Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-09 / 159. szám
Sport ÚJ KELET r-- _ __ i ID D Atlanta 1996 Kikaptak a magyarok Első mérkőzésén vereséget szenvedett a Közép-Ameriká- ban túrázó magyar labdarúgó olimpiai válogatott. Dunai Antal csapata a mexikói Queretaro városában a házigazdák szintén atlantai résztvevő együttesével találkozott. A mexikói csapat Luis Garda 45. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött. Nagy József is indul Jó hír érkezett a Magyar Ökölvívó Szövetségbe hétfőn telefaxon a nemzetközi szövetség, az AIBA német főtitkárától. Karl-Heinz Wehr azt tudatta ugyanis, hogy a 67 kilogrammos Nagy József is a kötelek közé léphet az atlantai olimpián. A hajdúhadházi bokszoló ötkarikás szereplését az tette lehetővé, hogy súlycsoportjában visszalépés történt, s így ő mint első számú európai tartalék olimpiai indulóvá lépett elő. Kincses Ferenc, a MOSZ főtitkára az MTI munkatársának elmondta, hogy Nagy József utazásának és atlantai fellépésének semmi technikai akadálya nincs, hiszen tartalék-státusza okán minden elő volt készítve az ökölvívó számára. Így vasárnap együtt kelhet útra a tengerentúlra társaival: Lakatos Pállal, Kovács Istvánnal, Nagy Jánossal, Mizsei Györggyel és Erdei Zsolttal. Az orosz aranyak jutalma Az Egyesült Államok olimpiai csapatának tagjai között meglehetősen nagy visszhangot váltott ki, amikor kiderült, hogy az oroszok jóval többet tehetnek zsebre az aranyéremért, mint az amerikaiak. Az orosz olimpiai bizottság 50 ezer dollárral jutalmazza az első hely megszerzését, míg a házigazdáknál ez az összeg 15 ezer dollár. — Nem akarok erről beszélni, mert csak felidegesítem magam — mondta Mike Powell. A távolugrás világcsúcstartója emiatt összetűzésbe is keveredett az amerikai atlétikai szövetség vezetőivel. A legtöbb sportági szövetség azért külön is jutalmazza az aranyérmeseket, így az úszók plusz 50 ezer dollárt, míg a birkózók további 15 ezret kapnak az olimpiai bajnoki címért. A szponzorok jóvoltából az atléták többsége sem tér haza üres zsebbel, ha olimpiai elsőséget szerez. Michael Johnson például, amennyiben győz 200 és 400 méteren, továbbá világcsúcsot is fut, egymillió dollárt kap a Nike-től. Olimpiai hírek Nyert a Dream Team III. MTI Az egyetemi csapat felett aratott nehézkes győzelem (96:90) után újabb mérkőzésen lépett pályára az atlantai ötkarikás játékokra készülő amerikai kosárlabda-válogatott. Az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) sztárjaiból összeállított együttes Clevelandban 109:68-ra kerekedett felül Brazília legjobbjain. A Dream Team III. pontjai közül Mitch Richmond'21 -et, Scottie Ptppen 13-at, Shaquille O'Neal, Anfernee Hardaway, Reggie Miller és Grant Hill 10-10-et szerzett. A braziloknál a veterán Oscar Schmidt volt a legeredményesebb, a 38 éves játékos 21 pontig jutott. — Ellenfelünknél a kispadon is rengeteg egyéniség ült, nekünk viszont nincsenek sztárjaink. Játékosaim nem összpontosítottak rendesen — nyilatkozta a találkozó után csalódottan Raimundo Nonato de Azevedo, a brazil együttes szövetségi kapitánya. Georgiában a láng Orlandót is elhagyta az olimpiai láng, amely előreláthatólag kedden érkezik meg Georgia államba. Egy nappal később Savannahban, a vitorlás versenyek helyszínén üdvözölhetik a fáklyát, az ötkarikás játékok megnyitója (július 19.) előtt két nappal pedig az atlantai helyszínre szállítják a lángot. * Útra keltek a románok Elutazott Atlantába az olimpián szereplő román tomászválo- gatott. A sportág világversenyein rendszerint jeleskedő románok csapatában hat sportoló, Gina Gogean, Ionela Loaies, Alexandra Marinescu, Ana Maria Bican, Simona Amanar ésMirela Tugurlan kapott helyet. — Nem gondolunk nagy dolgokra, annyi érmet szeretnénk nyerni, amennyire erőnkből futja — mondta a 16 éves Gina Gogean, aki két aranyérmet nyert az áprilisban a Puerto Ricó-i San Jüanban megrendezett világbajnokságon. Aouita után Hissou? Van rá esély, hogy Said Aouita 1984-es sikere után ismét marokkói futó nyakába akasztják az olimpia 5000 m-es síkfutó számának aranyérmét. Salah Hissou az észak-afrikai arab ország atlantai reménysége. — Hissou jobb lehet, mint Aouita. Az olimpián különösen az etióp Gehreselassiére kell majd figyelnie, de hiszem, hogy kettőjük párharcából az én tanítványom kerül ki győztesen — nyilatkozta Aziz Daouda, a marokkói atlétikai válogatott edzője, aki az 1980-as évek elején Aouita mestere is volt. Férfi vagy nő? Kétségek között várhatja az atlantai olimpia rajtját a 19 éves Edinád Fernandez da Silva. A brazil cselgáncsozó kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra, ám egyelőre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyére vár, hogy tatamira léphessen az Aranyolimpián. A nagy kérdés ugyanis: nő vagy férfi Fernandes da Silva? Edinaci, aki külsőleg semmiben sem különbözik hölgytársaitól, egyértelműen nőnek vallja magát. De testében petefészek helyett herék fejlődtek ki. Ezt csak pubertáskor észlelte magán a tehetséges judoka, akinek az olimpiára való tekintettel idén áprilisban egy Porto Alegre-i klinikán eltávolították a heréit. A NOB-nak az 1968-as mexikóvárosi olimpia óta 16 esetben kellett döntenie arról, vajon az ötkarikás játékokon indulni szándékozó versenyző férfi avagy nő. A legtöbb esetben a hormonok okoztak gondot. Edinaci esetében úgy tűnik, a hormonháztartással nincs baj, meg kell azonban várnia a géntesztet, ami alapján kimondatik," ott Tehet-e Atlantában a nehézsúlyú versenyző. Ha igen, jó esélye van rá, hogy megszerezze Brazília számára az első olimpiai cselgáncs-aranyat. Persze, a női dzsúdósok között... TeleOl wpia Új t«1«fonos olimpiai játik A játékban minden munkanap felteszünk egy, az olimpiák történetével kapcsolatos kérdést, és megadunk 3 válaszlehetőséget Mai kérdésünk: ____________*___________________,______________ Ho l rendezték a 100 évvel ezelőtti első újkori olimpiát? — Athénban — Rómában — Spártában 300 000 Ft nyeremény! 06-90/333-392 telefonon mondja be a helyes választ, és részt vehet a sorsoláson. Nyeremények naponta: A Juventus rádió olimpiai CD lemeze ' és •Jimem GYAJUVPODÓ1 v&saiíilasi uenlvánY 1© POWNT értékben 1996. július 9., kedd Kézilabda NB I A keret majdnem teljes Habuczki Tamás Fullajtár András (Új Kelet) Tegnap reggel a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC NB I-es férfi kézilabdacsapatának játékosai álmosan gyülekeztek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Ennek oka az volt, hogy számukra véget ért a nyári vakáció, és megkezdték a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Míg a játékosok pihentek, addig a csapat vezetői azon igyekeztek, hogy összeállítsák a keretet az új bajnokságra. Nos, úgy néz ki, fáradozásuk sikerrel járt, hiszen a terveknek megfelelően megtartották a régi játékosok nagy részét, hozzájuk Debrecenből leigazolták Kerekei Tamás beállót és Habuczki Tamás balátlövőt, illetve csatlakozott a nagyokhoz az ifiből több tehetséges játékos, köztük Kuliár Ferenc kapus, aki Szabó és Lencsés mellett számítás- bajon a felnőtt keretnél. Egyedül Belányi Zoltán nem jelent meg az első foglalkozáson, ugyanis az Izlandról kölcsönkapott játékossal még nem tudott a klub megegyezni, de volt csapatával is tárgyalni kell. Még itt kezdte el a felkészülést Helinger és Varga, akik nagy valószínűséggel a megyében lévő NB I-es csapatokhoz lesznek kölcsönadva. Nem tisztázott még az sem. hogy a tehetKullár Ferenc séges ifjúsági játékos, Braun hol folytatja a kézilabdázást. Az edzéseket, mint ahogy már korábban is írtuk, Rácz Sándor tartotta, aki emellett a klubigazgatói teendőket is ellátja. A régi-új vezetőedző elmondta, hogy ebben a hónapban napi két edzéssel a Bujtosi Szabadidő Csarnokban készülnek, majd augusztus 9.—11. között részt vesznek a Balaton Kupán, ahol rangos ellenfelekkel mérkőznek, többek között a Veszprémmel, az Elektromossal, a Szegeddel, a Győrrel... Tervezik, hogy augusztus közepén megrendezik a már hagyományos Nyíregyháza Nagydíj nemzetközi tornát, melyen 6—8 csapat vesz részt, köztük megyénk NB I B-s gárdái is. — A célunk, hogy a felkészülési időszakban minél több mérkőzést játsszon a csapat, és a bajnokság kezdetére, ami szeptember 8-án lesz hazai pályán az Elektromos ellen, egy egységes gárda kovácsolódjon össze — mondta az edző, az első edzések után. Az új fiúk Habuczki Tamás: 25 éves, junior válogatott, 194 cm magas, balátlövő, szintén Debrecenből érkezett. A Dózsa saját Kerekes Tamas nevelésű játékosa, és kétéves szerződést kötött a Kárpát-Hús csapatával. A Hajdú megyei csapatban főleg a védekezésben játszott kulcsszerepet, de Nyíregyházán lövőként is számítanak rá. Gyakorlatilag Bécsi „tükörképe” lesz a másik oldalon, mint lövő. Bízunk benne, hogy hasonlóan eredményes lesz, mint korábbi és most már jelenlegi klubtársa. Kuliár Ferenc: A sportiskola csapatának erőssége. Kitűnő kapustehetség, jelenleg a Zrínyi Gimnázium 4. osztályos tanulója. Többszörös ifjúsági válogatott. Akitűnő adottságú, 190 cm magas hálóőrre biztos pontként számít a szakvezetés. Kerekes Tamás: beállós 30 éves, 192 cm, kétszeres magyar válogatott, négyéves szerződést kötött a nyíregyházi klubbal, Debrecenből érkezett. Tamás nem ismeretlen a nyíregyházi közönség előtt, hiszen tagja volt 1990-ben az NB I-be jutott nyíregyházi csapatnak, majd az első NB I-es években sikeresen szerepelt a nyírségi együttesben. Az egyébként debreceni játékost hazahúzta a szíve, így a Dózsához igazolt, de közben úgy gondolta, hogy Nyíregyházán mégis jobban érzi magát, így most családjával együtt visszaköltözött, a szurkolók legnagyobb örömére. ■ Labdarúgás Gascoigne ismét fotóst ütött MTI Paul Gascoigne, az angol labdarúgás „fenegyereke” mézeshetein is gondoskodott az aktuális botrányról. „Gázzá” Hawai-szigetén ismét megvert egy fotóriportert, aki le akarta fényképezni őt és újdonsült feleségét, Sherylt. A 29 éves futballista egy hotel előtt pillantotta meg James Aylottot, és azonnal nekirontott. A News of the World tudósítása szerint olyannyira ellátta a fotós baját, hogy az illető kórházba került. A rendőrség kihallgatta Gascoigne-t, és nem kizárt, hogy börtön vár a zseniális futballistára. — Amikor már a földön feküdtem, Gascoigne felettem állt egy kővel a kezében, és azt ordította, hogy „kinyírlak!”— mondta utóbb Aylott. A helyi rendőrségi szóvivő szerint az eset olyannyira komoly, hogy Gascoigne ezért a kijelentéséért akár öt évre is rács mögé kerülhet. ,,,