Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-25 / 173. szám

Lapzárta 1996. július 25., csütörtök Sötét pillanatok Tanyabokrok bosszantói F. A. (Uj Kelet) Az utóbbi napokban a ta­nyabokrokban számos ingat­lant vagy víkendházat is meg­látogattak a betörők, amikor a tulajdonos nem tartóz­kodott a birtokán. Manda- bokorban az Alsóbadúri úton egy telekről 30 ezer forint értékű szerszámot loptak el. Egy másik víkendház mellől ötven darab hullámpalát csentek el. Mandabokor I.- ben is kifosztották egy hétvé­gi ház szerszámos kamráját, az ismeretlen tolvajok dará­lót, láncfűrészt és más eszkö­zöket vittek el, a tulajdonos kára 180 ezer forint. Rozsrét- szőlőben is pórul jártegy te­lektulajdonos, mert ellopták a rotációs kapáját, a fűnyíró­ját és a permetezőjét is. Az ő kára „csak” 70 ezer forint. Egy szolnoki túrázót ala­posan megloptak a tiszabecsi Tisza-parton lévő fürdőnél. A szerencsétlenül járt férfi mindkét utazótáskáját ellop­ták, melyben a személyes holmijai voltak, de megfújták a rádiótelefonját is. Az eladók figyelmetlensé­gét használta ki az a három ismeretlen személy, akik jú­lius 22-én délután Kisvárdán bementek egy festékboltba, és a pénztárból közel félmil­lió forintot megfújtak. A pénztolvajok nyomát egyelő­re bottal üthetik. Alapos portyázást végzett három debreceni fiatal Máté­szalka területén. Sz. Roland (19), A. István (16) tanulók és B. Tivadar vállalkozó jú­lius 22-én délután Mátészal­kán egy órás szaküzletből két darab nagy értékű órát el­csentek, ami közel 70 ezer fo­rintot ér, azonban rövid időn belül lefülelték őket. Kihall­gatásuk során kiderült, hogy még ezen a napon délelőtt „benéztek” egy sportboltba is, onnan három darab baseball­sapkát loptak, majd egy élel­miszerüzletből márkás italo­kat is elemeitek. Lopáson értek egy 21 éves nyírteleki nőt, amikor Nyíregy­házán, a Csemege Julius Meinl üzletéből három kilogramm Omnia kávét akart ellopni. Nem volt szerencséje, a bolt dolgozói tetten érték. Súlyos testi sértés miatt in­dított eljárást a rendőrség Cs. Attila (25) nyírpilisi lakos el­len. Az eddigi adatok szerint a férfi szóváltásba keveredett egy 47 éves helyi lakossal, akit a presszó előtt egy hosszúnye- lű baltával alaposan „megnye­segetett”. A sértett férfi a bal vállán és mellkastájékon mély, vágott sérüléseket szenvedett, míg a bal alkarján nyűt törés keletkezett. Sérülése súlyos, de nem életveszélyes. Sikkasztás miatt indult vizs­gálat egy nyírbátori és egy nyírmihálydi férfi ellen. Kide­rült, hogy mindkét gyanúsított hosszabb-rövidebb ideig egy kft. alkalmazásában állt mint kéményseprő. Ez még nem is lenne baj, a bűnük az, hogy a kéményseprésért beszedett dí­jakat zsebre tették. Ezzel mun­káltatójuknak 24 ezer, illetve 64 ezer forintos kárt okoztak. Fülön csíptek egy telefon­tolvajt Nyíregyházán, a Szeg­fű utcán egy üzletben. G. Józsefi 48) egy óvatlan pilla*- natban elemeit egy Nokia tí­pusú mobiltelefont, melynek az értéke 120 ezer forint. Ismeretlen „építkezők” Tiszamogyoróson egy lakás portáját összekeverték a Tü- zép-teleppel, ugyanis a tulaj­donos legnagyobb bosszúságá­ra ötszáz darab gázszilikátot elloptak, mely falazásra várt. A Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft — vajai sűrítő üzemében — július 25-étől megkezdi az érett ipari kajszibarack felvásárlását, q Átvétel mindennap 7-től 18 óráig 35 Ft/kg-os áron, fizetés az átvételkor készpénzben. Q 5 o Q 0 Ö ItmiiffiffiiumtiiiiiiiMff ’"LLL _27 ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei VuM'fj Autójavító üzeme y----------------­Cím : Nyíregyháza, Bujtos utca 32. Telefon: 42/411481,411433 SUZUKI Márkaszervizünkben várjuk kedves ügyfeleinket — SUZUKI, Maruti gépkocsik teljes körű garanciás és garancián túli javítása, műszaki vizsgáztatás — minden keleti, nyugati személygépkocsi javítása — műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás — automata kuplung és egyéb orvosi előírás szerinti segédeszközökbeszerelése — olajcsere, zsírzás, teljes körű diagnosztika — zöldkártya benzines és diesel gépkocsikra egyaránt Munkafelvételünkön autósbolt és büfé áll tisztelt ügyfeleink rendelkezésére Nyitvatartási idő: hétfőtől csütörtökig 7.30—16.30, pénteken 7.30—13.10 Érdeklődjön és jöjjön, látogasson meg a városközponti autószervizünkben! Saját iskolájukban táboroznak Munkatársunktól A tiszateleki általános iskola bejáratánál tábla áll: Művésze­ti Tábor. Bent az udvaron több sátor is arról tanúskodik, hogy a néptelennek-tűnő iskolában pezseg az élet. Az alkalmi szál­láshelyek közelében több gye­rek rajztáblák előtt serényke­dik, s látszik, hogy komoly al­kotómunka folyik. Vargáné Si­mon Mária tanárnőtől megtud­juk, hogy a felső tagozatos gye­rekekből verbuválódott tábor­ban — akik egyébként a helyi általános iskola diákjai — egy F ényképcserék Kovácsvölgyi Zoltán (Új Kelet) —A Nyírbátori Határőr Igazgatóság adatai alapján kedd reggeltől szerda reggelig 65 ezer utas fordult meg a határ- állomásokon — tudtuk meg Fanyik József őrnagytól, az igaz­gatóság sajtóreferensétől. A végek őrei a beutazási és tar­tózkodási feltételek hiánya miatt több mint félezer „turis­tát” fordítottak vissza a határról. Záhonynál három ukrán próbált meg olyan útlevéllel hazánkba beutazni, amelyet korábban manipuláltak, kicserélték bennük a fényképeket. A határőrök be sem engedték őket az országba. Egy román és egy ukrán állampolgárt túitartózkodás miatt pénzbírság­ra büntettek hazafelé menet a határőrök. A személyforga­lomban minimális volt a várakozási idő, és a Záhonynál az átadott kamionterminálnak köszönhetően a teherautók so­főrjeinek is alig kellett kényszerből pihenniük. Honfoglalási ünnepség Tiszalökön Új Kelet-információ Nagyszabású ünnepségre készülnek Tiszalökön. Au­gusztus 6-án, délelőtt kilenc órakor fogadják a városon ke­resztülhaladó lovasokat, akik a honfoglalás emlékére kere­sik fel a korabeli emlékhelye­ket. Ebből az alkalomból kéz­művesvásárt rendeznek a Titus-iroda előtt, régi gyer­mekjátékokat idéznek fel, meglátogatják a település helytörténeti múzeumát. Fel­lép a Szabolcs táncegyüttes, és közösen főznek bográcsgu­lyást. Este szabadtéren tekint­hetik meg az István, a király című rockopera felvételét. Gázolt az ukrán Új Kelet-információ Tegnap délelőtt Nyíregyhá­zán, a Rákóczi út és a Búza utca kereszteződésében egy ukrán gépkocsi a gyalogosátkelőhely előtt megállt másik jármű mel­lett hajtott a kereszteződésbe. Figyelmetlensége miatt egy höl­gyet elsodort, akit a mentők könnyebb sérülésekkel szállítot­tak kórházba. Jutalom a nyomravezetőnek Szerdai számunkban be­számoltunk arról, hogy jú­lius 22-én hajnalban Bai- kányban egy betéti társaság fatelepén két személy meg­támadta az éjjeliőr házas­párt. Az egyik támadó, aki álarcot viselt, sakkban tar­totta a sértetteket, míg a tár­sa az udvaron lévő DZB-758 rendszámú MTZ 82-es tí­pusú erőgépet beindította, majd mindketten Nyíradony irányába elmenekültek. A lopási kár kétmillió forint. Egyelőre sem az erőgép, sem a tolvajok nincsenek meg, emiatt a tulajdonos 200 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. ÜJ KELET maximum ~ 3 minimum 27 11 L m H i Gyakran növekszik meg erősen a felhőzet, többfelé vár­ható eső, zápor, zivatar. A mérsékelt délnyugati szél észak- nyugatira fordul és megélénkül. REDŐNY. RELUXA A gyártótól 1 év garanciával Fotó: Bozsó hetet töltenek a résztvevők. Fő témájuk a honfoglalás kori do­kumentumok rajzokban való feldolgozása. Az ötlet Molnár József tanárnak köszönhető, aki amellett, hogy irányítja a gyerekek művészeti munkáját, még a főszakácsi teendőket is ellátja. A festészet mellett a művészpalánták agyagoznak és gipszfigurákat öntenek. A tábor végén a gyerekek mun­káikkal előjönnek „rejtekhe­lyükről”, és a szülők, illetve a település lakossága előtt is megnyitnak egy kiállítást az egy hét terméséből. . v 310-435 v 402-650 v . N^Tólti Katalin vállalkozó, Nytiáza, Kiss Ernő u. 40 A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc Csütörtöki hírügyeletes: Úri Mariann Valuta MNB középárfolyamok Angol font 237,31 Ausztrál dollár 120,50 Belga frank (100) 498,03 Dán korona 26,62 Finn márka 33,78 Francia frank 30,32 Holland forint 91,43 ír font 246,53 Japán yen (100) 141,51 Kanadai dollár 111,29 Kuvaiti dinár 509,79 Német márka 102,64 Norvég korona 23,87 Olasz líra (1000) 100,94 Osztrák schilling 14,59 Portugál escudo (100) 99,81 Spanyol peseta (100) 121,29 Svájci frank 126,04 Svéd korona 23,31 USA-dollár 152,63 ECU (Közös Piac) 193,44 Gazdász­tanfolyam Új Kelet-információ Minden bizonnyal szakmai hiányt fog pótolni vagy meg­szüntetni az a képzési forma, amely július 25-én, csütörtökön este hatkor Dögén indul, ugyanis a gazdaszövetség egyéves gaz- dásztanfolyama veszi kezdetét. Később a megyében máshol is szerveznek hasonló oktatásokat. 0000000000 KALENDARIUM Július 25., csütörtök A nap kel: 5 óra 14 perckor, nyugszik: 20 óra 26 perckor. A hold kel: 15 óra 17 perckor, nyugszik: 0 óra 30 perckor. Mottó: ,Az élet az állati ösz­tön és a moralitás között dúló, soha nem szűnő párharc.” (Kraffi-Ebing) KRISTÓF és JAKAB napja. A Kristóf görög eredetű név, a Krisztophoroszból alakult ki, annak rövidülése által. Jelenté­se igen magasztos: Krisztust hordozó. A Jakab bibliai név, eredetét és jelentését is homály fedi, talán azt jelenti: aki más­nak a sarkát fogja. Ma Timur, Valentin és Valentina nevű is­merőseinket is köszöntsük"! Mai évfordulóink Kilencszáznyolcvan éve szü­letett/. KÁZMER lengyel király. Kegyetlen és szeszélyes atyja halála után, 1034-ben lépett trón­ra, s országában erős kézzel állí­totta helyre a közrendet. Ráter­mett, ügyes uralkodó volt, sike­rült visszaszereznie a korábban elvesztett lengyel területeket, sőt, Sziléziát is elragadta a csehek- től. Jól nősült, Nagy Jaroszlav kijevi nagyherceg húgát, Dobro- nega Máriát vette nőül, akivel hatalmas szövetségest is nyert. : Egyébként szelíd természetű ember volt. kiérdemelve ezzel a Békés melléknevét. Száztizenöt éve született RERRICH BÉLA építész. Fő­ként kertépítő-művészként írta be nevét a magyar művészettör­ténetbe. Fő műve a szegedi Dóm ^ teret körülvevő épületek terve, amely az egységes térkörülépí- tés első modem példája hazánk­ban. Az ország más vidékein is tervezett kerteket, többek között nálunk, Nyíregyházán is. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 40. születésnap­ját IMÁN ABDVLMAJID Szo­máliái származású fotómodell. Szomorú Szomáliái száműzött- ként rótta a kies Nairobi poros utcáit, amikor a gondviselés vele szembe vezérelt egy — ki tudja, arrafelé mit kereső — divatfo­tóst, akinek megakadt a szeme a csinos „fekete gazellán”. Hogy mi más történt közöttük, az nem ismert, az azonban bizonyos, hogy Imán nemsokára Ameriká­ban találta magát, s bájait a Play­boy hasábjairól megismerhette az egész világ. A legnagyobb di­vatházak indítottak versenyt érte, ; így nem csoda, hogy hamarosan egymaga gazdagabb lett, mint egy egész Szomáliái tartomány. A kifutók sztárjára aztán felfi- : gyeit egy másik híresség is, bi­zonyos David Bowie nevű milli­omos rocksztár, így ketten együtt lassan megvehetnék a csokibőrű j szépség egész egykori hazáját is. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sípos József Sportszerkesztő: Rcvay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:: 437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents