Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-22 / 145. szám

Dr. Oláh Alberttel, Kisvárda polgármesterével Párttalanul, de nem magányosan Dr. Oláh Albert Fotó: Harascsák Annamária Dr. Oláh Albert körül min­dig forr a levegő. Megbíza­tások, felkérések, majd a legutóbbi önkormányzati választások óta nem ritkán viharos lemondások kísé­rik útját. Mint ismeretes, a '94-es önkormányzati vá­lasztásokon 56 százalékos támogatottsággal nyerte el újra Kisvárda lakóinak bizalmát, hatodik éve a vá­ros polgármestere. Útja során az elmúlt két esztendőben a megyei közgyűlés társadalmi alel­nöki posztjáról sikerült „leküzdenie” magát „egy­szerű, mezei közgyűlési taggá”. Csütörtökön nem csak az Új Kelet írta meg, a Kossuth rádió is be­mondta, hogy kizárták az SZDSZ soraiból. Amikor felkértük a beszélgetésre, szabódott, nehezen állt kötélnek. Nem akart egy újabb vihart maga körül. Egy lélekben megrogyott politikust vártunk a szerkesztőségbe, de ehe­lyett egy jókedvű polgár- mester lépett be az ajtón... Száraz Attila (Új Kelet) — Már meg ne haragudjon, de ön az utóbbi időben „szemé­lyi kérdések” miatt sokat sze­repel a médiában. Kis túlzás­sal, mostanában csak arról hal­lani, hogy valamiről lemond, illetve most már arról, hogy ki­zárták a pártból... — Igen, például már nem vagyok sem szabaddemokrata megyegyűlési alelnök, sem a megyei egyeztető tanács tagja. A legutóbbi megyei közgyűlé­sen pedig a NYIRTELECOM felügyelő tagságáról is lemon­dattak. Ez volt az utolsó társa­dalmi tisztségem. — Mosolyog, jókedvű, mint­ha mindennapos dolgokról be­szélgetnénk. Egyáltalán nem szomorú, nem néz ki csalódott­nak. Hadd kérdezzem meg: mitől ilyen felszabadult? Össze­függésben van ez a kizárásá­val? — Megfogadtam, hogy fel­állók a padlóról, példát mutat­va ezzel pártbarátaimnak. Az egyik legsikeresebb politikus voltam a megyében, hiszen el­mondhatom, hogy ahol kettőnél több jelölt indult ’94-ben a pol­gármesteri címért, a legmaga­sabb százalékkal győztem. Ak­kor a párt nagyon büszke volt rám... Az első lemondásom az újraválasztás után nem sokkal történt, amikor kiléptem az SZDSZ Önkormányzati Ta­nácsadó Testületéből. Nem tet­szett az, hogy a fővárosi gyűlé­sekre Kisvárdáról hamarabb odaérek, mint a pestiek. Nem ritkán az SZDSZ-ért három óra­kor keltem. Mindegy, bármi történt is. A mai napig liberá­lisnak tartom magam. Melles­leg minden pártnak van liberá­lis szárnya, ezt csak érdekesség­ként jegyzem meg. A megyei közgyűlésben megmutattam, hogy egy vert csapatot — az első fordulóban ellenzéki sze­repkörben voltunk — miként lehet bevinni a koalícióba. Azt sem vitathatja el tőlem senki, hogy a társadalmi alelnöki tiszt­ségre engem választottak meg a legtöbb szavazattal. Engem nem a hatalomvágy hajt, van­nak elképzeléseim. —Az előbb úgy fogalmazott: politikus voltam. Elszólás volt, vagy tényleg visszavonul? — A politika nagyon furcsa dolog, soha nem szerettem, ha valami nem szemtől szembe megy. Pető Iván pártelnök en­gem ’93-ban az SZDSZ Sza­bolcs megyei „zászlóshajójá­nak” nevezett. Most úgy tűnik a hajó megfeneklett, vagy né­hány barátom zátonyra tolta. Nem kell elfelejteni, hogy az előző megyegyűlésnek a párt­ból csak én voltam tagja. Elég sok összetűzésem volt akkori­ban, rendkívül radikális voltam. Ez a pártbarátaimnak is nagyon tetszett... —Azaz a mostani frakciótár­sainak... — Nem egészen, mert akkor még nem tudtam például, ki az a Szentesi Péter, ki az a Jüttner Csaba. Persze azt már akkor is tudtam, ki az aBarta László. Ok akkor még nem voltak SZDSZ- esek. Számomra a megyegyű­lés munkája akkor is és ma is nagyon fontos dolog. Ha na­gyon akarom, lehettem volna főállású alelnök is, de én Kisvárdáról nem mondtam le. Nem tartom fölöslegesnek azonban az összeférhetetlenség körül kialakult vitákat. Komoly haszna volt, hogy megismertem a frakciótársaimat, illetve a ko­alíciós tagokat. — Kisvárdán hogyan fogad­ták az emberek az ön körül ki­alakult sorozatos hercehurcá­kat? — Az SZDSZ a megyében a legtöbb szavazatot Kisvárdán érte el. Ez azért lehetett így, mert a szavazók biztonságot akartak, és úgy érezték, hogy bennem megbízhatnak. Vágy­álom lenne elhinni az SZDSZ részéről, hogy a párt ilyen nép­szerű ezen a környéken. Nem kis csata volt, hogy odakerül­hettem a lista élére. Az embe­reknek nem esett jól a körülöt­tem kialakult helyzet. A kisvárdai közgyűlés ellenzék­ben lévő MSZP-s tagjai is biz­tosítottak arról, hogy nincs szá­momra összeférhetetlenség. Végül is lemondtam az alelnö­ki megbízatásról, mert Kuncze Gábor belügyminiszter úrral megegyeztem, hogy egy ta­nácsnoki helyért így fogok cse­lekedni. Aztán a tanácsnoki helyből nem lett semmi, de ezért nem a belügyminiszter úr a hibás. —Nyilván szokott felmérése­ket készíttetni. Elárulná, hogy mit szeretnek önben a kisvárdai emberek? Mitől szimpatikus ennyire a számukra? — A szavazókat valószínű­leg az fogta meg, hogy a válasz­tási ígéreteimet teljesítettem. Az előző ciklusban 2,3 milliós fejlesztés volt Kisvárdán. Va­lóra vált a régi álom, a telefon­fejlesztés. A kórház rekonstruk­ciója, 55 új útburkolat, csator­názás, gáz, tornacsarnok, új is­kolai épületszámy, és még so­rolhatnám, hogy mi történt. Remélem, nem tűnik szerény­telenségnek, de a köztársasági elnök úr javaslatára az elsők között kaptam meg Kuncze úr­tól a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjét. —Kizárták a pártból, hol fog ezek után találkozni Kuncze és Pető urakkal? — Nem én taszítottam el a pártot, hanem a párt taszított el engem. Nemcsak én köszönhe­tek az SZDSZ-nek, hanem az SZDSZ is nekem. Szerencsére van most egy olyan kemény csapat — azaz pártalapszerve- zet — a városban, amelyből, ha valakit ugyanúgy méltánytala­nul, mint engem, kizártak vol­na, akkor én is vele tartok. Az elmúlt négy esztendőben az egyetlenegy Szabolcs megyei szabaddemokrata képviselő- testület Kisvárdán működött. Ha a régi választási szisztéma érvényesül, akkor az új ciklus­ban is 17 helyből tizenkettőt SZDSZ-es foglal el. Lehet, hogy sokakat bánt, hogy a tíz városi választókerületből hét szabaddemokrata képviselő ke­rült be. Nos, így dolgozunk mi Kisvárdán. Nyűt, egyenes em­ber vagyok, meg szoktam mon­dani a véleményemet. Nem rej­tettem véka alá legutóbb sem a rosszallásomat, amikor példá­ul a megye-város egyeztető ta­nácsa a Buszacsáról tárgyalt. A sportlétesítmény támogatásával nem történik más, mint a nyír­egyházi élsport támogatása. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Buszacsa állami beruházás­ként még a tanácsi rendszerben épült meg, Kisvárdának és még több településnek a sportcsar­noképítést önerőből kellett megoldania... Ellenségeimnek igaza lehet abban, hogy időn­ként túl hangos, túl harsány vagyok, de százszor tisztább az- egyenes beszéd szemtől szem­be, mint a háttérben intrikálni, súgni-búgni. Itt van például a kizárásom. Az SZDSZ-ből — mint a hozzám érkezett levélből megtudtam —, egyik indokként azért zártak ki, mert vélhetően frakciót szervezek. Egy demok- ratikus társadalomban ilyen nincs! Vélelmeznek valamit, miközben engem meg sem hall­gatnak... Senkit nem érdekelt, hogy miért nem tudtam elmen­ni az ominózus megyei egyez­tető tanácsi ülésre. Előre jelez­tem, hogy Romániában leszek. Én már korábban is elmondtam, hogy amíg az alapkérdést nem tisztázzák, addig nem vagyok hajlandó visszaülni a frakcióba. Ez nem volt fontos. Az a baj, hogy néhány megyeszékhelyi elvbarátom úgy gondolja, Nyíregyházán sokkal jobb SZDSZ-szervezet van a kisvár- dainál. Elő kellene venni a vá­lasztási eredményeket. Az SZDSZ nyíregyházi húsz kép­viselője csak pár szavazattal kapott többet, mint én egyedül Kisvárdán. Nekem az nem tet­szik, hogy miközben Nyíregy­háza egy embert nem delegál­hatott a megyegyűlésbe, mégis a megyeszékhelyiek a vidéki­ekkel egyenlő súlyban vannak a frakcióban. Bár ez a jelenség nem csak a mi frakciónkra igaz. Mellesleg, hogy lehet úgy a megye-város egyeztető delegá­ciójában eredményesen dolgoz­ni, ha a bizottságban a me­gye ötfős képviseletében mini­mum két ember van, aki tagja a nyíregyházi közgyűlés­nek... —Még nem mondta el, hogy ezt követően hol fog találkozni Kuncze és Pető urakkal? — Miért kellene találkoznom velük? — Egyértelműnek látszik, hogy ezek a beszélgetések hoz­ták meg önnek és a városnak a sikert. Az első ÖN Hl KI (Önhi­báján kívül nehéz helyzetbe ke­rült önkormányzatok) részére kiírt pályázaton önök például kaptak jócskán pénzt, míg a megyegyűlés egy fülért sem. Ez aligha köszönhető a puszta vé­letlennek... — Nem erről van szó... Az előző ciklusban — amikor el­lenzéki polgármester voltam — is 2,3 milliárd forintot kaptunk. Az előbb említett politikusok nagyon jól tudják, hogy szemé­lyek miatt nem lehet egy tele­pülés lakóit büntetni vagy elv­telenül segíteni. Hogy hol fo­gok velük találkozni? Nem lesz ebből gond a kizárásom után sem. Ezentúl is odamehetek hozzájuk. Ők ismernek, elfo­gadják a stílusomat, mert tud­ják, hogy amit mondok, az úgy is van. Negyvennyolcmillió fo­rintot kaptunk a már említett pályázati pénzből az első kör­ben, amiért tagadhatatlanul ren­geteget kellett talpalni. Sokszor napokat töltöttem a minisztéri­umokban. Ne tűnjön szerényte­lenségnek, de van némi szere­pem abban, hogy a második körben a megyének 100 millió forint jutott. — Mennyire tartja magát politikus alkatnak? — Nem vagyok az, mert kép­telen vagyok a megalkuvásra. Ez nem tesz alkalmassá a lob­bizásokra. Én nem a politiká­ban nőttem fel, politizáltam, de nem voltam tagja egyetlen párt­nak sem. — Árulja már el, mi értelme volt legutóbb kilépni a frakció­ból, ha a koalíciónak tagja ma­radt? — Nem vagyok haragos vi­szonyban senkivel. Nem akar­tam tisztességtelen lenni,Lázár János alelnökké választása előtt kilépni a frakcióból. Ezzel együtt kiléptem a koalícióból is. Ez nem esett nehezemre, mert nem tartom valódinak a koalí­ciót. A világon talán csak ná­lunk fordul elő az, hogy a koa­líciós partner kezdte el forszí­rozni a társa összeférhetetlen­ségét, és nem az ellenzéki ol­dal. Magyarországon ma leg­alább negyven összeférhetet­lenségi helyzet van, a parlament is most kezdi csak tárgyalni. A másik koalíciós érdekesség az, hogy a pártom az összeférhetet­lenségi kérdésben magamra hagyott, egyedül kellett küzde­nem, vitatkoznom. Az érde­kemben senki nem kérte az MSZP-t arra, hogy most az egy­szer adja fel az elvei. A kilépé­sem és a mostani kizárás vala­hol jót is tett nekem, mert sok­kal tisztábban, sokkal át­tekinthetőbben tudom a folya­matokat szemlélni. Nem köt a koalíciós egyezség, ami igazá­ból talán nincs is. Nem került volna sor erre az egész herce­hurcára, ha nem vádolnak meg egy dologgal, és tisztázzák az ügyet. Többször kértem erre a nyíregyháziakat, de nem sike­rült időpontot egyeztetni. — Hol fog ülni ezt követően a megyegyűlésben? — Az MSZP háta mögött, bal oldalamon a Munkáspárt, dr. Darvai Sándor és Szűcs Ilona mellett foglalok helyet. —Nocsak, ilyen jóba lettek? Darvai úr vetélytársa volt a polgármester-választáson, il­letve koalíciós partnerként, a platform egyik szóvivőjeként ő szorgalmazta az ön lemondását az alelnöki tisztségről... — A választásokon vetélytár- sam volt, nem haragszom rá. Az összeférhetetlenségi kérdésről pedig már nem beszélünk. A választásokat megelőzően hosszú évekig az egyik legjobb barátom volt. — Ön nem mondta eddig, de gyakorlatilag azt kellett volna tisztázni, igaz-e, amivel önt megvádolták párton belül, hogy Lázár János alelnöki megvá­lasztása ellen szervezkedik? — Nem tudom, hogy jutott ez ki, de nagyon csodálkozom, hogy kiszivároghatott. Már a felvetés is hülyeség. Valóban azzal támadtak, hogy a megye­gyűlés elnöke egy koalíciós megbeszélésen kijelentette: sorbatelefonálom a partnereket, ne szavazzák meg Lázár urat. Én erre azt mondtam: aljas rá­galom, azonnal tisztázzuk az elnök úrral. Aztán felvetődött, hogy nem is ő mondta. Elhang­zott még egy—két név, ment a mendemonda. Öt időpontot ad­tam meg a nyíregyháziak­nak, hogy a megnevezettekkel együtt ezt a témakört tisztáz­zuk, de nem jött össze a beszél­getés. Ezért ültem végül is ki valóban a frakcióból. — Nem gondolkozott azon, hogy megfellebbezi az ön ellen hozott ítéletet, a kizárást? — Ez egy percig nem jutott eszembe. — A megyegyűlés politikai alapokon szerveződött. Hogyan fog ön ebben a közegben egye­düliként dolgozni? Mondhat­nánk azt is, hogy nem lesz sú­lya,feltehetőleg sem a koalíció, sem pedig az ellenzék nem fog­ja keresni a kegyeit. Egy fontos kérdést ritkán dönt el egy sza­vazat? — A megyegyűlésben van­nak szép számmal rajtam kívül is magányosok, másként gon­dolkodók. Ennek a következ­ménye az, hogy időnként „szét­szavaz” a megyegyűlés. A mai napig egy térséget próbáltam képviselni, igyekszem folytat­ni ezt a munkámat. A frakció­ból való kiülésem óta többen megkerestek, olyanok, akik ko­moly szavazóbázist látnak mö­göttem. Közelednek az újabb választások... Persze, nem biz­tos, hogy azon én még indulok. Elégedett vagyok azzal, amit a politikában elértem. Drága árat fizettem a politizálásért, nem­csak kézzel fogható eredmé­nyek vannak, de a családi éle­tem is oda, illetve nagyon sok ellenséget szereztem. El kell döntenem... —Nősülni készül? — Miért? Még nem váltam el. —Azt hittem, azért nem akar a következő választásokon in­dulni, mert ahogy levezette, abból az derült ki, hogy okult az eddig történtekből, és nem áldozza fel a politikáért újra a családi tűzhely melegét. — Nem erről van szó. Azt biztos nem tudnám megtenni, hogy egyik nap felállók a székből, és másik nap nem ér­dekel sem Kisvárda sorsa, sem a politika. Ha leváltanának, ha nem kapnám meg a kellő szá­mú szavazatot az újraválasztás­hoz, de a képviselő-testületbe bekerülnék, akkor sem ellen­ségként dolgoznék tovább. Se­gíteném az utódomat. Nem azon morfondíroznék, hogy én ezt vagy azt másként csinál­nám.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents