Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
UJ KELET Interjú 1996. július 2., kedd Beszélgetés Bőd Péter Ákossal, az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank igazgatótanácsa tagjával Aki a bal oldalon is megállja a helyét Vannak, akiket kimondottan letör, hogy kikerülnek a közvetlen irányítói hatalomból, vannak, akiket pedig egyértelműen „feldob”. Bőd Péter Ákos szemmel láthatólag a második kategóriába tartozik. A volt pénzügyminiszter, a Magyar Nemzeti Bank hajdani elnöke nyugodt és „kisimult”. Nem foglalkozik politikával, „csak” nemzetközi bankügyekkel. A londoni székhelyű Európai Beruházási és Fejlesztési Bank igazgatótanácsának tagja, és mint ilyen — Magyarország, Csehország, Szlovákia, és Horvátország képviselője. Az igazgatótanácsban összesen 2,6 pontot érő szavazata van, amelyből 0,8 pont Magyarországé. „Nem nagy ügy, és mégis az — mondja nevetve. — A németek képviselőjének például egyedül 8 pontot ér a voksa.” Hiába, mi még a fejlődés útját járjuk... Bod Péter Ákos Nyíregyházán tartott előadása szünetében Palotai István (Új Kelet) — Miskolci vagyok. Ott nevelkedtem. A szüleim pedagógusok voltak, szegény apám már elment, de édesanyám, hála Istennek, jól van, Miskolcon lakik. Ezt az utamat is kihasználtam arra, hogy meglátogassam • Nincs honvágya Londonban? — Az első félévben volt. Nehezen viseltem az egyedüllétet, a családom itthon maradt. Aztán minden rendeződött, amikor kijöttek hozzám. Ma már inkább csak „gyomorvá- gyam” van, mert az angol konyha... hogy is mondjam? Szóval, a magyar jobb. Azonban én angol kosztot eszem, angol tévét nézek (ha éppen nézek, mert nem vagyok nagy tévénéző), ha teniszezem, gyepen játszom. Ahogy mondják: ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak! Valahol ez is egy kicsit a boldogság kulcsa.-.. • A család megtalálta a helyét kint? ______________ — A lányom leérettségizve jött, és azonnal beiratkozott a North London University-re (Észak-Londoni Egyetem), és roppant jól érzi magát. A feleségem „otthon” van — sajnos, mint magyar közgazdász nem könnyű munkát találni neki. • Szokott találkozni Németh Miklóssal? Hiszen ő is ugyanott dolgozik. — Nagyon gyakran — neveti el magát —, naponta többször is! A helyzet ugyanis az, hogy Miklós nagyon erős dohányos, és az intézményben csak egy helyen lehet a folyosón dohányozni, és ez a folyosó történetesen olyan helyen van, hogy bárhová megyek az épületben, át kell mennem rajta. Általában ott áll és pöfékel, ilyenkor aztán mindig beszélgetünk egy sort, politizálgatunk egy kicsit, aztán mindenki megy tovább — a következő találkozásig... • Milyen az ország képe Nyugaton? — Általában azt szokták kérdezni az emberek, hogy kapitalista ország-e Magyarország? Mindig azt mondom, hogy még nem. Annak ugyanis, hogy ez igaz legyen, ki kell alakulnia egy bizonyos üzleti erkölcsnek, üzleti becsületnek. Az ugyanis szentség egy igazi kapitalista országban. Ugyanúgy, mint az adófegyelem, az üzleti megállapodás pontos betartása és társai! Azt, akkor, annyiért és pontosan úgy, ahogy megbeszélték. Gondoljunk csak bele, hogy telefonon kötnek milliárdos üzleteket! Az igazság az, hogy a külföldieknek nincs igazán kialakult képük rólunk, de hát hogy is lehetne? Hiszen valóban kialakulatlanok vagyunk... • Hogy ítéli meg a magyar inflációt? Nem tartja sajátságos jelenségnek, hogy az árak erősebb ütemben emelkednek, mint a bérek? És egyáltalán, akkor hol a különbség? Ha az árak mondjuk 22 százalékkal, a bérek csak 18-cal emelkednek, hová tűnik a köztes négy százaléknyi hoza- dék? Tán részét képezi annak a tőkének, amit most éppen egyesek „felhalmoznak”? — Tavaly Magyarországon tizenkét százalékkal csökkentek a reálbérek. El kell mondanom, hogy ilyenre békeidőben még soha sem volt a világon példa! Ez már háborús csökkenési ráta szokott lenni. Ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy itt valamit nagyon elszámoltak, valamit nagyon elrontottak. Az kétségtelen, hogy azon által említett 18 és 22 százalék közti „rés” a gyarapodást szolgálja, azonban az ember visszahőköl az ilyen gondolatoktól... Az tény, hogy az infláció alatt meg lehet gazdagodni, azonban az inflációba magába eleddig nem volt szokás „befektetni”... • Minket idehaza roppantul Zavar, hogy a pénz forgatásával nagyobb eredményeket lehet elérni, mintha termelésbe fektetnék! Hogy ítéli meg ezt az állapotot a nyugati pénzvilág? — Őket csak a végeredmény érdekli. Nézik a tőzsde eredményeit, nézik a nemzetközi hitelbesorolásunkat és kész. Mellesleg, amikor megkérdezik, hogy mennyi nálunk az infláció és, én azt mondom, hogy 2,3 százalék, megcsillan a szemük, csak akkor hervadnak le, amikor hozzáteszem, hogy havonta... • Hogyan ítéli meg a forint csúszó leértékelését, annak eredményeit? — Az tény, hogy a tőkét az szokta a legjobban elriasztani, ha az infláció kiszámíthatatlan mozgásokat követ. A folyamatos csúszóleértékelés ugyan ad egy bizonyos kiszámíthatóságot, mivel bejelentett üteme van, viszont egyben „garantálja” is az inflációt, ami nem éppen vall perspektivikus hitre... Összefoglalva, azt mondhatnám, hogy megoldott egy problémát, de egy újat szült. • • • Ön szerint elvárható volna, hogy az állam és a pénzügyi kormányzat különleges bánásmódban részesítse a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató cégeket? Mondjuk elengedje a tb-fizetési kötelezettségeit? — Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy az államok az ilyen esetekre különleges figyelmet fordítanak, nevezetesen szociális költségekre, átképzésre és szociális foglalkoztatásra. Van, ahol adóengedményekkel, van, ahol épp így — a tb-járulék-engedmé- nyekkel. A gyakorlat azonban az, hogy ezeket az engedményeket és kedvezményeket — éppen a kezelhetőség és az áttekinthetőség kedvéért — középszinten (magyarán „megyei” szinten) intézik. Az itthoni struktúra ezt nem teszi lehetővé. Azt hiszem, az a baj forrása — és a kormány hivatkozási alapja —, hogy a költségvetésben a tb- és az eb-pénztárak sokkal nagyobb volumennel szerepelnek a költség- vetésben, mint ahogy az egészséges lenne. Ez nem azt jelenti, hogy az eb- és a tb-pénztá- rak kiadásai nagyok, hanem sokkal inkább, hogy maga a költségvetés összege túl sovány. Ugyanakkor nem szabadna a két dolgot összekeverni. A csökkent munkaképességűek munkáltatása nem éppen tb-kímélő tényező, tehát szigorúan elkülönítve kéne kezelni a „nagy egész” problémájától. Az egészséges emberek és a csökkent munkaképességűek nem esélyegyenlők, versenyeztetésük tehát nem a legerkölcsösebb. Az a cég, amelyik felveszi ezt a kesztyűt, és javít az esélyegyenlőség normáján, megérdemli a külön elbírálást. • Milyen az „ön” Londonja? — Lüktető és gazdag város! Az ember könnyen el tudja tölteni a szabad idejét, méghozzá értékesen! Furcsa módon itt még magyar művészekkel is könnyebb összefutni, mint otthon. Hetente látni a plakátokon a magyar neveket. Ragyogó a sportélet is. Kint voltam a skót—angol meccsen, hát nem mondom, furcsa, de felejthetetlen érzés volt egy szektorban lenni kétezer „őrült” angol szurkolóval. Wimbledonba is kijárok — nincs messze tőlünk —, és megnézek mindent, amit lehet. Imádom a teniszt! • Hogy szokta meg a közlekedést? Leginkább a „balra tarts, jobbra előzz”-re gondolok. — Még kilencvenben vettem egy kis Golfot — eladni nem volt érdemes, mert ugyan ki hitte volna el, hogy tényleg 12 ezér van benne, pedig így igaz, hiszen mint miniszter vagy bankelnök, nem használtam —, í^y hát úgy döntöttem, hogy kiyj- szem. Különben hétköznap metróval járok, és csak hétvégén használom, ha kirándulni megyünk. A baloldali közlekedést megszoktam, csak a rengé- teg körforgalom volt nehezebb feladat. Gondoljon csak bele — milyen furcsa dolog, ha látjáJf, hogy a kormány a „másik oldalon” van. Mellesleg, a biztosítás elég drága ott, így ők sem koccannak szívesen... • A teniszen túl mely sportágakat kedveli? — A kispályás focit. Van a banknak egy csapata, abban játszom a bal oldalon. • Ezek szerint a bal oldalon is megállja a helyét? Nótán a szélső balon is? — Ahhoz már lassú vagyok — somolyog az orra alatt iüj, mármint bal szélsőnek... • Németh Miklós is tagja a csapatnak?-— Régebben ő is játszott, de most már fáj a dereka. Hiába, a kor... • Miért? Hány évvel fiatalabb a volt miniszterelnöknél?-—Néggyel! Vágja rá, mintha húszat mondana — ő negyvenhetes, én meg ötvenegyes vagyok... A tenisz, az az ig^zi szerelmem. Londonban már kevesebbet játszom, mint otthon, ahol tudatosan edzettem magam. Nem tudom, hallotta-e már, de a miniszter terhelése —f- állítólag — azonos egy élsportolóéval. Kell kondíció, az biztos. Elég, ha annyit mondok, hogy egy nap legalább 400- szor kell kezet fogni, állandóan „észnél kell lenni”, hogy mit mond az ember és hogyan... Nagy stressz, annyi szent. • Vállalná újra? — ...nem is tudom. Kilencvenben más volt a helyzet. Nagy volt a lelkesedés. Gyerünk, van mit csinálni. Nem voltak a polgári oldalnak képzett szakember-politikusai. Most már a következő választásokig felnő egy új nemzedék, a hivatásos politikusok nemzedéke. Legalábbis remélem. Azt hiszem, rajtuk a sor. Lélekműhely és szupertábor — fiataloknak Tűzön járnak, vizet isznak Elanyagiasodott korunkban igazi felüdülés, ha olyan fiatalokkal találkozunk, akik a testi örömök mellett hangsúlyt fektetnek a lélek táplálékára is. Főleg most, a nyári szünet idején fontos dolog az értelmes életforma megtalálása. Na igen, de hogy? Egyedül? Erre a kérdésre válaszol Nemeskéry Péter, az immár hagyományosnak mondható Szellemi hagyományőrző és önismereti tábor vezetője. P. I. (Uj Kelet) — Az idén Drávafokon, a festői környezetben lévő Fodor-kúriában jövünk össze július 13—21. között. Jelszavunk: „Azért vagyunk itt a Földön, hogy valamit tegyünk, vagy pedig egyáltalán itt sem vagyunk!” A program nagyon szerteágazó és színes. Lesznek kommunikációs és önismereti gyakorlatok, személyiségfejlesztő játékok, hatékony probléma- és konfliktuskezelési módszerek, kirándulások és lovaglás, erdő- és tűzönjárás (a résztvevők lábaira egyéves garanciát adunk), zene, meditáció, közös éneklés és zenélés. Aki játszik valamilyen hangszeren, megkérjük, hozza magával, sőt, zörgő, csörgő eszközök is hasznosak lehetnek. Megpróbálkozunk jógagyakorlatokkal is, vegyítve némi keleti és nyugati filozófiával. Közös beszélgetések során elmerülünk a szellemi és lelki indíttatású és témájú irodalomban, költészetben, illetve ismertetünk ilyen könyveket. Megtanuljuk a vegetáriánus főzés, a kenyérsütés rejtelmeit és a klasszikus masz- százst. Előadást tart Bhakti Kamata Tirtha hindu szerzetes Önismeret vagy önös ismeret címen, valamint Lantos Tamás, az Ormánság Alapítvány elnöke és Honti László, a tábor pszichológiai vezetője. A táborozás ideje alatt szeretnénk a fiataloknak bemutatni a Lé- lek-Műhely Egyesületet, amely Budapesten, a Kálvin tér 2. szám alatt működik (telefon: 1376-447). Az egyesület céljai szintén szerteágazók: egyebek között szeretnénk teret adni azoknak, akik lelki műveltségükben közösségben akarnak fejlődni; szellemi alkotóműhelyt, illetve vidéken szellemi központot kívánunk létrehozni, és egy könyvtárat berendezni, amely az alkotómunkák háttere. Aktívan kívánjuk támogatni az erőszakmentes eszmerendszereket, a természet és az állatok védelmét, kiállításokat, koncerteket rendezünk, és természetesen olyan táborokat is, mint a mostani. A táborba olyan fiatalokat és örökifjakat várunk, akik az elmondottak iránt érdeklődnek. Ebben a táborban senki nem dohányzik, így ha dohányos jönne, remek alkalom a leszokásra. Nálunk a hejehu- ja szívünkből-lelkünkből fakad, magyarán, vizet prédikálunk és vizet is iszunk. Mindenki hozhat magával valamit, amit szívesen megosztana másokkal: például egy kedvenc verset, novellát, mesét vagy éneket, vagy akár gondolatokat. A részletekről és a feltételekről Pécsett, a Jakabhegyi út 8. szám alatt lehet érdeklődni, vagy a (72)333-555-ös telefonszámon.