Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-08 / 107. szám
UJ KELET Labdarúgás 1996. május 8., szerda 15 A játékvezetők megbeszélésén hallottuk •ti „Menj haza, nézz a tükörbe és Eligazították a játékvezetőket! Ezután mindenki figyeljen arra, hogy renben legyenek a sportorvosi engedélyek, máskülönben úgy járnak, mint a csengeriek. A „síposok” megkapták az ukászt: a meccsek előtt tüzetesen vizslassák át a futballisták okmányait. Aki még nem tudná, a Nyíregyházi Hardware—Csenger megyei első osztályú (elmaradt...) mérkőzés miatt tört ki a „feszültség”... Koncz Tibor (Uj Kelet) A vendégcsapat játékosainak „beazonosításakor” kibukott: pecsét ugyan van az igazolásokon, csakhogy az nem az igazi. A bélyegzőt elütötték, a sportorvosi „láttam” helyén a háziorvosi szignó díszelgett. Nyolc játékvezető nem észlelt hézagot, a kilencedik, dr. Jekő József azonban kiszúrta a hibát. A kipattant ügyről majd a fegyelmi bizottság ítélkezik. Volt persze egyébb érdekesség is. A Hodász—Tarpa (2-1) megyei másodosztályú összecsapás végeztével a beregiek játékos-edzője „elküldte” a dirigens Labancz Andrást. Oda. A tréner: „Menj haza, nézz a tükörbe és...” (innentől szokás kipontozni a folytatást) felkiáltással minősítette a sípfelelős működését. Mesteréhez hasonlatosan nyilvánult meg az egyik tarpai labdarúgói is, ő a bíró felmenőit emlegette. — Külön-külön közöltem velük, hogy feljelentem őket, amit olybá vehetnek, mintha piros lappal kiállítottam volna mindkettőjüket. A Szűcs nevezetű edző később sem hagyta abba a szidalmazást, ezért ki kellef '■ttetnem az öltözőből. Amúgj „dok-kapok mérkőzés volt, a Hodász törleszteni akart a Tarpán elszenvedett őszi rúgdosódásért. Öt sárga lapot osztottam ki, négyet a hazaiaknak, egyet a vendégeknek. A Záhony—Biri találkozó bírája, dr. Maródi Gyula arról tett említést, hogy a látogatók ifjúsági együttese nyolc fővel érkezett a helyszínre. Ez talán annak következménye, hogy három játékosukat az elmúlt héten eltiltották. Emígyen az eredmény sem lehetett kétséges: 12-0 — nem Biri javára. — A „nagy csapat” előtt viszont le a kalappal, végtelenül sportszerű játékkal győztek. A Záhonyból két embert kiállítottam, előbb Pokol Zsolt sérelmezte minősíthetetlen hangon, hogy vétlennek ítéltem egy hazaadást, majd testvére, László ugyanilyen stílusban közölte mondanivalóját — jegyezte meg dr. Maródi. A következő menet csütörtökön lesz a fegyelmi tárgyaláson. A Rapid Wien másodszor, míg a Paris SG először vere- kedte be magát a labdarúgó KEK-döntőjébe. Az osztrák csapat 1985-ben az angol Evertonnal mérkőzött az első helyért. Sikertelenül, 3-1-es vereséget szenvedett. A francia gárda még sohasem szerepelt európai kupafináléban. Luis Fernandez vezetőedző csapata, a PSG már hétfőtől a találkozó helyszínén, a brüsz- szeli Baudouin király-stadionban (korábban Heysel-stadion) készül. Femandeznek, aki az idény végén távozik a Saint-Ger- maintől, a kezdő tizenegy összeállításánál főleg az okoz gondot, hogy a válogatott Bravo húzódással bajlódik. Ha ő nem tudja vállalni a játékot, akkor a brazil Raí kezd. Annál több kérdéssel kell szembesülnie Ernst Doku- pilnak, a bécsiek vezetőedzőjének. — Van esélyünk — szögezte le tömören Dokupil, aki szerint a Paris SG-nek egyszerűen nincs gyenge pontja. — A francia nem egy olyan csapat, amely egy vagy két futballista formájától függ... A Rapidban nem játszhat az eltiltott Jova- novic. A legutóbbi bajnoki mérkőzéseken nem mutatott éppen csúcsformát az együttes. Mindenesetre az már biztos, hogy nem a Feyenoord elleni elődöntőben remeklő (3-0) tizenegyet küldi pályára a tréner. A Baudouin király-stadionban várhatóan csak 36 ezer néző tekinti meg a találkozót. Testvéries a megoszlás, 12-12 ezer a bécsi, illetve a párizsi szurkoló. A Rapid zöld-fehérben, míg a Paris piros-kékben játszik majd. A várható összeállítások szerda este 20.15 órától (játékvezető az olasz Pai- retto): Rapid Wien: Konsel— lvanov —Schöttel, Hatz—He- raf, Kühbauer, Barisic vagy Mandreko, Stöger, Marasek— Jancker, Stumpf Paris SG: Lama — Roche - N'Gotty, Le Guen — Fournier, Guerin, Djorkaeff, Bravo vagy Rai, Colleter — Loko, Dely Valdes Az utóbbi öt év döntői: 1991: Manchester United (angol)—Barcelona (spanyol) 2-1, 1992: Werder Bremen (német) —AS Monaco (francia) 2-0, 1993: AC Parma, (olasz) — Antwerp (belga) 3-1, 1994: Arsenal (angol)—AC Parma (olasz) 1-0, 1995: Real Zaragoza (spanyol)—Arsenal 2-1 — hosszabbítás után. Bajnoki mérkőzések Szerda, megyei II. osztály: Nyímieggyes—Hodász V.: Radványi (Kosztyú, Máté) 16.30; Kótaj—Nyíribrony V.: Fekete (Józsa, Vári S.) 16.3Ó. Előkészületi mérkőzés: Tiszavasvári—MVSC 16.30; Nagykálló—Nyíregyházi Hardware 16.30 Lemondás után győzelmek, de... Száraz Attila (Uj Kelet) A Nyíregyházi FC jelenlegi helyzetéről Felbermann Endre alpolgármestert kérdeztük, aki tagja a most lemondott elnökségnek. Tehát: hogyan tovább, nyíregyházi foci? — A lemondásunk után mi nem látjuk a „hogyan tovább”- ot sem szakmailag, sem pedig pénzügyileg. A legutóbbi megbeszélésünkön született egy olyan javaslat, hogy össze kell hívni a Futball Club közgyűlését, ahol meg kell választani ajelölő bizottságot. Ennek feladata lesz, hogy megkeresse az új elnökség tagjait. Ezt minél hamarabb meg kell tenni, hogy olyan focirajongó és vezető beosztású emberek kerüljenek az NYFC élére, akik „bírják a strapát”. — Annyi mindenről beszélnek a városban, van-e már valaki konkrétan, aki szívesen beszállna pénzzel és munkával a nyíregyházi fociba? — Nincs ilyenről tudomásom. Többen jelezték felénk, hogy vonjuk vissza a lemondásunkat, mert ha elmegyünk, szétesik a csapat. Ezek a megnyilvánulások nagyon szép dolgok, de azért az embernek van egy terhelhetőségi határa, amit figyelembe kell venni. — Önök jelentős hiánnyal vették át a klubot, amiből valamelyest sikerült lefaragni, de még így sem kevés ez az összeg. Mi lesz ezzel a húszmillió forinttal? Végül is nem kis teherrel kell átadni önöknek a klubot... — Ez a teher fennáll. Megegyezés született a tb-vel tartozásunk átütemezéséről. Az APEH-hal ez a megegyezés még nem született meg, folyamatban van. Az a véleményem, hogy illúzió azt gondolni, állami támogatás nélkül a sportegyesületek a megegyezés utáni részletfizetéseket fogják tudni teljesíteni. Nem fog javulni a részletfizetési kedvezménnyel a sportegyesületek fizetőképessége. Nincs miből fizetni a tb- és az szja-tartozá- sokat! — Bárki bármit mond, ön az elnökségben Nyíregyháza megyei jogú város akaratát is megszemélyesítette. Két évvel ezelőtt is lemondott, majd éppen az előző érvvel meggyőzték, hogy maradnia kell. Sikerülhet-e ez most is? Valószínűleg lesz, aki majd azt gondolja az ön lemondása után, hogy Nyíregyháza kivonult a labdarúgásból... — Nem hiszem, hogy ez így van. A sportért felelős alpolgármester vagyok a nyíregyházi közgyűlésben. Nem kell nekem feltétlenül elnökségi tagnak lenni, hogy felelősséget érezzék minden nyíregyházi egyesület iránt. A sport iránti szeretetem azt jelenti, hogy továbbra is segíteni fogok minden olyan sportágat, amelynek értelmét látom, és az az igény teljesíthető, amivel az ön- kormányzatot megkeresik. Ugyanúgy ki fogok járni a csapathoz, mint eddig. Ugyanúgy bemegyek majd az öltözőbe, mint eddig. És természetesen ugyanúgy elmegyek majd a záróvacsorára — ha meghívnak —, mint eddig. Számomra semmi nem fog változni a csapat és köztem, amiért én nem vagyok ott az elnökségben. Ugyanúgy fogom segíteni az NYFC-t, mint eddig. Elvtelenül eddig sem tettem semmit az érdekükben, mindig megpróbáltam tárgyilagos lenni, a többi sportággal összhangban cselekedni. 5 Mint ismeretes, április közepén lemondott a Nyíregyházi Futball Club elnöksége. A testület becsületére legyen mondva, vállalta, hogy ezt az idényt még végigviszi. Az ügy pikantériája, hogy azóta a csapat jobban szerepel, ha szerencsével is, de az utóbbi két fordulóban begyűjtött hat pontot. A jól értesültek arról beszélnek, hogy az NYFC új elnökségét ezután egy újabb vállalkozói csoport veszi át, melynek egy neves megyei vezető lenne a feje, aki előszeretettel nyilatkozik labdarúgás-szeretetéről. Az új elnökségben felelősségteljes szerepet kapna a nyíregyházi foci első számú kritikus-intrikusa is. A jelekből ítélve a megye első emberének bekapcsolása, megnyerése a nyíregyházi foci érdekében egyelőre csak szép szurkolói álom, és nem valóság... Hiú ábránd... Szóbeszéd járja még Sándor István esetleges visz- szatéréséről is, illetve a nyíregyházi Stadler-különítmény visszavásárlásáról. Ez persze mind csak pletyka, majd kiderül előbb-utóbb, mi az igazság... Egyelőre úgy fest a dolog, hogy ez az elnökség nagyobb űrt, bizonytalanságot hagy maga után, mint amekkorát a két évvel korábbi, a Neumann Gábor-féle hagyott. Hogyan tovább Lesz-e újabb Göncz-döfés? Egy elemzés — kis túlzással — a mennyekbe emelte Göncz Bertalant. A Nyíregyházi FC „duplatüdejű” középpályása (védője?) a múlt fordulóban az utolsó percekben látványos megoldással „döfött” tőrt a Kecskeméti SC csapatába. Csiky Nándor (Új Kelet) — Varró Pisti kirúgta a labdát, Kákóczki Pista pedig felment egy védővel fejelni. Én érkeztem a lepattanó labdára és két csel után megiramodtam. Két középpályás loholt a hátam mögött, de én a kinn álló kapusra figyeltem és 20 méterről átíveltem felette — mesélte a győztes találat szerzője. — Kovács edző azt mondta, ha tudatos megoldás volt, még sokáig beszédtéma lesz. Az volt? — Igen, a lövés előtt felnéztem s láttam, hogy érdemes vele próbálkozni. — Annál is inkább, mert már előtte is szereztél egy átemelésgólt. — Igen, ebben a bajnokságban eddigi három találatom közül kettő így esett. Még ősszel a Gödöllő kapusán is sikerült átívelnem a labdát. — A csapat hullámzó teljesítménye mellett te általában kiegyensúlyozott produkciót nyújtasz, s ha igazán nem is megy a játék, keményen hajtasz. Honnan az erő? — A meccs előtt megpróbálom magam maximálisan felkészíteni, a heti edzésen is teljes gőzzel dolgozom. Egyformán készülök az otthoni és az idegenbeli mérkőzésekre. Jó erőben érzem magam, bár Kecskeméten kicsit szürkébb volt a játékom, igaz, más poszton szerepeltem. Ezúttal bal oldali középpályás voltam, s ez egy kicsit engem is meglepett. Igazság szerint a vége felé el is fáradtam rendesen. — Az utóbbi két találkozót az utolsó pillanatokban szerzett gólokkal nyerte az NYFC. Ez véletlen, vagy van valamilyen jelzésértéke? — Egyszerűen így jöttek össze a dolgok. Most mellettünk állt Fortuna is. — A kecskemétiek kegyelemdöfésként emlegették a gólodat. Lesz-e még Göncz-döfés a bajnokságban? — Nagyon remélem, hogy nemcsak idegenben, hanem itthon is... Új edző Nyírbátorban — Balacsi János Hajrá, Jávor Pál nélkül! Nem megy a Nyírbátornak. Hetek, sőt hónapok óta nem megy a csapatnak. Ideges mindenki, hiszen nem megszokott állapot, hogy a kiesést rettegi a klub. Márpedig most ez a helyzet. A szakvezetés berzenkedik a megyei első osztálytól, ők az NB lll-ban képzelik el a jövőt. Jávor Pálédző lemondott. Egy korszak (rövid...) véget ért. Nem volt hosszú, januárban kezdődött — eddig tartott. Keddre már csak az elköszönés maradt, majd az edző elhajtott autójával. A kispadon ezután (legalábbis nyárig...) Balacsi János üI... Koncz Tibor (Új Kelet) Azért ez mindenképpen magyarázatra szorul. Bár a személycsere oka kézenfekvő... — Nem jöttek az eredmények, nem úgy játszott a csapat, ahogy szerettük volna. Mindenképpen változáson törtük a fejünket, amikor az edző jelezte, lemond. Talán ez segít, noha a játékosok felelőssége is felvetődik. Az új edző Balacsi János lett, akinek megbizatása a bajnokság befejezéséig szól — erősítette meg a hírt Somogyi József szakosztályvezető. Mint azt megtudtuk, a 39 éves tréner ez idáig az ifjúsági együttessel dolgozott, emígyen jártában-keltében gyakran összefutott a felnőtt keret játékosaival. —Nem féltek a kinevezéskor Balacsi János rutintalanságától?-— Nézze, ő évek óta itt van köztünk, tősgyökeres nyírbátorinak számít. Ez azért is fontos, mert nem kell ingáznia, messziről utazgatnia, könnyen elérhető. Ráadásul jól ismeri a játékosokat, ami ugyancsak nem hátrány — megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Ahogy számolgattuk, tíz—tizenkét pontot kell szereznie a csapatnak ahhoz, hogy elkerülje a kiesést. Erre minden esély adott, a négy hazai mérkőzésen, valamint idegenben, a Vámospércs, illetve a BÉVSC ellen be lehet gyűjteni a hiányzó pontokat. Sikerült szóra bírni Jávor Pált is, aki előbb szabadkozott, aztán mégis nyilatkozott lapunknak. Mint kiderült, benne már korábban (egy hete...) érlelődött a szakítás lehetősége... — A tiszaújvárosi meccs után — amelyen ugye 7-0-ára kikaptunk — azt mondtam, hogy én ezennel befejeztem a munkát, nem maradok tovább Bátorban. Balszerencsések voltunk, ám pech ide vagy oda, az eredmények nem jöttek, ezért jobbnak láttam szólni Üski Géza elnöknek: megkönnyíteni a helyzetét, és azonnal felállók a kispadról! O erről hallani sem akart, hozzátéve: tartsak ki, valahogy majd kimászunk a gödörből. Belementem. Most azonban, hogy sem a Mátészalkát sem a Balmazújvárost nem tudtuk legyőzni, megerősödött bennem az érzés: váltani kell! Ilyenkor az edző a rossz, ő a hibás... Elmegyek, mert így csinálják ezt a nagy, profi egyesületeknél is!