Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-07 / 106. szám

UJ KELET mmmmmm 4 titkolt igazság a terhes tinikről Panoráma 1996. május 7., kedd 11 Iharlette-nek hívják, New Yorkban egy olyan otthonban íl, amely tizenéves anyáknak nyújt menedéket. Történe- e nem szokatlan. A fiú, Mickey nála jóval idősebb volt, 15-26 éves. Charlette-re nehéz idők jártak: mostohaapja lazajött a börtönből, verte anyját, és verte őt is. „— Ti- ennégy éves koromtól egy ideig az utcán éltem — me­séli a lány a Newsweek hetilap munkatársának. VITI „— Fiatal és érzékeny vol­ánt, problémákkal küszköd- em. Mickey védelmezett en- ;em, megtanított mindenfélé- e, gondolkodni is. De amikor negtudta, hogy terhes vagyok, dhagyott. Kérdezősködtem itána, elmentem az unokatest- /éréhez. Kiderült, hogy már hat gyereke van, nagyobbrészt fi­nal lányoktól. Naív voltam, és 5 ezt kihasználta.” Az Alan Guttmacher Intézet avaly nyári felmérése szerint i tizenéves anyák 66 százalé­kának húsz éven felüli férfi- iktól volt gyerekük. A korkü- iönbség sok esetben nem túl tagy, csak 3—4 év. De egy 1990-ben végzett kaliforniai felmérés arra utal, hogy minél fiatalabb a lány, annál idősebb a férfi. A 10—11 éves anyák esetében az apa általában 10 évvel idősebb volt. És egy 1992-ben Washington állam­ban készült tanulmány megál­lapította, hogy 535 tizenéves anya 62 százalékát a terhessé­get megelőzően megerősza­kolták vagy molesztálták. Az erőszakot elkövetők átlag- életkora 27,4 év volt. Erről a helyzetről senki nem akar be­szélni, de mindenki tudja, hogy ez így igaz. Ez a hely­zet ugyanis összeegyeztethe­tetlen a tizenévesek terhes­ségéről elterjedt mítosszal. Senki, sem a liberálisok, sem a konzervatívok nem akarnak erről beszélni, mert ez rávilá­gít a jóléti reformokról indí­tott országos vita vétkes osto­baságára. A konzervatívok számára kínos annak kiderü- lése, hogy áldozatokról van szó: a teherbe esett lányok nem erkölcstelenek, nem éretlen utcalányok, hanem ragadozók prédái. Ki támogatná azt, hogy vonják meg a segélyt az ilyen gyermekektől, amint némely republikánus javasolja? De a liberálisok számára is kínos, mert ezek az adatok újabb bi­zonyítékai annak, hogy mély­reható szociális kór — a sze­génység kultúrája — ural­kodott el a nyomornegye­dekben. Ezek a felmérések erősen megkérdőjelezik az úgyneve­zett „családvédelem” politi­kájának hasznosságát. A segé­lyezett „családokban” túl gya­kori a szexuális ragadozó: egy mostohaapa, a mama barátja vagy egy „nagybácsi”. A gyer­mekét egyedül nevelő szülő — általában egy volt tizen­éves anya — az ilyesminek nem tud, sőt, néha nem is akar véget vetni. Az apátián kis­lányok pedig érthető módon „apá”-ra vágynak. Sok fiatal lány ráadásul azt hiszi, hogy egy kisbaba beteljesülést és státust jelent majd a számára, élete kevésbé lesz sivár. Az ilyen magatartási formákat hallgatólagosan elnézik. Ke­vés anya mondja a lányának: „túl fiatal vagy még ahhoz, hogy férfival legyél”, vagy „ez a fiú túl idős hozzád”. Mi a teendő? Sok fiatalem­bert, főleg a Charlette partne­réhez hasonló többszörös apá­kat be lehetne börtönözni, mert fiatalkorúak megerő­szakolása bűncselekmény. De nagyon nehéz tanúskodásra rávenni a lányokat, mert szé­gyellik magukat, meg van­nak félemlítve, és sok eset­ben érzelmileg még mindig kötődnek az apához. Koránt­sem vált be az a csodaszer, hogy a terhes tizenéveseknek a családjuknál kell maradni­uk, hogy segélyt kaphassanak. Az ördögi kört csak az törheti meg, ha van hová menniük ezekből a családokból, vélik némely szociális munkások. A Progresszív Politika In­tézetének egyik munkatársa, Kathleen Sylvester javasolta, hogy hozzák létre a kormány által finanszírozott, magán- személyek által irányított „családpótló” otthonok rend­szerét. Ezekben az ottho­nokban a terhes tizenévese-' két megvédenék a „ragado­zóktól”, megtanítanák őket az anyai teendők ellátására és az erkölcsre. Más szóval, ezek az otthonok árvaházak len­nének. A „családvédelem” gondo­latának bűvöletében élő libe­rálisok azonban hallani sem akarnak ilyesmiről, a konzer­vatívok zöme pedig egysze­rűen nem akar pénzt költeni. De egy 150 millió dolláros „családpótló” kísérleti terv meglepően nagy támogatást kapott, főleg olyan konzerva­tívoktól, akik szerint ez a készpénzsegélyek alternatívá­ja lehet a jóléti reform során. Ezeket a gyereklányokat csak akkor lehet kimozdítani a rosszul működő családokból, ha a kormánytól kizárólag a számukra létrehozott ottho­nokban kapnak anyagi tá­mogatást. — Mi csak egyszerű utcaseprők vagyunk, főtörzs!. Babavész MTI _____ Ki halás fenyegeti a ko­rosabb, 1940-ben és 1950- ben „született” angol ba­bákat, amelyek némelyi­ke máris viaszos köny- nyeket hullat — jósol­ják a bradfordi egyetem szakértői. A különös „kór­tól” érintett babák, mi­közben erős ecetszagot árasztanak magukból, valóságos járvány áldo­zatai, amely megtize­deli a régiségkereskedők gyűjteményeit és a já­tékmúzeumokat — írja dr. Howell Edwards plasz­tikszakértő a New Scien­tist című brit tudomá­nyos lap legutóbbi szá­mában. Edwards szerint a rej­télyes „kórban” megbete­gedett játékbabák feje de­formálódik, szemükből barna könnyek peregnek. A Pedigree Doll nevű an­gol gyárban előállított cellulózbabák „megbete­gedését” az idézi elő, hogy a baba szemüregében a fém és a plasztik között ké­miai láncreakció megy végbe. Ennek hatására a fém feloldódik, átalakul sav­vá, és megtámadja a po- limér anyagot. Ezáltal meggyorsul a bomlási fo­lyamat, s az elszabadu­ló ecetgőz megfertőzi a szekrényben vagy a pol­con tárolt összes többi játékbabát is. Howell Edwards leírja cikkében, hogy együttműködik az ausztrál Wayne Scott-tal, aki egy „babakórház” igazgatója, ahol ezt a „kórt” „Pedigree Doll Disease”-nek (Pedigree Doll-kórnak) nevezték el. Edwards szerint a ba­bavész legjobb kezelési módja, ha szappanos vízzel lemossák a babát, és jól megszárítják a korrózió megakadályo­zása végett. Scott ellen­ben nem ennyire derű­látó: szerinte a PDD gyó­gyíthatatlan és az egyet­len megoldás az euta­názia... Vitéz Erdélyi Béla: Vérben, vasban * roszkó MSE KOS (III. 21—IV. 20.) Az idegei kicsit nehezen en­gedelmeskednek az akaratának, minduntalan álmodozásokba kergetik. Mivel nem hiányzik Önnek egy alapos kiborulás, szedje rendbe magát, hogy fé­ken tudja tartani az érzéseit! BIKA (IV. 21—V. 20.) A mai hangulata pompás, mi több, lelki világa támo­gatja célratörő elképzelése­it. Mindegy, hogy mit, de ha­tározottan el szeretne érni va­lamit. Ha egy picit szerencsés, bejöhetnek az elképzelései! IKREK (V. 21—VI. 21.) Olyan dolgok történhetnek ma Önnel, amit jobb, ha gyor­san el is felejt. A nap végén sóvárogva gondolhat vissza reggeli ötletére, hogy jobb lenne ki sem bújni az ágyból. Spongya rá, holnap majd előbb gondolkozik! RÁK (VI. 22—VII. 22.) Mivel mindig csak önmagával van elfoglalva, így nem veheti észre, hogy valaki teszi Önnek a szépet Nézzen végre körül, mert meglepetés érheti: lehet, hogy a valaki megtörheti magányát! OROSZLÁN (m 23—vm. 23.) Amennyiben Ön kitartó s tü­relmes, jönnek még Ön számá­ra jobb pillanatok is. Ha kap­kod, azzal csak ronthat a hely­zetén. Üljön nyugodtan a fene­kén, s várja a jobb időket! SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Tegnapi keservét jól kom­penzálta a tetteivel, mert mára már elvonultak a viharfelhők a feje fölül. Nehogy a renyhe pi­henés bűnébe essen, mert újfent elromolhat az élete! MERLEG (IX. 23—X. 22.) Érzelmeinek béklyójában vergődik, és egyáltalán nem ura a körülményeknek, sőt, még a saját lelkének sem. Ez az állapot egyenesen a káosz­ba vezet, amennyiben nem tesz ellene! SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) Vígan tekinthet pénztárcája tartalmára, mert a benne lévő ürességet a vaskos bankók ki­szorították. Legyen észnél: ez nem azt jelenti, hogy büntet­lenül pazarolhat! NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Lehet, hogy a szerelem hódí­tó szele söpört át a lelkén, s le­het, hogy Ön élni szeretne ezzel a lehetőséggel? Hát tegyen róla, hogy a lehető legjobban érez­hesse magát, hagyja felszaba­dulni a szívét és legyen vidám! BAK (XII. 23—1. 20.) Régóta gyötri a szívét, hogy két szerelme közül me­lyiket válassza. Próbáljon meg dönteni. Ha másképpen nem megy, akkor tegye ked­veseit mérlegre, s ameire bil­len a nyelve, ő lesz az Ön lel­kének kedves! VÍZÖNTŐ (I. 21—11.19.) Amennyiben ténylegesen úgy érzi, hogy felépült sú­lyos letargiájából, akkor ala­kítsa úgy az életét, hogy soha ne költözhessen vissza szívé­be az üresség! HALAK (II. 20—III. 20.) Más emberként kelt fel ma reggel, szinte újjászületett a lelke. Az Önben tomboló tett­vágyat nehogy lefékezze, mert ez lesz mai sikerének kulcsa, s belépő egy szebb életbe! 29. A vonatok simán fognak gördülni Sorozatunkban a szemtanú naplójából közlünk részle­teket: a szerző a 2. Magyar Hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, és századának 184 embere közül 129- et hozott vissza a pokol küszöbéről. 1943. április 28. A reggeli intézkedések után a feketémet szürcsöltem, ami­kor a legényem jelenti, hogy egy feketeruhás úr keres. —Micsoda? Egész Oroszor­szágban nem láttam ilyen em­bert. — Márpedig ez egy fekete­ruhás úr, tessék elhinni! — Engedje be! Valóban érdekes jelenség volt. János, amint kinyitotta az ajtót, mutatta a kezével, hogy bejöhet. Magas,jó megjelenésű, intel­ligensférfi benyomását keltette. Amint meglátott, a szemét nem vette le rólam. Jött. Finoman meghajolt, bemutatkozott. Ha­sonló módon viselkedtem én is. —Ein Moment—mondtam, és szóltam a legényemnek, hogy a karpaszományos szakaszve­zetőt azonnal hívja ide. Jött is Miska, a tolmács, és fordított. — Ön Noszovkán lakik? —Igen. — Soha nem láttam. — Népünk ügyes-bajos dol­gaiban segítek. Otthon élek. —Népük sok szükséget szen­ved. — Igen, nincs kenyér, nincs élelem és lerongyolódtak. — De mindezeken nem segít az, amit itt elkövetnek ellenünk egyes csoportok! — Parancsnok úr, népünk türelmes. De vannak, akik tü­relmetlenek, és azok a türelmet­lenséget tettekre váltják. —Nézze, én és katonáim jóin- dulatúak vagyunk a védtelen néppel szemben. De a minden­naposfegyveresfellépés miatt fé­lek, hogy elvesztem megértése­met. Készültségeim tagjai a ki­járási tilalmat megszegők közül még egyetlen embert sem lőttek le. Nem lőttük le azokat, akik a kivételes helyeket megközelítet­ték vagy a területre behatoltak. Ha katonáimra lőttek, nem en­gedtem, hogy azt megtorolják a környéken élő embereken. — Nem kutattattam fel, hol főznek tiltottan pálinkát, ezeket a családokat nem szedettem össze, nem alkalmaztam bünte­tést, nem kísértettem be felsőbb parancsnokságomra százakat, akik közül talán senki sem jött volna vissza. Ezek ellenére rak­tárakat robbantanak, gyújto­gatnak, telefonvezetékeket vág-, dalnak el, biztosító járőreimet támadják, katonai járműveket pusztítanak el, és az én szaka­szomon sorozatos a vonatok fel- robbantása! Ezek, és hasonló más esetek engem végzetes lé­pésre kényszerítenek! Jobb lesz az a partizánoknak, önöknek, az itt élőknek, ha keményebb fegy­veresfellépést tétetek? Ha olyan megoldást alkalmazok, melytől én magam is irtózom? — Vér kell? Rombolás kell? Tűz kell? Az kell, hogy minden háznál sírjanak és gyászolja­nak? Nem elég a frontokon a sok halál? Itt is az kell? Embe­rek, nők, gyerekek százainak a halála kell? Mert most már csak ez jöhet! Talán egy óra múlva, egy nap múlva ki kell adnom a szörnyűséges parancsokat! Ha nem teszem ezt, jobb lesz az önöknek, ha hoznak helyettem egy kegyetlenkedő embert, aki­nek nem fog számítani, hogy el­pusztul fél Noszovka? Ha lán­golnak a házak százai? Mond­jon már valamit, ez lesz a jobb? — ezeket egy szuszra, kemény hangvétellel mondtam el. —Dehogy, dehogy, parancs­nok úr, nem, nem!—emelte fel a kezét megadó hangon. Elhallgattam. Hallgattam ta­lán egy percig is. Miska nézett rám, hogy szükség van-e még itt őrá? Szükség volt, szóltam is: — Valamiért ön felkeresett engem? Köhintett vagy kettőt, csak azután szólt: — Lovat. Két lovat kérnék, parancsnok úr! — Két lovat? —Igen. Nem szóltam azonnal. Fel­álltam, az ablakhoz mentem, s néztem a nélkülözésektől meg­gyötört járókelőket. Majd visz- szaültem székemre. —Adok! Segítek az embere­ken ezek ellenére, mert itt hal­nak éhen, ha nem termelnek valamit. A tolmácsom elvezeti önt a szolgálatvezetőhöz, s ő ad lovakat, egy katona kísére­tével. Ez minden, amit akar? — Más kérésem nincs, pa­rancsnok úr! Meghajolt, kezet fogtunk, s közben mondta: — Szpasziba! (Köszönöm!) —Pazsaluszta! (Kérem.) Úgy ítéltem meg, hogy gon­dokkal terhelten távozott. 1943. április 29. Feküdtem még, amikor virra­dat után ébresztett a legényem. —Mi van? — kérdeztem. —Tojásokat hozott egy öreg orosz. — Tojást? Mit beszél? Nincs ebben az országban tojás! — Felugrottam, hogy lássam azt az embert. Mire átmentünk a másik helyiségbe, a tojás ugyan az asztalon volt, de az ember nem volt sehol. — Hogy nézett ki? —Magas, hajlott ember volt pufaj kában, pucolatlan, rozo­ga csizmában. Gondolkodtam, s meg mertem volna esküdni, hogy a tegnapi feketeruhás férfi volt. Vissza­mentem, hogy rendbe hozzam magamat. Kis idő múltán János lépett be ismét, kezében egy kis papírdarabot tartva. —A tojások között volt, had­nagy úr — nyújtotta nekem. Nézegettem. Egyetlen cirill betűs sor volt rajta és aláírás. Hívattam a tolmácsot, olvassa: „A vonatok simán fognak gördülni! Partizán.” Zavariért küldtem 10 perc múl­va. Addig gondolkodtam. Jött. — Parancs, hadnagy úr! — Üljön le, írja amit diktá­lok: „A vonatok simán fognak gördülni!” Újabb parancso­mig ez lesz a jelmondat! Nézett rám, a sejtés-nemértés zavarta. Nyugodtan, mégis ke­ményen mondtam: —Határoztam, őrmester! — Hogyan, hadnagy úr? — Vagy-vagy! Vagy meg­szűnnek, de legalábbis csök­kennek a partizánok akciói, vagy az Isten irgalmazzon ne­kik! Nekünk is! De ezek már a holnapok fel­adatai lesznek, István! (Folytatás csütörtökön)

Next

/
Thumbnails
Contents