Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-10 / 160. szám

ÚJ KELET Viharkárok MTI Az országon több mint 100 kilométer sebességű széllökésekkel átvonuló vi­har sok kárt okozott hétfőn délután és este. A tűzoltóság­nak mintegy 230 helyre kel­lett kivonulni, hogy az út­testre, épületekre és jármű­vekre dőlt fákat eltávolítsák, a házak tetőzetéről pedig le­szedjék a feiszakított leme­zeket, a megbontott cserepe­ket. A fővárosban délután 97, majd éjfél után további 32 helyre kellett kivezényelni a tűzoltókat. A Ili. kerfíletebn három helyen 15 emeletes házak tetejét bontotta meg a szélvihar, s ezekről kellett le­szerelni a nagy vaslemeze­ket, bogy megakadályozzák annak lesodródását és a bal­eseteket. A belvárosban is több ház tetejét felszakította tt szél: egy Báthory utcai épület tetejéről például 60 négyzetméternyi meglazult tetőborítást kellett eltávolí­tani. A XVII. kerületi Zrínyi úton hat fa dőlt az úttestre, és a tűzoltóságnak első­sorban erre a helyre kellett sietni, hogy szabaddá tegyék az utat. A legtöbb kár a XVI- II., aXIX. és am. kerületben volt. Segítséget kellett nyúj­tani a fővárosiaknak Duna­keszi és Vecsés térségében is. Hajnalra a gyors intézke­dést kívánó zavarokat elhá­rították, de még a nappali műszakban dolgozó tűzol­tóknak is mintegy 30 helyre kellett kivonulniuk. A vi­haros erejű szél sebessége egyes meg nem erősített ada­tok szerint, néhol elérte a 160 kilométert. Valószínűleg ilyen orkánszerű szél okoz­hatott kárt az országos táv­vezetékhálózat több vonalán is. Hétfőn este, röviddel 20 óra után a Debrecen és Sajó- szöged közötti 1, számú 220 kilovoltos távvezetéknek két 20—30 méter magas oszlo­pa kidőlt, majd nem sokkal később a Sajószöged—Kis- várda, valamint a Sajószö­ged—Tiszalök közötti közös oszlopsoron további három távvezetékoszlop jutott ugyanerre a sorsra. Ezek kö­zül kettő a Tiszadob és Ti- szavasvári közötti útra bo­rult, ahol a forgalom még kedden délelőtt is szünetelt. A két település csak kerü- lőutakon volt elérhető. A kidőlt nagy távvezetékosz­lopok acélszerkezeteit újra el kell készíteni, több helyen a betonalapokat is helyre kell állítani, s így ezek a munkák feltehetően több hétig tarta ­nak. A környéken az áramfo­gyasztók ellátása nem sza­kadt meg, mert 120 kilovol­tos távvezetékek gondos­kodtak az áramszolgáltatás­ról. Budapest térségében a Dunamenti Erőmű és Sorok­sár, illetve a Pestlőrinc és So­roksár közötti 100 kilovol­tos távvezetéket kellett átme­netileg kikapcsolni a vihar idején, a 120 kilovoltos So­roksár—Monor—Cegléd közötti távvezetéket ugyan­csak kikapcsolták, de a vihar több helyen a szigetelőket is összetörte, s így feltehetően csak egy nap múlva fejezik be a helyreállítást. Az Út- informtól kapott tájékozta­tás szerint kedden reggelre az országban valamennyi he­lyen eltávolították az úttest­re zuhant fákat, s zavartalan a forgalom. Ingatlan Nyíregyháza Nyíregyháza kiemelt öveze­tében 400 nm-es lakóterületű, 5 szobás, 3 szintes, luxusigé­nyeket kielégítő, összkomfor­tos, 7 éve épült üzlethelyiség­gel is rendelkező családi ház eladó. Gázfűtés van. A lakás kétgenerációs. Telek 540 nm. Cserelehetőség. Iá.: 28 M Ft. Érd.: Otthon Ingatlanügynök­ség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2601) Sóstóhegyen, a Mogyoró ut­cán 110 nm-es, 15 éve épült, 3 szobás, gáz+vegyestüzelésű kazánnal ellátott, garázsos, kertes ház eladó. Telek 720 nm- es. Telefon megoldható. Iá.: 4,5 M Ft. Érd.: Otthon Ingat­lanügynökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2369) Nyíregyházán, az Ószőlő utcán 4 emeletes társasházban 1+2 félszobás, 54 nm-es, tele­fonos lakás eladó. Garázs meg­oldott. A lakás 1 éve felújítás­ra került. Iá.: 2,1 M Ft. Garázs 750 000 Ft. Érd.: Otthon Ingat­lanügynökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2742) Nyíregyházán, a Szent Ist­ván utcán 3. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, ke­let—nyugati fekvésű, parket­tás, telefonos, vízórás, azonnal beköltözhető, téglából épült lakás eladó. Iá.: 2,1 M Ft. Érd.: Otthon Ingatlanügynökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2813) Nyíregyházán, Szántó K. J. utcán 3. emeleti, 46 nm-es, 1+1 szobás, parkettás, gázkonvek­toros, keleti fekvésű, olcsó re- zsijű, téglából épült társasházi lakás eladó. Iá.: 1,9 M Ft. Érd.: Otthon Ingatlanügynökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2768) Borbányán, a Nárcisz utcán 2 éve épült, 65 nm-es, 2 szo­bás, cserépkályhás, kertes csa­ládi ház 338 nm-es telekkel el­adó vagy bérházira cserélhető. Iá.: 1,8 M Ft. Érd.: Otthon In­gatlanügynökség, Nyíregyhá­za, Hősök tere 9. (2751) Nyíregyházán, a Sóstói úton 90 nm-es, 3 szobás, fali gáz- kazánfűtéses, parkettás, telefo­nos, vízórás, azonnal beköltöz­hető lakás földszinten eladó. 20 nm-es garázs van. Iá.: 5 M Ft. Irodának-rendelőnek alkalmas. Érd.: Otthon Ingatlanügynök­ség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2812) Nyíregyházán, az Ady End­re utcában 3. emeleti, 54 nm- es, 2 szobás, gázkonvektoros, azonnal költözhető, 2 éve fel­újított lakás eladó. Iá.: 2,4 M Ft. Érd.: Otthon Ingatlanügy­nökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2286) Tiszaeszláron, a vasútállo­más mellett 75 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, wc+fürdő- szobás családi ház panorámás, 2000-öles telekkel eladó. Iá.: 750 E Ft. Érd.: Otthon Ingat­lanügynökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (2786) Sóstóhegyen-Körmendta- nyán 20 000 nm-es, jó fekvésű építési telek 140 nm-es utca­fronttal eladó. Az ingatlan megosztható. Iá.: lOOOFt/négy- szögöl. Érd.: Otthon Ingatlan- ügynökség, Nyíregyháza, Hő­sök tere 9. (1391) Nyíregyházán, a Korányi F. utcán 2. emeleti, 72 nm-es, 2+2 szobás, összkomfortos üres la­kás sürgősen eladó. Iá.: 2,1 M Ft. Érd.: Otthon Ingatlanügy­nökség, Nyíregyháza, Hősök tere 9. (1297) Nagyhalászban 100 nm-es, 2+1 szobás, komfortos, gáz­konvektoros, parkettás családi ház 1296 nm-es telekkel eladó. Iá.: 1,9 M Ft. Érd.: Otthon In­gatlanügynökség, Nyíregyhá­za, Hősök tere 9. (2798) Hirdetés, panoráma 1996. július 10., szerda 11 42 nm-es, összkomfortos la­kás eladó. Bethlen G. út 2. II. em. 2. ajtó. Pataki József. (70929) Sóstói úton 1. emeleti lakás eladó. Érd.: 42/403-173. (70928) Nyíregyházán, a Csaló köz­ben kertes, telefonos, társashá­zi lakás nagy garázzsal eladó. Tel.:461-347, este. (70918) Nyíregyházán, a Széna tér 1. szám alatti, ül. emeleti, féléves, igényesen felújított, 64 nm-es, 2+1-es, erkélyes, vízórás lakás eladó. Iá.: 2 900 000 Érd.: 42/ 264-120. (70920) Nyíregyháza, Búza u. 32- ben 82 nm-es lakás eladó. Ki­sebb cserét beszámítok. Tel.: 44/361-639. (70881) ingatlan vidék Nyírbátor, Zalka M. u. 2-ben kertes lakás garázzsal eladó. Kisebb panel cserét beszámítok. Tel.: 44/ 361-639.(70922) Nyírturán 2 szoba-konyha fürdőszobás ház 400 négy­szögöles kerttel sürgősen el­adó. Érd.: Szabadság út 30. (06- 20) 441-880. (70927) Kótaj ban tetőteres, alápincé­zett, üzlethelyiségnek is alkal­mas ház eladó, vagy kisebb nyíregyházira cserélhető. Érd.: Hunyadi u. 14/A. Tel.: (06-60) 302-628. (70925) Víkendház Eladó Borbánya, Csárda so­ron víkendtelek. 180 négy­szögöl, víz, villany bevezetve. Érd.: 18 óra után 315-339. (70932) Üzlethelyiség Nyíregyházán 24 m2+ga- lériás, telefonos üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Tel.: 461- 347, este. (70917) Bedolgozói munka Bedolgozói munka. Játékok összerakása. Leveleket Nyír­egyháza 4402 Pf.: 83-ba kér­jük. Válaszboríték szükséges! (70930) Jármű Mercedes 116-os 280 SD. nagytankos első kézből eladó. Tel.: 461-347, este. (70916) 1984-es Opel Corsa 1,2 SR friss műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: (06-20) 358-261. (70935) Állat Kuvasz kiskutya eladó. Tel.: 42/314-413. Jókai tér 3. 1/5. (70931) Tyúkértékesítés! Barna, fia­tal tojótyúkok 240 Ft/db egy­ségáron július 11-én 10 órától Kisvárda, Attila úti tüzépte- lepnél (Mól benzinkúttal szem­ben). (70926) Tyúkértékesítés! Barna, fia­tal tojótyúkok 240 Ft/db egy­ségáron egész nap. Nyíregyhá­za, Vargabokor 21/A. Tisza- vasvári útból nyílik. (70924) Egyéb Kisipari büfékocsi eladó százezerért. Tel.: 461-347, este. (70915) 386-os számítógép+nyom- tató olcsón eladó. Érd.: 42/310- 480; (06-30) 582-675. (70919) Kettler Classic 2000 mintá­jú igényes szobai kondigépe­met, bokszzsákomat fél ár alatt eladom, leszállítom. (06-30) 510-769. (70923) Gyászjelentés Hirdessen az Új Keletben Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, GURZÓ LAJOSNÉ sz.: Nagy Piroska volt kálmánházi, majd buda­pesti lakos hosszas betegség után elhunyt. Temetése: 1996. július 11-én 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető ra­vatalozójából. Gyászoló család y Szatmárcseke-Túristvándi képviselő-testülete ’ pályázatot hirdet a Szaf méhesekét és Túristvándit ellátó közös vízműfelep vezetői állásának betöltésére. A 18/1992. évi (VII. 14.) KHVM. sz. rendeletben foglaltak alapján és szerint a pályázat benyújtási határideje: 1996. július 20. Elbírálása: 1996. július 31-ig a két község közös testületi ülésén. A pályázat leadási helye: Szatmárcseke község Polgármesteri Hivatala. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapa, dédnagyapa, ID. MAZÁK GYÖRGY vadastanyai lakos életének 86. évében elhunyt. Temetése 1996. július 11-én 10 órakor lesz az Északi temető ravatalo­zójából. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét minden rokonnak, barát­nak, munkatársnak, ismerős­nek, akik IFJ. PÁPAI ANDRÁST utolsó útjára elkísérték, rész­vétüket kifejezték és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­anyánk ÖZV. CZENE ANTALNÉ temetésén részt vettek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Sóstói úti kórház belgyógyász orvosainak és ápolóinak, va­lamint dr. Együd Ágnes keze­lő háziorvosának az odaadó munkájukért. Gyászoló család----T-.'-' Kő 2 I e m é n y Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kirendeltségének elnevezése es címe 1996. július 1-jétóT megváltozott. Új elnevezés és cím: Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fiókja 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. (A Magyar Nemzeti Bank épülete) Tel.: (06-42) 315-793, (06-42) 311-022 Fax: (06-42) 314-740 Rendszeres hirdetőinknek különböző kedvezményeket és engedményeket kínálunk! "I Gyakorisági engedmény 3—5.......................... .1 0% 1 6—12.......................... .. 15% 1 13—25.......................... .. 20% 1 26 —.............................. .. 24% 1 A lekötött összeg tiag)’sága után adható engedmény 1 60 000 Ft-tól .............. ......... 6% 10 0 000 Ft-tól.............. .........10% 20 0 000 Ft-tól.............. .........14% 30 0 000 Ft-tól.............. .........16% 40 0 000 Ft-tól............... .........18% 50 0 000 Ft fölött......... ........20%

Next

/
Thumbnails
Contents