Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

Tejről, húsról, Expóról Napirend előtti felszólalásokkal kezdte meg munkáját az Or­szággyűlés kedden reggel fél kilenckor. Gyimóthy Géza (FKGP) az állattenyésztés válságáról, a hústermelők értékesí­tési gondjairól szólt. Ennek egyik okaként a szociális problé­mákat, a belföldi kereslet csökkenését említette. Véleménye szerint minimális célnak kellene tekinteni, hogy a legszegé­nyebb néprétegek is megvehessék a húst és a tejet. Lakos László földművelésügyi miniszter belátta, hogy vannak értékesítési gondok, de hozzátette: a sertés- és baromfiállomány egyaránt nőtt az elmúlt évben. Véleménye szerint a tenyésztők és fel­vásárlók közötti szerződéses rendnek kell először helyreáll- nia, hogy legyen mihez kötni az állami támogatásokat. A to­vábbi napirend előtti felszólalások apropóját az adta, hogy e héten kellett volna elkezdődnie a lemondott Expo ’96 rendez­vényeinek. Barsiné Pataky Etelka (MDNP) éles kritikával il­lette a kabinetet a lemondás miatt. Úgy vélte, nem igaz, hogy nem lett volna 45 milliárd forint a világkiállítás megrendezé­sére, hiszen az elmúlt két évben ennek az összegnek nyolc­szorosa folyt el az államadósság kamatára. Akar László pénz­ügyi államtitkár enyhén szólva érdekesnek minősítette azt az érvelést, amely a gazdaságpolitika központi céljává emel egy kiállítást. Kijelentette: a lemondás bölcs döntés volt, ha ugyanis a kabinet akkor nem a stabilizáció mellett teszi le a voksát, akkor lehet, hogy ma 50 százalékos inflációról beszélhetnénk. Ugyancsak a világkiállítás témájával foglalkozott Németh Zsolt (Fidesz). Pártja két évvel ezelőtt azért szavazott a lemondás ellen, mert nézetük szerint az expo bekapcsolhatta volna ha­zánkat a Nyugat vérkeringésébe, ugyanakkor a sikeres ren­dezvények jövőképet adtak volna a határainkon túl élő ma­gyaroknak is. A képviselő elmarasztalóan szólt arról, hogyan sikkadt el ebben az évben a millecentenárium megünneplése. Közraktárak a termelőkért Az Országgyűlés — kivételes eljárás keretei között — meg­kezdte a közraktározásról szóló törvényjavaslat általános vi­táját. Lakos László földművelésügyi miniszter expozéjában le­szögezte: a közraktárak fontos és a nemzetközi tapasztalatok szerint sikeres szereplői a piacnak. Segítségükkel ugyanis a termelőknek nem kell raktározással foglalkozniuk, és nem kell idő előtt, kedvezőtlen áron eladniuk termékeiket. A közraktá­rak a Lombard-hitelezés feltételeit is megteremtik, sőt, a köz- raktározással kapcsolatos értékjegyek maguk is piacra dobha­tok. A törvényjavaslat szerint közraktározással a jövőben csak tőkeerős részvénytársaságok foglalkozhatnak majd; működé­süket szigorúan — a pénzintézetekhez hasonlóan — szabá­lyozzák. Az előterjesztés a közraktározással foglalkozóknak még a kölcsönök nyújtását is engedélyezi, igaz, ehhez szigorú garanciális előírásoknak kell eleget tenni. A kölcsön összege például nem haladhatja meg a letett áru értékének kétharma­dát, és az összes kölcsön összege nem lehet több a közraktár tőkéjének ötszörösénél. Berregi István (FKGP) számos kifo­gást említett a javaslat szövegével kapcsolatban. Véleménye szerint tisztázatlan, hogy a közraktárak folytathatnak-e hitele­zési gyakorlatot, és ha igen, milyen körben. Ivanics István (KDNP) szerint is olyan törvényjavaslatot tárgyal az Ország- gyűlés, amely alkalmas lesz feladatának betöltésére. Túlzott­nak nevezte azt az elvárást, amely szerint a közraktáraknak minden esetben igazolniuk kell, hogy a tárolók megfelelnek a műszaki előírásoknak. Azonnali kérdések Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) a gyed és a demográfi­ai helyzet alakulása közötti kapcsolatról szólt. Cáfolta a nép­jóléti miniszternek azt a korábbi állítását, miszerint nem mu­tatható ki összefüggés a családtámogatások megszüntetése és a családok gyermekvállalási kedve között. Kökény Mihály nép­jóléti államtitkár szerint állami beavatkozással tartósan sem pozitív, sem negatív irányban nem lehet befolyásolni a de­mográfiai mutatók alakulását. Ezt azzal igazolta, hogy az egy nőre eső gyermekek száma már 1991 és 1994 között is csök­kent. Szilágyiné Császár Terézia viszont olyan kimutatásokat idézett, amelyek szerint 1995 és 1996 első negyedéve között tovább romlott a helyzet. Selmeczi Gabriella (Fidesz) a kór­házi ágyak számának csökkentése, s az ennek nyomán várha­tó orvos-munkanélküliség miatt emelt szót. Kökény Mihály válaszában elmondta: az átalakítások során felszabaduló or­vosi munkaerő várhatóan enyhít a hiányszakmák gondjain, így összességében 2—3 százalékos munkanélküliségre számíta­nak az orvosok körében. Varga István (MDF) Mit tegyen az, aki nem tudja kifizetni a gyógyszerét? címmel fogalmazta meg kérdését. Kökény Mihály elmondta: mindazok, akik megfelel­nek a törvényi előírásoknak, közgyógyellátási igazolványért fordulhatnak az önkormányzatokhoz. Akik erre nem jogosul­tak, azok is kérhetnek egyszeri segélyt gyógyszereik kiváltá­sához. E célra a második félévben 800 millió forint áll az ön- kormányzatok rendelkezésére. Hazai krónika UJ KELET Az OTP legújabb ajánlata Együtt könnyebb eladni Mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, az OTP Bank Rt. azon önkormányzatok számára dolgozott ki egy gazdasági konstrukciót, amelyek részvényekkel rendelkeznek különböző regionális gázszolgáltató tár­saságokban. Noha a részvényeket jelenleg még nem kapták meg az önkormányzatok, máris brókercégek ügynökei keresik rendszeresen a polgármestereket: adjanak megbízást a települési önkormányzatok a rész­vények értékesítésére. Hajdú István (Új Kelet) Ismerve az egyes önkor­mányzatok pénzügyi nehézsé­geit, könnyen elképzelhető, hogy a mihamarabbi készpénz- bevétel érdekében egymás alá kínálva próbálnak túladni rész­vényeiken az önkormányzatok. Ezt szeretné megakadályozni a tisztes üzleti haszon reményé­ben az OTP Bank Rt. oly mó­don, hogy az egyes gázszolgál­tató társaságok — önkormány­zatokat illető — részvénycso­magjainak legalább 75 száza­lékát magához vonja (szigorú­an az önkormányzatok által ki­adott megbízások esetén), ily módon a nagyobb részvénypa­kettet egy tételben szakmai vagy pénzügyi befektetőknek értékesítené. Eszerint május végén, amint sikerül elérni a megfelelő szin­tű önkormányzati részvételt, az OTP Bank felajánlja az egyes érintett önkormányzatoknak, hogy azonnali hitelt folyósít számukra, amelynek összege megegyezik az általuk bevont regionális gázszolgáltató társa­sági részvények értékének 10 százalékával. A nyár folyamán az OTP Bank az önkormányzatok kép­viseletében tárgyalásokat kez­deményez a társaságok szak­mai befektetőivel, annak érde­kében, hogy biztosítsa részvé­telüket a konstrukcióban, és megnyerje hozzájárulásukat egy későbbi, a részvények megfelelő befektetői körben történő elhelyezéséhez. Ősszel a szakmai befekte­tőkkel létrejött megállapodá­sok, illetve bizonyos feltételek teljesülését követően az OTP Bank a konstrukcióba bevont részvények fejében az önkor­mányzatoknak kifizeti a szak­mai befektetői vételár 30 szá­zalékának megfelelő első vétel­árrészletet. 1997 tavaszán az OTP Bank, várhatóan a részvények kibo­csátása révén, lebonyolítja a részvények viszonteladását. annak bevételén pedig megosz­tozik az önkormányzatokkal. A sajtótájékoztatót követően Kiss Péter, az OTP Bróker Rt. igazgatója elmondta, hogy el­méletileg elképzelhető: más bankok ettől eltérő ajánlattal keresik meg az önkormányza­tot. Az OTP Bank Rt. úgy gon­dolja, az ésszerű kockázat és a várható hasznon történő egyen­lő arányú osztozkodás csábító lesz az önkormányzatoknak. Az Új Kelet információi sze­rint egyes önkormányzatok már adtak megbízást külön­böző brókercégeknek a TI- GÁZ-részvénvek értékesítésére. Clinton levele Hornhoz MTI Nagy örömömre szolgál, hogy gratulálhatok Önnek és Magyarország népének ab­ból az alkalomból, hogy csatlakoztak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesz­tési Szervezethez, az OECD-hez — olvasható ab­ban a levélben, amelyet William J. Clinton, az Ame­rikai Egyesült Államok el­nöke intézett Horn Gyula miniszterelnökhöz. A Miniszterelnöki Hivatal által az MTI-hez kedden el­juttatott levélben az ameri­kai elnök hangsúlyozza: a szervezetbe történt belépés olyan sikere a magyar kor­mánynak és az egész magyar népnek, amelyet az Ameri­kai Egyesült Államok büsz­kén üdvözöl. Úgy tekintjük, hogy ez Magyarország leg­utóbbi, de bízunk benne, hogy nem utolsó lépése a nyugati demokratikus kö­zösséghez való csatlako­zás útján. Különös örö­mömre szolgál, hogy ezt az eredményt akkor érték el, amikor a magyar nemzet 1100 esztendős évforduló­ját ünnepli —jelenti ki Clin­ton. Hivatalos tagság f | Sötét pillanatok Fiatal bűnözők Fullajtár András (Új Kelet) * 13 Egyre többször fordul elő, hogy különféle bűncselekmé­nyeket, főleg betöréseket, lo­pásokat fiatal- vagy gyerek- korúak követnek el. Leg­utóbb is ilyen esetekről kap­tunk információkat. L. Gábor (16) nyíregyházi tanuló má­jus 5-én az Árok utcán bukott le, amikor egy kis Polskit ki­rámolt, elvitte belőle a műsza­ki berendezéseket. Ezzel még nem elégedett meg, még ezen az éjszakán a Malom utcán egy Reanult-ot, a Madách ut­cán egy Ford Escortot tört fel, főleg a bennük lévő rádiós magnót, erősítőket, kazettákat részesítette előnyben, míg a Kórház úton egy Mercedesről „csak” a márkajelzést szedte le. A gyerekkorú B. Sándor (13) sem aprózta el a lopást, a Törzs utcán négy lakás er­kélyére is „benézett”, és ki­mondottan csak a márkás, Adidas sportcipők, melegítők érdekelték, sikerült is besze­reznie két pár edzőcipőt, egy melegítőt és egy joggingot. Vegyszert ivott egy 48 éves kisvárdai férfi, amitől rosszul lett, és a kisvárdai kórházba szállították. Az éle­tét azonban a gyors orvosi segítség sem tudta megmen­teni. Az eddigi vizsgálat sze­rint bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Súlyos testi sértés miatt in­dított a rendőrség eljárást B. Sándor (38) jándi lakos ellen. Mint kiderült, a férfi a jándi téesztelepen összeveszett egy hasonló korú állatgondozó­val, majd a vitát úgy zárta le, hogy vitapartnerét egy késsel kézén szúrta. A sértett férfi sérülése nyolc napon túl gyógyuló, súlyos. Fülön csíptek egy berkeszi 24 éves MÁV-dolgozót, aki a záhonyi MÁV területéről két darab ponyvát akart elci­pelni, azonban nem volt sze­rencséje, mert a fegyveres biztonsági őrök lefülelték. Több olyan bűnügyben is vizsgálatot folytat a rend­őrség, melynek tettese (tette­sei) egyelőre ismeretlen(ek). Sóstóhegyen és Kabaláson is meglátogattak egy-egy hét­végi házat. Mindkettőt feltör­ték, és elvitték a mozdítható értékeket. A pontos kár fel­mérés alatt van. Paszabon valaki beugrott a Fő utcán egy portára, és onnan két garázsajtót, 1 kiskaput, faanyagot és egy kerti csapot szerzett be. A tulajdonos kára 60 ezer fo­rint. Szalonna, sonka volt a zsákmánya annak a zsivány- nak, aki egy alkalmas pilla­natban Csengerben besurrant egy 71 éves nyugdíjas kam­rájába, de a könnyebb szállí­tás miatt az idős ember kerék­párját is magával vitte. MTI Magyarország hivatalosan is tagja május 7-étől a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek, az OECD-nek, a fejlett ipari országok legfonto­sabb gazdaságpolitikai fórumá­nak — jelentette be keddi saj­tótájékoztatóján Major István, az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium helyettes államtitkára. Elmondta: öt éves tárgyalás- sorozat eredményeként került sor valamennyi okmány aláírá­sára, illetve ratifikálására. A magyar szakértők ez alatt az idő alatt részletesen megismerked­tek a szervezet működésével és döntéshozatali rendszerével, s ez nagy mértékben hozzájárult a magyar piacgazdaság jog- és intézményrendszerének kiala­kításához. Ezeknek a tapaszta­latoknak a birtokában lehetőség nyílik arra, hogy ezentúl Ma­gyarország az OECD keretében felajánlja a piacgazdasági átala­kulás terén szerzett ismereteket azoknak a kelet-európai orszá­goknak, amelyek ennek a fo­lyamatnak még csak a kezde­tén tartanak. Az OECD-tagság várhatóan pozitív hátást gyakorol majd külgazdasági kapcsolatainkra, kedvezően befolyásolja a be­fektetők és a hitelezők körében kialakult Magyarország-képet — mondta a helyettes államtit­kár. Hozzátette: a tagsághoz kapcsolódó kötelezettségek vállalása elősegítheti a külföl­di működőtőke-befektetések növekedését, s hozzájárulhat a nemzetközi pénzpiacon hitel- minősítésünk javulásához. Vár­hatóan javulnak az ország hi­telfelvételi lehetőségei, mivel a Bázeli Egyezmény értelmében az OECD-országok bankjaival szemben fennálló követelések­nél a hitelező banknak nem kell tartalékot képeznie, az e körbe nem tartozó országok bankjai­nak azonban tartalékképzési kötelezettsége van. A tagsággal lehetővé válik a Nemzetközi Energia Ügynök­séghez, valamint a Nukleáris Energia Ügynökséghez való csatlakozás, mivel mindkét szervezet csak az OECD-tagor- szágok számára nyitott. Major István szólt arról, hogy valószínűleg az OECD-be né­hány évig nem vesznek fel új tagokat, holott többek között a volt szocialista országok, a tá­vol-keleti országok, valamint Argentína, Chile és Izrael is szeretne belépni. A szervezet vezetősége szerint azonban a 30 körüli létszám az ideális. Magyarországnak a tagsági díj erre az évre időarányosan 300 ezer dollár, amelyet a költség- vetés biztosít. A tervek szerint Párizsban 6—8 főnyi kirendelt­séget hoznak létre. Kenó-nyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a május 6-ai Kenó-nyerőszámok a következők: 2 5 6 711 20 21 29 35 37 38 44 49 50 62 64 71 73 74 75,

Next

/
Thumbnails
Contents