Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
Labdarúgás NB II keleti csoport: mérlegen a Tiszavasvári Minden rossz, ha a vége rossz? A bajnokság kezdetén mindenki jó kedélyű, felszabadult, bizakodó volt a Tiszavasvári Alkaloida NB ll-es labdarúgócsapat háza táján. Aztán a tavaszi szezon végére nagyot változott az összkép. Bár, a hatodik helyezést a bajnokság kezdetén sokan látatlanban elfogadták volna, most mégis keserű a játékosok, a vezetők, a támogatók és a szurkolók szájíze. Tény és való: a csapatban a jelenlegi helyezésnél sokkal több van, több volt. Nagy kérdés persze az: ezt a pályán miért nem tudták bebizonyítani? A bajnokságot Pethe Sándor egyesületi elnökkel értékeltük. Nem kívántuk szántszándékkal az edzőcserét, az edző személyét középpontba állítani, de nem is kerülhettük meg a Szikszai Lajos körül kialakult tavaszi helyzetet... ÚJ KELET— 1996. júliusi., hétfő 15 „Hatvan ellen például tíz emberrel harcoltuk ki a győzelmet...” Fotó: Racskó Száraz Attila (Új Kelet) _____ — A tavalyi szenzációs tavasz után rendkívül visszafogottan nyilatkoztak a bajnokság kezdete előtt arról, hogy mit várnak az idén... Egy jó rajtban reménykedtek, ami lökést, önbizalmat adhatott volna az egész idényre a csapatnak. Nos, a jó rajt elmaradt: 0-3-mai kezdtek... — Ma már azt mondom: Diósgyőrben ki lehet kapni. Való igaz, akkor ezt az eredményt nem így értékeltük. A szenzációs tavasz után megjött az étvágy. Tény, úgy fogalmaztunk: az első hatban szeretnénk végezni. No, persze mi magunk sem a hatodik helyre vártuk csapatunkat. Az ősz nagyjából úgy sikerült, ahogy vártuk. Voltak kudarcok, voltak sikerek, nem voltunk elégedetlenek a szerepléssel. Úgy éreztük, hogy céljaink a bajnokság végére megvalósulhatnak. Gyanús „huzik” —Az őszt Szikszai Lajossal korábban már kielemeztük. Folytassuk a télnél... Annál is inkább, mert a Vasvári tavaszi rapszo- dikus szereplésének, illetve az edzőváltásnak a gyökerei megítélésem szerint ide vezethetők vissza. Mi erről a véleménye? — Valóban így van, én ezt az időpontot januárra tenném. Ha nekünk sikerül normális alapozást végigcsinálnunk, akkor bizonyára most könnyedebben beszélgethetnénk. A rossz felkészülésben főszereplő az időjárás volt. Nem terveztünk külföldi utat, bíztunk abban, hogy ahogy egy évvel korábban, most is fel tudunk készülni a rajtra Szo- boszlón. Nos, negyven centis hóban és mínusz 10—15 fokos hidegben zajló edzéseken, edzőmérkőzéseken nem sikerült... Volt olyan játékosunk —Bohács Sanyi —, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal négy hétig volt beteg, másokat az influenza ért el. Ismét mások pedig megsérültek a jeges talajon játszott edzőmérkőzéseken. Volt persze rengeteg olyan „huzinak” nevezett „sérülés”, ami arra vezethető vissza, hogy hidegben nem szeret senki sem edzeni. Az előkészületi mérkőzéseken gondot jelentett maga a kiállás is, a gyúrónk végigjátszott szinte minden találkozón. — Nem arról volt szó a „ buziknál" , hogy jó néhány játékos a bő keret ellenére is biztonságban érezte a helyét a kezdőcsapatban és nem akart játszani? Az „üldözők” pedig szintén előjöttek a „ buzival”, hiszen, ha a biztos csapattagok nem stra- pálják magukat, akkor ők miért tegyék? — Ez is egyfajta feltevés, de rossz. Bár az őszi csapat elég fix volt. — Úgy érzem, hogy télen valami miatt megromlott a viszony önök és az edző között. Szerintem Szikszai már ekkor érezte, hogy az a feltétlen bizalom, amely egy évvel korábban megvolt, most nincs meg iránta. — Nem tudom. Én ezt így nem érzem. Legfeljebb olyan vitáink — de ezeket inkább megbeszéléseknek nevezném — voltak, amelyeken nagyobb fegyelmet kértünk tőle. Jól keresnek a fiúk, ha valamit nem úgy csinálnak ahogy kell, akkor nyugodtan megbüntetheti őket. Keménységet vártunk tőle. Ezek a labdarúgók profik, nem vitatom, hogy lehet velük szép szóval is eredményt elérni. Azonban az sem lehet vita tárgya, hogy mindenkit a zsebén keresztül lehet a legjobban megfogni. Jól keresnek a fiúk... — Ón mondta: jól keresnek a fiúk. Mit jelent ez? — Személyenként változó. Nem mondom, hogy itt keresnek a legjobban, van nálunk jobban fizető NB Il-es csapat is. Maradjunk annyiban, hogy az élmezőnyhöz tartozunk. —A tavaszt egy balszerencsés hazai Diósgyőr elleni találkozóval kezdték... — Való igaz. Rúgtunk egy gólt és a 88. percben, ezzel még mi vezettünk. A döntetlen reális eredmény lett volna. — Ezt követően elmentek Ná- násra, ahol lélektelen, gyenge játékkal ismét veszítettek. Azt hiszem ez volt az a mérkőzés, ahol önök és az edző végképp — legalábbis bizalom terén — elváltak egymástól. — Diósgyőr ellen nem sziporkáztunk, de nem játszottunk rosszul. Ezt követően jött az ominózus lélektelen, elképzelés nélküli, gyenge játék. A csapatot biztos, hogy „megfogta” a DFC elleni kudarc, és erre vezethető vissza a nánási kudarc. Ezen a találkozón azonban nemcsak az előző hét kudarcélménye miatt kaptunk ki, hanem komoly erőnléti hiányosságok is mutatkoztak. A közönségünk a mutatott játék alapján —jogosan — „megtalálta” az edzőt és a csapatot is. Időnként talán túlzottan is... Nagyon rossz szájízzel mentünk haza... — Majd Sényőt fogadták otthon. Gyors vezetést szereztek, de aztán ez a mérkőzés is döntetlennel zárult. Három forduló—egy pont. Biztos nem ilyen rajtra számítottak... — A nánási mérkőzés után az edzővel és a játékosokkal közösen leültünk értékelni a rossz rajtot. Mindenki elismerte a felkészülésbeli hiányosságokat. Bár, nyerhettünk volna, de a Sényő elleni iksz a hétközi alapozás eredménye. — A harmadik forduló után már olyan pletykák keltek szárnyra, hogy elégedetlenek a mesterrel. Volt-e ezeknek alapja? Valóban úgy gondolták, hogy már ekkor kenyértörésre kell vinni a dolgot? — O kezdte mondani, hogy feláll... Nánás után azt mondtuk neki: —Lajos, valamit tenni kell, mert az eredmények nem jönnek, a csapatjáték nem megfelelő... Első körben nem úgy hangzott ez az egész, hogy fel kell állnia, ő mégis így gondolta. Az viszont igaz, hogy a Sényő elleni mérkőzés után már úgy fogalmaztunk: — Ha így folytatjuk, akkor kénytelenek leszünk lépni. Ez igaz. O ekkor nyilatkozta nagyon rosszul, és emiatt rendült meg a csapat előtt a tekintélye, hogy „ha kell ő feláll a kispadról”. Ezzel a mondatával sokat veszített a tekintélyéből a labdarúgók előtt. Figyelmeztetés az edzőnek — Csak végletek vannak? Ha rosszul kezd egy idényt a csapat, akkor pár fordulóval a rajt után már arról kell beszélni, hogy felállítják. Miközben hozzá kell tenni, hogy a vetélytársak sem remekelnek és a bajnokságból még tíz forduló hátravan? — A labdarúgás egy külön világ...-—Ahol egy sikeredzőt nem az elmúlt egy éve, hanem három forduló minősít? — A labdarúgásban, ha nem jön az eredmény, akkor valamilyen módon fel kell rázni a csapatot. Régi igazság: csapatot nem szokás elküldeni... — Egy évvel korábban ez történt Vasváriban... — Valóban, tavaly jó pár játékost cseréltünk, hoztunk a télen, de akkor más volt a helyzet. Kiesőjelöltként lépnünk kellett. A jelenlegi játékosgárdánk nem szolgált rá a „vérátömlesztésre”. Ok már bizonyítottak tavaly tavasszal, és ősszel is. — Következett Kecskemét és a feltámadás... Illetve Dajka László, a kapusedző— bár nem szokása — elutazott Kecskemétre. Hirtelen edzőváltás esetén már ekkor őrá gondoltak? — Minden ellenkező híreszteléssel szemben ekkor még szó nem volt arról, hogy Dajka László a kispadra ül. O jóval később került képbe, a hazai, Hajdúszoboszló elleni mérkőzés után. Amikor elváltak útjaink Szikszai Lajossal, Dajka nemcsak a meccsre jött, hanem meglátogatta a rokonait is. — Akárhogy is a nánási mérkőzést követő három fordulóban elfogadhatót nyújtott a csapat. Ön is így látja? — A kecskeméti mérkőzés kifejezetten jól sikerült. Lendületet kapott a gárdánk. Több fordulón át nem szenvedtünk vereséget, Hatvan ellen például tíz emberrel harcoltuk ki a győzelmet. A kiállítás után tavasszal ekkor láttuk először hazai pályán azt a küzdeni tudást, azt az akaratot, fegyelmezettséget, amit egész idáig számon kértünk. — Ez idő tájra tehető az az időszak, amikor a mester elkezdett ,sakkozgatni”. Kihagyott néhány játékost a kezdőből, és mellőzöttekhez nyúlt. Ezekkel a változtatásokkal nem mindig értettek egyet... — Valóban volt néhány meglepő változás. Nekem az az alapelvem, hogy az összeállításba nem szólok bele, és ehhez a jövőben is tartom magam. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdekel, mi miért történik. Az összeállítás az edző dolga, és mint nálunk is bebizonyosodott, az eredmények elmaradásába az edző bukik bele. Az ő felelősségét nem szabad elvenni, ezért fizetik. — Nem tudom mennyire ért vele egyet, de ebben az időszakban egy kicsit elkezdett Dencsuk körül forogni a világ? Állítólag azt vetették az edző szemére, hogy az ukrán idegenlégiós keveset játszik. Mindjárt vége a tavaszi idénynek és nem tudja senki, hogy Igor milyen játékos is valójában. A mester nem beszélt oroszul, Igor pedig a magyar nyelvvel volt bajban. Dencsuk... — Ezt egy kicsit felnagyított problémának érzem. Valóban voltak ilyen hangok. A kommunikációs problémát nem érzem súlyosnak, hiszen Kurilco tolmácsolhatott Demcsuknak. Biztos, hogy az idegenlégiósunknak voltak beilleszkedési problémái a nyelv miatt. Pech volt számára az is, hogy a Sényő elleni találkozón megsérült, egy időre harc- képtelenné vált. Tény: megítéléséről voltak viták. Mindenesetre az Igor-kérdés nem merül fel, ha jól játszik a csapat és sorozatban nyer. Gyenge teljesítmények esetében azonban rögtön felmerül a csere lehetősége. — Kazincbarcikán iksz, Hódmezővásárhely ellen verejtékes győzelem, és máris ott vagyunk az ominózus Hajdúszoboszló elleni rangadón, illetve az edzőváltás kapujában... — A barcikai ikszelésre egy szavam nem lehet, mind a két gárdának megvoltak a helyzeteik. A sereghajtó ellen kritikán aluli játékot mutattunk be. A rivális Hajdúszoboszló ellen aztán hazai pályán nem sikerült nyerni. Pedig vetélytársunk ember- hátrányban játszott, és tizenegyest is rúghattunk. Ennél számunkra kedvezőbb helyzetet el sem tudnék képzelni. Mi kihagytuk a tizenegyest, és azt követően egy kontrából gólt kaptunk. —És következett az a két nap, ami után Szikszai Lajosnak megköszönték az addigi munkáját. Ha Tiszavasvári akkor megveri Szoboszlót fellép a dobogóra. Nem sikerült, menni kellett az edzőnek. Pedig nem a mester hagyta ki a tizenegyest, nem ő adta oda az ellenfél játékosának a labdát. — Felerősödtek azok a kritikai hangok, akik furcsállották, nehezményezték, hogy ezúttal sem sikerült átlépni az „árnyékunkat”, nem sikerült dobogóra lépni. A lehetőség kapujában sorozatban buktunk el. Karnyújtásnyira álltunk a feljutástól — muszáj volt váltani. Az edzőcserének belső okai is voltak... — Hat hét eltelt az edzőcsere óta, meg lehet ítélni, hogy valóban volt-e értelme az edzőcserének. Vonatkoztassunk el az eredményektől, mert azok nem önöket igazolják. — Ha az eredményeket nézzük, akkor el kell ismerni, hogy nem váltak be az elképzeléseink, morálisan viszont sok minden változott. Olyan markáns problémák jöttek el, amelyekről mi nem is tudtunk, sejtéseink sem voltak. Betyárbecsületből a labdarúgók egymásról elhallgattak bizonyos dolgokat. Nem tudom azt megítélni, hogy ezekbe a volt edző mennyire volt beavatva. Edzőcsere és az eredmények —Lefordítva akkor eredmény szempontjából lehet, hogy jobb lett volna kihúzni sportszerűtlen életmódot élve a mesterrel az utolsó öt fordulót, mert vele valószínűleg az öt mérkőzésen elért öt pontnál mindenképpen többet szerzett volna Vasvári. Úgy látszik, a sportszerű életmód a bajnokság végén megzavarta a játékosokat. Rosszul gondolom? — Ez így nagyon sarkított megfogalmazás. Nem elsősorban a sportszerű életmódról volt csak szó... Beszélgettünk és Lajos az edzőváltás előtt, és akkor is elismerte, hogy sem magát, sem pedig a csapatot nem tudja felpörgetni. Kiszámoltam, az utolsó öt mérkőzésen 12 pontot kell szereznünk, hogy odaérjünk az osz- tályozós helyre, az NB I létszámbővítéséről akkor még nem volt szó. Az ominózus elbeszélgetésen nem arra voltunk kíváncsiak, hogy meg tudja-e szerezni Vasvári a 12 pontot, hanem arra, hogy az akkori helyzetből talpra tudja-e állítani a társaságot, fel tudja-e rázni a csapatot. Ekkor hangzott el az a kérés részéről, fogalmazzam meg számára konkrétan, hogy mit jelent ez. így hangzott el elvárásként a tizenkét pont. Erre mondta ő, hogy sem magában, sem pedig a játékosokban nem érez ehhez elég erőt. Ekkor neki már nemcsak a nyíregyházi labdarúgókkal voltak konfliktusai, hanem az ő játékosainak számító debreceniek felől is jöttek kritikák munkájával kapcsolatban. Szik- szainak a „keménység” nem volt a stílusa, ő inkább tanárember lévén a szelíd meggyőzésben hitt. Ezen azonban ekkorra már túl kellett volna lépnie. —Miközben azt mondja, hogy morálisan jobb lett Vasvári, nekem pedig a kiállítások, sárga lapok, az edző idő előtti beküldése az öltözőbe, súlyos budapesti vereség és a gödöllői botrány jut az eszembe. Szikszai idejében ilyen nem volt! Nem lehet, hogy a támogatóktól, a szponzoroktól érkező jelentős elvárások miatt, illetve érezve az óriási lehetőséget a kelletténél sokkal jobban fel voltak spanolva, mind önök, mind pedig a játékosok? Esetleg kapkodtak, nem volt elég türelmük? — A gödöllői botrányhoz semmi közünk, annak szenvedő alanyai voltunk. Az utolsó fordulókban kaptunk négy tizenegyest, amelyekből hármat kihagytunk. Ráadásul úgy, hogy emiatt rendkívül bőkezűen hul- lajtottuk pontjainkat. Bár, Budapesten súlyos vereséget szenvedtünk, de a kapus kiállításáig volt esélyünk a pontszerzésre. Nagyon pechesek voltunk abban is, hogy a két jó kapusunkat elveszítettük az utolsó fordulókra, amikor már nem lehetett sehonnan sem igazolni. Örülök annak, hogy a csapat ellent tudott állni a gödöllői kísértésnek, és így „tiszta” meccset játszottunk. A túlzott felpörgést részünkről nem vitatom, hiszen nekünk az edzőváltáskor még minden esélyünk megvolt a dobogóra. Evés közben megnőtt az étvágy, mind az Alkaloida, mind a város, mind a szponzorok, mind a szurkolók, mind pedig a saját részünkről. Valamennyien osztályozós helyet akartunk, NB I-et. Az Alkaloida és a város vezetése is arra biztatott, ha megvan ennek a lehetősége, akkor éljünk vele. Ritkán van egy csapatnak annyi lehetősége egy bajnokságban előkelő helyen végezni, mint nekünk volt. Miközben „egy nem jó” tavaszt produkáltunk, aközben a vetélytársak gyengélkedésének, keresztbeverésének következtében az utolsó 3—4 fordulóig volt esélyünk az osztályozós helyre. Több van a csapatban! — Összességében mennyire elégedett a hatodik hellyel? — A célkitűzést elértük, de nem lehetünk elégedettek. Visz- szagondolva az elszalasztott lehetőségeinkre, akkor meglehetősen szomorú vagyok. Állítom — és ezzel nem vagyok egyedül —, sokkal több volt ebben a játékosállományban, mint amit nyújtottunk. — Már majdnem összeállt a jövő évi játékoskeret, jó néhány meglepetéssel. Oszlopos embereket engednek el, kerülnek „kérdőjeles” pozícióba. Miközben fennen hirdetik, hogy csak a dobogós helyezés elfogadható az önök számára a következő idényben. Tényleg elhiszi, hogy egy év múlva az élen végez Vasvári? — Szűcs hozzáállásával nem voltak gondjaink, viszont idős játékos, ezért engedjük el. Horváth Miki edzésmunkája és hozzáállása, Lente Lajos szintén a kora, Kurilco pedig a szertelen játéka miatt került a kérdőjeles csoportba. Jelenleg még több játékossal tárgyalásban állunk, csak posztokra és meghatározó labdarúgót szeretnénk igazolni. Valóban azzal a célkitűzéssel vágunk neki a bajnokságnak, hogy dobogón végezzünk, de hogy ez sikerült-e, azt csak jövő év ilyenkor tudjuk majd megmondani. Játékosállományunk és feltételeink ismeretében a megfogalmazott cél szerintem nem túlzott, hanem jogos elvárás.
