Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-10 / 160. szám

8 1996. július 10., szerda Közelkép UJ KELET „Pontszámháború” Felvétel indul! — Nem egy filmrendező vissza-vissza- térő szavaira kell ezúttal gondolni, sokkal inkább a közelgő felvételi vizsgák eredményhirdetése miatt vá­lik nap nap után aktuálisabbá az említett két szó. Kö­zel egy hónappal ezelőtt vehettek érzékeny búcsút a diákok a tanévtől, s akik végzősként távoztak a kö­zép-, illetve felsőfokú tanintézmények kötelékéből, vá­laszút elé kerültek: munkahelyet keresnek, tovább­tanulnak, avagy regisztrált pályakezdők lesznek. Ladányi Tóth Lajos (Új Kelet) ______ Cs iky Nándor két eszten­deje végzett gimnazistaként, és frissiben (bár nem lelkese­dett az ötletért) a jogi egye­temre jelentkezett. Elmondá­sa szerint, a törvényszerűen sikertelen vizsga után a Kom- lósi Oktatási Stúdió által szer­vezett egyéves sportújságíró­tanfolyamon ismerkedett a szakma rejtelmeivel. Ezt kö­vetően, felvételi mentességé­re alapozva az Államigazga­tási Főiskola kapuit dönget­te, végül mégsem lett ott hall­gató, 4,97-os átlaga kevésnek bizonyult. Azóta lelkesen ké­szült egy újabb vizsgára, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar—német tanári szakát tűzte ki céljául. Összesen 112 pontot gyűjtött, ami több mint biztató. Természetesen még nem tudja, hogy elegen­dő-e ez a bekerülésre, egy biztos: tavaly ugyanezen a szakpáron 104 pont volt a felvételi határ. Amennyiben sikerülne a hőn áhított cél el­érése, azaz szeptembertől nappali szakon kezdhetné el főiskolai tanulmányait, azt csinálhatná, amit szeret. Kovács Gabriella helyze­te alapvetően más... Ő most kapott diplomát a BGYTKF magyar—történelem szakos hallgatójaként. Harmadéve­sen vállalkozott arra, hogy felvételizik a Kossuth Lajos Tudományegyetem pszicho­lógus szakára, ahova három- száztizenckilencen szerettek volna még bekerülni (idén ugyanez az adat már majdnem a duplája...). Az ötvenöt fel­vételt nyert közé került, majd ’95 szeptemberétől elvégezte a hátralevő egy évét a főisko­lán. A nyíregyházi friss diplo­másnak szülei Debrecenben vesznek lakást, hogy ne kell­jen ingáznia, ne költsön albér­letre. Az gondot jelent, hogy az egyetemen csupán egy évig jogosult tanulmányi ösz- .töndíjra, utána kizárólag sa­ját forrásból kénytelen élni. Épp ezért hasznosítani akarja kötődését, elhivatottságát szakpárja iránt, magyar nyel­vet, irodalmat, illetőleg törté­nelmet szeretne tanítani ma­gánóráin. Az építész apa és a bioló­gia—rajz szakos tanárnő­festőnő gyermekének tehát nem az jelenti a problémát, hogy felvették-e. Több tíz­ezren viszont emiatt izgulnak (így Cs. Nándor is), várják a július 20. táján megjelenő újságokat, ahol majd nyil­vánosságra hozzák a felvéte­li ponthatárokat. A megye- székhelyi főiskolák tanulmá­nyi osztályainak illetékesei egybehangzóan közölték, hogy az írásbeli és a szóbeli vizsgák időszaka már lezá­rult. Miután a lapokban meg­jelennek a pontszámok, min­den felvételiző írásos értesí­tést kap a számára illetékes tanintézménytől. Addig is .lehet izgulni, nyaralni... Szelektív üveggyűjtés Róka Imre Tavaly december­ben a Köztisztasági Kft. próba jelleggel színesüveggyűjtő ha­rangedényeket helye­zett el Jósaváros hét pontján. Arról, hogy hogyan vált be az üvegek válogatása, Róka Imrét, a kft. hul­ladékkezelési és gaz­dálkodási vezető­jét kérdeztük. — Eddigi tapaszta­lataink azt mutatják, hogy amikor kihe­lyeztük az edényeket, a lakosság kedvezően fogadta a vállalko­zást. Gondosan szét­válogatták a fehér és színes üvegeket, minden darab a maga helyére került. Ma vi­szont már egyre kevesebb em­bert érdekel, mi és hogyan ke­rül a zöld kis „harangokba”. Persze, a vandálok sem tudják megállni, hogy ne tegyenek kárt a gyűjtőkben. Több helyen leszaggatták a gumivédőket, spray-vel lefújták a konténer oldalait. Óriási gondot jelent az újrafeldolgozásnál az is, hogy az üvegeket sokan nej­lontáskástól vagy éppen kupa­kostól dobják be. A gyűjtőharangokat a Köz- tisztasági Kft. saját erőből fi­nanszírozta, s bár nagyon sze­retnénk az edényeket a város Fotó: Harascsák más pontjain is kitenni, ameny- nyiben nem kapunk ehhez va­lamilyen támogatást, be kell érnünk a jósavárosi mintada­rabokkal. Néhány éve már jól bevált módszer, hogy bizonyos idő­közönként, főleg a nyári hóna­pokban kukamosó automata autó járja a város utcáit. A gé­pet közösen üzemeltetjük a szolnoki, békéscsabai, győri és székesfehérvári kollégákkal. Bár az idén már a hónap elején meg kellett volna érkeznie a kukamosónak, műszaki hiba miatt ez az időpont kicsit kito­lódott. A szakemberek előre­láthatóan július 20. körül jön­nek. Mobil szemétfeldolgoző rendszer a megyében Egyik szitál, másik rostál, harmadik... Két évvel ezelőtt, 1994 tavaszán a megye városai közül négy, Mátészalka, Kisvárda, Fehérgyarmat és Vásárosnamény — PHARE-támogatással — kórházi hulladéképítőt szeretett vol­na létrehozni. Az elképzelések azonban nem válhattak va­lóra, mert a lakosság minden városban élénken tiltakozott az égető felépítése ellen, így a terveket egy mobilizált hulladékfeldolgozó rend­szer megvalósítására módosították... A kommunális hulladékot feldolgozó gépsor ... és Nyíregyházát is bevonva megalakult a Regionális Kom­munális Hulladékfeldolgozó Közhasznú Társaság. A mobi­lizált hulladékfeldolgozó rend­szer lényegéről Róka Imrét, a társaság ügyvezető igazgatóját kérdeztük. — A közhasznú társaság gazdálkodására jellemző, hogy bár nyereséget termel, a bevé­teleket nem osztja szét tagjai között, inkább fejlesztésekre fordítja azt. Pályázat útján öt­százezer ECU került a társaság számlájára, amit teljes egészé­ben a hulladékfeldolgozó gép­sor összeállítására fordítunk. A PHARE pályázatot írt ki a munkagépek gyártására is, me­lyet egy német és egy olasz cég nyert el. A darabok szállítása már folyamatban van, az aprí­tó előreláthatóan októberben kezdi meg a munkát. A gépsor összesen négy darabból áll. Az első egy olyan darabológép, amely minden kommunális hulladékot felaprít, második a sorban a szita-rosta, ami a fel­darabolt dolgokat szelektálja. Szükségünk van még egy vá­logatóasztalra, ahol a kézi munkaerők kiválogatják a még hasznosítható anyagokat. Vé­gül, de nem utolsósorban meg­rendeltünk egy rakodógépet is, ami tulajdonképpen az egész gépsort kiszolgálja az első munkafázistól az utolsóig. Az egész rendszer legna­gyobb előnye az, hogy ily mó­don mintegy negyven százalék lerakási területet lehet megta­karítani. Tehát, ha adott száz köbméter hulladék, és abból kiválogatják az újrafeldol­gozható papírt, üveget, fémet és műanyagot, akkor csak negy­ven köbméternyi szemét lera­kásáról kell gondoskodni. Amennyiben válogatás nélkül engedik át a hulladékot a gé­pen, abban az esetben hatvan százaléknyi a maradvány. Még így is nagyon gazdaságos a hulladékfeldolgozás. Mint az a gépek nevéből is kiderül, mobilizáltságuknál fogva könnyen mozgathatók, s mindig éppen abban a vá­rosban lehet felállítani őket, ahol a legnagyobb szükség van munkájukra. Megjegy­zem, Vásárosnaményban, Fe­hérgyarmaton, Mátészalkán és Kisvárdán összességében nem gyűlik össze annyi sze­mét, mint Nyíregyházán. Mi­vel a mobilizált hulladékfel­dolgozó az öt város önkor­mányzatának tulajdona, így egyértelmű, hogy a munka­végzéssel kapcsolatos költsé­geket mindig az adott város finanszírozza. A Nyirtávhő, a Köztisztasági, a Fürdő, a Házkezelő, a Parkoló... Januárban indul a Közmű Rt.? Novemberben lseriohnban járt Tormássí Géza és Szentesi Péter. A városüzemeltetési és a gazdasági bizottság elnöke a helyszínen tanulmányozta a jól működő „Stadtwerke”, azaz az iserlohni városi köz­mű részvénytársaság munkáját. Hazatértük után arról nyilatkoztak, hogy jó lenne hasonlót Nyíregy­házán is létrehozni. Száraz Attila (Új Kelet) _ A képviselő-testület első fordulóban már tavasszal tár­gyalta az előterjesztést, de mára mintha megakadt volna a lendület. Akkor abban egyeztek meg a képviselők, hogy a közüzemi vagyon — ami eddig a Nyirtávhő, a Köz- tisztasági Kft. és a Fürdő Kft. kezelésében volt — törzsva­gyonként bekerül a részvény- társaságba. A tervek szerint a gazdasági társaság apparátu­sába beolvad a Házkezelő Kft., a Parkoló Kft., a Piac- és Városgazdálkodási Iroda, a MARKET PRESS Kft. és a Fürdő Kft. személyi állomá­nya. Megszűnik vagy beol­vad a TRANS-TECH Kft. és a Szabolcshő Kft., melynek jogutódja az új részvénytár­saság. Ä Nyirtávhő és a Köz- tisztasági Kft. megmarad önál­ló jogi személyiségű társaság­ként, működtető vagyonával együtt. Szentesi Pétert arról kérdeztük, hogy hol tart most az rt. szervezése. — Valójában nem lassultak le a folyamatok, csak arról van szó, hogy valaminek a szervezését sokkal látványo­sabb feladat elkezdeni, mint aprólékos munkával létre­hozni. Az ötlet elindításától a megvalósulásig hosszabb időnek kell eltelni, ha azt akarjuk, hogy a létrejövő rész­vénytársaság működőképes legyen. Most a város minden olyan kft.-jénél, amit be kí­vánunk vonni az új szervezet­be, tart az elszámolás, az át­alakításhoz szükséges előké­szítés. Fejetlenül nem szabad megalakítani az rt.-t, mert ab­ból csak nagy káosz lenne. — Miért van erre a változ­tatásra szükség? — A kilencvenes évek ele­jén az önkormányzat átalakí­totta az akkori szolgáltatói rendszert; létrehozott városi kft.-két, de nem látta el őket elég pénzzel. Majdnem min­den szolgáltató forráshiányo­sán működik, miközben a Pi­aciroda és a Parkoló Kft. nye­reséges. Ezt a pénzt jelenleg nem lehet átcsoportosítani Nyíregyháza kft.-i között. Például a köztisztasági szak­emberek nem tudnak kivágat­ni egy fát, miközben a Piac­irodának betétei vannak. Nincs lehetőség a keresztfi­nanszírozásra. Ezt szeretnénk az rt. létrehozásával megolda­ni. A Nyírtávhőt nem akarjuk ebbe a rendszerbe bevonni, mert nem akarunk olyan ket­tős szolgáltatási rendszert ki­alakítani, mint a víznél volt. Előkészítő tárgyalások foly­nak az erőmű és a Nyirtávhő összevonására, ami nem lesz könnyű feladat, mert az erő­mű nem a város tulajdona. — Milyen közvetlen előnye van a városlakók számára az rt. megalakításának? — Kedvezőbb lesz például a városlakók számára, hogy a megalakulás után egy helyen lesz valamennyi szolgáltató cég ügyfélszolgálati irodája, így egy helyen fizetheti be mindenki a díjakat. A tervek szerint ezt az irodát a város- központban, a „zöld iroda­házban” alakítják ki. Most minden cégnél külön köny­velés, pénztáros van, illetve sok olyan párhuzamos mun­kakör, amelyek az rt.-n belül kevesebb létszámmal ellátha­tó. Itt is komoly megtakarítá­sokat érhetünk el, az egysé­ges nyilvántartási rendszerrel pedig könnyen kiszűrhetők a nem fizetők, a „nagy adó­sok”. Biztos vagyok abban, hogy ezek az ésszerűsítések a szolgáltatások díjaiban látvá­nyosan megjelennek. Minél olcsóbb a működtetés, annál kevésbé indokolt a drasztikus áremelés. — Vannak, akik nemcsak azzal magyarázzák az rt. las­sú szerveződését, amit ön is elmondott, hanem azzal is, hogy a részvénytársaság meg­alakulása után kevesebb fize­tett felügyelő bizottsági hely jut majd a képviselőknek, és jelenleg folyik a háttérben erről a politikai egyeztetés. Igaz ez? — Nekem erről nincs infor­mációm, ezzel kapcsolatban nem kerestek meg. Tudomá­sommal ilyen egyeztetés egyelőre nem folyik. —Megítélése szerint, mikor kezdheti meg munkáját az rt. ? — Augusztus végén tár­gyaljuk újra az előterjesztést. Szerintem inkább később kezdje meg az rt. a működé­sét, mintsem hogy rögtön be­lebukjon. Az indulás lehet akár 2—3 hónap is, de elhú­zódhat a kezdés augusztustól számítva egy fél évig is.

Next

/
Thumbnails
Contents