Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-30 / 177. szám
UJ KELET Olimpia 1996. július 30., kedd 15 Atlétika A célfotó ítélt $ XXVI. Nyári Olimpiai Játékok Atlanta 1996. július 19—augusztus 4. ^XttontaWy _______________________________________________________________________________________ Pop a: Hihetetlenül drága minden Az atlantai olimpia súlyemelő küzdelmei során izgulhattunk Popa Adriánért, Feri Attiláért, és a televízió képernyője előtt ülve hallgathattuk Glückmann Pál szakkommentárját. Nos, a három nyíregyházi sportember közül már ketten — Popa és a vezetőedző — a megyeszékhely flaszterját tapossák, ugyanis a hétvégén szerencsésen hazaérkeztek. Hétfő délelőtt az NYVSC súlyemelőtermében kerestük fel őket. A mester és tanítványa immáron a megszokott környezetben Fotó: Racskó Tibor MTI A címvédő orosz Jelenei Nyikolajeva győzelmével ért véget a női 10 kilométeres gyaloglás versenyszáma. A 30 éves atléta az olasz Elisabetta Per- rone előtt ért célba, 23 másodperces előnnyel. A harmadik hely sorsáról csak a célfotó döntött; ugyanis a két kínai, Wang Yan és Gao Hongmiao egyszerre ért célba. Először Gaót hirdették ki győztesnek, a technika azonban már a másik ázsiainak „adta” a bronzérmet. A mezőnyben a magyar Urbanikné Rosza Mária a tizedik helyen végzett. Az atlétikai versenyek szervezői téves végeredményt közöltek. Az atlantaiak nem tudták eldönteni, hogy a harmadikként és negyedikként célba ért két kínai versenyzőnő melyik helyen végzett. A sorozatos kizárások miatt (a végül negyedik helyezett Gao Hongmiao is erre a sorsra jutott) a magyar versenyzőnő egy hely- lyel előbbre lépett. A módosított végeredmény: nők, 10 km gyaloglás, olimpiai bajnok: Jelena Nyikolajeva (Oroszország) 41:49 p 2. Elisabetta Perrone (Olaszország) 42:12 3. Wang Yan (Kína) 42:19 4. Gu Yan (Kína) 42:34 5. Giordano (Olaszország) 42:43 6. Kardapolceva (Fehéroroszország) 43:02 ...9. URBANIKNÉ ROSZA MÁRIA (Magyarország) 43:32 Batai János (Új Kelet) A Tiszavasvári úti sporttelep irodájában két sugárzó arcú embert találunk. Ezen nem is lehet csodálkozni. Glückmann Pál szemszögéből: két tanítvány — hat olimpiai pont! Nem rossz. Sőt! Nagyon jó! De hogy mi is áll e pontszámok mögött, azt a két hazaérkezett mondja el: — Csodálatos érzés így hazaérkezni — kezdi a beszélgetést Popa Adrián. — Ez volt az első olimpiám, ami ráadásul sikeresnek bizonyult. Az olimpia előtt azt mondtam, hogy most muszáj jobb eredményt kihoznom magamból, mint a tavalyi vb-n, ami szintén az első volt az életemben. Ott nyolcadik lettem, míg Atlantában ötödik. Sikerült megvalósítani az elképzelésemet. — Maradéktalanul elégedett vagy önmagaddal? — Igen. Minden OK. — A versenyen kívül mi volt a legkellemesebb élményed? — Meglepő, de ilyen nem volt. Az az igazság, hogy nem voltam az olimpiai falun és a versenyhelyszíneken kívül sehol. Még a városba sem mentem ki. Az olimpiai falu meg nem sok mindent tudott nyújtani. Csak az áruházba látogattam el (a falun belül), de annak sem volt sok értelme, hiszen hihetetlenül drága volt minden. Egy sima fehér póló 25 dollárba, míg egy Atlanta felirattal rendelkező póló 100 dollárba került. Egyébként a szövetségi kapitány azt mondta, hogy augusztus 6-án lehet hazajönni, de én már az első géppel startoltam hazafelé. Nem sok értelme lett volna tovább maradni. — És az amerikai lányok...? MTI Vasárnap délután immáron a fedett főmedencében játszotta le nyolcadik, egyben utolsó mérkőzését Magyarország vízilabda válogatottja. A bronzérem megszerzése nem sikerült a helyosztón, a korábban Eger- szegi, Rózsa és Czene által „fölszentelt” vízben Horkai György szövetségi kapitány együttese a hosszabbításban szenvedett vereséget a bajnoki címvédő olaszoktól, és így negyedikként zárt. A szombati múlt ismétlődött, emlékezetes, az elődöntőben kétgólos előnyt hagyott veszni a spanyolok ellen a magyar pólóscsapat. Ezúttal az itáliaiak ellen négygólos vezetés után maradt alul Horkai gárdája. Magyarország—Olaszország 18-20 (4-3, 4-4,3-2, 5-7, 0-3,2-1) A mérkőzés után Horkai-— Nem nagyon találkoztam velük, így nem tudok „véleményt alkotni” róluk. Sőt. A savannah-i edzőtáborban szinte fehér embert nem is láttam. Csak „fekete” emberekkel voltunk körülvéve. — A fogyasztástól nem féltél? — Kilenc kilót kellett leadnom. Hát mit mondjak — nem volt egy leányálom. A verseny kezdetéig csak gyümölcsöket ehettem. A mostani fogyasztás „hatására” azon gondolkozom, hogy egy súlycsoporttal fentebb megyek. Még egy ilyen fogyasztás, és a kórházban kötök ki... — Ez egyébként nem rossz ötlet (mármint a súlycsoport váltás) — veszi át a szót a mester, Glückmann Pál. — Lehet, hogy Feri Attila súlycsoportjában több keresnivalója van Popikának. — Szakmailag hogyan értékeli a két fiú teljesítményét? — Mindkét srác teljesítette az elvárásokat. Adrián javított az eredményein. Az előtte végzett négy ,fagyot” nem tudta volna megverni, így maradt az 5—6. hely. Az előbbit sikerül megszerezni, ez magáért beGyörgy így summázott: —Fél órával a mérkőzés előtt sorsolták a bírókat. Fura módon egy jugoszláv és horvát játékvezetőt kaptunk, holott az olaszok szövetségi kapitánya, Ratko Rudié ugye szintén a déli szomszédnál látta meg a napvilágot. Hadd mondjam ki kerek-perec: csalás áldozatai vagyunk. A kiállítások úgy jöttek egymás hegyén-hátán, hogy azt nehéz megmagyarázni. Centereinket szabadon választhatták el szabálytalan módszerekkel az olaszok a labdától. Náluk viszont sok mindent elnéztek a játékvezetők. —Összességében mi a gyorsértékelése Atlanta után? — Kapitányságom ideje során arra törekedtem, hogy ismét világverő gárdát kovácsoljak. Tavaly ugyanebben a létesítményben megnyertük a Világ Kupát, eredményeink biztatóak voltak. A magyar vízilabda- sport húsz éve volt utoljára a szél. Attila is megtett mindent a siker érdekében, betegen a bronzérem tulajdonosa lett. Talán, ha a lökésnél a harmadik fogását meg tudja csinálni, akkor az ezüstérmet is megszerezhette volna. Nem így történt, de a bronzzal is teljes mértékben elégedettnek kell lennünk. Soha ne legyen ennél rosszabb olimpiánk! — A bombamerényletről mi a véleménye? — HáT istennek akkor már nem voltunk ott. A hírt hallottuk, és teljesen ledöbbentünk. Ahol a bomba robbant, ott én is sokszor megfordultam. A töb- bibe még belegondolni is rossz... Egyszerűen felfoghatatlan, hogy már egy olimpia is a terror célpontja lehet. — Milyennek találta az amerikai embereket? — Szerintem a világ egyik legvendégszeretőbb népe. Mivel nem az olimpiai faluban laktam, mindennap busszal, metróval, taxival keresztülutaztam a városon, a városközponton, és ha segítségre volt szükségem, mindig szívesen álltak a rendelkezésemre. Kellemesen csalódtam az amerikaiakban. — A bronzérmes tanítvány, Feri Attila mikor érkezik haza? — Augusztus 6-án, mivel neki az „érmes géppel” kell hazatérnie, ő még egy kicsit „nyaral” Atlantában... Megérdemli! földkerekség csúcsán. Azt akartam, hogy Montrealt követően ismét aranyéremmel örvendeztessem meg a sportkedvelőket. Nem sikerült, sajnálom a fiúkat, ők igazán mindent megtettek azért, hogy a tervezett örömből valóság legyen. Szombaton a spanyoloktól elszenvedett vereség reális jobbtól kaptunk ki. De ez a vasárnap? Ä bírók működésére hadd ne mondjak még sértőbb jelzőket. Kosz Zoltán kapus véleménye: — Nem negyediknek jöttünk ide. A mai mérkőzésen több gólban én is benne voltam. Ha ezen az olimpián igazán kemény falba ütközött csapatunk, valahogy rendre meghökkent. Hatalmas lehetőség ment el. A négy évvel ezelőtti barcelonai ötkarikás játékok ezüstérmese, Spanyolország válogatottja nyerte az atlantai olimpia vízilabdatomáját. Az JbéÚjra nyit az olimpiai park MTI A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) befejezte a bizonyítékok felkutatását a szombati bombamerénylet helyszínén az atlantai olimpiai parkban, így a látogatók kedden ismét birtokukba vehetik a hatalmas zöld területet — jelentette be az atlantai játékok szervezőbizottsága. A hírek szerint számos olyan fénykép és videofelvétel került a Szövetségi Nyomozó Hivatal birtokába, amelyek komoly segítséget nyújthatnak a merénylők kéz- rekerítéséhez. — Bízunk abban, hogy mielőbb sikerül megtalálnunk a tetteseket — nyilatkozta David Tubbs, az FBI szóvivője. A terrorcselekmény azonban nem tartotta vissza sem Atlanta lakosságát, sem az ötkarikás játékok közönségét attól, hogy ellátogassanak a vasárnapi versenyek helyszíneire. —Nem fogom hagyni, hogy túszul ejtsenek, vagy megfélemlítsenek — mondta egy járókelő. — Ugyanolyan szabadon fogok itt sétálni, mint a merénylet előtt. A park megnyitása után a rendőrség valamennyi látogató táskáját átvizsgálja majd, s egyéb szigorított biztonsági intézkedéseket is életbe léptet. Szökik a személyzet MTI Több mint háromszáz, az olimpiai játékok biztonságára felügyelő önkéntes alkalmazott távozott Atlantából, mert elégedetlenek voltak szálláshelyükkel és az ellátással. Az olimpia szervezőbizottsága (ACOG) az önkéntesek számára a Morehouse College diákotthonában biztosított szállást. Közülük sokan panaszkodnak a piszkos mellék- helyiségek, a szobákban tanyázó svábbogarak, illetve a szegényes koszt miatt. — Négy napig vártunk, mire jött egy takarító, és felszámolta az embertelen állapotokat — mondta Shirley Resnick, a miami rendőrség tisztje. — A helyzet most sem rózsás, de már könnyebben elviseljük a kellemetlenségeket. Egyszerűen nevetünk az egészen. A koszt azonban továbbra is kívánnivalókat hagy maga után. A.D. Frazier, az ACOG egyik vezető beosztottja elmondta, a 2248 biztonsági alkalmazott közül 306-an döntöttek a távozás mellett, s a többség már az első héten „kereket oldott”. —Az olimpiai játékok szervezése sem különbözik az egyéb vállalkozásoktól. Az az általános tapasztalat, hogy a várakozások időnként felülmúlják a lehetőségeket — így Frazier. Azok az önkéntesek sem mondhatók maradéktalanul elégedettnek, akik a rossz körülményekkel dacolva a helyszínen maradtak. A német Hans Goepel például a szervezetlenségben látja a legnagyobb gondot. Minden helyszínen más ember más módszerrel irányítja a biztonságiak munkáját. Vannak, akik engedélyeznek egy-egy pihenőnapot beosztottjaiknak, és vannak, akik három héten át szabadnap nélkül dolgoznak. Az önkéntes biztonságiak egy része hivatásos rendőr, de a szervezőbizottság nagyon sok civilt is foglalkoztat. — A civilek nem sokat segítettek — nyilatkozta Hubert Bergmans holland rendőrfőhadnagy. — Nagyon kedvesek és segítőkészek, de mind túl fiatalok, vagy túl idősek. Persze, a gondokért nem lehet csak őket felelőssé tenni, de a játékok biztosítása komoly és fontos feladat. Vízilabda Elúszott a bronzérem Itthon az első „aranygép” MTI Hétfőn kora reggel, az előre jelzett időpontnál háromnegyed órával korábban, fél hat után pár perccel landolt a Ferihegy-2 repülőtéren az atlantai magyar olimpiai küldöttség első csoportját hazaszállító chartergép. Nyolcvanhat sportoló — többek között a versenyeket befejező vívók, cselgáncso- zók, birkózók, asztaliteniszezők — és több sportvezető egy cseppet sem bosz- szankodott a pontatlanságért, feltehetően viszont több százan, hozzátartozók, barátok és szurkolók is lemaradtak az ünnepi pillanatról, az első „aranygép” megérkezéséről. Mert „aranygép” volt ez a javából, hiszen ezzel érkezett a három magyar olimpiai bajnok úszó is. — Nagyon jó érzés újra itthon lenni. Mi már július 9- én kiutaztunk az Egyesült Államokba, így elég hosszú ideig voltunk távol — nyilatkozta Egerszegi Krisztina, az immár ötszörös olimpiai bajnok, aki közben sűrűn te- kintgetett a bejárat felé, nagyon várta már hozzátartozóit, barátait. — Természetesen nagyon örülök az újabb aranyérmemnek, döntésemet azonban ez sem változtatja meg, befejezem sportpálya- futásomat. Szíria virrasztóit MTI A szúiai hétpróbázónő, G hada Shouaa vasárnap hazája első olimpiai aranyérmét nyerte Atlantában. Szíria lakossága a televízió képernyőjén egy emberként figyelte a hétpróbá- zók viadalának közvetítését. Az emberek többsége még az éjszakát is végigvirrasztotta, hiszen honfitársuk aranyesélyesként állt rajthoz. — Azt hiszem, ez a győzelem nemcsak nekem szól, hanem Szíriának, s az egész arab világnak is — mondta Shouaa, akit hazája 1995-ben világbajnokként ünnepelhetett. A szíriai államfő, Hafez al-Assad üzenetben gratulált Shouaa rendkívüli teljesítményéhez. Fellázadtak a rendőrök MTI Már a rendőröknek sem tetszik az olimpia helyszíne, közelebbről maga az olimpiai falu. Az olimpiai biztonsági szolgálat 2248 önkéntes tagja közül 300 máris elhagyta a falut, mert megelégelte a szervezési hiányosságokat, nem találta megfelelőnek a szállását, s rossznak tartja az étkezést, enyhén szólva tisztátalannak a mellékhelyiségeket. A helybéli helyettes seriff némi gúnynyal fogadta a messze földről — az Egyesült Államok más részeiből és Európából — érkezett kollégák panaszait. Azt hitték, a Ritz hotelbe jöttek — idézi az AP Donald Besse-t.