Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13 / 163. szám

16 1996, július 13., szombat Taligás Ildikó Vasmegyer A július 4-ei önkormány­zati ülésen kinevezték az ál­talános iskola új igazgató­ját. A két pályázó közül Szabóné Balázsi Sára nyer­te el az állást. Az előző igazgató, aki ugyan lemon­dani kényszerült tisztségé­ről egészségügyi okok mi­att, továbbra is tanítja majd a nebulókat. Jó munkáját a képviselő-testület „Cím­zetes Iskolaigazgató” titu­lus adományozásával is­merte el. Rozsály Felsőregmecen üdülhet­nek egy hétig a görög kato­likus egyház hitközössé­gének fiataljai. Ezen a héten a kisebbek vakációztak a Zemplénben, július 13-ától a 14—18 évesek váltják fel őket. Várhatóan még e a hónap végére elkészül a kerékpár­út. A sóderbánya közelsé­ge miatt ugyanis nagy a tehergépkocsi-forgalom Rozsályban, s ez veszélyes­sé teszi a biciklizést még belterületen is. A félig álla­mi támogatással épülő 2,5 km-es szakaszon végre biz­tonságban kerekezhetnek a helyiek. Kocsord Bitumenes kézilabdapá­lya épül 200 férőhelyes lelátóval az Iskola-tó mel­lett. A létesítmény társa­dalmi összefogással épült. A szükséges pénz jelen­tős hányadát ugyanis jó­tékonysági rendezvénye­ken, közadakozással és szponzoroktól sikerült összegyűjteni. A munká­latokban közhasznú fog­lalkoztatottak is részt vettek. Az iskolai évnyi­tót már biztosan itt tart­ják. Or A Népjóléti Minisztéri­um szociális programjának köszönhetően 2,6 millió forinthoz jutott az önkor­mányzat. A pénz egy ré­széből átalakítják az álta­lános iskola konyháját, ahol ezentúl főzni is fog­nak a gyerekeknek és a szociális étkeztetésre jo­gosultaknak. A fennma­radó összegből vegyes­hasznosítású gépkocsit vá­sárolnak, így az időseknek házhoz szállíthatják majd az ebédet. A közhasznú fog­lalkoztatottak segítségével épülő konyhát az új tanév kezdetére adják át. 1. Mr. President: 2. BRAVO: 3. Irigy Hónaljmirigy: 4. Scooter: 5. Edda Művek: 6. Robert Miles: 7. Hip Hop Boyz: 8. E ROTIC:-slágerlista I Give you my heart Summer Hits válogatás Ez a divat Rebel yell Elvarázsolt Edda dalok Children Adj esélyt Willy uje a Billy.... boy 9. Pa-Dö-Dö: 10. Soho Party: 11. Matallica: 12. Kelly Family: 13. Fenyő Miklós: Kiabálj Balatoni nyár Ain’t My Bitch An Angel Made in Hungária 14. Juventus Rádió olimpiai kiadványa: Válogatás 15.1) 96: Heaven /a ^ f | Sötét pillanatok Fosztogatják az iskolákat Fullajtár A. (Új Kelet) Amint elkezdődött a vaká­ció, megszaporodtak az okta­tási intézmények sérelmére elkövetett betöréses lopások. Ez valószínűleg annak kö­szönhető, hogy az iskolákat különösebben nem őrzik a nyári szünetben, nem ártana, mert egy-egy portyázás során jelentős lopási károk keletkez­nek. Legutóbb arról kaptuk hírt, hogy ismeretlen tolvajok betörtek a tiszabecsi általános iskolába, és onnan színes té­vét és magnót vittek el. Hasonló eset történt Nyír- gyulajban is, az általános isko­lát július 11-én éjjel „látogat­ták meg” a zsiványok, és on­nan is a színes tévét vitték el. Pontosan nem tudni, hogy mikor törtek be Csengerben egy budapesti kft. paradicsom­feldolgozó üzemébe. Az vi­szont tény, hogy április 11. és július 11. közötti időtartamban 800 ezer forint értékben számí­tógépeket, radiátorokat, villany- bojlert és egyéb berendezési tárgyakat vittek el. A tettesek nyomát egyelőre bottal üthetik. Örvendetes, hogy időnként egy-egy személygépkocsi-fosz­togató lebukik. Ezek közé tartoz­nak K. Ádám Péter (16) és K. Erik Róbert (16) nyíregyházi lakosok is, akik július 11-én hajnali egy órakor Nyíregyházán, a Vasvári Pál utcán parkoló Volkswagen Golf személygépkocsit feltörték, abból kiszerelték a hangfalakat, és elvitték az autóban lévő húsz liter bort is. A tulajdonos kára 150 ezer forint, míg a két tinédzser foszto­gató a rongálással is tízezer forin­tos kárt okozott. Nyomozást rendelt el a rend­őrségi). Gáborné (21) nyíregy­házi lakos ellen, aki még a múlt év őszétől ez év márciusáig egy nyírszőlősi lakostól több alka­lommal bemutatásra szóló Tre­zor értékjegyet csent el. Azokat a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. nyíregyházi fiókjánál folya­matosan beváltotta, így a tulaj­donosnak 287 ezer forintos kárt okozott. Alaposan megvámolták Nyíregyházán a Gumiabroncs Kft. Bokréta utcai telepén tárolt árut. Az eddigi adatok szerint július 10-ére virradóra ismeret­len tolvajok egymillió-ötszáz­ezer forint értékű gumiabron­csot vittek el. Zsarolással akart pénzt szerezni T. Csaba (33) kis- várdai lakos. Egyik este a Vásártéren lévő söröző előtt egy 22 éves helyi férfit arra akart kényszeríteni, hogy ad­jon neki kétezer forintot, azonban a pénzt nem kapta meg, ezért erőszakkal elvette a sértett baseballsapkáját, és közölte vele, hogy csak akkor adja vissza, ha legalább ezer forintot ad cserébe. Az ügyből végül is rendőrségi feljelen­tés lett. Elkaptak három nyírbátori legényt, akik a Sport utcán egy lakás ablakán beugráltak, és onnan arany ékszereket és harmincezer forint kész­pénzt loptak el. Az utóbbi napokban bőven akadt munkája a tiszavasvári rendőrkapitányságnak is. Az egyik éjjel fülön csípték L. Zsolt (25) helyi lakost, ugyan­is a férfi egy lakás erkélyén lévő parabolaantennáról le­lopta a vevőfejet. A rendőr­ségen kiderült, hogy a fiatal­ember más, vagyon elleni bűncselekmények elköve­tésével is gyanúsítható. A tiszalöki hajójavító mellett, a Tisza folyón kikötött ladikból valaki ellopta július 11-ére virradóra a csónakmotort, így a tulajdonosa ezentúl lapá­tolhat. Energetika Megalakult a megyei kereskedelmi és iparka­mara energetikai tagoza­ta Ráskó Ferenc elnökle­tével. A szakmai tagozat célja a segítségnyújtás, illetve az önkormányza­tok környezetvédelmi fel­adatainak támogatása. dW Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Dekorációs Üzeme Vállalkozók, társaságok, alapítványok, iskolák vállaljuk: Reklámtáblák, ajándéktárgyak, fóliatasakok készítését Cégtáblák, feliratok fémre, fára, textíliára- festett és ragasztott kivitelben- tűzfalfestés reklámcélra Ajándéktárgyak, emblémával 5 színben- feliratozás kis darabszámban is Fóliatasakok, fóliazsákok, reklámtáskák- feliratozás több színben és méretben- ingvállas és pisljótafülcs kivitelben Önt is várjuk: Nyírségi Nyomda Üzem, Árok u. 15. Telefon: (42) 437-007 Új hirdetésfelvevő helyünk MAHIR-iroda Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8—10. Telefon: 42/310-115 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00—17.30-ig UJ KELET maximum­minimum Napközben nagyrészt napos idő várható, az időnként ' megnövekvő gomolyfelhőzetből eső már nem valószínű. Mérsékelt lesz a légmozgás. A délutáni órákra általában 22- í 27 fokig melegszik fel a levegő.' Rocky-üzletek: Nyíregyháza, Búza tér Zenesarok, Kelet Áruház fsz.. Zrínyi I. u. 3—5 (Sétálóutca), Kisvárda, Szent László u. 21. Mindazok, akik kivágják a heti slágerlistát, a következő-hét végéig (minden péntekig) az azon szereplő kazettákat, illetve CD-ket 10 % kedvezménnyel vásárolhatják meg a Rocky bármelyik üzletében. SZALAGFUGGONY, NAPELLENZŐK, HARMÓNIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával . rt 310-435 tr 402-650 v \Jóth Katalin vMozo, Nyháza, Kiss Ernő u. A mai szám szerkesztője: F. Sipos József Hétvégi hírügyeletes: Vitéz Péter Valuta MNB középárfolyamok \V. fiJü.—.ám Sí IV. Angol font 239,38 Ausztrál dollár 122,25 Belga frank (100) 491,25 Dán korona 26,27 Finn márka 33,11 Francia frank 29,92 Görög drachma (100) 64,36 Holland forint 90,15 fr font 245,59 Japán yen (100) 139,66 Kanadai dollár 112,35 Kuvaiti dinár 513,20 Német márka 101,20 Norvég korona 23,69 Olasz líra (1000) 100,43 Osztrák schilling 14,39 Portugál escudo (100) 98,58 Spanyol peseta (100) 120,34 Svájci frank 122,52 Svéd korona 23,04 USA-dollár 153,91 ECU 191,63 Fogadóórát tart dr. Ká\’ássy Sándor ország- gyűlési képviselő, a Füg­getlen Kisgazdapárt me­gyei elnöke 1996. július 16-án kedden, délelőtt 10 órától Túristvándiban, a polgármesteri hivatalban, és délután 14 órától Kömörőn, a polgármesteri hivatalban. ooooooooo.o­KALENDÁRIUM i .í..i.rr i..m Jú lius 13., szombat A nap kel: 5 óra 01 perckor, nyugszik: 20 óra 38 perckor. A hold kel: 3 óra 21 perckor, nyugszik: 18 óra 41 perckor. Mottó: „Komponálni annyi, í mint a belső kényszernek engedel­meskedni" (Arnold Schönberg) JENŐ napja. A görögből f származó név már ősidők óta \ használatos a magyarok körében E is, hiszen a honfoglaló magya- rok egyik nemzetsége is viselte ;; már. Az előkelő, nemes jelenté- sű nevet választotta négy pápa í is. Ma Sára és Szórád nevű ís- | merőseinket is köszöntsük! Mai évfordulóink Kilencvenöt éve született MICKEY WALKER, amerikai K ökölvívó. Kissé bizarr ábrázata 3 miatt mindenki csak .Játékbull- $ dog” néven emlegette, s szívós- I ságával a ringben is megszolgál- I ta gúnynevét. Előbb a profi vál- ft tósúlyúak világbajnoki címét hó- 1 dította el, majd kihívta a közép- I súly címvédőjét, Harry Brebet. 1 Tőíe azonban pontozással kika- S pott, amin úgy felmérgesítette g magát, hogy megvárta ellenfelét B a meccs után. s New York utcáin I folytatták a bunyót. Később sza- I bályos keretek között is megsze- | rezte a középsúlyú világbajnoki 3 trófeát, sőt, még a nehézsúfyúak I között is szerencsét próbált, de 3 Schmeling nagyon megverte. Ez £ az eset is jól mutatja azonban, 5 hogy igazi bulldog volt, kiállt y bárki ellen, nem ijedt meg senki- | tői. Egyébként aranyos pofa volt, í kedves bohém, előfordult, hogy I másnaposán szállt ringbe, s per­li sze jól helybenhagyták. Imádták i a nők, s ő is kedvelte a szebbik ó nemet, hétszer nősült, igaz, csak I négy felesége volt. Visszavonu­lj lása után bárt nyitott, és valódi 6 széplélek, jónevű amatőr festő lett, több nagysikerű kiállítást ren­| deztek naív festményeiből. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésna; « GALLOVREZSŐsportpolit 8j Fiatalon vízilabdázó volt, játszott j. Szegeden, Szolnokon, a Bp. Hon- | vádban és a Csepel Autóban, \ majd visszavonulása után a Nép- • sport munkatársa lett, természe- ■ tesen a vízisport rovatnál kapott f feladatot. Sportvezetői pályaftitá- £ sát az úszószövetségnél kezdte, it melynek a hetvenes évek elején | főtitkára volt. Ezt követően £ hosszú évekig élt Kanadában, ahol vízilabdaedző, illetve szövet- j ségi kapitány volt, majd 1990-ben | hazatért, és az Országos Testne­velési és Sporthivatal elnöke, ál- lamütkár lett. Több könyvet írt, , kiváltképp jól sikerült közülük az Amerikai gladiátorok. Július 14., vasárnap A nap kel: 5 óra 02 perckor, nyugszik: 20 óra 37 perckor. A hold kel: 4 óra 09 perckor, nyugszik: 19 óra 25 perckor. gf&elet SZABOLCWZAOóÜMÍRfG MKtti HkfUt Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sípos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában. Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedeimi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914 — Tudod, Gizikém, ami ólmot, ként idenyomattok a városból, azt a zöldségekkel visszaküldjük...

Next

/
Thumbnails
Contents