Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-27 / 149. szám
Kultúra 1996. június 27., csütörtök [Hajdúsági festőművész bemutatkozása a bécsi Hofburgban UJ KELET Munkatársunktól Szűkebb hazájában már jól ismerik a hajdúnánási B. Tóth János festőművész alkotásait. Kedvelik naturalista stílusát, gyakran romantikus témaválasztását, harmonikus színeit. Azt viszont még szülőföldjén sem sokan tudják róla, hogy egy műnyelvet beszél. Ez a nyelv az eszperantó. Ez segített távoli országokkal kapcsolatot teremteni, és így szerves része lett B. Tóth János sikerének. Eszperantó volt a kommunikáció nyelve a művész tavalyi kínai körutazása során is. Kínában élő eszperantista barátai segítettek az utazás megszervezésében és lebonyolításában. A szó szoros értelmében kézről kézre adták B. Tóth Jánost, a kínai eszperantisták. A vendéglátók szerint nagyon fontos, hogy az utazó jó benyomást nyerjen az országról, ezért természetesen segítőkészek voltak mindenben. A festőművész egy olyan országból érkezett hozzájuk, melynek nyelve a kínaihoz hasonlóan rendkívül nehezen sajátítható el. Magától értetődik, hogy baráti kapcsolat könnyen alakul ki eszperantisták között, hiszen a beszélgetéshez nincs szükség tolmácsra. Az emberszeretet, a kölcsönös tolerancia az esz- peantisták természetes tulajdonságai közé tartoznak, mint a békességre való törekvés is. Ezek a karakterizáló tényezők irányították a vendéget és a vendéglátót egyaránt. így az élesszemű festőművész könnyebben bepillanthatott a kínai emberek mindennapi életébe, ami a turistáknak csak ritkán adatik meg. Jóllehet, csupán rövid ideig, mégis együtt élhetett kínai családokkal; részt vehetett esküvőn; megismerkedhetett szertartásokkal, melyek maradandóan befolyásolták művészetét. Ezen impressziók élesen tükröződnek kínai témájú festményein, meghatározva témaválasztását éppúgy, mint színvilágát. Míg magyar témájú képein a síkság végtelen nyugalma és a természet romantikus lehelete uralkodik, addig kínai élményeit a színek és formák gazdagsága jellemzi. Egyáltalán nem csoda tehát, hogy a művész néhány bemutatott képe felkeltette a Nemzetközi Eszperantó Múzeum igazgatójának figyelmét. Az éppen újjá varázsolt múzeumban, amely a bécsi Hofburg egyik legreprezentatívabb épületében található, s az úgynevezett Mihály kupolából (Micbaeler- kuppel) felvezethető Bat- thyány-lépcsőn közelíthető meg. Ez az épület nemcsak arról nevezetes, hogy itt működik a világhírű spanyol lovasiskola, hanem sajnos a három és fél évvel ezelőtti tűzesetről is, melynek következtében a tetőszerkezet teljesen tönkrement. A helyre- állítási munkálatok ez év tavaszán befejeződtek, és az épület megnyílt a látogatók számára. Jóllehet, a Nemzetközi Eszperantó Múzeum — amely az egész világon páratlan a maga nemében — nem szenvedett kárt a tűzeset miatt, a javító munkálatok ide is kiterjedtek. így az idegenforgalmi szezon megnyitására B. Tóth János magyar festőművész képeinek kiál- “ lítása nagyszerű kezdetnek bizonyult. A múzeum termeit megtöltötték a kíváncsi látogatók. Többen közülük természetesen szintén beszélik az ' i eszperantót. Herbert Meyer \ igazgató úr melegszavú j megnyitó beszédét németül és eszperatóul is elmondta, ez utóbbit a festőművész j köszöntő szavaival együtt az ; ORF — Radio Österreich j International Eszperantó j adása közvetítette. így érte- j sültek ezen eseményről B. Tóth János eszperantista barátai kínában is, akárcsak a közel 2 milliós hallgatóság, a világ minden táján. A kiállítást, és a művész alkotásait elismerő szavakkal méltatták a magyar és a kínai kulturális élet bécsi képviselői. A megnyitó ünnepséget a festő útiélmény-beszámo- I lója zárta, melyet diapo- j zitívek vetítése tett rendkívül j érdekessé. Ez a programrész már csak eszperantóul zajlott, bár lehetetlen lett volna fordítani, a résztvevők ugyanis több nemzet képviselői voltak. Mégis emlékezetes maradt ez az esemény nemcsak B. Tóth János számára, hanem azoknak az osztrákoknak, szlovákoknak, németeknek, spanyoloknak, horvátoknak, franciáknak és magyaroknak is, akik akkor ott együtt gyönyörködtek a festőművész alkotásaiban éppúgy, mint i élménybeszámolójában. Az igazsághoz tartozik, hogy voltak a közönség soraiban, akik nem értettek eszperantóul, mégis élvezték a festmények, majd a diapozitívek adta látványt, akárcsak azt a j fantasztikus hangulatot, mely attól jött létre, hogy egy multinacionális közösséget kalauzolt egy egzotikus ország tájain és szokásain keresztül egy közép-európai ország szülötte, a barátság nyelve, az eszperantó segítségével. (Az írás szerzője lapunk bécsi tudósítója.) Nem csitul a vihar a szabadtéri felett A felújításba belekezdtek, reméljük, előadások is lesznek Bozsó Katalin felvétele Gyű re Ágnes (Új Kelet) Ilyen kemény hangvételű és maratoni vitán még nem vettem részt, pedig három éve dolgozom a nyíregyházi önkormányzati hivatalnál — hallottuk Zavarkó Mihály tói, az Oktatási, Kulturális és Sportiroda jegyzőkönyvkészítéssel megbízott munkatársától a közművelődési, sport- és nemzetközi kapcsolatok bizottságának legutóbbi ülése után. A több mint négyórás szócsatát az ülés két napirendi pontja közül az első váltotta ki: a Szabadtéri Színpad nyári programjának és az ahhoz szükséges „költségvetésnek” a megvitatása. A fejleményekről dr. Fekete Antal, a bizottság elnöke és Tarnavölgyi György alelnök az alábbiakat hozták tudomásunkra: Az üzemeltető Piac- és Vásárgazdálkodási Irodánál négy kulturális csoport jelentette be igényét, hogy nyáron a Szabadtéri Színpadon programokat kívánnak megvalósítani. A Mandala Dalszínház elképzelései már hangot kaptak a sajtóban. Egy ehhez hasonló, de jóval szerényebb költségvetésű sorozat terveit tette le az asztalra a Movie 2000 Bt. (a színház évadzáró gáláján és a Kelet-Nyugat Expón találkozhattunk velük). A Mandalával ellentétben a.z ő anyagukban megjelent a bevételi oldal is, és a költségek 60 százalékára fedezetet vállaltak. Egy-egy estére kérte a színpadot a Re-flex Modemtánc Stúdió és a Can- temus énekkar. Az előbbi gálaműsort mutatna be (ehhez 59 ezer forintot kért), az utóbbi az énekkari fesztiválhoz kapcsolódó japán estet szervezne (84 ezer forintért). A bizottság a kulturális események létrejöttére rendelkezésre álló 2,5 millió forintból 1,5 milliót osztott szét. A Mandala által felsorolt leendő rendezvényekből — melyek összköltségeként 7,6 millió forintot tüntettek fel — nem támogatta például a kolozsvári operaház, vagy a komámói és nagyváradi magyar színház vendégszereplését. A kolozsváriak Csárdáskirálynő-produkci- ója ugyanis 985 ezer forintba, a Hunyadi László-előadásuk pedig 1 millió 680 ezer forintba kerülne. A komámóiaknak a La Mancha lovagjáért egy- egy alkalommal 545 ezer forintot fizetnének ki. Kováts Tibor balettművész és barátai 332 ezer forintért jönnének hozzánk. Ugyanakkor a Movie 2000 Bt. azon ötletét sem támogattuk, hogy 600 ezer forintos költség fejében idehívják a budapesti Ruttkai Éva Színház Hyppolit, a lakáját. Maradt még a 2,5 milliós keretből 1 millió forint. Erre még pályázhatnak más amatőr együttesek, esetleg tovább csinosíthatnák belőle a színpadot. Ám azt se bánnánk, ha megmaradna, hiszen nagyon kevés a céltartalékunk. Az eszmecsere hangulata leginkább azért mérgesedett el, mert Bódis Gábor, a Mandala Dalszínház ügyvezetője és vele érkező munkatársa minősíthetetlen hangnemet használtak a bizottsággal szemben, és negatívan minősítettek más pályázókat. Váltig hangoztatták, hogy a bizottság kidobott az ablakon 2,5 millió forintot, mert ha az önkormányzat nem ad ugyanennyi pénzt a Mandalának, akkor nem vehetik fel az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Turisztikai Főosztályától a pályázaton nyert, ugyanilyen nagyságú összeget. Arról a pályázatról több sarkalatos információt is érdemes megemlíteni. Az első az, hogy az összeg elnyeréséről az ön- kormányzat a minisztériumtól csak szóbeli megerősítést kapott. A második az, hogy ezt a pályázatot — bár a hivatal egyik munkatársa kézjegyével ellenjegyezte — a bizottság nem látta, így nem is véleményezhette. Született is az ülésen egy olyan dokumentum, amely a hasonló eseteket igyekszik megelőzni minden bizottságnál. A pályázat példányát Bódis Gábor a hétfői ülésen sem tudta felmutatni. A dalszínház egyébként egyetlen neki ítélt önkormányzati támogatás felhasználásáról sem számolt be a bizottságnak. A Mandala által emlegetett 2,5 milliós önkormányzati kötelezettségvállalás nem is kerülhetett az idei költségvetés vitája során a közgyűlés elé. (Informátorainktól úgy tudjuk, Zavarkó Mihály megpróbálta megszerezni a minisztériumtól a pályázat másolatát, de ott azt mondták: az effajta anyagokat nem szokták a hivatalból kiadni. így csak annyit lehet tudni: a pályázat eredetileg 40 milliós költségvetést tartalmazott, s korábban B. G. 3,5 millió jq- rintot jelölt meg, mint kívánatos önkormányzati kötelezettségvállalást. Arra hivatkozott, hogy a tavaly kapott összeghez hozzászámította az időközbeni inflációt—a szerk.) A bizottság úgy kalkulált: a Mandala felmutathatná a pályázati pénz átutalásához szükséges 2,5 milliós önerőt, hiszen áprilisban 1 millió 628 ezer forintot ítélt nekik a város (mint kiemelt együttesének), most pedig 845 ezer forintra számíthatnak. Bódis Gábor azonban közölte, hogy az áprilisi támogatásból már csak egy töredékrész — 340 ezer forint — maradt meg, mert a többi elment az együttes közüzemi tartozásaira. A bizottság viszont úgy foglalt állást: ehhez semmi köze. Az előbbi viharhoz képest felüdülésnek számított az ülésnek az a negyedórája, amely főként arról szólt: miként lehetne megoldani a (július 1-jétől közhasznú társaságként tevékenykedő) városi tévé szorító helyhiányát. Márföldi István szerint (aki a meghívásos pályázat egyedüli címzettjeként nyerte el nemrég öt évre a vezetői posztot) ez a problémájuk még a filmvásárlási tériteknél is jobban nyomasztja őket. A bizottság indítványozta: kaphassa meg a tv a művelődési központ hangversenyterme mögötti dekorációs helyiségeket és a kamaratermet. A közgyűlés július elsején tárgyalja a felsorolt témákat. Kftnyvajiaió • • Oláh András: üzenet Orpheusnak Buda házi I. recenziója A Mátészalkán élő pedagógus-költő, Oláh András új verseskötete jelent meg a fenti címmel Egerben, a Független Alkotók Országos Egyesületének gondozásában. Az öt ciklusból álló kötet első része az otthonkeresés, a gyermekkorra visszatekintés és a férfiként megélt kudarcok meg- éneklése. Azt hittük című versében tarkóra kulcsolt kézzel járnak az álmok és csalódott csillagok kihunyt parazsa lett a szemünk, és álarcot öltött szavak hazugságában feszülünk a mindennapok deresére. Szeretné az időt is megállítani a férfikor küszöbén, ám csak visszapörgeti, ahol csak egy kisfiú marad, jégcsap-szu- ronyokaí szopogatva”. Szintén a visszaemlékezés íratta a Szindbád búcsúja című ciklust. Ballagva, az emlékek túszaiként bohém szerelmekre gondolva „már ott ketyeg a ráncosodó idő...” S hol vannak már az aranyfürtös leányarcok, amikor a gázlámpák alatt a macskaköveken koppanó léptekkel jár a visszaemlékező, ahol nyöszörgő vaskapuk és ódon cégérek lesik a járását. Megy-megy oda, ahol már türelmetlenül várja, s indulásra kész egy konflis... Viszi messzi útra, az Istentől elhagyott tájon járva, mint azt a Csontváry című versében írja, a tobzódó színek és az oszlopos kövek adják a holt tájat. S itt a cédrus is, a magány retteneté... A Kopjafák című ciklus szintén az emlékezésé. Ám itt emléket állít Ady Endrének, Bartók Bélának, József Attilának, Nagy Lászlónak. Szárszó című versében ír arról az örökségről, melyet József Attila hagyott ránk. A Ki mossa ki a világ szennyesét? című versében a mindennapi munka mellett a jóságra, a szeretetre int. Mint azt szonettjében írja: „ki tanít hinni és szeretni egymást/ ki súg az alvók fülébe álmot/ szit- koló szájból ki old fel átkot”. A Süket falak tömlöcében című ciklus a kötet záró része. Itt elsősorban az alkotómunka nehézségeit írja meg. Hiszen sínek kísértik a költőt, és holt eszmék tiporják lábbal a hitet) stációk várnak rá. A Psalmus című versében vérző szárnyú madár dalol, a Halálfutamban pedig felsikoltanak az anyák, míg az árkot hasító éjszakában „felröhögnek a nyakbavetett dögcédulák”. Két másik versében, a Mária fiát siratja és a Süket falak tömlöcében címűekben így ír: „Kiürülnek, csupaszodnak a szívek!” Az Úr szájába hazug szavakat lopnak. Pedig „Átok mordul a penészes igékre, s hideg csillagok fagynak az égre”. A Magyarország című verse maga a történelmi visszatekintés ezer éve, melyben arra biztat minket a költő, hogy azt a bizonyos zászlót mindig legyen valaki, aki fölemelje...
