Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
UJ KELET 1996. július 27., szombat Gsaládi vállalkozás Nagykállóban Kedvence a házi mákos /---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------\ Ré ztábla a kapu alatt A nagykállói Széplaki család tíz évvel ezelőtt kezdte vállalkozását A félj, Széplaki Ferenc cukrász és szakács volt a kisváros egyik vendéglőjében. Mivel se a hétvégét, se az ünnepeket nem tölthette a családjával, úgy döntöttek, inkább saját vállalkozásba kezdenek. Széplakiné Erzsiké az ÁFÉSZ paplaniizemében dolgozott, de félje mellett csakhamar megtanulta a sütemények, torták, pogácsák elkészítését — Amikor elkezdtünk itthon süteményeket termelni, a mienk volt az egyetlen maszek cukrászda a kisvárosban — mondja Erzsiké.— Azóta változott a helyzet, több cukrász is van, nagyobb a kínálat. — Csodájára jártak a süteményeinknek — folytatja Széplaki Ferenc.—A feleségem a kisboltban szolgált ki, fagylaltot, üdítőt is árusítottunk, én pedig a műhelyben végeztem a dolgomat. — Sajnos elég messze vagyunk a városközponttól, mivel máshol is kínálnak fagylaltot, százszor is meggondolják, hogy elsétálnak-e ilyen messzire, vagy megelégszenek más cukrászdák kínálataival. Amíg nem volt a városban fagylaltozó, vasárnap délutáni programként jöttek hozzánk az édességkedvelő vendégek. — Erzsiké, hogyan sikerült beletanulni a sütemények készítésébe? — Egy háziasszonynak ez nem okozhat problémát. Igaz, itt nagy adagokkal dolgozunk, így egészen más a sütemény állaga, mint az egyszerű háztartásokban készített tésztáknál. Nem ördöngösség ez, meg lehet ismerni a fogásokat, fortélyokat. Ráadásul most már nem csak ketten dolgozunk, a fiam is segít. Széplaki Gábor, az ifjú cukrász az idén végezte el az iskolát, a tervek szerint szülei üzemében kezdi a munkát. — Még kicsi voltam, amikor beálltam apa és anya mellé, sőt, a boltban is kiszolgáltam — mondja Gábor. — Nem is jutott eszembe, hogy más is lehetnék. Örömmel tölt el, ha süteményeket készítünk, különösen amikor télen van idő újdonságok kitalálására és elkészítésére. — A süteménykészítés vagy inkább az édes ízek vonzották erre a pályára? — Mindkettő. Kedvencem a rigójancsi, és szívesen el is készítem, csakúgy, mint bármilyen más süteményt. — Amikor kisebbek voltak a gyerekek, mindig tudtam, hogy a fiamnak rigójancsit kell elkészíteni, mire hazajön az iskolából. A kislánynak meg túrós süteményt. Másra nem is tartottak igényt. A férjemnek a mákos a kedvence, házilag készítve. Hiába is süteményezünk egész nap, én otthon is megsütöm a férjemnek a mákos tésztát. Hogy nekem mi a kedvencem? Nem is tudnék rá válaszolni. — A húgom nem szívesen választaná ezt a pályát, pedig nagyon jó a kézügyessége, gyönyörűen rajzol. — Még egészen kicsi volt, de már gyurmából tökéletes kis marcipánfigurákat készített — erősíti meg Gábort Erzsiké. — Mondtam is, hogy tanuljon ő is cukrásznak, és marcipánból olyan díszeket készít majd nekünk az esküvői tortákra, hogy csodájára járnak. Egyelőre nagyon nem akarja folytatni a családi Hagyományokat. — Semmiképpen sem szeretnénk ráerőltetni a mi álmainkat — mondja Széplaki Ferenc —, később úgysem lenne boldog, s az minket is szomorúságai töltene el. — Nemrégiben bezárták az üzletet. Miért? —Építkezésbe kezdtünk, szeretnénk kibővíteni a műhelyt. Gábor vizsgázott, nem számíthattunk rá mindig. így egy időre szüneteltetjük a bolt működését, de ugyanúgy készítünk süteményeket, mint régen, csak most megrendelésre dolgozunk. Nekünk nincs munkaidőnk, ha délben szólnak, hogy estére torta kellene, akkor azt is megcsináljuk. Egy vállalkozó nem engedheti meg magának a kényelmet. Számunkra kedvező, ha minél kevesebben készítenek otthon édességet, de kedvcsinálónak ajánlunk a háziasszonyoknak egy egyszerű, de finom süteményt: Meggyes lepény: tizenöt dekagramm vajat huszonöt dekagramm porcukorral habosra keverünk. Hozzáadunk négy tojássárgáját, és ezzel is habosra keverjük. Ha elég habos, hozzáadunk tizennyolc dekagramm lisztet és fél csomag sütőport. Habosra keverjük a négy tojásfehérjét és ezt is hozzákeverjük. Zsírozott és lisztezett tepsibe, sütjük, és kimag- vazott meggyet vagy cseresznyét teszünk bele. Ha kisült, porcukorral megszórjuk. A hotel konferenciaterme A régi korokat idéző családi ház udvarán szemet gyönyörködtető hotel található. A szállodát parányi réztábla-felirat jelzi. A gyakorlatlan szem mindezt talán észre sem veszi. A kevés vendég befogadására alkalmas Hódi Hotelt soha nem reklámozták, mégis, a nagy forgalom miatt alig-alig van kiadható szoba. Általában telt házzal működnek. A vendégek főként üzletemberek, akik ügyes-bajos ügyekben utaznak a „barokk városba”. Többnyire törzsvendégek, akik havonta több alkalommal is megfordulnak a családias jellegű vendégfogadóban. Az ide járók nyaranta az épület uszodájában frissíthetik fel magukat, télen inkább a szaunát látogatják. A Kállfó Jóléti Szolgálat Alapítvány hozta létre a Kállfó éttermet, amely jelenleg Nagy- kálló egyetlen étterme. Olcsón, kiadósán étkezhetnek itt a vendégek. Ennek ellenére nincs túl nagy forgalom. — Falusias jellegű ez a város — mondja Bakó Károly felszolgáló. — Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy étteremben étkezzenek. Főként átutazók ülnek be hozzánk, továbbá az erre járó vendégek és a település néhány vállalkozója. Kevés üzem maradt meg Nagykállóban, de a belvárosban dolgozók közül is hazamennek ebédelni vagy az Elme- és Ideggyógyintézet éttermében, esetleg az Öregek Napközi Otthonában esznek. Noha tízezres a lakosok száma, mégsem elegendő a vendégkörünk. A nyári események még segítenek is valamicskét, a Érdekes megoldással, tjz uszoda felett alakították ki a konferenciatermet, melynek kupolás díszítésén át jól látható alant a frissítő, vízzel telt medence. Téka-tábor nyaralói közül né- hányan rendszeresen ide látogattak. A tél viszont holt szezonnak nevezhető. Hétvégi rendezvényeink viszont sokat lendítenek anyagi helyzetünkön. Májusban ballagásokat rendeztünk, mostanában lakoHódi Sándorné a szálloda vezetője szerint a hotel forgalma a város és környékének gazdasági életét is hivatott jelezni . dalmaknak és érettségi találkozóknak adunk helyet. Mint felszolgáló nem örülök a tétlenségnek. Sokkal köny- nyebben telik az idő, ha vannak vendégek. Hogyan lehet idecsalogatni őket? Sajnos nem tudom. Kállfó-tál tíz személyre: Hozzávalók: nyolcvan dekagramm sertéskaraj, egy kiló hatvan dekagramm sertéscomb, nyolcvan dekagramm borjúcomb, harminc dekagramm füstölt szalonna, pici só, tíz dekagramm liszt, ugyanennyi zsír, öt adag pirított burgonya, öt adag párolt rizs, hét darab tojás, fél kilogramm zsemlemorzsa, négy deciliter olaj. A sertéskarajt kirántjuk, a sertéscomb egy részéből párizsi szeletet, míg a többiből sertés- flekkent, a borjúból pedig bécsi szeletet készítünk. Vegyes körettel, rizzsel, pirított burgonyával tálaljuk. Hozzá Kállfó-salátát javaslunk. Kállfó-saláta tíz személyre: Hozzávalók: egy kilogramm fejes saláta, húsz dekagramm zöld paprika, húsz dekagramm paradicsom, tíz dekagramm vöröshagyma, húsz dekagramm uborka, pici ecet, olaj, só, bors, trappista sajt. A zöldségeket apróra vágjuk, ecetből, olajból és fűszerekből salátaöntetet készítünk. Tálalásnál trappista sajttal megszórjuk a salátát. A Káilói vendéglátásról Kozma ibolya írt. Fotók: Csonka Róbert Az uszoda Olcsú étel, gyenge forgalom * Átutazók és vendégek étterme Bakó Károly, a Kállfó étterem pincére Szépszavú kalauzok ? Bürget Lajosjegyzete Azt mondj ák^z idegenvezetés szakma. Sokjit kell tudnia annak, aki egy települést vagy műemléket be akar mutatni az oda látogatónak. Az idegenvezetők többsége össze is állítja a maga mondandóját, tisztességesen elmondja, mikor, ki, miért, hol, mennyi, milyen. Az informádW^or- rekt, azt azonban nem mondanám, hogy minden esetben személyes, emberi is lenne. Örömmel konstatálom, hogy megyénkben van néhány szépszavú kalauz, akit akárhányszor szívesen meghallgat az ember. Dyen Kósá- né a tákosi templomban, vagy Piriké Csarodán, meg János bácsi, a nyugállományú lelkész Nyírbátorban, vagy a vízimolnár Túristvándiban. Ők is vezetik az idegent, de valamilyen különleges módon évszázadokon át, emberi és történelmi apróságokkal fűszerezetten, saját emlékeiket és élményeiket is a mondandóba rejtve. Olyan magyar nyelven, amelyet még Grétsy László is megcsodált. Nem személytelen idegenvezetés ez. Inkább valamiféle beavatás a múlt titkaiba. Mert mi másról is van szó, amikor a lelkész úr anekdotát mesél a pápáról, elvezet az ecsedi várba, hogy jobban megismerjük a Báthoriakat és a Bethleneket? Vagy Kósáné, aki olyannyira naprakész, hogy még azt is tudja, honnan jönnek Tákosra az itt esküdni akaró fiatalok. Vagy Piriké Csarodán, az Árpád-kori templomban nemcsak az épületet mutatja be, de szíves szóval visz el a régi Beregbe, ahol az életfa is megtermett. És a vízimalomban nemcsak azt tudni meg, hogy hány hengerszék és hány kő volt, de kiderül, Bizony, hajár a malom, a molnár a darát ma is a kövön őrli meg. Hogy mindez nem a megszokott? Nem is érdemes. A fő, hogy az ott csodálkozó kap ismeretet, hangulatot, belekóstol korok szellemébe, megismeri az elmés ember ügyességét, a tárgyak, képek, épületek között és mellett találkozik magával a múlt emberével. Ez az igazi nagy dolog, ez az, amiért e szépszavú kalauzokat olyannyira szeretem. Szomorúak leszünk, ha nem lesznek, ha nem nőnek fel mellettük azok, akik folytatják ezt a szép idegenvezetési hagyományt. Talán ezért is nagyobb ezeken a helyeken a forgalom, hiszen híre van annak, hogy Tákoson, Csarodán, Túristvándiban, Nyírbátorban a szemünk látta csoda mellé a fülünkkel hallott szépséget is elvihetjük magunkkal. Mesterkéletlen, egyszerű, mégis míves beszédet, igaz szót, lélekből fakadó vendéglátást dicsérek. Ők azok, akik kitüntetést érdemelnek, akik megyénk szépségeinek valódi hirdetői. Ha arra járnak, hallgassák őket. Nincs történelemóra, nincs hivatásos idegenvezetés, mely szebben röpítene vissza minket múltunkba. Oda, ahol gyökereink vannak.
