Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-12 / 136. szám
ff NYÍREGYHÁZI —M AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Hínárszedés a hét végén Fekete Tibor (Új Kelet) Malomkerti polgárőrök Az elmúlt hét szombatján és vasárnapján is csónakázótóvá változott a Bujtosi tó. A fiatal és idősebb férfiak evezőlapát helyett villákat merítettek a vízbe, és nem halat, hanem elburjánzott vízinövényeket emeltek ki a tóból. Ennek a furcsa lehalászásnak néztünk utána. A valamikor szebb napokat látott tórendszer a közelmúltban az ökológiai katasztrófa szélére került. Az utóbbi évek tájrehabilitációja révén sokat javult a helyzet. Az öt tóból álló rendszer Orökösföldhöz legközelebb eső részén már rendezett a partszakasz. Látszik rajta, hogy van gazdája a területnek. Albert Attila vállalkozóval már korábban megkötötték a szerződést. Az év elején megalakult a Bujtosi Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület, mely április 24-étől megkapta a tó kezelési jogát. Mint azt Lakatos István, az egyesület titkára kérdésünkre elmondta, hivatalosan december 29-én jött létre a társulás. Jelenleg kilencven tagot számlálnak, és igyekeznek a jó gazda gondosságával kezelni, állapotát megóvni, a víz tisztaságára vigyázni és a tópartról a szemetet elszállítani. Felelősek minden kárért, amely a kötelességük elmulasztásából ered. Az átadási okmányokban is az szerepel, hogy horgászaton kívül más célra nem használhatják, és a jogot másra nem ruházhatják át. Az egyesületi tagdíjakból nem futná a rendbetételére, halak telepítésére és a tavak kotrására, ezért a bányajárulékalapból a tórehabilitációra pályázatot nyújtottak be az illetékesekhez. Ebből hatvan- és kilencvenmillió közötti összegre számítanak. Ezen felül még a városi önkormányzattól is kapnak pénzt a Bujtos csinosítására. Az elmúlt hétvégén és a mostanin összesen kétszer két napot töltöttek a fölösleges vízinövények eltávolításával. A halak telepítése előtt feltétlenül szükséges volt megtisztítani a vizet. Naponta húsz-húsz ember vállalta a munkát teljesen társadalmi munkában. A kis csukák telepítésével azonban már nem várhattak, ezért négy héttel ezelőtt kilencezer darabot helyeztek a vízbe. Ezenkívül kétszáz darab kétnyaras ponty és 1500—2000 kárász kerül még a tóba. Reményük van arra, hogy a Földművelésügyi Minisztérium halászati főosztályától pályázat útján 700 ezer forintnyi támogatást kapnak a halállomány javítására. Korábban a környéken lakók úgy tudták, ide bármikor jöhetnek pecázni, még engedély sem kell hozzá. Lassan szeretnék a köztudatba átvinni, ez már nem mindenki prédája, és csak az egyesületi tagok, illetve a napi jeggyel rendelkezők horgászhatnak. A terület több pontjára is tiltótáblákat raktak ki, és hat társadalmi ellenőr járja rendszeresen a tópartot. Számítanak az emberek megértésére, és ma még csak figyelmeztetnek. Ha a többszöri figyelmeztetés eredménytelen marad, akkor jöhet majd a feljelentés. Annak idején a körúttal két részre vágták a tavat. A város felé eső része ma is rendezetlennek hat. Az építési tilalom feloldása után minden bizonynyal sokat javul a helyzet, és az új gazdák, illetve a vállalkozók nagyobb gondossággal ügyelnek a rendre és a tisztaságra. Az egyesület a kiserdőt már megszabadították a szeméttől, és az aljnövényzetet kivágták. A tervek szerint az Agyag utca felőli részen egy parkolót építenének, és azután már lezárnák az utcát. Innentől csak gyalogosan, legfeljebb kerékpárral lehetne megközelíten a partot. Ha az elképzelések megvalósulnak, akkor az itt lakók kulturált környezetben pihenhetnek és szórakozhatnak. Az már megszokott, hogy egy-egy falu önvédelemből polgárőrséget alakít és saját ingatlanaikra vigyáznak. Az azonban már meglepő, hogy egy városrészben olyanok őrködjenek, akik nem is ott laknak. Erre a nem mindennapi csapatra a nyíregyházi Malomkertben leltünk. Többségében postások és mindössze öten laknak itt a környéken. Velük találkoztunk a minap. F. T. (Új Kelet) Az elmúlt év november elsején tizenegyen alakították meg a Malomkerti Polgárőrséget. Az egyre gyakrabb autófeltörések és autólopások visszaszorítása miatt döntöttek úgy, hogy ezentúl éjszakánként megfigyelés alatt tartják a környéket, hátha ezzel is sikerül elriasztaniuk a rossz szándékú embereket. Egyelőre kevesen vannak, és így nem tudnak minden éjszaka járőrözni. de a lehetőség szerint és szándékosan rend- szertelenül osztják be a szolgálatot, hogy ne lehessen „kifigyelni” a mozgásukat. Az éjszaka legnagyobb részét a malomkerti lakótelep házai között töltik. Figyelik a gyanúsan köröző gépkocsikat, a látszólag cél nélkül őgyelgő gyalogosokat. A bűnözőkkel szemben csak egyetlen „fegyverük” van, a hasábrádió. Egymással és a rendőrséggel is ezen keresztül tartják a kapcsolatot. A szokásos járőrözésen kívül néha rendészeti feladatokat is ellátnak. Legutóbb például a vasútállomás mellett egy közlekedési akcióban vettek részt. A két rendőr és két polgárőr alkotta csapat négy óra alatt több mint húszezer forintnyi helyszíni bírságot szabott ki. A malomkerti városrészen élők többségével nincs semmi bajuk, vannak azonban, akik nem nézik jó szemmel önzetlen szolgálatukat. Egyik alkalommal névnapot ünnepeltek az egyik lakásban, és valószínűleg alaposan a pohár fenekére nézhettek, mert egy idő után különböző berendezési tárgyak repültek az úttestre: szék, seprű, pohár. Először figyelmeztették a randalírozókat, majd kihívták a rendőrséget. (Jellemző, hogy a részegek még az intézkedő rendőrt is megpróbálták megvesztegetni.) A békés szomszédok nemhogy örültek volna a ramazuri végének, hanem megjegyzéseket tettek a polgárőrökre. „Inkább a kocsikra vigyáznátok és nem avatkoznátok bele a családi ügyekbe” — mondták többen is. Nem értették, hogy értük is intézkedtek a polgárőrök. Megközelíthetetlenül Bürget Lajos jegyzete Több ízben elnézegettem: a kisgyermekes a kocsival, a mozgássérült a tolószékkel Nyíregyházán egyszerűen kizáratik az üzletekből, kerülőkre kényszerül az utcákon. Evek óta teljesen eredménytelenül folyik a szó arról, hogy könnyítsünk helyzetükön, képezzük ki úgy a járdákat az átkelőhelyeken, az üzletek bejáratait, hogy azon olyanok is bejussanak, akik a szabad mozgásban akadályoztatva vannak, akik tolókocsiban ülnek, vagy éppen kisgyermeket tolnak kisebb- nagyobb kocsiban. Nem történt, és nem történik semmi. Egyszerűen nem vesznek tudomást róluk. Pedig szerte a világon ez már működik, nem is akárhogy. Egy kulturált európai településen nincsen olyan közillemhely, ahol ne lenne külön lehetőség a korlátozottak részére. Nem képzelhető el áruház, üzlet anélkül, hogy ne lenne feljáró a gyermekeseknek, a tolószékeseknek. Nem figyelemről van szó, hanem jogról, hiszen se városrendező vagy -tervező, se építő, se üzlettulajdonos nem zárhat ki senkit csupán azért, mert a lehetőség megteremtése költséges. Evek óta nem hallottam arról, hogy ilyen témát tárgyalt volna a város képviselő-tes- tülete. Láthatóan tagjait nem érintette meg mások nehéz helyzete. Pedig képzeljék el: van olyan üzlet, ahová nemcsak a képcsőn kell fel- tornászódni, hanem ezt követően égy forgó fémalkalmatosság képez áthághatatlan akadályt. A forgóajtó, a magas járda, a hiányzó lejtő egyszerűen lehetetlen helyzetbe hozza a nem könnyen mozgókat. Ha nincs kísérő, aki helyettük bemegy és vásárol, akkor álldogálhat, üldögélhet világba. A gyermekkocsis dolga sem egyszerűbb, addig megy, míg valahol talál egy olyan boltot, ami ugyan nem az, amelyikre vágyott, de ahová legalább félfarral befér. Nagyon sürgető tehát, hogy városi vezetés, civil- szervezet, emberi jogot érvényesíteni akarók csapata lépjen szorítóba azokért, akiket ma a lépcső, az ajtó, a feljáróhiány, az emberről elfeled- kezés átka sújt. Nagyon egyet tudnék érteni azzal, hogy a város járjon elöl jó példával, alakítsa megfelelővé a gyalogátkelőhelyeket, teremtsen lehetőséget a rokkantak és a kisgyermekesek részére. Ne engedélyezzen a hatóság egyetlen boltnyitást sem, egyetlen építési tervet sem, melyen nem szerepel a mozgásukban korlátozottak számára kialakított bejárat. Járjanak elijl jó példával a városi, megyei intézmények, hiszen ha ők se lépnek, akkor hogyan várhatjuk el mások buzgalmát. Nagyon elég már a sok beszédből, sajnálkozásból, megértőfejbóloga- tásból. Jó lenne, ha az egészségügyi szervezetek, a magánrendelők, a kórházak is megnéznék, hogyan is fest e tekintetben a saját házuk tája. A liftes közintézményekben, áruházakban jelezzék feltűnően, hol találják a közönség számára általában nem használatos jói elrejtett felvonókat a rászorulók. Képezzék ki a boltok, a bankok, a kiállítások az ott szolgáló testőröket, hogy munkakörükhöz tartozik az is; segítik a rászorulókat abban, hogy bejussanak egy-egy helyre. Meggyőződésem, hogy igen hamar lehet tenni valamit. Nem mindent, de elkezdődhet —nem a figyelem!— a jog biztosítása azoknak, akiket ez megillet. Ennek hiánya a mulasztókat minősíti. Akiket illet, járják végig a várost, ha kell, tolókocsiban vagy gyermekkocsit tolva boltról boltra, hivatalról hivatalra. Biztosan igazat adnak, ha nemcsak mennek, de közben látnak és éreznek is. Érzik más helyzetét és sorsát. Ez is közfeladat. Ha repül a szék, a seprű, a pohár Horgászok a Bujtosi tóért Szolgálat előtti megbeszélés
