Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-09 / 108. szám
UJ KELET Kultúra 1996. május 9., csütörtök 7 Ökumenikus szavalóverseny Az Ur érkezése Berki Antal (Uj Kelet) Negyedik alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Kossuth Gimnázium az egyházi középiskolák országos szavalóversenyét. A helyi egyházakkal és a Bessenyei Társasággal karöltve igazi ökumenikus vetélkedőt szerveztek. Az anyagi nehézségek gátat szabtak a korlátlan részvételnek, de így is tizenhét gimnázium 34 versenyzője vett részt a találkozón. A diákok versenyláztól borzongva, egészséges önbizalommal készültek a megméretésre. Valamennyien előzetes selejtezőkön vívták ki az indulás jogát. Az ország minden tájáról érkezett középiskolások kellemesen töltötték idejüket Nyíregyházán. Sokuk számára a felfedezés örömével hatott a szabolcsi megyeszékhely. Nem mindennapos kirándulás mondjuk Sopronból az ország másik végébe utazni. Hiányzik is ez a kavarodás a diákoknak. A rendszerváltás nehézkessé tette az iskolák közötti személyes kapcsolattartást. Mint mindenhez, ehhez is pénz kell. Azt pedig tudjuk, hogy ezen a területen még a kevésnél is kevesebb van. A harmincnégy versenyző 26 verset mondott. Ügyes volt a kötelező költemény kijelölése: nem egy vers, nem egy költő, hanem egy kötet verseiből válszthattak a gyerekek. Romániában élő ismert és kevéssé ismert alkotók művei jelentették a választékot. Sajnos a kötet ideheza nem kapható. Címe: Isten kezében, 63 költő több mint 115 versét tartalmazza. Ha valaki egyéniségének megfelelő anyagot keresett, talált is, de előtte át kellett rágni az egész gyűjteményt. Jó ötlet volt. Sokat tanulhattak belőle nemcsak a diákok, hanem a nagyszámú közönség is. Ahogy ez lenni szokott ilyen eseményeken, voltak jobb és kevésbé eredményes indulók. A színvonalat nemcsak a kötelező vers kiválasztása, de a gyerekek felkészültsége is garantálta. Nehezen hozta meg döntését a zsűri. Eredményt hirdetni azonban kötelező. A zsűri döntése találkozott a közönség ízlésével. Hetey László zsűrielnök az eredményt kommentálva arra hívta fel —joggal — a versenyzők figyelmét, hogy egy-egy ilyen versenyen elhangzó vers nemcsak kötelező iskolai penzum, hanem szórakoztató produkció is kell hogy legyen. Ebből a szempontból külön is kiemelte a soproni Danis Lídiát és a szívet-lel- ket melegítő Kányádi-vers tolmácsolóját: Menyhárt Sza- holcsot Miskolcról. Okos kezdeményezés a Kossuth versenye. Élmény a diákoknak, élmény a közönségnek. Mint Bánszky István, a gimnázium igazgatója mondotta, ha Isten engedi, jövőre ismét lesz találkozó. Úgy legyen. Móricz Zsigmond Színházban már osztják a szavazólapokat 99 Oscar-díj” Keleten a a ar\ a^o Láthatja, akinek szeme van, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közelít Hollywoodhoz. A maga sajátos módján. Mert a hegy nem megy Mohamedhez, de Mohamednek sincs módja a hegyhez menni. S mégis. A művésztársalgóban például egy ideje ott díszelegnek a társulat színészeinek kézlenyomatai. Sőt, a legnépszerűbb amerikai filmek színpadi változatai kerültek, kerülnek be a repertoárba. (Ismerősök, Senki sem tökéletes, Fehérháza) Az igazi fordulat azonban még csak most következik. A június 2-ai évadzáró gálán tartják az Ostar (Ost-star)-díjátadást. Vagyis Kelet csillagainak megjutalmazását — a jól ismert rituálé szerint. Gyüre Agnes (Uj Kelet) * 16 Az amerikai filmakadémiát ezúttal Verebes István helyettesítette. Egy személyben jelölt díjazható teljesítményeket és elismerésre méltó életművet— ez utóbbi Bárány Frigyes Já- szai-díjas Érdemes művészé. Szintén a direktor határozta meg a szavazók körét. Ide tartozik a társulat 29 színésze, 37 egyéb tagja és 8 helyi újságíró. A számozott, lepecsételt, jeligével beadandó szavazólapokon a tíz kategória mindegyikében négy-négy jelölt szerepel. A színészek rájuk 32, 24, 16, illetve 8 ponttal voksolhatnak. A „ civilek” ezen pontszámoknak csupán a felét adhatják, tehát 16, 12, 8 és 4 pontot. Érvénytelenül szavaz, aki pontokat megoszt, összevon vagy kategóriákat üresen hagy. A jelöltek összpontszámát a gálaműsorral egy időben teszik nyilvánossá a próbatáblán. Azt is kifüggesztik, mely jeligék alapján, milyen részeredményekből adódott össze az eredmény. így is ellenőrizhető, nem történt-e manipuláció. Az első csoportban a szavazóknak arról kell 'dönteni, vajon ki nyújtotta a legjobb férfi alakítást: A Szent Johannában Bede-Fazekas Szabolcs vagy Horváth László Attila, A velencei kalmárban Gazsó György, vagy az Utas és holdvilágban Kerekes László. A legjobb női alakításért járó szobrocskára ebben a pillanatban esélyes Csorna Judit az Ötödik Frank, Pregitzer Fruzsina a Nóra címszerepéért, Szabó Tünde a Hyppolit, a lakáj Schneideméjéért és Varjú Olga Szent Johanna megformálásáért. A legjobb férfi epizódalakítás díjáért versenyben van Avass Attila mint Specc Ko- lombo a Senki sem tökéletesből, Tóth Károly mint La Tre- mouille a Szent Johannából, Gazsó György mint Ervin az Utas és holdvilágból és Horváth László Attila mint Krog- stad a Nórából. A legjobb női epizódalakítás díjára várakozhat Csorna Judit az Utas és holdvilág Sárijáért, Réti Szilvia a Hyppolit, a lakáj Mimijéért, Sándor Júlia a Hyppolit, a lakáj Julcsájáért és Varjú Olga az Utas és holdvilág Évájáért. A legjobb rendezésre utaló kisplasztikáért drukkolhat Bagó Bertalan, az Ötödik Frank megálmodója, Galambos Péter, aki az Utas és holdvilágot vitte színre, Hetey László, a Fajankó kalandjai „karmestere,, és Telihay Péter, A velencei kalmár előadásának irányítója. A legjobb díszlettervért „mérkőzik” Galambos Péter, akinek ebben az értelemben is oroszlánrésze volt az Utas és holdvilág megjelenítésében, Kis Kovács Gergely, a Szent Johanna látványmestere, Men- czel Róbert, A velencei kalmár szcenikusa és Pauer Gyula, aki az Ötödik Frankhoz találta ki az enteriőrt. A legjobb hatás eléréséért is hazatér majd valaki győztesként. Vagy Andrásdi Tibor kellékes, vagy Boldizsár Zsolt színpadmester, vagy Görey János, aki Szent Johanna szobrán munkálkodott vagy Lencsés István ügyelő, aki a Senki sem tökéletes szereplőit figyelmezteti. A legjobb teljesítmény kategóriában Fejes Ágnes és Szabó Tünde neve szerepel — a színészbál sikeréért végzett munkájuk eredményeképpen. Ugyanebben a csoportban lehet szavazni Megyeri Zoltánra, a stúdiósok vizsgaelőadásának rendezőjére és a Venyige Sándor—Sándor Júlia párosra, a Deszka című rádiós műsor riportereire. A legjobb dal előadásáért jelölték a Sándor Júlia—Tóth Károly kettőst, mert gyakran emlegetjük duettjüket, a Bőg a tehént a Hyppolitból. A Gazsó György—Bede Fazekas Szabolcs alkotta miniteamre a Senki sem tökéletesben elzengett melódia miatt (Kérek egy kulcsot a szívedhez) kacsintgat a siker. A Réti Szilvi—Kerekes László vegyespáros az Ötödik Frankban slágerré tett Igyunk egy kávét című songgal versenyez, míg Mészáros Árpád az Übü király Cári himnuszával. Természetesen az évadzáró gálán — melynek címe: Mi is! ... — számos showelemmel gazdagítják a fő eseményt. Lesznek csillogó ruhák, Mercedesek és ünneplő tömeg. A helyi művészeken kívül fellépnek a József Attila Színház Csupa balláb című produkciójának szereplői: Galambos Erzsi, Torday Teri, Fehér Anna, Pogány Judit, Bakó Márta, Szabó Éva, Hegyi Barbara, Vándor Éva, Kocsis Judit és Új réti László. Természetesen a műsorvezetők Venyige Sándor és Sándor Juli (mint mindig), a házigazda pedig Verebes István (mint mindig). Beépíteni az életformába a magyarság jegyeit Visszavárjuk fiataljainkat Néptáncosok újabb sikere Palotai István (Új Kelet) Az Igrice Néptáncegyüttes tagjai úgy utaztak el Nyíregyházáról, mint kamaszok, és felnőttként tértek haza. Nem arról van szó, hogy ilyen hosszú ideig turnéztak a világban, hiszen az egész utazás csak pár napos sárospataki kirándulás volt. De micsoda kirándulás! Az együttes két vezetője Enyedi Lászlóné és Bistey Attila. — Remek kis csapat! — meséli Bistey Attila. — Nyíregyházi diákok tizenhárom és tizenkilenc év között. Nagy részük a Jósavárosban lakik, és oda is járt iskolába, ahol már ízlelgetni kezdték a néptánc szépségeit. Az Igrice tánccsoport tagjai mind közülük kerültek ki, akik már a művelődési központ kebelén belül folytatják a táncot. Elvileg már tizenhárom éves múltra tekintünk vissza, hiszen a Balázs Gusztáv által vezetett együttes jogutódjai vagyunk, de így együtt ’92 óta tevékenykedünk. Az együttes negyvenöt főből áll. Szakmai célunk, a Kárpátmedence magyar táncainak bemutatása, feldolgozása, vannak azonban ennél átfogóbb és emberileg talán még lényegesebb akarásaink — nevezetesen az, hogy a mai fiatalok életformájába beépítsük a magyarság belső és külső jegyeit. Ez gondolkodásmódot, a dalok, a népviseletek ismeretét és szerete- tét és mindezek hétköznapi személyes felvállalását jelenti. A régi hagyományok, ünnepek, események felelevenítésével is azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy múltunk — tudatunkba épülve — jelenünk alapköve lehessen. Az azt hiszem, szintén világos, hogy a közösségépítési feladatokon kívül nagyon nagy hangsúlyt kap a művészeti nevelés is. A csoport a léptékváltás korát éli. Még járunk gyermekfesztiválokra, de már a „mélyvízben is úszunk” időnként, úgy is mondhatjuk, hogy már döngetjük a felnőtt néptánc-világ kapuit. Ezt tükrözte nevezésünk a sárospataki Néptáncegyüttesek Országos Bemutató Színpadára, amely nagyon komoly megmérettetést jelentett. A zsűri tagjai Erdélyi Tibor, Pesovár Ernő, Neuwirth Anna, Eredics Gábor voltak — tehát a szakma „krémje” —, nemzetközi mércével mérve is elismert szakemberek. Minden csoportnak egy félórás szerkesztett műsorral kellett jelentkeznie. Az elbírálás szempontjai a táncdramaturgia, a folklorisztikai hitelesség, a koreográfia, a megjelenítés, az ének-zenei előadásmód és természetesen az előadás színvonala voltak. A zsűri pontrendszerben értékelte a látottakat. A legtöbb adható pont 150 volt, az Igrice 119-et kapott, ami az átlagnak felel meg. (Az összehasonlítás kedvéért: a megyéből a Kállai Kettős 114, a Nyírség Tánc- együttes pedig 148 pontot kapott.) Az új zsűrizési rendszer értelmében az az együttes, amelyik 100—130 között kap pontot, a „Minősült” címet kapja, amelyik 130 pont felett teljesít, a „Kiválóan minősült” elnevezést szerzi meg. Ezeket a besorolásokat aztán időszakonként meg kell védeni. A kiscsapatunk, az utánpótlás a Jósa Táncegyüttes. A 16— 17 évesek már néptáncoktatói tanfolyamra járnak, és ők is indítanak új csoportokat 9—10 éves kortól. A megye együttesei között egészséges rivalizálás is van és baráti szálak is szövődnek. Különben a három említett csapat legközelebb Szentendrén, a Ki mit tud? elődöntőn találkozik, ahol újra összemérheti tudását... Sajnos vannak gondjaink is, természetesen anyagi jellegűek. Évi 220 ezer forint támogatást kapunk, és ebből csak a sárospataki út 100 ezerbe került — vagyis szponzorok kerestetnek! A jövő lehetősége Kozma Ibolya (Új Kelet) Nincs az országnak olyan része, ahonnan többen vándorolnának el, mint Szabolcsból, pedig talán nekünk van a legnagyobb szükségünk azokra az emberekre, akik segíteni tudnak e terület fejlesztésében és felemelkedésében. A PHARE-támogatást nyert, „humán erőforrás fejlesztésével” foglalkozó szakmai team tagjai azon fáradoznak, hogy a megyén kívül lévő felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatókat a diploma megszerzése után hazavonzzák a megyébe. A legtöbb fiatal ugyanis a jobb megélhetés és a magasabb fizetés reményében az ország nyugati területein vagy a fővárosban keres munkát. így a megye elveszti legjobban felkészült fiataljait. A közelmúltban a team a nyíregyházi Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Társaságával karöltve a ,.közéleti kávéház” sorozat keretén belül személyes találkozóra hívta a főiskolai és egyetemi hallgatókat. Ez alkalommal kiderült, a fiatalok nagy része örömmel jönne vissza a megyébe, ha biztosítottnak látná elhelyezkedését, végzettségének megfelelő bérét és szakmai előmenetelét. Az elmúlt héten a különböző egyetemek, főiskolák képviselői jelentek meg a Megyeházán. Megilletődve tapasztalták, megyénk lakói mennyire ragaszkodnának fiataljaikhoz. Kifejtették, hogy bármiben segítik a szakmai team munkáját, és a megye problémáira is hajlandók segítséget nyújtani. Kifejezték, hogy a tudományos diákköri dolgozatok témájául szívesen javasolnának feldolgozásra Szabolcs megyei problémákat, ha lenne elég információjuk e területről. A legtöbb felsőoktatási intézményből olyan képviselők látogattak erre a tanácskozásra, akik maguk is ebből a régióból származnak. Itt lenne alkalom arra, hogy a fiatalokat tájékoztassák a régióban történt eseményekről, információkat szerezhetnének az álláslehetőségekről.