Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

Labdarúgás UJ KELET 1996. július 2., kedd 15 Tóth János: plusz húszmillióval már az NB I-ben lennénk! A klubigazgatónak sokszor melege volt... Csiky Nándor (Új Kelet) — A klub jelenlegi elnöksége és magam is vélhetően utoljára nyilatkozom, ezért nem pusztán a tavaszt szeretném értékelni, hogy az olvasók tárgyilagos ké­pet kaphassanak arról, milyen körülmények között dolgoztunk ebben a két évben—kezdte érté­kelő beszélgetésünket Tóth János. „Előreléptünk!” — E két év alapján nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy előreléptünk! Azzal együtt, hogy ez a tavasz tragikusan szé­gyenteljes volt. Ezt elismerem. A csapat képességeihez méltatlan volt ez a szereplés. * Előzetesen semmilyen vész­jósló jel nem mutatott arra, hogy a második 15 forduló így fog alakulni? — Ősszel nem tapasztaltuk ennek jelét, mert nagyon jó helyzetben voltunk. Korábban soha nem szereztünk 28 pon­tot, ha ezt megszoroztuk kettő­vel, már 56 volt és lehetett ter­vezgetni... * Akkoriban azt nyilatkozta, fi­zikálisán és szellemileg is együtt van a társaság, érde­mes együtt dolgozni. Mi tört meg ezek után? — Bebizonyosodott, az őszi eredményes produkciónkat nem tudtuk tartósan nyújtani. Én ezt sem tartom tragikusnak, mindenesetre jó, hogy most mutatkozott meg és nem ak­kor, amikor NB I-be jut a csa­pat. Úgy közelíteném meg a kérdést: tavasszal akaratlanul is emeltük a mércét, tudtuk, eggyel többször lépünk pályá­ra itthon. * Ezzel azt akarja mondani, hogy ez bénítólag hatott?... — Nem, nem! De később derült ki, hogy ennek nem fe­lelt meg mindenki. * Viszont a gárda nemhogy az emelt mércének nem felelt meg, hanem még az őszi teljesítménynek is csak a töredékét tudta mutatni! — Optimistán kezdtük a téli felkészülést. Aztán részben kényszerből, részben megegye­zés alaján el kellett engednünk Bagoly Gabit, Lukácsnak pedig racionális okok miatt kellett rábólintanunk távozási szándé­kára. Viszont úgy gondoltuk, Capatina idejövetelével na­gyon kevés szerkezeti módosí­tást kell eszköszölni. De ami­kor Bagolyt és Lukácsot elad­tuk, nem tudhattuk, hogy Do­mokos egész idényre kiesik, és Németh is úgy megsérül, hogy 10 meccsig önmaga árnyéka lesz. Mert meggyőződésem, hogy Németh rajt előtti sérülé­se miatt gyengélkedett a ta­vasszal. Aztán Capatina az 5. meccs után lett harcképtelen, amikor már kezdett beillesz­kedni. Tehát kiesett Domokos, Németh és Capatina. Kútba esett az elképzelt támadósor. Maradt Sira és Herczeg, akik bebizonyították, hogy önállóan még nem tudnak ekkora felada­tot megoldani. A másik ok leg­alább ilyen fontos volt. A kulcsfigurák csődje — Akiknek elő kellett vol­na lépniük meghatározó játé­kosokká, azok csődöt mond­tak. Tehát a fiatalok számára nem volt támpont, és ez odáig fajult, hogy 11 akaratgyenge embert láthattunk. Két kritikus meccsünk volt: Nánás, Sényő. Onnantól mindenki megadta magát. # Kikről van szó? — Nem kívánok neveket mondani, mert azt mondom: ősszel az egyik húzta a mási­kat előre, tavasszal az egyik a másikat hátra! * Pedig ősszel azt nyilatkoz­ta, ha ki is esik valaki a be­vethető keretből—sérülés, eltiltás —, van mögötte mi­nőségi csere. Ezt megcáfol­ta a tavasz. — Az ősz viszont engem iga­zolt. Ha egyszer elindul a lavi­na, nehéz megállítani. Aki a sportban él, csak az tudja, hogy a magyar labdarúgó tartása egyik napról a másikra végle­tekbe csaphat át... Ezt a nehéz helyzetet tetézte, hogy a közön­8. Nyíregyházi FC 30 13 4 13 47-42 43 „...ha minden összejön, és a pénzügyi háttér biztos lesz, akkor '96 júliusára szakmailag NB l-re érett csapata lehet a városnak. De nem mondom, hogy lesz is!” A fentieket Tóth János, az NYFC klubigazgatója jelentette ki, még 1995 novemberében. Azóta eltelt több mint egy fél év, s az eredményt mindenki ismeri. Nyíregyházának nem lett NB l-re érett együttese, sőt, egyenesen romba dőlt az ősszel építgetett tizenegy. Az NYFC a tavasz folyamán a megszerezhető 45 pontból csupán 15-öt kaparintott meg, s ez alig valamivel jobb, mint 33 százalékos teljesítmény. A tavaszra éppúgy jellemző volt a katasztrofális játék, mint az üresen kongó Városi Stadion, vagy éppen a fellángoló in­dulatok. NB I helyett ugyanis ez következett... ség nem segített minket. Meg is éreztük. * Csupán játék, de mégis... Számítása szerint hány pont úszott el a kulcsemberek ki­esése miatt? — Tíz—tizennégy. A nánási szívütés * A kécskei zakó után azt mondta, csalódottá játéko­sok életfilozófiájában. — Aztán a Diósgyőr elleni meccs bizonyította az ellenke­zőjét. És ezen ingadozás köze­pette, amelyet legalább olyan nehezen viseltem én és az el­nökség, mint a közönség, szív­ütésként jött a nánási összecsa­pás. Nem is a játékosaim aka­ratgyengesége, hanem az ott uralkodó alaphangulat. * Mennyire volt törvényszerű, hogy ezután mint klubigaz­gató búcsút vett a kispadtól. Mennyire befolyásolta dön­tését a csapat, illetve a szur­kolók viselkedése? — Meggyőződésem, az én volt posztom a legkorszerűbb vezetési forma —, ha a klub rendezett pénzügyi körülmé­nyek között él. Ám amikor gaz­dasági csődben kell két évig dolgozni, ez már ember feletti tevékenység. De a klubbért el­vállaltam. Tény: leginkább a lelátón történtek ösztönöztek edzői funkcióm feladására. Ezután már csupán egy célom volt: júniusig tisztességesen végezni a klub munkáját. * A tavasz elején párhuzamot vontunk az tavalyi MTK el­leni 1-5 és a mostani Kécske elleni 0-4 között. Megkér­deztem öntől, e két ered­mény tükrében hasznos volt-e az eltelt időszak mun­kája. Kifejtette, erre a tavasz ad választ. Nos, megéltük a tavaszt... —: Az a válaszom, hogy bár jó elképzelésekkel kezdtük építeni a csapatot, a rutinos vázhoz tehetséges fiatalokat igazoltunk, de nem egyénisé­geket. Ha egy együttes nagy többsége jó beállítottságú em­berekből áll, könnyű tovább építeni. A mai NYFC-ről ezt nem mondhatom el. Ebben az öltözőben a keményebb edzői módszer sem vezetett volna eredményre, mert akkor még hamarabb összeomlottunk volna. * A bajnokság vége előtt pár fordulóval köztudott lett, hogy egyes játékosok új csapatok után kutatnak. Ez — az eredményességre gondolok—komoly vissza­húzó erő lehetett? —Lesújtó a véleményem. Ez az előbb boncolgatott tartás­nélküliség műve. Sokan úgy gondolkoznak: ha baj ér min­ket, ne gondoljuk át a helyze­tet, inkább meneküljünk a fel­adat elől. Kijelentem, erre négy labdarúgónak van lehetősége: Drobni, Szatke, Kovács, Csehi. Nekik lejárt a szerződésük, de a többieket ideköti a megálla­podása, '97. június 30-áig csak a klub hozzájárulásával távoz­hatnak. A süllyedő hajóról nem lelépni kell, hanem rendbe­hozni azt! Többször érte önt a vád, mi­szerint túlzottan optimista... — Akkor elmondom, csak ez az egy volt, ami biztosan ren­delkezésünkre állt! És azt se felejtsük el, hogy a nagy váro­si elváráshoz képest, szinte megalázó pénzügyi helyzetben kellett dolgoznunk. Erről még nem nyilatkoztam, de szeret­ném, ha az olvasó ezzel is tisz­tában lenne. Pont a na­pokban történt nálunk egy revizori vizsgálat, amely az önkormányzati pénzek felhasználását kutatta. A következőket állapították meg: az ön- kormányzat az elmúlt két évben 12 millió forintot adott a klubnak. Ugyan­akkor a klub ezen idő alatt 80—90 milliós költ­ségvetéssel kényszerült dolgozni. Ez nagy szám­nak tűnik, de nem az. Ki merem jelenteni, nem volt egy olyan hónapunk, hogy előre tervezhettük volna pénzügyi helyze­tünket. bakkal. Nincs szégyenkezniva­lóm, a klubból a maximumot hoztuk ki! De megalázó leértékelődés közepette. így új bajnokságot kezdeni nem lehet! Ha ismét jön a molesztálás,'a széthúzás, azt fogjuk elérni, hogy elmegy a kedve a vállal­kozónak — egy életre! — és a vezetőnek. Azt is leértékelik, aki bárhol Magyarországon megállhatná a helyét. De mert a körülmények így alakultak, egyenlőségjelet tettek minden­ki között. Meddig engedhetjük még ezt?! Meddig még? Miért kell mindig, már a munka meg­kezdése előtt bonckés alá ven­ni a mindenkori támogatókat, vezetőket? Ez a megye arany­bánya, tele van tehetségekkel. Három korcsoport országos bajnok lett. Csak egy út van: összefogni és vállalkozói ala­pon csinálni. A szívem fájt, amikor hallottam Tarlósi urat, a III. kerület polgármesterét, hogy az önkormányzat már nem tud többet vállalni, mint 30—40 milliót, amit minden évben megadott a csapatnak, de van 3—4 multinacionális cég, amelyek megteremtik a feltéte­leket. Nyugodtam kijelenthe­tem, a szakmai munkának még csak most kellett volna kezdőd­nie, de azt hittük, mostanra már rendezett hátterünk lesz és nem kell nincstelenséggel törődni. # Nem mond ennek ellent az ön korábbi kijelentése, mely szerint a játékosnak—mi­közben emberek nyomorog­nak az országban — egy viszonylag szép summa sem motiváció? — Nem, labdarúgóink az NB Il-es átlag alatt élnek és keres­nek. Az elmúlt két év igazolási logikája a pénzügyi helyze­tünkhöz igazodott. Ha tavaly — Nem vált be mindenki, de üresebb zsebbel nagyobb volt a tévedési lehetőségünk is. * Utólag visszagondolva mit lehetett volna másképpen tenni? Másképpen fogal­mazva, a szakvezetés mennyiben érzi magát hi­básnak a kialakult helyze­tért? ____ ____ — Nem akarok a felelősség alól kibújni, a rám eső részt vállalom. Klubvezetőként és edzőként maximálisan töreked­tem az NB I-es körülmények kialakítására, holott lehetősé­geink ettől lehangolóbbak vol­tak. A játékos sohasem érezte a szűkös pénzügyi helyzetet. Egy kicsit abban csalódtam, hogy azt hittem, jobb „érzelem-, átvivő” vagyok. Hogy a labda­rúgókkal meg tudjam értetni: az élet kegyetlenebb játékszabály­ok szerint működik. Ezt a hi­degfejű profizmust nem tudtam bele-szugerálni a játékosokba. Csak „rabszolgákkal”... # A nyíregyházi futballból kivo­nulva hogyan látja a jövőt? Mi szükségeltetne egy jó NYFC-hez? — Ezentúl csak „rabszolgák­kal”, alázattal futballozó labda­rúgókkal érdemes dolgozni. Kö­zelítünk 2000-hez, egy olyan munkamorál kellene, amelyben edző, elnökség, játékos tudja a saját feladatát és annak maximá­lisan eleget tesz. Ez persze csak hosszú folyamat eredménye le­het, de ez a megoldás. Átszerve­zik az NB Il-t, tragédia is kö­A tavasz csalódást okozott, csakúgy, mint Nemeth Megalázó leértékelődés Mindig a 24. órában jutot­tunk hozzá az anyagiakhoz, a két évben legalább nyolcszor egy nappal a fizetés előtt állt össze a kifizetendő pénz. Az 1994-ben örökölt tb és adótar­tozást csupán minimálisan emeltük. És nekünk így kellett partiban lenni azokkal a klu­bokkal — Tiszavasvári, Diós­győr, Kaba —, amelyek meg­lévő forrásokból előre tervez­hettek. Közben mindenki szá­ntónkért, NB I-et követelt, de a tényeket elmondtam... Ilyen feltételek mellett is sokáig ver­senyben tudtunk lenni a legjob­nyáron, vagy télen több pén­zünk van, másképpen igazol­hattunk volna. Ennyi pénzből csak ilyenekre telett. Húszmillió=NB I? De én nem akarom megsérte­ni őket, többekből jó labdarúgó lehet, de hozzájuk kell néhány tartópillér. Ha télen 20 millió­val több pénzünk van, én is tud­tam volna másképpen igazolni és akkor most az NB I-ben, vagy közelében lennénk! * * Pedig ősszel ragyogónak minősítette az új játékoso­kat. Valljuk be, erre ajelző- re nem szolgáltak rá. Fotó: Racskó Tibor vetkezhet a nyíregyházi futball­ban. Ám én vallom, hogy a fel- emelkedéshez állunk közelebb. Egy kapus és három mezőny- játékos idehozatalát látom szük­ségesnek, ezentúl visszajön Bar­na, bejön a rakamazi különít­mény. A mostani négy lejárt szer­ződésből egyet—kettőt meg kell hosz-szabbítani, a gárdából az akaratgyenge pontokat kiszűrni. Végezetül a legnagyobb tisztelettel köszönetét mondok azoknak a támogatóknak, akik a két év folyamán a labdarú­gás szeretetéből, önzetlenül, a legnehezebb helyzetekben is mellénk álltak. Igaz, kevesen voltak, de rengeteget segítet­tek. Bízom abban, hogy nerri pártolnak el a labdarúgástól. í

Next

/
Thumbnails
Contents