Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-24 / 146. szám
U J KELET Sport 1996. június 24., hétfő Kézilabda Zárás a megyei bajnokságban Fullajtár András (Új Kelet) Nem a mi hibánk, hogy a kézilabda megyei bajnokságról időnként csak a mérkőzések időpontjait közöltük. Eredményeket vagy a bajnoksággal kapcsolatos más híreket nem kaptunk a Megyei Kézilabda Szövetségtől. így, a bajnokság végén ezt a mulasztást szándékozzuk behozni, amikor a női és férficsapatok versenyéről és a bajnokság tapsztalatairól a Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának vezetőjénél, Vass Gézánál érdeklődtünk, aki egyben az elnökségnek is tagja. — Mindenképpen örvendetes, hogy a női és férfi bajnokság minden különösebb gond nélkül ért véget. A női mezőny elég gyér volt, mindössze négy együttes versengett. Éppen ezért hat fordulót játszottak, hogy reálisan értékelhető legyen a teljesítményük. Végül egy egyenletes szerepléssel Tiszalök végzett az élen, mondhatom, teljesen megérdemelten. Ha a Tisza-parti csapat egy—két játékossal erősíteni tud, akkor az NB II-ben is megállják a helyüket. Nagy csalódás volt a Nyíregyházi Tanárképző szereplése. A jobb napokat látott gárda nem nagyon hívta fel magára a figyelmet jó játékkal. Fehérgyarmat és Opá- lyi a diákolimpiái csapatukat szerepeltették. Nem sok pontot gyűjtöttek, de becsületesen helytálltak, ők a jövő csapatát építik. Ősztől várhatóan bővül a mezőny. Előzetes információnk szerint Máriapócs és Vaja is indít csapatot. Még nem dőlt el, hogy Vásárosnamény hol folytatja. Mint ismeretes, az NB Il-es gárdától az egyik játékosuk jogosulatlan szerepeltetése miatt hét pontot levontak! Ez éppen elég arra, hogy szeptembertől a megyei bajnokságban folytassák. Bár van egy ígéret számukra, miszerint, ha üresedés lesz az NB II valamelyik csoportjában, akkor talán maradhatnak. A férfiak mezőnyében már kiélezetebb harc folyt a bajnoki címért. Végül az öregfiúk végeztek az élen (a volt NB lies mátészalkai csapat játékosainak nagy részéből álltak össze). Viszont a szövetséggel történt korábbi megállapodás miatt csak az érmeket kapják meg, de nem juthatnak fel az NB II-be. így Hodász lett a befutó. A kézilabdasportjáról híres község az utolsó pillanatokig hatalmas versenyben volt Nyírbogánál a második helyért. Végül megelőzték a rivális bogátiakat, és megszerezték az NB II-ben való indulás jogát. Érdekesség, hogy a ho- dásziak korábban már nyertek megyei bajnokságot, de akkoriban még osztályzót kellett játszani, azokon meg mindig elvéreztek. Kellemes meglepetés volt Geszteréd jó szereplése, de ez sem véletlen, hiszen a településen nagy hagyományai vannak a sportágnak. Jól kezdett a Kisvárda, de a hajrára elfogytak a játékosok, emiatt két alkalommal nem tudtak kiállni. A férfiak mezőnyében is csalódást okozott a Tanárképző. A gyenge szereplés mellett még három büntetőpontot is begyűjtötték, ami egyenlő a kizárással de végül nem az a célunk. Velük szemben a végleges döntést a fegyelmi bizottság hozza meg. A sportiskolás csapat 15—16 évesekből tevődött össze, és becsülettel helytálltak. Kemecse, Ópályi és Tiszalök a tőlük elvárhatót nyújtották. A két ifjúsági gárda, a Mátészalka és a Fehér- gyarmat, a mezőny a végén zárt, de nekik a szereplés volt a legfontosabb. Ősztől a mezőnyhöz csatlakozik a Mezőgazdasági Főiskola, akik sajnos csak egy szezont voltak távolt a megyei bajnokságtól, ugyanis kiestek az NB II-ből. Ősztől várhatóan új csapat indul MSE néven. A nyíregyházi gárda nagy valószínűséggel a korábbi — már aktív játékot abbahagyó — ké- zilabdásokból áll össze. Végül, én úgy látom, hogy színvonaljavulás van a legalsó osztályban, hogy ez még inkább így legyen, a jövőben azon kell munkálkodni, hogy a csapatok még több szervezési és rendezési információt kapjanak a szövetségtől. Gond volt a játékvezetők zavartalan biztosítása. A síp mestereinél feltétlenül szükséges a fiatalítás. Nem utolsósorban a sajtóval is jobb kapcsolatot szükséges teremtenünk. —A csapatoknál milyenek a feltételek? — Általában az volt a jellemző, hogy nem dúskáltak a pénzben, de a legszükségesebb anyagiakat a működéshez elő tudták teremteni. A pályák is elfogadhatók, bár egyre többen vannak, akik teremben játszanak. Új pályák is épülnek, mint például Hodászon, ők már az NB Il-re gondoltak, amikor új létesítményt építettek. Arról még szólnom kell, hogy vidéken továbbra is népszerű sportág a kézilabda. Nem egy településen meghatározó program a hétről hétre zajló kézilabdamérkőzés. Átlagosan mintegy 4—500 ember szurkolja végig a meccseket. Sajnos vannak pályák, ahol nem a legsportszerűbb keretek között zajlik a szurkolók részéről a buzdítás, emiatt ezekre a helyekre nem szívesen utaznak a csapatok, mert elég sok kellemetlenség éri őket. Azt tudják, hogy melyik csapatokról van szó, bízom benne, hogy ősztől megoldják ezt a problémát. Még annyi hátravan, hogy a napokban Tiszalökkel és Hodásszal a szövetség egyezteti az NB lies indulás feltételeit. Bízunk benne, hogy mindkét csapat megfelelő garanciákkal tud szolgálni, miszerint nem lesz személyi és anyagi akadálya az NB II-es szereplésüknek. Kézilabda megyei bajnokság végeredmé nye, nők: 1. Tiszalök 18 15 2. Tanárképző 18 12 3. Fehérgyarmat 18 5 4. Ópályi 18 2 2 1 406-255 32 1 5 413-338 25 1 12 369-425 11 - 16 310-480 4 5. Kisvárda** 22 12 1 9 6. Kemecse 22 9 3 10 7. Ópályi 22 9 2 11 8. T.képző*** 22 10 111 9. Sportiskola 22 8 2 12 10. Tiszalök 11. Mátészalka 22 22 Férfiak: 1. Öregfiúk 2. Hodász 3. Nyírbogát 4. Geszteréd- 16 1 17 - 19 502-478 23 465-484 21 442-496 20 429-432 18 508-548 18 416-472 12 479-547 9 431-598 4 22 17 22 17 22 16 22 14 4 5 5 6 666-566 36 588-428 34 485-413 33. 488-437 30 6 4 12. F.gyarmat** 22 3 **-gal jelzett csapatoktól két büntetőpont levonva ***-gal jelzett csapatoktól három büntetőpont levonva Ökölvívás Moorer az IBF nehézsúlyú bajnoka MTI Michael Moorer lett az IBF- szervezet profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka. Áz amerikai bokszoló a dort- mundi labdarúgó-stadionban 22 ezer szurkoló előtt megrendezett, 12 menetes küzdelemben pontozásos győzelmet aratott német riválisa, Axel Schulz felett. Az IBF-nek a mérkőzés előtt nem volt nehézsúlyú címvédője, mivel a dél-afrikai Frans Bothát tavaly decemberben doppingvétség miatt megfosztották címétől. — Úgy vélem, a bírók döntése teljesen igazságos. Moorer egyike a legjobb nehézsúlyú ökölvívóknak — jelentette ki kudarca után Schulz, aki 1,7 millió dollárt keresett az összecsapással, Moorer 3,6 millió dollárral gazdagodott. Visszatért a szorítok világába az amerikai James Douglas, aki azzal büszkélkedhet, hogy csak neki sikerült legyőznie a nehézsúlyú profi ökölvívás jelenlegi legnagyobb alakját, Mike Tysont. A 36 éves bokszoló közel hatéves kihagyás után Atlantic Cityben lépett a kötelek közé. Ellenfele nem igazán ismert honfitársa, Tony La Rosa volt, aki csak a találkozó harmadik menetéig bírta az iramot. Ekkor Douglas kiütéssel diadalmaskodott. — Jól sikerült a visszatérésem, ez a mérkőzés pontosan arra szolgált, hogy felmérjem, jelenleg mire vagyok képes — nyilatkozta Douglas. Ugyanezen a helyszínen mérkőzött egy másik veterán ökölvívó, a 45 éves Roberto Duran, aki azonban nem örülhetett. A középsúlyú panamai sportoló egyhangú pontozással szenvedett vereséget a Puerto Ricó-i Hector Ca- machótól. — Nem az ellenfelem, hanem a bírók győztek le — álLapította meg Duran. NEGYEDDÖNTŐ: SPANYOLORSZÁG—ANGLIA 0-0 -11-ESEKKEL 2-4 Wembley-stadion, 75 440 néző. Vezette: Batta (francia). Sárga lap: Aberlardo (1.), Belsue (41.), Alfonso (51.) illetve G. Neville (48.) Csere: Manjarin helyett Caminero (46.), Salinas helyett Alfonso (46.), Alkorta helyett Lopez (74.) illetve Anderton helyett Fowler (109.), McManaman helyett Barmby (109.), Sheringham helyett Stone (109.). Jók: Zubizarreta, Sergi, Kiko illetve Seaman, Pearce, Shearer FRANCIAORSZAG - HOLLANDIA 0-0 - 11-ESEKKEL 5-4 Liverpool, 37 465 néző. Vezette: Lopez Nieto (spanyol). Sárga lap: Deschamps (6.), Karembeu (48.) illetve de Kock (68.), Kluivert (90.), Bogarde (90.). Csere: Loko helyett Dugarry (62.), Dugarry helyett Pedros (80.), illetve Bergkamp helyett Seedorf (60.), Cruyff helyett Winter (69.), R. Witschge helyett Mulder (80.) Jók: Blanc, Guérin illetve De Kock NÉMETORSZÁG—HORVÁTORSZÁG 2-1 (1-0) Manchester, 30 000 néző, V: Sundell (svéd). Gólszerzők: Klinsmann (20.— 1 l-esből), Sammer (59.), illetve Suker (51.) sárga lap: Sammer (6.), illetve Stimac (18.). Piros lap: Stimac (57. — második sárga lapját kapta). Csere: Klinsmann helyett Freund (40.), Bobic helyett Kuntz (a szünetben), Scholl helyett Hässler (87.), illetve Jurcevic helyett Mladenovic (79.). Jók: Sammer, Köpke, Eilts, illetve Járni, Suker Lapzártakor érkezett: CSEHORSZÁG—PORTUGÁLIA 1-0 (0-0) GÓLSZERZŐ: POBORSZKY Euro-koktél MTI A hollandok ellen továbbjutott francia válogatott a továbbiakban nem számíthat Christophe Dugarry játékára. A románok ellen győztes gólt szerzett csatár a negyeddöntőben a 62. percben lépett pályára, de 18 perc játék után térdsérülést szenvedett. — Nagyon sajnáljuk Dugarry elvesztését, de van még néhány hozzá hasonlóan jó támadó a csapatban — jelentette ki a csapatkapitány, Didier Deschamps. Mindössze 16 szurkolót kellett a rendőrségnek őrizetbe vennie a több száz angol közül, akik csapatuk Spanyolország elleni továbbjutását ünnepelték London belvárosában. A letartóztatott drukkerek közül hatot ittasság miatt kellett „kivonni a forgalomból”. — Mindenre fel voltunk készülve, de hála istennek, semmi különös nem történt — jelentette ki a rendőrség szóvivője. „David Seaman, a nemzet megmentője és Stuart Pearce, az ő fegyvertársa” — még a tekintélyes The Sunday Times is az első oldalon zengte vasárnap az angol válogatott tizenegyest hárító kapusát, illetve a tizenegyest ezúttal nem elhibázó hátvéd dicséretét a Wemb- ley-ben lezajlott szombati angol—spanyol futballdráma után. A lapok nem sok szót pazaroltak ugyanakkor a rendps játékidőben esett, lesnek ítélt két spanyol gólra, amelyeknek egyike egyértelműen szabályos volt. Seamant, aki a büntetősorozat előtt is parádés védésekkel remekelt, a vasárnapi londoni sajtó egyszerűen a nap emberének kiáltotta ki, Pearce-t pedig bátorságáért tüntette ki, amiért szinte neu- rotizáló emlékei ellenére vállalkozott a részvételre a párbajban. (Ő volt az, aki az 1990-es vb elődöntőjében, Torinóban kihagyott egy tizenegyest az NSZK ellen). Terry Venables szakvezető „csodálatosnak” minősítette Pearce döntését, s közölte: ő nem is akarta bevenni a játékost azok közé, akik a gól nélkül végétért hosszabbítás után felsorakoztak a büntetőrúgásokhoz, Pearce maga ragaszkodott a részvételhez. *** A spanyol lapok szerint egyértelműen jobb volt az ibériai válogatott angol ellenfelénél, és megérdemelte volna a továbbjutást. „Dicsőséges vereség” — írja az El Mundo. „A magas színvonalú mérkőzésen Spanyolország egyértelműen jobban játszott ellenfelénél, de a francia játékvezető, Marc Batta megfosztotta a csapatot egy érvényes góltól.” Hasonló véleményen van az El Pais is: „Spanyolország rászolgált a győzelemre. A válogatott eddigi legjobb játékát nyújtotta, s ezen a történelmi mérkőzésen mégis vereséget szenvedett.” A Diario 16 című lap így vélekedik: „Érdemtelenül kényszerült búcsúra a válogatott. Clemente együttese a rendes játékidőben és a hosszabbításban is uralta a játékot, de a 1 l-eseknél hibázott”. *** Clarence Seedorf \ olt a Franciaország—Hollandia negyeddöntő tragikus hőse. A csereként pályára lépett narancsmezes játékos a 89. percben el- dönthette volna a mérkőzés sorsát, amikor jól lépett ki középen, és már csak Lámával állt szemben, de a kapusba lőtt, majd a büntetőpárharc során elhibázta a negyedik 11-est, és ez sorsdöntőnek bizonyult. A mérkőzés után meglepő módon csapattársai közül senki sem próbálta vigasztalni Seedorfot, sőt Frank de Boer meg is szidta őt. Seedorf hosszú percekig egy szál egyedül álldogált a középkörben, és nem tudta elrejteni könnyeit. Végül a franciáktól Lama és Karembeu ment oda hozzá. Karembeu jó barátságban van Seedorffal, hiszen együtt játszottak az olasz Sampdoriában, és most együtt szerződtek a spanyol Real Madridhoz. Seedorf magatartása egyébként sok vihart kavart a holland csapaton belül. O volt ugyanis a „suriname- i frakciónak” nevezett csoport (Davids, Kluivert, Reiziger) szószólója, akik több beleszólást követeltek a csapat bel- ügyeibe. — Ennek az új generációnak, amelyik a Gullit, Rijkaard, Van Basten-féle csapat után próbálja átvenni a főszerepet, még rengeteg tapasztalatra van szüksége —jelentette ki Guus Hiddink szövetségi kapitány, aki nem adott helyet Seedorf és társai felszólalásainak. Mintegy vigasztalásképpen hozzátette: — Még három-négy év, és Seedorf világklasszis lesz. Javier Clemente, a spanyolok szövetségi kapitánya sportszerűen gratulált az Anglia elleni negyeddöntő után a továbbjutó ellenfélnek, de ugyanakkor elégedetlenségének is hangot adott. — Azt kívánom az angol csapatnak, hogy nyerje meg az Európa- bajnokságot. A torna folyamán tapasztalt spanyolellenes megnyilvánulások nagyon fájnak nekem. Ha az ellenfél himnuszát játsszák, az én játékosaim ezt tiszteletben tartják, és csendben hallgatják végig — mondta Clemente, aki többek között azt sérelmezte, hogy a spanyol himnusz alatt Gascoigne szerelését igazgatta és bemelegítő mozdulatokat végzett. Úgy tűnik, a Barcelona alaposan be akar vásárolni az Eb-n szereplő játékosokból. A német Köpke után élénken érdeklődik a katalán klub az angol csatár Steve McManaman iránt. A 24 éves játékosért azonban legalább 20 millió márkának megfelelő összeget kell fizetniük a spanyoloknak; McManamant szerződése 2000-ig köti a Liverpoolhoz.