Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-15 / 164. szám
8 1996. július 15., hétfő Kismama UJ KELET A férjem (eladta a reményt „Az otthon újra befogadott” Amikor először találkoztam Rézműves Gizellával, az akkor aligcsak tizennyolc éves fiatalasszony nagy hassal ült férje mellett, s a mostoha körülmények ellenére is boldogan várták születendő babájukat. Bevallom, őszintén meglepett, mikor a nyíregyházi Anyás-csecsemő Otthonban láttam viszont Gizellát, karján kislányával. ■ * . JL ni í “•»j t ■ íu — Sohasem volt zökkenő- mentes az életünk. Férjemmel együtt intézetben nőttünk fel, bár neki még ma is élnek a szülei. Miután kikerültünk az otthonból, mindkettőnknek volt egy kis összegyűjtött pénze. Ma már tudom, éppen azért jelentkeztek olyan hamar Sanyi szülei, hogy költözzünk hozzájuk. Mikor aztán már elszedték tőlünk az utolsó filléreket is, kitessékeltek minket a lakásból. Terhes voltam, nem volt igazán hová mennünk. így kerültünk a Nyírség Jólét Alapítványhoz, ahol a nyírpazonyi telepen, ha kis időre is, de otthont, ellátást, férjem pedig munkát kapott. Tizenegy hónapig tartott a mezőgazdasági képzés, amit többedmagával végigcsinált. Ám a gyereket ide nem szülhettem meg. Nem volt más megoldás, visszamentünk anyósomék- hoz. Fiukat szívesen látták, engem viszont sehogysem akartak elfogadni. Nagyon kétségbe voltam esve. Sanyival kézen fogtuk egymást, és mivel mástól nem remélhettünk segítséget, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatónőjéhez, Nemes Gáborné- hoz mentünk. Ő ajánlotta, hogy az Anyás-csecsemő Otthonban töltsem el szülésig az utolsó heteket. Gyönyörű, egészséges kislánynak adtam életet. Klaudiának neveztük el. A szülészetről is az otthonba mentem vissza. A férjem napközben még a munkahelyéről is elkérezkedett, hogy láthassa a lányát. Áprilisban úgy döntöttünk, megpróbáljuk az albérletet. Egy hónapig bírtuk, nagy nélkülözések mellett. Sanyinak felmondtak, és ő, miután felvette utolsó fizetését, hazament az anyjáékhoz a hétvégére. A gyámügyiseknek hamar a fülükbe jutott, hogy nincs már állása, mert eljöttek az albérletbe, és el akarták vinni a kicsit. Az egyetlen megoldás az volt, ha ismét anyósomékhoz költözünk. Tudtam, hogy nem megy majd sokáig, de a gyerekért mindent megpróbáltam. Én egymagám, hiszen Sanyit akkor már nem érdekeltük annyira. Neki nagyon kényelmes megoldás volt, hogy bár én arra kértem, keressen munkát, szülei azt javasolták, ne siesse el a dolgot. Majd ők eltartják. Persze csak őt. Egy délután nekem kiadták az utamat, a gyereket viszont ott akarták tartani. Ebbe nem mentem bele. Kétszáz forinttal a zsebembe jöttem be Nyíregyházára. Egészen későn értem a csecsemőotthonhoz. Dr. Pethő Ágnes újra befogadott minket. Már majdnem egy hónapja vagyunk újra itt Klaudiával, de a férjem még egyszer sem keresett meg minket. Bár az igaz, hogy az utóbbi időben már nem éltünk valami jól. Talán már terhesek voltunk számára a gyerekkel. Számtalanszor a szemembe vágta, hogy én semmire nem vagyok jó, és hogy eddig is csak szánalomból élt velem. Úgy érzem, ő teljesen feladta a reményt. Már nem akaija, hogy együtt éljen kis családunk. Sok fájdalmat okozott, de — bizonyos feltételek mellett— azt hiszem még mindig visz- szafogadnám. Az oldalt írtat Sikli Tímea Mindenki hozza magával a fürdőruháját, úszógumiját cike-picike hétszínvirágok Rohanó és gondterhes világunkban egy édesanya — bárhogy is szeretné — sajnos egyre ritkábban teheti meg, hogy három, esetleg négy évig otthon maradhasson kisgyermekével. A megélhetésért folytatott küzdelem megköveteli, hogy gyakran már a néhány hónapos babákat is beadják a bölcsődébe, hogy a családfő mellett az asszony is munkába állhasson. Teljesen természetes, hogy a szülők ilyenkor a legjobb megoldást szeretnék megtalálni csemetéik számára. Nyíregyházán tíz bölcsőde működik. Legutóbbi kismamáknak szóló oldalunkon egy önkormányzat által működtetettbe, most pedig a magánbölcsődébe látogattunk el, ahol a vezetőnőt, Vágó László- nét kértük meg, mutassa be kis birodalmukat. — Intézményünk már több mint két éve működik. Bár szigorúan betartjuk a szakmai előírásokat, mégis megpróbálunk egy kötetlenebb, szabadabb formában foglalkozni a ránk bízott gyerekekkel. Sokan tartanak attól, hogy a mi szolgáltatásainkat sokkal borsosabb áron lehet igénybe venni, mint a hagyományos bölcsődékét. Ez természetesen nem igaz, nem kell súlyos tízezer forintokban gondolkodni. Egy gyerek napi ellátása nálunk 220 forintba kerül. Mi nem a szülők jövedelmének tudatában szabjuk meg árainkat, hanem egységes és úgy érzem, teljesen elfogadható díjakkal dolgozunk. Másságunk abban is megmutatkozik, hogy hozzánk nem csak akkor lehet elhozni a gyerekeket, amikor már be is íratják a közösségbe. Sok olyan anyuka van, aki bár otthon van a kicsivel, gyakran bejár, hogy a baba szokj a a közösséget, vagy csak egyszerűen elfoglalhassa magát játszóházunkban a többi gyerekkel. Mivel nagyon nyitottak vagyunk, megoldható az is, hogy csak egy-egy nagyobb bevásárlás, néhány órás elfoglaltság idejére maradjon nálunk a gyerek. Számunkra ez egyáltalán nem jelent gondot. Bár az épületet és a területet az önkormányzattól béreljük, nemrégiben csináltunk egy saját nagyobb beruházást, medencét építtettünk az udvaron. A gyerekek napról napra láthatták, hogyan készül a pancsoló, mégis óriási meglepetés volt számukra, mikor első alkalommal lehetett fürödni is benne. Akkora volt az apróságok öröme, hogy állandóan folyatni kellett a vizet, mert mindig kipancsolták. Amikor jó idő van, már reggel úgy jönnek be, mintha strandra mennének. Mindenki hozza magával a fürdőruháját és az úszógumiját. Első kis vendégeink általában már reggel hat óra előtt megérkeznek, mert szüleik akkor indulnak munkába. Nem ritka eset, hogy még az este hét óra is itt talál minket egy-egy kis csoporttal. Sokakat mi szállítunk haza a bölcsődéből saját mikro- buszunkkal. Gyakran keresnek meg minket olyan kéréssel is, hogy gyermekfelügyelőre van szükség, leginkább esténként. Ilyenkor mi megadjuk valamelyik szakképzett munkatársunk telefonszámát, akivel egyeztetni lehet az időpontokat és a teendőket. Ellentétben a többi bölcsődével, mi nyáron sem tartunk szünetet. Ilyenkor fogadunk más intézménybejáró bölcsist, óvodást, sőt még kisiskolást is. így próbáljuk megkönnyíteni azoknak a szülőknek a helyzetét, akik nem tudnak erre a néhány hétre otthon maradni a gyerekkel, és megoldást keresnek az elhelyezésre. Az étkeztetésben is megpróbáljuk követni a korszerű táplálkozás szabályait, s ezt úgy a szülők, mint a gyerekek szívesen fogadják. Járnak hozzánk olyan kisgyerekek is, akik tej- , illetve lisztéizékenyek. Nekik ár. Dolinay Tamás, a gyermekosztály főorvosa személyre szólóan, a szülőkkel egyeztetve állítja össze az étrendet, mérlegelve, miből menynyit fogyaszthatnak a gyerekek. A főorvossal rendszeres a kapcsolatunk, és itt, nálunk szeretnénk létrehozni a táplálkozás allergiás gyerekek bázisát A megfigyelések azt igazolják, hogy az előírt diétán tartott kis betegek állapota az orvosi ellenőrzések alkalmával minden esetben kedvező változást mutat „Nekünk miért ne lehetne kisbabánk?” ■ Csoda történt húsz év után Minden nő legnagyobb vágya, hogy miután megtalálta az igazit, egészséges gyermeke születhessen. Van, ahol kicsit hamarabb, van, ahol később érkezik meg a kis jövevény. Keveset beszélünk róla — mintha szégyellnénk —, de élnek olyan házaspárok is, akiknek soha nem lehet saját gyerekük. Hosszú éveken át közéjük tartozott Kertész Béla és felesége, Anikó is. Mára azonban minden megváltozott. Közel húsz évi várakozás után megtörtént a „csoda”, októberre várják a baba érkezését. — Miután 1977-ben összeházasodtunk, mielőbb gyereket szerettünk volna. Próbálkozásaink azonban sikertelennek bizonyultak. Az első időkben türelmesen vártunk, hiszen ha másnak sikerül, nekünk miért ne lehetne kisbabánk?! Teltek az évek, és mi egyre jobban kétségbeestünk. Mivel abban az időben Kisvár- dán laktunk, először az ottani nőgyógyászatra mentem el. Sokáig vizsgálgattak, majd átküldték Debrecenbe, hátha ott többet tudnak segíteni nekem. Rövid időn belül sorra került Nyíregyháza és Budapest kórháza is. Sehol nem tudtak biztatót mondani. Rengeteg hormonkezelést kaptam, némelyiket nagyon nehezen bírta a szervezetem. De én tűrtem, mert mindenképpen karomban akartam tartani saját gyermekünket. Az élet kegyetlen fintorának tartottam, hogy én, aki állandóan gyerekekkel foglalkoztam, ne nevelhessem fel a fiamat vagy lányomat. A hiábavaló várakozás szinte már elemésztett. Végül 1989-ben, mikor újra eredmény nélkül jöttünk haza Pestről, úgy döntöttünk, nem csináljuk tovább. Azt hiszem, akkorra már feladtuk az utolsó reményt is. Beletörődtünk, hogy kettesben éljük le az életünket. Tavaly októberben furcsa szédülés lett únrá rajtam, mely annyira elhatalmasodott, hogy már az utcára is csak kísérettel mertem kilépni. Akkor javasolta egyik ismerősöm, menjek el Sereghyné Szabó Katalin bioenergetikushoz, ő majd segít problémámon. Jó néhány kezelésre szükségem volt, míg megszűnt a furcsa szorongás, és míg áramlott belém a bioenergia, mindenféléről beszélgettünk. így került szóba a munka mellett a család is. Katika megkérdezte, vannak-e gyerekeink, és én könnyekkel a szememben meséltem, remény sincs arra, hogy én valaha is szülhetnék. Nagyon meglepett, mikor erre azt mondta, hogy addig úgysem nyugszik meg, míg a pocakomban nem lesz egy kisbaba. Bevallom őszintén, eleinte nem nagyon hittem, hogy a hatástalan hormonkezelések után majd éppen a biózás segít nekem. Megbeszéltük a fékemmel a dolgot, és úgy döntöttünk, nincs mit veszítenünk. Ez év februárjában éreztem először, hogy reggelente ébredés után hányingerem van, és már a kávét sem kívánom, ami nélkül egyébként nem indulhatott el a napom. Először fel sem vettem a változást, a tavaszi sav- túltengésnek tudtam be. Később észrevettem, még sincs minden rendben a szervezetemben. A férjemnek persze nem szóltam, nem akartam, hogy később esetleg keserves csalódás érje. Elmentem a gyógyszertárba és vettem egy gyorstesztet. Az eredmény pozitív lett, s utána elmentem a nőgyógyászhoz is. Már semmi kétségem nem volt afelől, hogy gyereket várok. Mikor este hazajött a férjem, kértem, üljön le, mert valami fontosat akarók bejelenteni. Mikor elmondtam, hogy másállapotban vagyok, könnyes lett a szeme és nem tudott megszólalni. Még órák múlva is a fotelban ült, néha megkérdezve, tényleg igaz-e a hír. Én magam is nehezen dolgoztam fel magamban a csodát. Kicsit féltem is, hogy majd rögtön kórházba fektetnek veszélyeztetett terhesként, hiszen már betöltöttem a negyvenedik évemet Mást azonban nem kellett tennünk, mint átmenni Debrecenbe egy genetikai vizsgálatra, ahol szerencsére mindent rendben találtak. Persze választanom kellett idehaza egy kezelőorvost, aki, miután végignézte a húsz éven át összegyűjtött leleteket, alig tudott mit mondani. Akkor bevallottam, hogy bioenergetikushoz járok. Kicsit elgondolkodott, majd nem túl meggyőzően azt mondta, éppen attól is lehet gyerekem. Azt mindenesetre belátta, hogy az ilyen eseteket szem előtt tartva az orvostudomány még gyerekcipőben jár. A jó hírt természetesen rögtön bejelentettük Katikának is, aki velem együtt sírva fakadt. Nála csodálatosabb asszonnyal még nem találkoztam. Örökké hálás leszek neki azért, hogy új értelmet adott életünknek. Rendszeresen járok orvosi ellenőrzésekre, és a vizsgálatok kimutatták, hogy a kis trónörökös, mert már azt is tudjuk, hogy fiú lesz, jóval nagyobb az átlagos öt hónapos magzatoknál. Október 17-ére várjuk az érkezését. Nagyon élénk kis lurkó, alig várjá, hogy nyugalomba helyezzem magam, máris rugdosni, mocorogni kezd. Ilyenkor a hasamra tesszük férjemmel a kezünket, és beszélünk a kis Bécihez.
