Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-10 / 160. szám

16 1996. július 10., szerda Lapzárta UJ KELET Taligás Ildikó (Uj Kelet) Fehérgyarmat A Hármashatár Irodalmi Társaság regionális tévémű­sorok készítésére nyert támo­gatást az Illyés Közalapít­ványtól és a Kárpát—Euro- régió fejlesztéséért Alapít­ványtól. Nemcsak kulturális, hanem társadalmi, gazdasá­gi eseményekről is tudósíta­ni akarnak majd. Tárgyalá­sok folynak a debreceni re­gionális TV vezetőivel, vár­hatóan a TV2 regionális adá­sában lesz látható havonta egyszer a társaság műsora. Újfehértó A Tornádó discobárban jú­lius 13-án, szombaton éjjel flipperversenyt rendeznek. Az első helyezett jutalma két személyre szóló egyhetes abádszalóki üdülés lesz, te­hát érdemes szerencsét pró­bálni. Az erőpróbára a hely­színen lehet jelentkezni. Nyírtura A szociális földprogram keretében 2,5 millió forintot kapott gépvásárlásra a Nép­jóléti Minisztériumtól a tele­pülés önkormányzata. A pénzből kombájnt, IFA te­hergépkocsit és mezőgazda- sági vontatót vásároltak, me­lyeket kedvezményes díjté­tellel vehetnek bérbe beta­karításkor a kistermelők. Hamarosan befejeződik a bentlakásos szeretetotthon ki­bővítése. A kormánytól kapott másfél millió forintból szoci­ális foglalkoztató terem és gyógytomáztató helyiség épül a helybeli közhasznú foglal­koztatottak bevonásával. Biri Az új tanévben már várha­tóan birtokba vehetik a gye­rekek az új nyolctantermes általános iskolát. A jelenlegi épület elöregedett, életveszé­lyes, így sikerült az építke­zésre céltámogatást szerezni. A régi iskolát felújítás után az önkormányzat bérbe kí­vánja adni kereskedelmi, szolgáltatási célokra. Besenyőd A közgyűlés első világhá­borús emlékmű állításáról ho­zott döntést, mely a község központjában kap majd mél­tó helyet. A lakosok kéthar­mada, azaz hetven család lesz elérhető telefonon szeptem­bertől. Az érintetteknek ez 36 500 forintjába fog kerülni, az előleget már be is fizették. Mivel nemrégiben a szenny­vízelvezetést, a gázbekötést is sikerült megvalósítani, meg­oldódtak a legégetőbb prob­lémák a településen. Búcsú Egy éve és egy hónapja annak, amikor utoljára ta­lálkoztam vele. Nyugdíjba vonulása alkalmából tekin­tett vissza a közel negy­venéves pedagógus múltra. Nem gondoltam akkor, hogy csak ilyen kevés időt hagy neki a sors a pihenésre. Diczkó Józsefné, a város örökös igazgató nénije el­ment közülünk. Benkőbokorban, egy Nyír­egyházától nyolc kilométerre lévő tanyán kezdte hivatását. Ha járható volt az út, akkor kerékpárral, ha nem, akkor naponta gyalog ment ki az is­kolába. Bizonyára szép emlé­kei vannak róla annak a negy­venkét gyereknek, akiket az összevont osztályban akkor tanított. Rövid orosi kitérőt követően a guszevi iskolába helyezték át. Abban az időben szép kis kertváros volt ez a terület. Szívesen emlékezett mindig arra az osztályra. Ki­vétel nélkül mindegyik diák­ja felsőfokú végzettséget szer­zett valahol. Ez még ma is csodálatra méltó eredmény. Szerette és szívesen vállal­ta a kihívásokat. Tizennégy évet töltött a 12-es iskolában, és — mint mondta — sírva hagyta ott a Vécsey közt. Fotó: magánarchívum Úgy érezte, a saját maga meg­méretése miatt is el kell vál­lalnia az akkor induló örö­kösföldi intézmény vezetését. Az akkori sártenger közepén, a semmiből iskolát teremtett, és egészen nyugdíjba vonulá­sáig ott dolgozott. Személy szerint ismerte az iskola min­den tanulóját. Természetes dolognak tartotta, hogy hoz­zá még kisebb dolgokkal is bátran bemehettek a gyere­kek. Harminchat évet töltött a pályán, és úgy érezte, nagyon elfáradt. Szeretett volna most már egy kicsit pihenni, a csa­láddal, az unokákkal tölteni az időt — nem sikerült neki. Később villog Új Kelet-információ A Nyíregyházán üzemelő for­galomirányító jelzőlámpák esti időszakban sárga villogó üzem­módra állítása forgalombiztonsá­gi szempontból túl korainak tiyit. Az ellenőrzés tapasztalatai azt mutatták, hogy este kilenc óra­kor még túl nagy a forgalom ah­hoz, hogy kiiktassák a lámpákat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Állami Közútkezelő Köz­hasznú Társaság úgy döntött, hogy ezentúl egy órával később, azaz este tíztől villognak majd a lámpák. A reggeli hat órai bekap­csolás ideje változatlan marad. Sötét pillanatok Pályázati milliók A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés idegenfor­galmi és műemléki bizottsá­ga pályázatot hirdetett mind­azok számira, akik az idegen- forgalom fejlesztésével, illet­ve műemlékvédelmi felada­tok felvállalásával kapcsola­tosan szeretnének támogatás­hoz jutni. Összesen 2,3 millió forintot különítettek el erre a célra, melyből a költségek 20 százalékát, maximum 100 ezer forintot vállalnak át. A beadványnak tartalmaznia kell a pályázati cél leírását, a saját források meghatározását és a helyi önkormányzat tá­mogató nyilatkozatát. A pá­lyázatokat július 15-éig vár­ják a bizottság címére: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. Többmilliós lopás Fullajtár A. (Uj Kelet) Szomorú esemény történt Vasmegyeien július 7-én, 20 óra 30 perckor, a Vidám fiúk presz- szóban. C. György (63) helyi lakos minden előzetes szóváltás nélkül felkapott egy sörösüve­get, majd azzal hátulról fejen ütött egy helyi férfit. Ez még nem volt elég, a törött sörös­üveggel a sértettet még a kaiján is megvágta. A szerencsétlen ember súlyos, életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. C. Györ­gyöt a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt őrizetbe vette. A vizsgálat tovább tart. Nyomozást rendelt el a rend­őrség ismeretlen tettes (tettesek) ellen lopás bűntettének alapos gyanúja miatt, mivel július 8- ára virradóra, nagy valószínű­séggel hamis kulcs felhaszná­lásával —erőszakos behatolás­nak nyoma nincs — behatoltak az Arany Alma Kft. Nyíregy­háza, Zrínyi I. u. 8. szám alatti Nike márkaboltjába, és onnan 3,5—5 millió forint értékben Nike edzőcipőket és ruhanemű­ket loptak el. Pórul járt egy üdülővendég a vásárosnaményi üdülő terü­letén. Míg pihenéssel töltötte az időt, Fiat Tipo személygép­kocsiját valaki feltörte, és ki­szerelte belőle az autós rádiót, de elvitte az ott hagyott kész­pénzt is. A tulajdonos kára 110 ezer forint. Lebuktak a színesfémtolva­jok. A záhonyi rendőrség fülön csípte K. Sándor (31) és K. At­tila (25) vasúti dolgozókat, akik a Fényeslitke déli rendező pá­lyaudvarán lévő vasúti kocsiból az ólómzár és a biztonsági zár letépése után 138 darab, össze­sen húsz mázsa súlyú alumíni­umtömböt elloptak, melynek az értéke 250 ezer forint. Tolvaj járt július 8-án éjjel Tiszavasváriban, az ifjúsági tá­bor területén. Az ismeretlen fosztogató a sötétség leple alatt ruhaneműket, törölközőket és különféle használati tárgyakat lopott el egy kirándulócsoport tagjaitól, a kár 100 ezer forint. ' _______ Re habilitációs Vállalat és Intézményei { Kitart) Nyíregyháza, Bujtos utca 34. ^^ Megengedhető luxus... Baráti BUJTOSI BUJDOSÓ ÉTTEREM összejövetelek, Nyitva hétfőtől péntekig 10—22 óráig állófogadások, szombaton 10—24 óráig esküvők, vasárnap zárva Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! J] Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 34. Telefon: (42) 411-410 1 y rm maximum |j 3 minimum 23 7 ül­a Gyakran lesz erősen felhős az ég, szórványosan várható eső, zá- ■ por. A többfelé erős, helyenként viharos északnyugati szél éjsza­kára mérséklődik, majd szerdán napközben ismét megélénkül. ram SZALAGFUGGONY, NAPELLENZŐK, HARMÓNIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával 'O&OOO . v 310-435 v 402-650 v N^Tóth Katalin vMozó, Nyíró, Kiss Ernő u. §./ MNB középárfolyamok Angol font 239,21 Ausztrál dollár 122,24 Belga frank (100) 490,28 Dán korona 26,20 Finn márka 33,03 Francia frank 29,81 Görög drachma (100) 64,19 Holland forint 89,95 ír font 245,49 Japán jen (100) 139,18 Kanadai dollár 112,33 Kuvaiti dinár 513,03 Német márka 100,93 Norvég korona 23,62 Olasz líra (1000) 100,38 Osztrák schilling 14,34 Portugál escudo (100) 98,18 Spanyol peseta (100) 119,91 Svájci frank 121,96 Svéd korona 22,99 USA-dollár 153,91 ECU 191,09 Kiállítás Szepessy Béla grafikusmű­vész kiállítása nyílik július 11- én (csütörtökön) délután három órakor a kisvárdai Rétközi Mú­zeumban. A tárlatot Papp D. Tibor művészeti író nyitja meg. Az alkotásokat egy hónapig, a múzeum nyitvatartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők. Július 10., szerda A nap kel: 4 óra 58 perckor, nyugszik: 20 óra 40 perckor. A hold kel: 1 óra 21 perckor, nyugszik: 15 óra 58 perckor. Mottó: „A szerelemben nincs nyugalom, mert az, amit elér­tünk, csak egy újabb kiinduló­pont ahhoz, hogy még többre vágyódjunk." (Marcel Proust) AMÁLIA napja. Régi ger­mán név, gyökere a gót Amál királyi családban keresendő. Ebből lett aztán az Amalberga, amelynek egyik becézett formá­jaként alakult ki az Amália. Ma Alma és Ulrik nevű ismerő­seinket is köszöntsük! Mai évfordulóink Százöt éve hunyt el PEDRO ALARCÓN spanyol író és költő. Hogy izgalmas élményekhez jusson, részt vett a spanyolok af­rikai hadjáratában, s nem hiába, mert később könyvet írt a ta­pasztaltakról, amely nagy siker lett. Ennek hatására csak az iro­dalomnak — és egy kicsit a po­litikának — szentelte minden idejét. Legjobb műve A botrány című regénye, a legismertebb alkotása azonban A háromszög­letű kalap című kisregénye, amelyből de Falia balettet, Wolf pedig operát írt. Kétszázöt éve született RA- DÓ ISTVÁN újságíró. Me­gyénk, Kisvárda szülötte volt, s a magyar filmújságírás egyik úttörőjeként írta be nevét a le­xikonokba. Lexikont különben ő maga is szerkesztett, munka­társa volt például az első magyar filmlexikonnak. Emellett egyik alapítója a Mozivilág című láp­nak, s részt vett a Magyar Film­klub megalapításában is, amely­nek titkára, illetve főtitkára is volt Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnap­ját FÁBIÁN LÁSZLÓ kajako­zó. Az Ú. Dózsa versenyző- jeként sikert sikerre halmozott, éremgyűjteményét áttekinteni sem könnyű. Csak Európa-baj- noki aranyból hetet nyert, világ- bajnokságokon pedig négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A magyar sport arany­könyvébe főként azzal írta be a nevét, hogy Urbányi Jánossal 1956-ban ő nyerte a sportág első magyar olimpiai aranyérmét. Egyéb színű érmeit lehetetlen felsorolni. Visszavonulása után edző lett, sok országos bajnok mellett két világbajnokot is ne­velt. Felesége, Rozsnyói Katalin is kiváló kajakos és sikeredző, az ő tanítványa Kőbán Rita és az „aranynégyes” lányok. Kedden délelőtt fél tizenkettőkor Sóstóra a kilátóhoz riasz­tották a tűzoltókat. Feltehetőleg gyerekcsíny okozta a tüzet, melynek következtében a faépítmény első szintje leégett. A tűzoltók egy csomag gyufát találtak a helyszínen, mely láng­ra gyújtotta a száraz leveleket és szemetet. A kilátót a jelen­tős rongálódás miatt lezárták. Fotó: Racskó Tibor Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán, vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sípos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában. Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználós, utánköziés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ISSN 1217-9914 wmmmsm

Next

/
Thumbnails
Contents