Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-29 / 176. szám

NATO-ügyek m&. július 29., hétfő 7 Cooperative Chance ’96 — NATO-Békepartnerségi Gyakorlat MIG—29-esek és F—16-osok közös kötelékben nrr 1 f | if* 141 I I f 1 . A zászlósor Kovács László nyilatkozata Megnőttek esélyeink — Hogyan értékeli a gyakor­latot? — Minden fontos feltételt ki­tűnően biztosítottak a szervezők, amely őszinte elismerést aratott a résztvevő nyolc NATO- és nyolc békepartnerségi tagállam katonái körében. Ez tovább erősítette Ma­gyarország esélyeit a csatlakozás­ra. Solana főtitkár úr javasolja a tagállamoknak, hogy hazánk az első körben nyerhet felvételt a NATO-tagok sorába. A magyar hadsereg mint házigazda és mint vendéglátó nagyszerűen szere­pelt a hadgyakorlaton, és jelen­tősen növelték esélyeinket Euró­pa nyugati feléhez történő csat­lakozásunkhoz. — Ön és Solana úr mostani megbeszélésén szó volt-e arról, hogy mely országok kerülhetnek be első körben a NATO-ba? —Nem volt, és nem is lehetett volna róla szó. A főtitkár úr csak mind a tizenhat tagállam egysé­ges álláspontját képviselheti. Márpedig még nem alakították ki a közös véleményüket a kérdés­ben. Az, hogy az egyik és a leg­nagyobb tagállam, az Egyesült Államok Kongresszusa elfoga­dott egy olyan határozatot, mely szerint megnevezi Csehországot, Lengyelországot és Magyaror­szágot, mint a csatlakozásra leg­inkább esélyes országokat. Egyi­dejűleg a csatlakozáshoz szüksé­ges pénzügyi támogatásról is döntöttek. Számunkra minden­képpen örvendetes tény, hisz megerősíti reményeinket, hogy az elsők között lehetünk a sorban. —Mikorra várható döntés ar­ról, hogy az IFOR-csapatok med­dig maradhatnak hazánk terüle­tén? — Mindenképpen december húszadika előtt döntenünk kell, mert ezzel az időponttal lejár az IFOR-erők jelenlegi mandátuma. Legalább annyival előtte meg kell hozni a döntést, hogy ez ele­gendő legyen a kivonulás meg­szervezésére, amely nem kevés­bé bonyolult, mint amikor a hely­színre érkeztek. Dönteni kell ar­ról is, hogy milyen erők marad­nak a helyszínen a mandátum le­járta után, és ezeknek mi legyen a pontos feladatuk. Arról szó sem lehet, hogy december húsza­dikáig az utolsó IFOR-katona is elhagyja Boszniát. Nagyon jó lenne, ha ez így történhetne, de realisták vagyunk, és tudjuk, hogy a politikai rendezés fogja megteremteni a lehetőségeket. A katonai rendezés sokkal előrébb tart, mint a politikai. Szükség lesz még egy jó ideig arra, hogy Boszniában is maradjanak béke- fentartó erők, de arra is, hogy a térségben állomásozzanak NATO-katonák. Úgy gondolom, szeptember körül már megszüle­tik a döntés, mely Magyarország számára is új helyzetet és új fel­adatokat jelent majd. —Elképzelhetőnek tartja, hogy Taszáron hosszabb időre is be­rendezkednek az IFOR-katonák? Ezt sem biztosra venni, sem kizárni nem lehet. Ez attól függ, hogy a NATO milyen döntést hoz, az Egyesült Államok milyen hoz­zájárulásra kész a béke további garantálása érdekében. Ennek a függvénye az, hogy Magyaror­szágtól mit kémek. Mi jeleztük a NATO és a tagállamok vezetői­nek is, hogy ha hazánkat felkérik akár az IFOR kötelékén belüli további részvételre, akár a taszári bázis további üzemeltetésére, akkor a kormány meg fogja vizs­gálni és a parlament elé fogja ter­jeszteni döntéshozatalra. Ma­gyarország mint szomszédos ál­lam igen erősen érdekelt a térség békéjének és biztonságának megőrzése érdekében. —A NATO-tagságnak felt été- le-e az amerikai csapatok továb­bi maradása? — Nyilvánvalóan nem lesz és nem is lehet feltétele. Hisz akkor azok az országok, akik ugyancsak a NATO tagjai kívánnak lenni és szintén jó esélyük van arra, hogy bekerüljenek az első körben, de területükön földrajzi okokból nincsenek amerikai haderők, jó­val kisebb eséllyel pályázhatnák meg a tagságot. — Az Amerikai Kongresszus képviselőháza csak három orszá­got nevezett meg, mint akik leg­hamarabb felvételt nyerhetnek. Hogyan értékeli azt a tényt, hogy ebből a sorból kimaradt Szlová­kia? —A feltételezésekkel ellentét­ben nem fogadtuk örömmel, hogy Szlovákia nem került a fel­soroltak közé. Hazánknak az az érdeke, hogy minél több közvet­len szomszédja tagja legyen az Euro-atlanú Szervezeteknek (az Európai Uniónak és a NATO- nak). Nekünk is az a jó, ha Romá­nia és Szlovákia is aktív tagja lesz ezeknek a szervezeteknek. Tudo­másul vesszük azt is, hogy Uk­rajna és a többi szomszédunk csat­lakozásáról egyéb okok miatt nincs szó. Ez nem Magyarország, hanem a NATO döntésén múlik, és elsősorban azon, hogy a két szomszédos ország mikor és ho­gyan tudja teljesíteni a csatlako­zásul szabott feltételeket. Egyszer volt, hol nem volt, volt egszer egy királyság: Bigland. A történelem forgó­szele alaposan átrajzolta az ország térképét, és területileg is kivált Rockland és Waterland. A demokrácia szabályait betartva a két önállósodott államban kormá­nyok jöttek és mentek, mígnem egyszer a szeparatista etnikum párt került hatalomra víziországban. Ezzel egy időben hatalmas földrengés rázza meg a környéket, és Bigland az ENSZ-től kér humanitárius segítséget. A kék sisakos katonák csak légi úton tudják megközelíteni a katasztrófa sújtotta területeket. Egyszerre, egy időben kell kimenteni a térségből a sebesülteket, élelmiszer- és gyógyszersegéllyel ellátni a rászorultakat, és közben megakadályozni, hogy Waterland területszerzésre hasz­nálja ki a kaotikus állapotokat. Az ENSZ soknemzetiségű csapatokat és egységeket küld a térségbe, melyet nyolc NATO- és nyolc békepartner tagállam katonái alkot­nak. Össze kell hangolni a haditechnikát és — ami még nehezebb — a vezetési módszereket. tek. Az erős szél miatt jóval a célterülettől távolabb ugrot­tak ki az ejtőernyősök. A nagy magasság és az erős ol­dalszél ellenére elég pontosan értek földet az elsősegélyt nyújtó katonák. A feltételezett katasztrófaterületen időközben tűz ütött ki. Az oltást egy ma­gyar MI—8-as helikopterre bízták, amely egy tizenkétezer liter vízzel teli ballonnal a tűz középpontja fölé ereszkedett. Biztos sokat gyakorolták a ma­nővert, de most nem sikerült igazán a tűzoltás. A szél annyi­ra elsodorta az aláhulló víz- cseppeket, hogy a fele mellé ment. A maradék lángokat egy készenlétben várakozó tűzol­tóautó fékezte meg. A bemutató legimpozán­sabb része csak most követ­kezett. Egyidejűleg öt külön­böző nemzetiségű mentőheli­kopter emelkedett a magasba és szembefordulva a díszpá­hollyal percekig mozdulatla­nul lebegett a föld felett. Többemeletnyi magasságból kötélen ereszkedtek alá a Egy nem mindennapi pillanat Eddig tart a mese, amely akár valóság is lehetne. Az elmúlt évtized balkáni eseményei kar­nyújtásnyira hozták hozzánk az elképzelhetetlent. A kétpó­lusú világrendszert felváltotta sokpólusú és konfliktusokkal terhelt, viszonylagos erőe­gyensúlyon alapuló relatív béke. A helyi háborúk bekö­vetkezése mind valószínűbb, és ez alól Európa sem kivétel. Valódi szükségként jelenik meg a NATO és a volt Varsói Szerződés tagállamaiból kivált Partnerség a békéért országok együttműködésének igénye. A NATO-ba igyekvő Magyaror­szág már korábban jelezte szán­dékát egy nagyszabású had­gyakorlat összekovácsolására. Találó a cím: Esély az együtt­működésre. Az egy hétig tartó légierő­gyakorlat csúcspontja a pén­teken Szolnokon megrende­A magyar kormányt Kovács László külügyminiszter és Keleti György honvédelmi miniszter képviselte. A bemu­tatót megtekintette még Mécs Imre, az Országgyűlés Honvé­delmi Bizottságának elnöke és a Magyar Honvédség pa­rancsnoki kara Végh Ferenc altábornagy vezérkari főnök, a honvédség parancsnokának vezetésével. * * * Már a bemutatót megelőző héten történtek úgynevezett repülési események. A vadlu- dak és más vonuló madarak nem voltak tekintettel a nagy­szabású eseményre, és az egyik magyar MÍG—29-es épp egy ilyen madárrajjal üt­között. Szerencsére nem állt le a gép hajtóműve, így a ke­vés repülési gyakorlattal ren­delkező pilóta sikeresen és bravúrosan vissza tudta vin­zett katasztrófaelhárítási lé­gibemutató volt, melyre igen illusztris vendégeket hívtak meg. Jelen volt Javier Solana, az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) főtitkára, D. L. McEl- haney, az USA NATO-hoz akkreditált nagykövete, Christopher Long, az Egye­sült Királyság nagykövete, George A. Joulwan tábornok, a NATO Európai Szövetséges Erők főparancsnoka és Dieter Stockmann vezérezredes, a NATO Közép-Európai Szö­vetséges Erők főparancsnoka. ni a földre a nagy értékű gé­pet. Rosszabbul is végződhe­tett volna. * * * Elmúlt már az az idő, ami­kor a legkorszerűbb (de még a kevésbé modern) harci­technika elzárva maradt az avatatlan szemek elől. Bejö­hetett bárki, aki kilátogatott a Szolnok melletti Szanda- szőlősre, a katonai Repülő­műszaki Főiskolára. A még nem is olyan régen szupertit­kos MÍG—29-esek és a hason­ló harci erényeket csillogta­Földreszallas csőrlővel tó F— 16-osok egy kötelék­ben húztak el a nézők feje fe­lett. Alulnézetből nehéz volt eldönteni, melyik melyik. Csak egy biztos támpont volt, a MIG-ek sokkal több füstöt és kormot bocsátottak ki, mint az amerikai gyártmányú harci gépek. A nagy sebesség­gel repülő gépek úgymond szemrevételezték a terepet, és őket követte egy alacsonyan szálló átalakított AN—30-as felderítőgép, amely folyamatos fényképfelvételek készítésére is alkalmas. A fotók függőle­ges irányból készülhetnek, így nincs torzulás és teljesen mé­retarányos leporellószerű csík állítható össze belőle. A fele­lős parancsnokok csak úgy tudnak gyorsan megfelelő döntést hozni, ha pontosan ismerik a katasztrófa sújtotta terület méreteit, a segítségre szorultak számát és a kár nagyságát. Elkészült a diagnózis, jö­het a terápia. A magasban AN—26-os szállító repülőgé­pek jelentek meg, melyeket bolgár és cseh pilóták vezet­desszantosok. Mire bekötöz­ték a sebesülteket, a hord- ágyak is megérkeztek. Csör­lő segítségével beemelték a betegeket, és alig öt perc el­teltével már ott sem voltak. Akik a katasztrófa sújtotta zó­nában maradtak, azok sem hal­tak éhen. Egy belga C—130- as szállító-repülőgépről való­di segélycsomagokat dobtak le a földre. A fehér zsákok hosszasan gurultak még a repülőtér füvén, mégsem esett kár a rakományban. Olyannyira nem, hogy a gya­korlat befejeztével szétosztot­ták őket a környékbeli rászo­rulóknak. A bemutató végén amerikai, magyar, lengyel, német és spanyol harci gépek még utol­jára, nagy sebességgel elhúz­tak a nézők feje felett, ezzel köszöntek el a díszvendégek­től is., Az oldalt Fekete Tibor írta, a fényképeket Bozsó Katalin készítette

Next

/
Thumbnails
Contents