezvény. Vasakarattal az álmokért Szabó Istvánnak fiatal élete során sok megpróbáltatásban volt része, de vasakarattal többet ért el, mint amiről néhány éve álmodni mert volna. Nyírbá- i torban él születése óta, szülei nyugdíjasok. Nyíregyházán tanult autószerelő szakmát egy évig, majd ugyanezt folytatta Mátészalkán. A szakmunkás-bizonyítvánnyal kilépve az iskolából nem talált munkát. Eleinte a szüleire támaszkodva élt. Az az időszak közel egy évig tartott, közben megnősült. Végül j sikerült elhelyezkednie, először egy karosszéria-lakatosnál dolgozott, azután a sógoránál kisegítőként. Legelső fizetéséből 16 ezer forintot félretett, és ebből a nyíregyházai piacon vett ezt-azt, majd továbbadta egy kis haszonnal. Először csak munkaszüneti napjain, vasárnap piacolt, azután amikor látta, hogy megéri a fáradságot, kiváltotta a vállalkozói igazolványt, és hivatalos formában folytatta a tevékenységet. Két évig dolgozott a piacon, és ezalatt [ megspórolta a tőkét egy autósbolt nyitására. Nyírbátorban, bérelt helyiségben rendezte be üzletét. Időközben feleségének is sikerült állást találnia, de J két év után újra munka nélkül maradt. Most egy kicsit nehezebben élnek, de a bolt szerencsére hoz annyit, hogy megéljenek, j Gyereket még nem tervez- nek, először az anyagi hát- | teret szeretnék megterem- | teni, lakást venni, munka- í helyet találni. Annak ellenére, hogy a városban van még számos hasonló jellegű üzlet, a j mérleg azt mutatja, érdemes ; volt belevágni. Ezt úgy érte el, hogy megpróbált a ver- i senytársaknál kisebb árrés- | sei dolgozni, és minden bevételt visszaforgatni áruba, hogy a vevő bármiért kopog be hozzá, lehetőleg ne távozzon üres kézzel. Ezen felül vannak olyan nyugati típusú kocsik, melyeknek bizonyos alkatrészeit keleti autóalkatrészekkel lehet helyettesíteni. Éppen ezért sokat számít, hogy autószerelő szakmájára támaszkodva szaktanáccsal is el tudja látni a betérőket. Arra is volt már példa, hogy nemcsak eladta az alkatrészt, de azon frissiben a bolt előtt beszerelte az autóba. ■i Az oldalt írta és fényképezte: Dojcsák Tibor Sátorrendszer a sárkánynak