Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
UJ KELET Hit — Vallás 1996. június 29., szombat 9 Egyháztörténeti konferencia Ma lesz — a millecente- nárium jegyében — A Szentszék és Magyarország ezeréves kapcsolata című tanácskozásra. A konferencián a főpapi székek XIII. században történt keletkezésétől kezdve napjainkig tekintik át a kapcsolatok alakulását, s azok társadalmi és kulturális hatásait. Az eseményhez kapcsolódóan az Érseki Palotában szeptemberig megtekinthető kiállítást nyitnak a magyar katolikus egyház és a Vatikán dokumentumaiból, valamint egyházi kincsekből. A nagyközönség előtt ekkor nyílnak meg először a palota kapui. Bencés diák nyári szabadságon indul. Ébresztő után van egy fél óránk arra, hogy aki még akarja, átismételheti az aznapi leckét. Aztán jön a reggeli, majd nyolc óra tíz perckor megkezdődik az első óránk. Ebéd után rendszerint „kihajtanak” minket a friss levegőre, talán azért, hogy később jobban fogjon az agyunk a stúdiumon, amikor elkészítjük a házi feladatokat. A tudást mindenképpen komolyan veszik a tanárok. Meg kell dolgozni a jó jegyekért, ám aki négyessel vagy ötössel végez, az nyugodt szívvel jelentkezhet főiskolára. A délutáni tanulást rövid időre megszakítja az uzsonna, majd vacsora után kilencig szabadfoglalkozást tartunk és tíz órakor van a „takarodó”. Lehet, hogy így első hallásra tényleg kicsit katonásnak hat a dolog, de azért van lehetőségünk a szórakozásra is bőven. Szerdán és szombaton moziba járunk, és a többi napokon sem vagyunk az iskolapadhoz láncolva. A tavalyi évünk hamar véget ért. Tatarozták az iskolát és az apátságot, így már május 26-án hazautazhattunk, és a tanítás is később kezdődött meg egy tatai tábor területén. Na persze ennek is megvolt a maga böjtje, hisz most be kellett hozni a lemaradásokat. Bár vallásom szerint ortodox vagyok, ez nem jelent gondot, hiszen a bencéseknél szinte minden vallás képviselteti magát. Reggelente az apát tart konvent misét, amire a faluból is sokan feljönnek. A diákmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik, de erre inkább már csak a tanárok kísérnek el minket. Nagyon sok turista jön fel az apátsághoz, és néha már kicsit zavaró a nagy nyüzsgés. Nemegyszer előfordult már, hogy megállítottak a biztonsági őrök, míg végre bejutottunk az épületbe. A tizenöt éves fiatalember kockás ingben, mosolyogva nyit ajtót. Bevallom, kicsit meglepődtem, mikor kiderült, vele fogok beszélgetni. Valahogy morcabbnak, komolyabbnak képzeltem azokat, akik a bencések gimnáziumába járnak Pannonhalmára. —Nem te vagy az első, aki ridegnek és zártnak, szinte már börtönszerűnek tartja azt az iskolát. A valóság azonban egészen más. Ugyanúgy élünk és tanulunk ott, mint a többi velünk egykorú diák. Tizenhárom évesen már ott kezdtem a hetedik osztályt. Bár édesapám ortodox lelkész és ő is a bencéseknél érettségizett, nem akart befolyásolni az iskolaválasztásban. Magamtól döntöttem így. Minden évben elkísértem őt az osztálytalálkozókra, akkor barátkoztam meg a hely szépségével és 'szellemével. Mikor megtudtam, hogy nem csak négy-, de hatosztályos gimnázium is van Pannonhalmán, nem gondolkodtam sokáig. Előtte a Vécsey Károly Általános Iskolába jártam itt, Nyíregyházán. Jó volt az a hely is, de ma már érzem, hogy mostani osztály- és iskolatársaimmal sokkal nagyobb az összetartás. Míg más iskolákban az első évben talán zöldfülűeknek számítottunk volna, ott bátran kérhettünk segítséget a legidősebbektől is. Nem mindenkinek ment egyformán a beilleszkedés. Volt, aki köny- nyebben, volt, aki nehezebben szokta meg, hogy távol van családjától. Bár nekem is nagyon hiányoztak, köny- nyebbséget jelentett, hogy korábban többször voltam már táborozni a szülők nélkül. Egyébként minden hónapban egyszer, a nagyobb ünnepek alkalmával hosz- szabb időre is hazajöhetünk. A napunk reggel fél hétkor Viselni a szenvedés keresztjét Anton Gots atya könyvéről Talán még ismerősei közül sem tudja mindenki, hogy a kamilliánus rend magyarországi vezető szerzetese, az immár egy éve Borbányán élő Anton Gots atya könyvét — melynek címe: Igen, Uram! — a minden várakozást meghaladó érdeklődés miatt tizenegy éven belül (1970-től 1981-ig) hétszer adták ki. Sok oka lehet ennek. Például az, hogy a literatúrán belül is ritkán művelik a vallomásirodalmat, tehát az írás műfaját tekintve is kuriózumnak számít. Másrészt: a hit egyik legnagyobb próbatétele önmagunkban feldolgozni, elfogadni és megérteni azt, hogy él az Isten, a világ mégis tele van bajjal és szenvedéssel. A siker harmadik oka pedig minden bizonnyal a szerző magá- valragadó, hiteles személyisége és igen szép stílusa. A lelkipásztor hónapokat töltött élet és halál mezsgyéjén egy kórházban. Egy tornatermi baleset után került oda. Kis rutinoperációt kellett végrehajtani a térdén, amit elhibáztak. Mindehhez járult egy vérmérgezés, amely — a legerősebb antibiotikumokkal is dacolva — hónapokon át vándorolt a testében. Megtámadta a tüdejét, a szívét, a gyomrát, térdízületi és csontvelőgyulladást idézett elő. Betegsége során akadtak olyan időszakok, amikor a fájdalmaktól idegei felmondták a szolgálatot, akarata elvesztette uralmát a kedélye és a napi események besorolása felett. Az erkölcsi és fizikai „abszolút nullpont” Immár több mint három éve működik Nyíregyházán a hajdúdorogi egyházmegye irányításával a Szent Katalin Görög Katolikus Szeretetotthon. Néhány héttel ezelőtt az otthon megszokott rendje és nyugalma egy kicsit felborult. Az egykori bölcsőde épületéből tágasabb helyre költöztek a nyugalomra, békére vágyó idős emberek. A szeretetotthon működéséről és jövőbeli terveiről Nagy István lelkész beszélt. — Mindenképpen szükség volt már a költözésre, hiszen az előző helyet a MÁV-tól béreltük, de nehéz volt fizetni a díjat. Amikor szóba került a téAnton Gots közvetlen közelében semmit sem várt jobban, mint a kábulatot hozó evipáninjekciót. Lelki kínokat nemcsak az okozott az addig igen aktív és elnyűhetetlennek ismert páternek, hogy úgy érezte: holtvágányra siklott, hanem az is, hogy orvosai — akik valószínűleg nem álltak hivatásuk magaslatán — sokáig szimulánsnak gondolták. Ebből a helyzetből, a „nem bírom tovább, hagyjatok meghalni” állapotából emelte ki és állította talpra — konkrét és elvont értelemben is — a hit és a kegyelem. E sorok írója bátortalan ahhoz, hogy szavakba öntse azokat a folyamatokat, amik ilyen esetben lejátszódnak egy emberben ott „legbelül”. Inkább idemásolja azt a szöveget, amit Anton atya Szalézi Szent Fe- renctől idéz: „Ha minden angyal, a világ minden lángelrületvásárlás, először arra gondoltunk, azt az épületet vesz- szük meg, de sajnos ez nem volt kivitelezhető. így nekiindultunk, hogy megfelelő és végleges helyet találjunk gondozottjainknak. Több eladóval is leültünk tárgyalni, míg végül a régi SZÁEV Tünde utcai munkásszállója és konyhája mellett döntöttünk. Pénzünk azonban nem nagyon volt, ezért segítségért a Hollandiában működő SKN (Stiftung Katoliken Nőiden) segélyszervezethez fordultunk. Ok eddig tizenhétmillió-ötszázezer forintot utaltak át számlánkra. Rajtuk kívül az Életút Alapítvány, a hajdúdorogi egyméje/ tanulmányozta volna,/ mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,/ miféle szenvedés,/ kísértés vagy fájdalmas veszteség,/ nem találhattak volna/ hozzád illőbbet,/ mint azt, ami ért./ Isten örök Gondviselése/ kezdettől fogva kigondolta, / hogy ezt a keresztet saját Szívéből/ értékes ajándékként neked adja./ Mielőtt elküldötte volna,/ mindentudó szemével megszemlélte/ isteni értelmével átgondolta,/ bölcs igazságosságával megvizsgálta,/ szerető irgalmával átmelegítette./ Mind a két kezével megmérte,/ hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,/ egy milligrammal se nehezebb a kelleténél./ Azután megáldotta szent nevével,/ fölkente kegyelmével,/ beléje lehelte vigaszát,/ és még egyszer rád és bátorságodra pillantott./ így most egyenesen az égből jön feléd,/ mint Istennek hívása,/ s könyörülő szeretetének ajándéka,/ hogy egészen önmagaddá légy,/ és Istenben megtaláld beteljesülésedet.” Tehát el kell fogadnunk magunkat gyengeségünkkel és kiszolgáltatottságunkkal együtt. A „még minden jobbra fordulhat” higgadtságával, félelem nélkül. S mert Anton atya képes volt minderre, nemcsak az ágyból kelt ki, hanem teoretikusként is alapvető felismerésekhez jutott. Volt ideje szemlélődni s több egyházi vitában meggyőzően állást foglalni. Talán ez volt az ő golgotájának egyik célja. házmegye és a város is segített. A Szent Katalin Szeretetotthonnak jelenleg hatvanhárom lakója van. Elsősorban nyugdíjas, idős emberek jelentkeznek hozzánk. Egyetlen feltételünk, hogy a vallás közel álljon mindazokhoz, akik köztünk akarnak élni. Az egyházi hovatartozás nem számít, hiszen most is öt felekezet képviselteti itt magát. Nálunk nincs az évnek olyan napja, hogy a reggel ne misével indulna. Családias hangulatban megtartjuk a nagyobb ünnepeket, sőt, a névnapokat is. Az itt élő idős emberek kényelméről, ellátásáról huszonnégy, jórészt szakképzett munkatársunk gondoskodik. Most a kibővült hellyel — mely összesen hetven ember befogadására alkalmas — már arra is volt lehetőségünk, hogy kialakítsunk egy elfekvőt, ahol tizenöt ágyhoz kötött beteget gondozunk. Terveink közt szerepel, hogy még intenzívebben szakosod- junk a későbbiekben erre a feladatra. Nem akarunk hos-pice rendszert kialakítani, de szeretnénk majd helyet adni azoknak is, akik tudják, hamarosan el kell búcsúzniuk az élettől. Otthonra talált a „Szent Katalin” Bezárt szivek Alapítvány a betegekért Csánig Gyuláné Nincs annál borzasztóbb dolog, mint mikor az ember tehetetlenül fekszik a kórházi ágyon, teljesen kiszolgáltatva és elhagyatva. A bent töltött idő alatt kicsit minden megváltozik. El kell szakadni a megszokott otthoni környezettől, s gyakran még a hálóruha, ami rajtunk van sem sajátunk. A legszebb pillanatai minden napnak azok, amikor megérkeznek a látogatók. Akár néhány jó falatot hoznak, akár csak az otthon melegéből egy kicsit, jelenlétük mindenképpen gyógyító lehet. Sajnos egyre többen vannak — főleg a téli időben utcáról bekerültek között —, akikhez nem járnak látogatók. A nyíregyházi kórházban Csánig Gyuláné lelkigondozó még évekkel ezelőtt felvállalta, hogy járva az osztályokat, benéz a magányos betegekhez, elbeszélget kicsit velük. Üres kézzel nem megy látogatóba az ember. O is mindig vitt néhány szem gyümölcsöt, dobozos üdítőt. Saját zsebből azonban ez nem mehetett sokáig. Két évvel ezelőtt dr. Bodnár Ákos vezetésével létrejött a Bethesda Alapítvány, mely a magányos emberek kórházban töltött napjait próbálja egy kicsit könnyebbé tenni. Az induló tőke ötvenezer forint volt, ennek kamataiból vette meg a lelkigondozó az apró kis „örömöket”. Az első évben gyűlt a pénz a számlán, december végére összejött még ötvenezer forint. Ma viszont már nagyon kevesen segítenek, be van az emberek szíve zárva. Egyre kevesebben érzik át mások nyomorúságát. Pedig nem kellene vagyonokban gondolkodni, elég lenne, ha mindenki csak egy kicsit adna. A száz forintok éppen annyit jelentenek az alapítványnak, mint a nagyobb összegek. Aki teheti, segítsen, hogy a magányos, elhagyatott emberek élete legalább a kórházi ágyhoz kötve egy kicsit köny- nyebb lehessen. A Bethesda Alapítvány számlaszáma: 13209003—77204398 Az oldalt összeállította GyüreÁgnesés Sikli Tímea. A fotókat Harascsák Annamária és Bozsó Katalin készítette.
