Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-28 / 150. szám

Belföld-külföld Magyar Távirati Iroda Robbanás Mostarban Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön hajnalban a Mostar nyugati, horvát ellenőrzés alatt lévő negyedében lévő San Remo kávézót. Howard Fox, a városban szolgálatot teljesítő nyugat-európai rendőrök szóvivője elmondta: a merénylet komoly anyagi károkat okozott, személyi sérülés azonban nem történt. A szóvivő hozzátette: a rendőrség ki­vizsgálta, hogy a robbantásnak van-e köze a vasárnap sorra kerülő választásokohoz, s megállapította, hogy nincs politi­kai indítéka a merényletnek. Mostari értesülések szerint a robbantás mögött a maffiacsoportok egymás elleni harca áll. Háborús bűnösök pere Tanúk meghallgatásával vette kezdetét csütörtökön Hágá­ban a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic boszniai szerb vezető és Ratko Mladic tábornok pere. A tárgyaláson sem Karadzic, sem Mladic nem jelent meg, mindketten Bosznia szerbek által ellenőrzött részén tartózkodnak. Eddig sem a helyi, sem a nemzetközi erőknek nem sikerült letartóztatni őket. Karadzicot és Mladicot népirtással és emberiségellenes bűn­tettekkel vádolja a Nemzetközi Törvényszék. A Reuter jelen­tése szerint Igor Pantelicnek, Karadzic ügyvédjének a hágai testület nem engedélyezte, hogy részt vegyen a tárgyaláson. A bírósági teremben csupán addig tartózkodhat, amíg felol­vassák a Karadzic és Mladic ellen összeállított vádiratot. Nyomozás összefogással A bukaresti rádió csütörtökön beszámolt arról, hogy a ro­mán és a magyar rendőrség együttműködésével sikerült fel­deríteni egy Budapesten elkövetett gyilkosság tettesét a mol­dovai Bacau (Bákó) városában. A bacaui rendőrparancsnok a rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy májusban érkezett hoz­zájuk megkeresés arról, hogy Budapesten meggyilkoltak egy homoszexuális férfit. A két gyanúsítottról csak román kereszt­nevüket tudták és azt, hogy Bacauból valók. Miután a bacaui rendőrség vizsgálata alapján több gyanúsított is szóba jöhe­tett, meghívásukra kedden és szerdán a budapesti gyilkossági csoport nyomozói Bacauba látogattak, és a két nyomozószerv együttesen azonosította a tettest egy 22 éves Dániel nevű férfi személyében. Az illetőnél, akit előzetes letartóztatásba helyez­tek, az áldozat lakásából való tárgyakat is találtak. Innen-onnan Peking — Kivégeztek 231 drogkereskedőt szerdán Kíná­ban, további több tucatot pedig halálra ítéltek a kábítószer el­leni küzdelem világnapja alkalmából. Az AFP csütörtöki, pe­kingi tudósításában a legóvatosabb számvetésen alapuló saját adatait közölte. Azóta, hogy április végén a kínai hatóságok óriási hadjáratot indítottak a bűnözés ellen, ezen a napon haj­tották végre a legtöbb kivégzést, de összességében — a teljes­ség igénye nélkül készített számvetés szerint — már majd' ezer emberen hajtották végre a főbüntetést. Washington — Amerikai csillagászok egy csoportja olyan galaxishalmazokat fedezett fel, amelyek a számítások szerint távolabb vannak az eddig ismert csillagrendszerektől — jelen­tette az AFP New York állam egyetemének a közleményét is­mertetve. A tudósok a Föld körül keringő Hubble teleszkóp ál­tal decemberben készített felvételeken vették észre a többi gala­xis között szétszóródott távoli csillaghalmazokat. Hat közülük még az eddig legtávolabbinak tartott kvazároknál is messzebb van. A felfedezés nagyban hozzájárulhat a Tejútrendszer ere­detének a kiderítéséhez. A fény sebessége ugyanis óriási, de mégis véges, tehát a most felfedezett galaxisok tulajdonképpen abban az állapotban mutatkoznak, amilyenek a múltban voltak. A számítások szerint a galaxisok fénye akkor indulhatott, ami­kor a világegyetem életkora időtartamának még csak 5 százalé­kát „élte meg”, azaz „alig” néhány százmillió évvel az úgyne­vezett Nagy Robbanás (Big Bang) után alakulhattak ki. *** Tűz ütött ki szerda délután az amerikai pénzügyminisztéri­umban, s ezért ki kellett üríteni a Fehér Ház tőszomszédságában álló, múlt századi épületet. A tűzoltók három órán keresztül dolgoztak, míg sikerült megfékezniük a tüzet. Néhány személyt a helyszínen elsősegélyben kellett részesíteni. Bár a hivatalos vizsgálat még nem zárult le, egybehangzó állítások szerint a tetőn végzett felújítási munkálatok során lobbant fel a láng. Az épület olyannyira megrongálódott, hogy a minisztérium alkalmazottai külön e célra szolgáló telefonszámon érdeklőd­hettek csütörtök reggel, érdemes-e bemenniük munkahelyükre. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága elvi nyilatkozatá­ban megnyitotta az utat azelőtt, hogy a nők is tanulhassanak az összes katonai akadémián. A bírák szerdán 7:1 arányban úgy foglaltak állást, hogy a nagy hagyományú Virginia Military Institute-nak is (VMI) fel kell vennie női kadetteket. Eljárás az OTP Bank Rl.-vel szemben Visszaélés az erőfölénnyel MTI A Gazdasági Versenyhivatal ötmillió forint pénzbírsággal sújtotta az OTP-t gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt — közölte a hivatal sajtófőnöke csütörtökön a tárgyalást követően az MTI-vel. A Gazdasági Versenyhi­vatal közleménye szerint magánszemély kezde­ményezésére indult az eljárás. A kérelmező azt sérelmezte, hogy a pénzintézet a lakáskölcsön­szerződéshez kapcsolódóan, a vonatkozó kor­mányrendeletben az első öt évre előírt nyolcvan­százalékos kiemelt állami törlesztési támogatás­nál kevesebbet számolt el részére, s kompenzá­ciót csak öt év elteltével nyújt az ügyfeleknek. A Gazdasági Versenyhivatal által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az erőfölényben lévő OTP Bank Rt. gyakorlata jelen esetben hát­rányos a fogyasztókra. A jogszabályban rögzí­tett állami támogatást ugyanis nem nyújtja tel­jes mértékben. A támogatás kiszámításánál a vetítési alapból kihagyja a bank az 1—3 százalékos kezelési költséget, a jogszabály ilyen értelmezése miatt. Az általa folyósított támogatás néhány százalé­kát a pénzintézet csak öt év elteltével számolja el véglegesen az ügyfeleknek a közelítő számí­tás miatt. Ugyanakkor ebben az esetben rendkí­vül korlátozott, hogy az ügyfél más pénzinté­zethez fordulhasson. Kamionos-demonstráció Még nem döntöttek MEOSZ­közlemény Együttműködési megálla­podást út alá szerdán a Mozgás­sérül tek Egyesületeinek Or­szágos Szövetsége (MEOSZ) és a Nagycsaládosok Orszá­gos Egyesülete (NOÉ). Eb­ben kijelentik: folytatják he­lyi szervezeteik kiépítését, és elmélyítik az együttmű­ködést ezen a szinten is. Kö­zösen emelik fel szavukat annak érdekében, hogy is­mét alanyi jogon járjon a családi pótlék, és törvény rögzítse: a juttatás szintjének el kell érnie a kicsik ellátási költségének legalább felét. MTI Egy 10 éves kisfiú torkát marcangolta szét egy kutya szerda este a Győr-Moson- Sopron megyei Szerecseny községben. A farkaskutyáé­hoz hasonló termetű, nem fajtatiszta kankutya nagy valószínűséggel elszakította a Palotai István (Új Kelet) A hitel célja az, hogy hosszú- lejáratú hiteleket biztosítson azoknak a közép- és kisvállal­kozóknak, akiknek fejlesztési célkitűzéseik a termelő ipari beruházások, új, piacképes ter­mékek és szolgáltatások, új technológiák adaptálása, az ipa­ri szerkezet gyors átalakítása és az infrastruktúra fejlesztése irá­nyába mutatnak. A pályázóknak a következő feltételeknek kell megfelelniük: A vállalkozásban a teljes mun­kaidőben foglalkoztatottak lét­száma nem haladhatja meg az ötszáz főt — az állam és a ban­kok tulajdoni aránya nem halad­MTI Nem szerveznek kamionos- demonstrációt a fuvarozói ér­dekképviseletek a hét végi ka­mionstoppal kapcsolatban fel­merült problémák miatt. Kar­mos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szer­vezőtitkára az MTI-nek el­mondta: a fuvarozói érdekkép­viseletek csütörtöki megbeszé­lésükön úgy döntöttek, bár nem szervezik a demonstrációt, át­érzik kollégáik problémáit. Ezért nem is mondják tagjaik­nak, hogy ne vegyenek részt láncot, kiszabadult, átugrott a kerítésen, s az utcán támadt rá a gyerekre. Megharapta a combján, roncsolta a mellka­sát, szétmarcangolta a torkát, sőt, átharapta a gégéjét. A szerencsétlenül járt kisfiút a győri Petz Aladár Megyei Kórházba szállították, és több órás életmentő műtétet végez­ja meg a 25 százalékot — a kül­földi tulajdonarány a felét nem haladja meg. Ipari vagy építőipari tevé­kenységet, illetve szálláshely­szolgáltatást végeznek. A fejlesztés célja olyan beru­házás, amely új, piacképes ter­mékek, szolgáltatások létreho­zása vagy gyártástechnológiai fejlesztésre irányul. Nem vehet részt kamattámo­gatásban az a vállalkozó, aki csődeljárás vagy felszámolás alatt áll, a költségvetés alrend­szereiből juttatott támogatásra vonatkozó szerződéses kötele­zettségeinek nem tett eleget, 60 napot meghaladó adó- vagy tb- tartozása van, valamint az, aki az esetleges tiltakozó meg­mozduláson. A demonstrációt eredetileg a MEGOSZ (Nemzetközi Gép­kocsivezetők Országos Szak- szervezete) helyezte kilátásba július 8-ára. Az érdekképvise­letek újabb egyeztetést kezde­ményeztek Gyurkovics Sán­dornál, a KHVM közigazgatá­si államtitkáránál. Ennek meg­felelően á legközelebbi tárgya­lást a minisztérium és az ér­dekképviseletek között július 2- án tartják. A MEGOSZ a de­monstráció sorsáról ezt köve­tően dönt majd. tek rajta. Zemplén Béla, a gé­gészet osztályvezető főorvosa az MTI érdeklődésére el­mondta: a kisfiú az életve­szélyen túlvan, állapota azon­ban súlyos. A gyermeket az intenzív osztályon ápolják. A baleset körülményeinek tisz­tázására a rendőrség meg­kezdte a vizsgálatot. a hitelkérelembe benyújtott be­ruházást már megvalósította. A kamattámogatás mértéke a mindenkori jegybanki alapka­mat 25 százaléka! A kamatot öt­éves futamidőre folyósítják. A pá­lyázati kérdőívekhez az alábbi do­kumentumokat kell csatolni: pénzintézet által kiállított hitel­ígérvény — a megelőző két év éves beszámolói vagy szja-be- vallásai —, az eljárási díj befize­tését igazoló banki terhelési érte­sítő, a fejlesztés célkitűzéseinek részletes ismertetése, valamint a fejlesztés részletes műszaki doku­mentációja. Az eljárási díj a ka­mattámogatás összegének 0,5 százaléka, de legalább 5000 fo­rint. A kamattámogatás odaíté­léséről az IKM, a PM, a KM, a MŰM és az FM szakértőiből, va­lamint az MBFB és a Takarék­bank képviselőiből álló Szakmai Tárcaközi Bizottság dönt. Amennyiben egy pályázat a tárgyhó 10. napjáig beérkezik, a bizottság a pályázatot tárgyhó 30-áig elbírálja, majd az ered­ményről írásban értesíti a pályá­zót és az illetékes takarékbankot. ÚJ KELET \ Hírről \ hírre Palotai István jegyzete Ha igaz, hogy valójában... ... az el-Fatah követte el Szaud Arábiában az ame­rikai légitámaszpont elleni újabb iszonyú erejű pokol­gépes merényletet, akkor nincs igazán okunk bízni a várva várt közel-keleti békében. Arról van ugyan­is szó, hogy akkor hiába is próbálkozik Izrael a Hamász, a Hezbollah és az egyéb és „fiatalabb” terror- csoportok felszámolásával, illetve politikai integrálásá­val, ha a nagy múltú és már megszelídülni vélt ter­rorszervezetek veszik át a prímet, élednek újjá. Az el-Fatáh gyakorlatilag egyidős a palesztin ellen­állási mozgalommal, és olyan szerves részei a moz­galomnak, hogy hosszú ideig Jasszer Arafat egye­nes fennhatósága alá tar­toztak. Ha ez a csoport — ame­lyik a Hamásznál és a Hez- bollahnál sokkalta hatal­masabb — valóban kitör a politikai küzdőtérről, és visszatér a fegyverek, a dinamit eszköztárához, ak­kor aztán jól néz ki a vi­lág! Ennek a félelemnek több alapja is van. Nem­csak a méretek és maga a tény, hogy a legfőbb bá­zisuk az észak-afrikai arab világban (főleg Líbiában) van, hanem az, hogy tag­jai Európa és Észak- Amerika lassan 20—30 éve „integrált állampol­gárai”. Az meg aztán végképp elkeserítő, hogy az olaj ára már a mostani, és eleddig első és egyetlen szaudi robbantás hírére azonnal felszökött. Mi lesz, ha ez csak a kezdet, és folyta­tódnak a robbantgátások? A világnak aztán min­denre van szükségé, csak újabb olajárrobbanásra nincs! Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanazon a napon, amikor a szaudi terror- cselekmény történt, isz­lám fundamentalisták rakétatűzzel árasztották el Kabult—Afganisztán fővárosát —, akkor, azt hiszem, joggal tesszük fel a kérdést: mikor lesz már vége? Egyáltalán, nem akarja ezt valaki igazán az „igazhívők” földjén? Ha vannak az iszlám világnak békeszerető erői, mint például a sunniták, akkor az ő kötelességük lenne — hitük tisztasá­gának felmutatása érde­kében — a legkeményebb harcot folytatni a síita fundamentalista terror el­len. Addig, amíg a világ nem veszi őket egy kalap alá velük. Nekik kellene a legerősebben törekedni­ük a szövetséges zsidó és keresztény világgal. A harc ugyanis már réges rég nem a cionizmus ellen folyik... Már megint a kutya... Átharapta egy kisgyerek gégéjét Újabb „német” hitellehetőségek Új kis- és középvállalkozói hitelprogram Múlt év augusztusában a Frankfurt/Main székhelyű Kre­ditanstalt für Wiederaufban (KfW) kölcsönszerződést kötött a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt.-vel (MBFB) 50 millió német márka összegű hitel felvételére, illetve ki­helyezésére. A hitelkeret kihelyezésében részt vesz lebo­nyolítóként a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. Az MBFB által biztosított refinanszírozási hitelkeret a részt vevő pénzintézetek részére folyamatosan—a hiteligények benyújtásának sorrendjében — használható fel. A kölcsön­összegek végső lehívási határideje 1998. február 1.

Next

/
Thumbnails
Contents