Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

Falujáró UJ KELET 1996. július 1., hétfő 5 Elébe kell menni A közös községi tanács ide­jén hozták létre Vállajon Mérk, Vállaj és Tiborszállás közös fogorvosi rendelőjét. Dr. Gariscsák Emese nyolc éve dolgozik itt, közvetlenül az orvosi egyetem után he­lyezkedett el a faluban. Férje fogtechnikus, maszekként a lakásukban kialakított rende­lőjében dolgozik. A doktornő kisvárosban, Mátészalkán nőtt fel, nem volt számára tel­jesen idegen a falusi élet. Ki­mondottan kedveli a falu nyu­galmát és a jó levegőt. —Nem érzi úgy, hogy szak­mai szempontból elzárt ez a hely? — Ugyanaz a folyóirat jár nekünk, ugyanazokat a meg­hívókat kapjuk és ugyanazo­kat a kongresszusokat láto­gatjuk amelyeket a kollé­gák, tehát nem. Az viszont igaz, hogy problémás esetnél könnyebb a konzultáció, ha csak a másik szobába kell át­menni tanácsért. —Három falu ad-e elég pá­cienst egy önálló rendelőhöz? — Igen, bár rendelőnk nem tartozik a legnagyobb forgal­múak közé. A mienk betegfor­galma ideális. A térítéses fog­orvosi szolgáltatások beveze­tését nagyon megéreztük. A falvak lakosságának közel 70 százaléka nyugdíjból él, nincs pénzük fogászatra. Lassan már nő a forgalmunk, részben a fi­zetési könnyítések miatt, más­felől az emberek beletörődtek, hogy ezért fizetniük kell. Aki rendszeresen eljön felülvizsgá­latra, annál nagy baj nem le­het, ötszáz forintot pedig meg kell hogy érjen egy tömés, ami megmenti a fogat. — Ön szerint melyik a jobb módszer, ha a községben hoz­nak létre önálló fogorvosi ren­delőt, vagy ha a beteg a váro­si, központi rendelőintézetet keresi fel? — Ha a községben, az em­berek között él az orvos, előbb- utóbb mindenkit megismer, tudja gondját-baját, közvetlen, emberséges kapcsolatot tud ki­alakítani a betegekkel. A fogá­szattól szinte mindenki retteg, ezért talán könnyebben beko­pognak a rendelőbe, ha isme­rik az orvost. Az is igaz, hogy napjainkban a munka elé kell menni, de nem szabad minden 1000 fős településen rendelőt építeni. Az ide vonatkozó rendelkezés kimondja, hogy 3600 felnőtt lakos mellé kell egy főállású fogorvos, és ez a szám szerintem teljesen reális. — Ön hová fordul ha fogá­szati panasza van? — Debrecenbe, és ott vásá­rolom be a rendelőbe szük­séges anyagokat is. „Hármasmentes”sertéstelep A nemzetközi elvárásoknak megfelelően cserélték le tenyészállataikat két évvel ezelőtt a vállaji Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet sertéstelepén. A válfalkozásról a telep vezetőjét, Radvány Tibort kér­deztük, sikerült-e a tervük, bejött-e a számításuk. — Igen, mert ellenőrzött tenyésztelep lettünk, amelyet az ISV felügyel. Úgynevezett „hármasmentes” telep va­gyunk, ami azt jelenti, hogy három veszélyes sertésbeteg­ségtől is mentesnek nyilvání­tották az állományunkat. Ilyen csak elvétve akad a megyében, ennek elérése komoly munkát és odafigyelést igényel. A pietrin és durok disznókat ki­selejteztük, magyar nagy fehér és lapály fajtákat állítottunk be. Magyar nagy fehér kocákkal és lapály kanokkal ötven szá­zalékos színhúskitermelésre alkalmas hízókat tudunk elő­állítani. Sajnos most nagyon lementek a hízóárak, senki nem vásárol, ezért a törzsköny­vezett állományból is kényte­lenek vagyunk eladni állato­kat. A telepet ennek ellenére szeretnénk fenntartani, ez csak átmeneti állapot. A juhász is akkor örül, mikor rossz az idő,— mert jó jön utána. Saj­nos kiesünk a forgalomból, ki­csi a vonzáskörzetünk, ez ér­ződik a forgalmunkon. Kétszáz kocás a telepünk, tíz darab tenyészkanunk van. Eb­ből négy magyar nagy fehér saját utánpótlásra, hat darab magyar lapály pedig az ám elő­állítására szolgál. Tavaly 1200 darab hízósertést értékesítet­tünk, az átlagár 168,15 forint volt kilónként, a szűkített ön­költség 131 forintra jött ki. A sertéstelep elmúlt évi ágazati eredménye 4 millió 937 ezer forint volt, ebből 1 millió 600 ezer forint a szövetkezeti ered­mény. Idén az értékesítési át­lagár eddig 146 forint, ugyan­akkor az önköltségi ár 20 szá­zalékkal emelkedett, tehát veszteséges a termelés, de bí­zunk benne, hogy rövidesen helyreállnak a piaci viszonyok. Svábok a végeken V állaj. Kis sváb falu a magyar—román ha­tárnál. Története az 1700-as évekre nyúlik vissza. Múltja hosszú, jövője bizony­talan. Évtizedek óta csökken vagy változatlan a falu lakói­nak száma. Az okok a szoká­sosak: az emberek a civilizáció áldásait nyújtó és munkahe­lyet adó városokba költöznek. Azért nem reménytelen a hely­zet, van kiút az elzártságból. A hogyanra Révész Antal, a te­lepülés vezetője adta meg a választ. Révész Antal 1987. tavaszá­tól dolgozott a közigazgatás­ban, azt megelőzően a Mérk- vállaji Általános Iskolában ta­nított, majd igazgatóhe­lyettes volt. Tanácsel­nök, azután kétszer is polgármesterré válasz­tották. Szívvel-lélekkel dolgozik a falu felemel­kedéséért, ezt támaszt­ják alá az elmúlt évek eredményei. — Községünk az or­szág keleti részén he­lyezkedik el, és ez eleve meghatározza a sorsát. Az itt élő emberek min­dig hittek a jövőben, és abban, hogy ha beruház­nak valamit, az a falu és az egyes emberek hasz­nára válik. A törpevíz- művet 1979-ben építet­te meg közös beruházás­ban Mérk, Vállaj és Ti­borszállás. A közös ta­nács 1990-ben vált szét, de a telefonhálózatot még közösen építettük ki 1989-ben, amikor Mátészalkán elkészült a tele­fonközpont. Az emberek szíve­sen csatlakoztak, felismerve a telefon előnyeit. Az önállóság­ban szükség volt az oktatás újra­szervezésére, mivel iskolánk is közös volt, Mérk székhellyel. A támogatások igénybevételével négytantermes, tomatermes is­kolát építettünk. A szigorítások nem fognak gondokat okozni az iskola működésében, dolgozó­ink foglalkoztatásához meg vannak a belső tartalékaink, hiszen már az újraindulásnál megvizsgáltuk, hány főre van szükség és csak annyit vettünk fel. Csökkenni fog a túlórák száma, viszont létszámleépítés­re nem kell számítani. A gye­rekekre adott fejkvótából nem telnek ki a működési költségek, de a képviselőtestület maximá­lisan támogatja az oktatást. A fejlesztéseknél az iskolát a gáz- és az úthálózat építése követte. A gázt a lakosság nagy része bevezettette. Há­rom útszakasz kivételével az öszes út szilárd burkolatot ka­pott. A földutak viszont a te­lepülés legmagasabb részén helyezkednek el, egy homok­dombon, azok az év legna­gyobb részében ugyanúgy járhatók, mint az aszfaltozot- tak. Összességében azt mond­hatjuk, Vállajnak sikerült a több évtizedes lemaradást né­hány év alatt behozni, és most már a szennyvíz kivételével teljesen kiépített az infrastruk­túrája. Sajnos kevés munkahely van a faluban. A mezőgazda- sági vállakózások megélnek, másra nincs lehetőség, távol vagyunk a piactól, a forgalmas helyektől. Ezért szor­galmazzuk évek óta Vállaj és a romániai Csalános között egy határátkelő megnyitá­sát. A vasúti összeköt­tetés Mátészalka és Nagykároly között lé­tezik, de csak személy- forgalom van, ami a nemzetközi díjszabás miatt rendkívül drága. Teherforgalom elmé­letileg lehetséges, de gyakorlatiig nincs ezen a vonalon, pedig mind­két oldalon megvan rá az igény. Ha ez megin­dul, lehet, hogy román piacra termelő vállal­kozások is telepednek Vállajra. Nincsenek munkahelyek, a falu 1100 lakójának közel 70 százaléka nem dol­gozik, fiatal, öreg, vagy beteg. “Ez a hely korábban bizonyos mérté­kig „iparosított” település volt, rengeteg ember járt az építőiparba dolgozni. Most szinte valamennyien munkanélküliek, festőként, kőművesként nem kapnak ál­lást. A teherforgalom és a határtákelő megnyitása kiutat jelenthetne a falu nehéz hely­zetéből. Ezüstmise Vallásos emberek a vállajiak, hitük mélyen gyökerezik. A faluban szinte csak római katolikusok élnek, ez törté­nelmi örökség. Az 170ö-as években Né­metországból hoztak ide telepeseket, akik megőrizték hitüket. A templom 78 éves, jó állapotban van, ami a folyama­tos karbantartásnak köszönhető. Két éve cserélték ki a tornyok tetőborítását, lapunk hírt adott a munkáról, az infor­mációkat az akkor még bátorligeti lel­késztől, Barna Gyulától kaptuk. A tisz­telendő urat rövidesen áthelyezték Vállajra. Egerben szentelték pappá, 1971. jú­nius 20-án. Jánkmajtison volt káplán három évig, majd a szomszéd község­ben, Csegöldön szolgált, de Jánk­majtison továbbra is kisegítő lelkész maradt. Csegöldről 1976-ban helyez­ték át Bátorligetre, ahol 18 évig dolgo­zott, onnan került Vállajra 1994. au­gusztus elsején. Nem volt neki idegen a község, hiszen az előző 18 év alatt minden itteni búcsún, összejövetelen részt vett. Felszentelésének 25. évfordulója al­kalmából június 20-án szűk családi kör­ben volt az ezüstmiséje. A nyilvános ezüstmisét Vállajon tartja augusztus 18- án, délután három órakor. Üldözöttből szorgos gazda Takaros a portája Uhr Istvánnak, akár a kerítésen kívüli részt, akár az udvart vesszük szemügyre. A zöl­dellő szőlő alatt egyetlen gyomot sem felejtett ott a gazda, csak néhány frissen kikapált fűcsomó árulko­dik arról, itt is megél a dudva. A gondosan kar­bantartott ház patinás épü­letnek tűnik, mégis feltű­nőbb a hátsó udvaron álló tipikus sváb csűr, melyet az 1700-as években épí­tettek. A gazdának nehéz élete volt. Régi sváb családból származik, ami ma már csak érdekesség, néhány évtizede azonban bűn volt. Származásuk miatt vitték két nővérét öt évre kény­szermunkára Szovjetunió­ba, és Uhr István is csak a véletlenek szerencsés összejátszásának köszön­hette, hogy Marseille-ból az amerikai hadifogságból Vállajra hazaérkezve, nem vitték tovább azonnal Szi­bériába. Hazatért, és mun­kához látott. A földből te­remtette elő kenyerét, akár­csak szülei. Több mint har­minc holdon gazdálkodtak, lovat és marhát tartottak, termeltek kukoricát, búzát, krumplit, mindent amit el lehetett adni. A téeszesítés idején ők is ’’önként” be­léptek, és csak a rendszer- váltás után kapták vissza földjüket. Addigra felnevelték gye­rekeiket, akik Debrecenben és a fővárosban telepedtek le. Két éve maradt egyedül Uhr István, akinek energiá­ja fogyhatatlannak tűnik. Karbantartja gyümölcsfáit, szőlőjét, kertjét, házát és disznót is nevel. Nyugdíjas éveinek békéjét csak egyet­len dolog zavarja: a köze­li kocsmából és a diszkó­ból ideszűrődő hétvégi lárma. Az oldalt írta és a felvételeket készítette: Dojcsák Tibor. Grafika: Borsi Csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents