Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-15 / 164. szám

14 1996. július 15., hétfő Labdarúgás UJ KELET Suller Só megyei I. osztály: idényvégi mérleg Demecser, a bajnok —A célt sikerült elérni, de kár len­ne tagadni, a Vá- Demecser (csíkos mezben) a bajnokok tornáján sárosnamény elle­1. Demecser 30 24 2 4 86-22 74 Demecser újonccsapat létére az első forduló­tól az utolsóig meg tudta tartani első helyét a Suller Só megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában. Ráadásul úgy lettek bajnokok, hogy a legtöbb gólt rúgták és a legkeveseb­bet kapták. Tavasszal még jobban szerepel­tek, mint ősszel, hiszen az akkori három ve­reséggel szemben most csak egyet könyvel­hettek el, és kétszer egy ponttal érték be. Te­hát míg ősszel kilenc pontot veszítettek, ad­dig tavasszal csak hetet. Megérdemelt sike­rük azt is jelenti, hogy három évtized eltelte után ismét NB lll-as a község csapata. Olimpiai válogatott Súlyos magyar vereség Révay Zoltán (Új Kelet) ___ Eg yetlen szeplő a kitűnő sze­replésen, hogy Vásárosnamény ellen nem tudtak pontot szerez­ni. Nyírcsaholy és Újfehértó három-három pontot rabolt tő­lük, Levelektől és Kislétától négyet gyűjtöttek be, a többi tíz együtteslehetetlen volt ellenük. Tíz mecésen szereztek kettőnél több gólt, haton pedig három­nál is töhbet, csak egy meccsen nem találtak áz ellenfél hálójá­ba. Ha egyszer beindult a gé­pezet, elöl nem lehetett őket megállítani. Csak négy csapat­tól kaptak égy meccsen két gólt — Nyírcsaholy, Újfehértó, Kisléta, Vásárosnamény —, ennél többet sohasem, tizenhá­rom esetben nem is rezdült a demecseriek hálója. Az első hét fordulóban voltak százszázalé­kosak, majd a 13-diktól a 22- dikig kilenc fordulón keresztül. Eszenyi Dénes a huszadik fordulóban vette át a csapat irá­nyítását, őt kérdeztük, hogyan értékeli a történteket? — Természetesen csak arról az időszakról tudok véleményt mondani, amióta én ülök a kis- padon. Mindenesetre a játéko­soknak csak gratulálni lehet a bajnokság megnyeréséhez. Ahhoz, hogy végig vezették a tabellát, és kivívták az NB Hi­ba kerülés jogát. Voltak bukta­tók, de minden csapamái van­nak hullámvölgyek, és amikor kellett, akkor összpontosítani tudtak a játékosok. ni hazai kudarc után mindenki bosszankodott. — Természetesen engem is bosszant, hogy nem sikerült a nagy riválist idehaza megver­ni. Aki látta a mérkőzést, az egyetért velem, hogy, az első húsz percben akár három— négy góllal is vezethettünk vol­na. Sajnálatos módon egy bal- szerencsés góllal egyenlített az ellenfél, és utána felszabadul­tabban játszottak. A mieink görcsösen, idegesen folytatták, és hiába támadtunk rengeteget, a helyzeteinket nem tudtok gól­ra váltani, és ebből adódóan kikaptunk idehaza. Jó csapat­nak tartom továbbra is a Vásá- rosnaményt, de úgy érzem, mi valamivel jobb játékerőt képvi­seltünk. —A szakembereknek az volt a véleménye, hogy Vásáros- naményban jobb a csapatszel­lem, jobban akarták a sikert, míg a jobb játékerőt képviselő Demecser biztosabb volt a dol­gában. —Azon biztosan többen el­gondolkoztak, hogy mi lesz majd az NB Ill-ban, ott nyilván többet követelnek majd, és nem úgy játszottak néhány meccsen, ahogy a bajnokesélyesnek illik. — A 86 rúgott gól önmagá­ban is tekintélyt parancsoló, és volt meccs, ahol számolatlanul rúgta a gólokat a csatársor, ennek ellenére gondok voltak a helyzetkihasználással is. . — Minden meccsen hagy­tunk ki nagy ziccereket. A helyzetkihasználást az edzé­seken kell majd súlykolnunk. —Lehet-e egyáltalán a gól­lövést gyakorolni? — Elsősorban gyakorlással lehet ezen segíteni, és a csa­tárnak is érezni kell a helyze­tet. A másik probléma, hogy az adott helyzetben nem vál­lalkozik némelyik csatár a góllövésre. — Az NB Ill-ban már dön­tő lesz, hogyan játszik a véde­lem. Mennyire elégedett ve­lük? — Számszerűsítve 22 gólt kaptunk a harminc meccsen, emiatt nem panaszkodhatunk, azt lehet mondani, jól játszot­tak. Ennek ellnére én is úgy gondolom, a védelmünket fel­tétlenül meg kell erősíteni. Talán ez volt a gyengébbik csapatrész. Az edző után Hegedűs László alpolgármestert arról kérdeztük, a csapat vezetői mennyire elégedettek az ered­ményekkel. —Az első helyet megszerző csapat végig vezetett a tabel­lán. Igaz, az utolsó három for­dulóban csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Ennek súlyát érezve a játékosok bi­zony idegesebben játszottak, mint korábban. Mindenestre elégedettek vagyunk. — Ön kilenc meccsen dirigál­ta a csapatot, mennyire elége­dett ezzel az időszakkal? —kér­deztük az edzőt. — Ezeken a meccseken az első hétben szereplő ellenfele­ket kaptuk, Nagyhalász és Biri kivételével. Végül is itt kellett eldönteni a bajnokság sorsát. A kislétai döntetlennél kicsit meg­ijedtem, a Nagyhalász elleni meccsen nagyon fontos volt a győzelem, utána át kellett szer­vezni a védelmünket, ami végül is segített. — Az elkövetkezőkben mivel lemének elégedettek? — Az eddig befektetett sok munka és pénz csak akkor ka­matozhat, akkor érezhetik úgy a vezetők, hogy megérte, ha bent tudunk maradni az NB Ill- ban, és ott biztos szereplőkké válunk. Ehhez a nyolcadik hely körül kellene végeznünk. — Mi lesz a nyitómeccsen, várhatóan itthon játszanak? —Az első meccs eredménye minden bajnokságban megha­tározó, így lehet, hogy jobb lenne, ha egy úgymond gyen­gébb csapat ellen kezdenénk idegenben, és az ottani siker után még itthon is győznénk. Most előbb a felkészülésen kell túlesnünk. MT[^ ___ Új abb vereséget szenvedett a Közép-Amerikában túrázó ma­gyar labdarúgó olimpiai válo­gatott. Dunai Antal szövetségi edző együttese helyi idő szerint szombaton este San Pedro Sula városában Honduras felnőtt válogatottjával mérkőzött, és 4-1-re alulmaradt. Az EFE spanyol hírügynök­ség jelentése szerint az első félidőben a magyar csapat ját­szott jobban, különösen a jobb oldalon vezetett ellentámadásai voltak veszélyesek. A házigaz­dák elsősorban távoli lövések­kel próbálkoztak, s játékuk szervezettebbnek tűnt. Reneau all. percben a hondurasiaknak Tudósítónktól Nem árválkodik már a me­gyei első osztályú Fehérgyar­mati FC csapatának karmesteri pálcája. A leköszönt tréner, Balogh Csaba után megválasz­tották az utódot, méghozzá a Romániából áttelepült Kalina Károlyt. A szakember koráb­ban Romániában a szatmár­németi Olimpiában is munkál­kodott. Eddig négy tréninget tartott a megyei együttesnél, e héttől egyébként mindennap edz már a gyarmati gárda. A klub vezetősége nyolc felké­szülési mérkőzést tervez, az első találkozót szerdán Ko- csordon játsszák, majd a hét végén, szombaton viszonzás­képpen Kocsord látogat Gyar­matra. A szóbeszéd szerint három labdarúgó, Szűcs, Mikes és szerzett vezetést, ezt kilenc perccel később Sándor Tamás kiegyenlítette, így 1-1-es állás­sal zárult a félidő. A második játékrészben a magyar olimpiai válogatott visszavett a ritmusból, talán a 28 Celsius-fokos meleg okozta fá­radtság miatt — jegyezte meg a spanyol hírügynökség. Az 1998-as franciaországi vb-re készülő hondurasiak Smith, Reneau, majd Guevara révén újabb háiom gólt szereztek, így alakult ki a 4-1 -es végeredmény. Honduras—Magyar olim­piai válogatott 4-1 (1-1) Gólszerzők: Reneau (11. és 71. perc), Smith (62.), Guevara (86.), illetve Sándor Tamás (20.) Gyüre Túrricse felé kacsintgat, bár erről az FFC egyesületi el­nöke, dr. Katona Sándor sem tudott semmi biztosat monda­ni. Azt sem tudni, mi lesz a sor­sa Czibere Zoltánnak, aki júni­us 27-én aláírt a gyarmatiak­hoz, majd július elsején a naményiakhoz is. Az viszont már biztos, hogy Nyírvas­váriból a bal oldali középpá­lyás, Bíró Tamás, illetve Jánk- majtisról a beállós Piros Csa­ba teszi át a székhelyét Fehér- gyarmatra. További öt labdarú­gó próbajátékon van a szatmá­ri városban, ahol egy kapust is szívesen fogadnának. A követ­kező vasárnap Vámosorosziba látogat a Kalina-legénység, ahol emléktomán vesz részt, majd július 22-étől 30-áig edzőtáborba utazik az ifi és a felnőtt keret az FFC tivadari üdülőjébe. A demecseri bajnokok az Aranycsapattagjaival # Fotók: Racskó Tibor Átigazolások Zorán Milinkovic, aki a Kispest-Honvéd csapatában is sze­repelt, egyéves szerződést kötött a francia Nice labdarúgó­csapatával. A 28 éves szerb középpályás a belga Waregem együttesétől szerződött Franciaországba. (AFP) Sztrájk! Sztrájkkal fenyegetőznek a hivatásos labdarúgók Angliában. A játékosok ugyanis elégedetlenek a televíziós közvetítések jog­díjainak elosztási módszerével. A Hivatásos Labdarúgók Szö­vetségének egy meg nem nevezett tisztségviselője elmondta; amennyiben nem tárgyalják újra az ügyet, abban az esetben fon­tolóra veszik a munkabeszüntetést. (Reuter) Magyar Kupa-selejtező Labdarúgó Magyar Kupa-selejtező a 64 közé jutásért: Dunaszekcső—Pécsi MFC 2-0 (1-0) A Dunaszekcső bejutott a legjobb 64 közé. UEFA-Intertotó Kupa- mérkőzések Labdarúgó UEFA-Intertotó Kupa-mérkőzésen a Vasas Casino Vigadó idegenben 1-1-es döntetlent játszott a holland Gronin- gennel — tájékoztatták az MTI-t az Intertotó baseli központjá­ban. 10. csoport: Groningen (holland)—Vasas Casino Vigadó 1-1 (0-1) A holtszezon hírei NYFC-sajtótájékoztató Hétfőn 12 órától előrehozott, rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Gösser sörözőben a Nyíregyházi FC — tájékoztatta lapunkat dr. Thúróczy Csaba, a jelölőbizottság elnöke. Az eseményről keddi számunkban számolunk be. Új edző Gyarmaton!

Next

/
Thumbnails
Contents