Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-04 / 129. szám
UJ KELET Labdarúgás 1996. június 4., kedd 15 Ez történt az NB II-ben: Újra csak a Sényő... Falatovics: akár be is fejezhetnénk... Ez volt ám a nagy ugrás. Jól „fizetett” a Sényő győzelme Hódmezővásárhelyen — a három pont három hellyel repítette felfelé az együttest a táblázaton. Mezőéka tettek mezejére léptek, bizonyítandó: véresen komolyan veszik a bajnoki finist. De még mennyire... A játékosok összebeszéltek, és családot, barátnőt hátrahagyva szombat éjjel a csongrádi városban ütöttek tanyát. Ezen húzásuk aztán busásan megtérült. A klubvezetés által megemelt gázsi nemcsak a költségeket fedezi, hanem kiengeszteli a nyűgösködő hozzátartozókat. Koncz Tibor (Új Kelet) A hosszúra nyúlt víkend sikerét előre megalapozta a futballisták áldozatvállalása, csakhogy ennyi még nem lett volna elegendő a Vásárhely legyűréséhez. Ehhez a pályán is tenni kell(ett) egy s mást. Mert hiába utolsó az ellenfél, soha nem lehet tudni... — A tavaszi szezonban még nem volt példa arra, hogy egy nappal korábban elutaztunk volna a mérkőzés helyszínére. Azt tapasztaltuk, ha sok száz kilométerrel távolabb léptünk pályára, és csak reggel indultunk el, a hosszú buszozás éreztette hatását a játékosok teljesítményén. A csapat úgy határozott: ez a számunkra nagyon fontos meccs megér annyit, hogy most — a szűkös anyagi lehetőségektől függetlenül —» kivételt tegyünk. A fiúk maximális fegyelemmel futballozták végig a kilencven percet, bár egész idő alatt tapintható volt, hogy feszültté tette őket a tét. Valamennyien sejtették: egy esetleges győzelemmel olyan szituációt teremtenek, amit a téli szünetben csak igenigen kevesen gondoltak volna. Nyertünk, így az utolsó három fordulóban reális esélyünk van a bentmaradás kiharcolására — érvelt Falatovics László edző. —Ha szimplán az eredményt nézzük, simának tűnhet a 2-0- ás siker. Ha azonban azt vesz- szük, hogy az első gól a 44. percben, a második pedig közvetlenül a lefújás előtt eset, akkor nem is üldögélhetett olyan kényelmesen a kispadon. Nyomott a pad? — Tulajdonképpen tavasz- szal még egyszer sem voltam ideges, viszont vasámapezt én sem tudtam elkerülni.' Hiába alakítottuk ki a helyzeteket, a mindenáron győzni akarás béklyót kötött a lábakra, emiatt a játékosok sorra elrontották a kínálkozó lehetőségeket. Ettől aztán a befejezésig nyílt volt a meccs. — Vásárhelyen még ez is belefért, ugyanakkor a következő, Kecskeméti TE elleni találkozón ennek már végzetes következményei lehetnek... — Hibázni lehet, erre minden játékosnak joga van. De Stefanik formája, akárcsak a csapaté, felfelé ível senkinek nincs joga a pályán ácsorgásra, a lélektelen produkcióra. Soha nem kértem számon a kihagyott helyzeteket, ám azonnal szóvá tettem, ha valaki akárcsak egy percre is elmélázott. Bízom abban, hogy a bajnokság hajrájában is megtaláljuk a közös hangot, s megfelelő eredményt leszünk képesek elérni. — A Sényő tizenkettedik, tehát jelen pillanatban nincs a kiesők között. Gondolom, cseppet sem bánná, ha megmerevedne a tabella, vagyis már most ,,lefújnák” a pontvadászatot. — Részemről semmi akadálya nem lenne — nagyon elfogadnám a jelenlegi pozíciónkat három hét múlva is. De egyet tudni kell: a csapat még nem vívta ki a bentmaradást, három rendkívül „rázósnak” ígérkező mérkőzés vár ránk... Nyomozás a labda után... Hőség, napsütés, egyszóval strandidő. A Nyíregyháza pedig annak rendje és módja szerint be is fürdött a hajdúsági üdülővárosban (Hajdúszoboszló-Kaba—NYFC 4-1). A házigazdák törzsszurkolója megállás nélkül, fennhangon„közvetítette” a mérkőzést. Hangszála alig melegedett be, a vendégek máris kitették a fehér zászlót, s a folytatásban sem volt túl sok köszönet... Csiky Nándor (Új Kelet) — Meglepett a Szoboszló első félidei játéka — ismerte el Kovács János, a Nyíregyháza mestere.—Többször láttuk már őket, de azt a masszív támadójátékot, amit az első félidőben nyújtottak, eddig szinte nem is alkalmazták. —Az első perctől kezdve sokkal magasabb fordulaton pörgött a Kaba. Az öltözőben maradt az NYFC? — Nem hiszem, mindenesetre az ellenfél harcmodora nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szellősebbek lettünk. Hamar jött az első gól, ezt követően pedig nagyon kinyíltunk. Tudtuk ugyan, hogy mélységből, az oldalvonalak mellett jól törnek előre, ám ezt nem sikerült megakadályozni. Időben nem álltunk oda, csak futottunk a labda után. Sorozatosan lemaradtunk az eseményekről, de ha labdát is szereztünk, nem tudtuk megtartani. — Az első 45 perc teljesen homogén képet mutatott. Sorozatban jöttek a hazai találatok, az NYFC pedig nem tudott újítani. — Eléggé gyengécskén ment, elismerem. A Kaba igen rutinos csapat, lehetőségeit könyörtelenül kihasználta. — Az NYFC középpályássora a nihilt idézte. Karkuszt már 35 perc után lecserélte. — Mert háromszor egymás után is mögé kerültek, holott az volt a feladata, hogy Czipffel fusson. Nem tudta tartani, ebből gólt is kaptunk. — A házigazdák találatai hasonló szituációkból estek. A bal szélről beküldött labdára a vendégvédők erdejében mindig a hazaiak eszméltek leghamarabb. Ez nagyon sokba került, hogy eshettek sorozatosan ilyen hibák? — Sajnos hiába készültünk ezekre, a kabaiak jól érkeztek a 16-oson belül, megelőztek minket. Másrészt pontatlanságunkból adódóan sokszor azért hiúsult meg a támadásunk, mert egyszerűen elveszítettük a labdát. Ezért aztán igen sokat futottunk — feleslegesen — abban a nagy melegben. Viszont azt mondom, a második félidőben már igenis volt tartása a csapatnak, pontosabbak lettünk. A szünetben próbáltunk tüzet vinni a fiúkba, hangsúlyoztuk, hogy a hátralévő 45 percben még bármi lehet, amennyiben odateszik magukat. — Ne feledjük el, a Kaba a 3-0 tudatában teljességgel visszaállt a második játékrészre... — így is lehet fogalmazni, de azt is lehet mondani, hogy a Nyíregyháza feljavult. Mi birtokoltuk a labdát, és akár ki is egyenlíthettünk volna, mert megvoltak a ziccereink. De amiket a vendéglátók kihasználtak, azt mi elpuskáztuk. — Egy félidőt — ezúttal az elsőt — immár a harmadik meccsen adományoz a csapat az ellenfélnek. Miért? — Én is gondolkodtam már ezen. Az ingadozásnak különböző magyarázatai vannak. Akik több edzést kihagytak, nem tudnak egyenletes teljesítményt nyújtani. Göncz kisebb sérüléssel bajlódott, Unchiás érettségizik, Túróczi az NB Iliből jött vissza. Remélem, a hátralévő mérkőzéseken ezen változtatni tudunk. — Cziglédszki három gólt rúgott. Ez önmagában sokat elárul Kiss teljesítményéről. —Cziglédszki Szatke és Kiss embere volt. A felállás szerint területben játszottunk, viszont a 16-os területén követő emberfogást alkalmaztunk. Egy-egy lepattanó labdánál Cziglédszki rendre ragyogóan érkezett. Nem beszélve arról, hogy a harmadik gólja előtt Feke rosszul mozdult ki. A kapustól többet vártam, több, gól előtti szituáció is hárítható lett volna... „Meglepetéscsapat” Vasváriban Száraz Attila (Új Kelet) — Nem úgy kezdődött a találkozó, ahogy vártuk, hiszen Tarján nekirontott Vasvárinak. Sőt, mezőnyfölényt harcolt ki... —Valóban így volt, de tulajdonképpen erre vártunk, hiszen nem tudtuk, milyen stílusban játszanak majd ellenünk. Nem jött be, hogy felállt védelemmel szemben kell bizonyítanunk, Oláhék bátran kitámadtak. A vezetés megszerzése után már a kezünkben volt a fi mérkőzés irányítása. Sajnálatos esemény volt Szabó kapus megsérülése és az egyenlítő gól. Laci minden bizonnyal hosszú időre ki kell hogy válljon a csapatból. Ha nem sérül meg, akkor a későbbiekben ő rúgja a tizenegyest, és biztos vagyok abban, hogy nem remeg meg a lába. Rosu túlontúl is bizonyítani akart,, a nagy akarás miatt lőtte a labdát a felső lécre. A 11-es kihagyása után megzavarodtunk, nem találták a játékosok a mérkőzés fonalát. — Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy az ominózus szabadrúgás előtt teljesen fölösleges volt a hazai védő szabálytalankodása ... — Szerintem nem is volt igazán szabálytalanság, taktikai faultnak pedig végképp nem nevezném. Számomra inkább az érthetetlen, hogy miért állt a sorfalunk messzebb a kelleténél. Csak így tudta Ólán átívelni a játékosaink felett a labdát! — A második játékrész úgy indult, ahogy kellett. Szép akció végén gyors góllal előnyt szereztünk, majd jött az „ébredés”. Egy újabb tarjáni szabadrúgás, és az újabb egyenlítés... — A második félidő kezdete egyértelműen a miénk volt. Persze, ez azért is volt, mert a rendkívül gólveszélyes Oláh Bélát le kellett hoznia a vendégedzőnek, őt viselte meg legjobban az öltözőjük első félidő alatti kirablása. A tizenegyes kihagyása, azaz tizenöt perc után azonban teljesen megzavarodtunk. — Nem játszott Vasvári túl biztonsági játékot? Négy védővel álltak fel a találkozó elején és a későbbiekben is, maradt a kétcsatáros játék. Miért nem cserélt védőt támadóra?A második félidei vendégjáték ezt indokolta... —Úgy érzem, kellett a négy védő, csatáraink maximálisan Losonczi és fiai vállalkozás Vállalunk építőipari kivitelezéseket és földmunkákat Építőipari anyagok széles választéka: homok, folyami homok, kavicsok, cement, oltott mész, fűbetonok, készbetonok • minden minőségben, házhoz szállítással (5 m3 felett ünnepnapokon is). Tlszavasvárl, Kárpát u. 13. Telefon: 42/372-447 megoldották a feladatukat. Dencsuk megint jól játszott, Rosunak megvoltak a helyzetei. Csak a gól hiányzik, nem tudjuk a kaput eltalálni. — Hogyan tovább ezek után? A gyér helyzetkihasználás már Szikszai Lajosnak is gondja volt, sőt, két héttel ezelőtt a fejébe is került... — Van egy—két játékos, akinek már kedden eldőlhet a sorsa. Egyszerűen érthetetlen egy-két labdarúgó viselkedése. — Most Gaicára gondol, aki tulajdonképpen kiállíttatta magát? — Nem rá, konkrétan Leniére gondoltam. Gaica is rendkívül fegyelmezetlenül viselkedett. Annyi szerencsénk volt azonban, hogy a találkozó utolsó percében küldte be őt a játékvezető zuhanyozni. Kerülhettünk volna miatta olyan helyzetbe is, hogy hosszú időn keresztül emberhátrányban kell játszanunk. Lente nem akarta meghallani a becserélésénél a hívó szót, majd csak ímmel-ámmal jött. Megbántam azonnal, ahogy a pályára küldtem. Az öltözőbe kellett volna inkább irányítani... A vasárnapi mérkőzésről készült képes beszámolónk a 13. oldalon látható. Úgy tűnik, egyszerűen képtelenség kiszámítani előre ezen a tavaszon, hogy mit fog játszani Tiszavasvári. Az NB lles gárda két héttel ezelőtt hazai pályán Kaba ellen döntetlenre adott egy megnyerhető meccset, a múlt héten óriási bravúrt végrehajtva kétgólos hátrányból fordított, vasánap pedig a középmezőnyben tanyázó Tarján rabolt pontot a gyógyszergyári fiúktól. Az „ügyeletes” tizenegyes kihagyó ezúttal Rosuvolt... A vetélytársak eredményeit figyelve egyértelmű, hogy Vasvári óriási lehetőséget szalasztott el. A riválisok közül a Diósgyőr és a Tiszakécske nekik „játszott”. Aligha lesz meg ezután nemhogy az osztályózos hely, de a dobogó harmadik foka is. A mérkőzés után Dajka László vezetőedzővel beszélgettünk. Megyei II. osztály Az 1. szánni csoport állása: l.Gávavencsellő 25 22 1 2 78-16 67 2. Kállósemjén 25 17 2 6 50-26 53 3. Ny.házi K. Hús V. 25 16 4 5 53-26 52 4. Nyíribrony 25 14 5 6 46-38 47 5-Tuzsér 25 14 3 8 60-37 45 6. Kálmánháza 25 13 4 8 51-47 43 7. Ajak 25 11 1 13 38-42 34 8. Komoró 25 8 5 12 38-44 29 9. Napkor 25 8 3 14 28-40 27 10. Anarcs 25 7 6 12 3043 27 11. Nyírtura 25 6 3 16 30-56 21 12.Dombrád 25 6 2 17 33-53 20 13.Kótaj 25 4 7 14 29-61 19 14. Kemecse 25 5 2 18 26-61 17 Az Erimpex csoport állása: 1. Nyírmeggyes 23 20 1 2 71-15 61 2. Jánkmajtis 23 16 2 5 62-26 50 3. Nyírlugos 23 14 5 4 63-32 47 4. Vaja 23 12 5 6 52-33 41 5. Tiszamenti SE 23 11 4 8 50-38 37 6. Balkány 23 10 6 7 43-41 36 7. Encsencs 23 8 5 10 44-35 29 8. Nagyecsed 23 8 5 10 33-33 29 9. Nyírvasvári 23 8 4 11 34-51 28 10. Hodász 23 6 2 15 30-79 20 11. Olcsva 23 5 4 14 26-42 19 12. Tarpa 24 3 5 16 24-65 14 13. Nyírbéltek 23 4 2 17 21-63 14 Ki hova igazol a Bundesligában? MTI A nyáron megélénkül a labdarúgó játékospiac, s nincs ez másképp a német Bundesligában sem. Az UEFA kupagyőztes Bayern Münchennél máris megindult a „nép- vándorlás”. Egyelőre az újonnan érkezettek névsora hosszabb, hiszen ide számít Giovanni Trapattoni edző is, aki 1998-ig kötött újabb szerződést a bajor klubbal. A játékosok közül Dieter Frey (Freiburg) és Andreas Herzog (Werder Bremen) folytatja másutt a köveik (We ező idénytől. Az „új fiúk”: Mario Basler rdér Bremen), Markus Münch (Bayer Leverkusen), Markus Oberleitner (Unter- hacking),/£7v/eT Sanchez (Huttenheim). Rengeteg neves labdarúgóról egyelőre csak azt tudni, hogy távozik csapatától, de a végcél még ismeretlen. A bajnok Borussia Dortmund például nem számíthatRuben Sósa szolgálataira a jövőben. A Mönchengladbachtól a svéd Martin Dahlin, a Hamburgtól a bolgár Jordan Lecskov, a Karlsruhétól a svájci Adrian Knup, a Bayer Leverkusentől pedig a román loan Lupescu szerződik máshova. A német labdarúgó-válogatott kapusa, Andreas Köpke távozik a Bundesliga első osztályából kiesett klubcsapatától, az Eintracht Frankfurtól. A kiváló hálóőrnek kedve lenne pályafutását a VfB Stuttgart együttesében folytatni, szívesen is látnák ott, de döntés az ügyben még nem született. ' *■§