Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-06 / 105. szám
UJ KELET Riport 1996. május 6., hétfő 7 Czakó Gábor első könyvét huszonhat évvel ezelőtt adta ki a Magvető Könyvkiadó. Azóta a szerző folyamatosan jelentkezik újabb és újabb regényekkel, szociográfiákkal, drámákkal, esszékkel, szatírákkal, mesékkel. Eddig több mint húsz epikus munkáját olvashatták az érdeklődők, s öt darabját mutatták be a színházak. Egy művész gondolatai a vallásról, az irodalomról és a közéletről A szeretet szabadsága az egyetlen szabadság Czakó Gábor Fotó: Csonka Gyüre Ágnes interjúja A hetvenes évek végén — mint a legendás Mozgó Világ vitarovatának irányítója — az ellenzék ismert személyiségének számított. Akkor még jól megfért egymás mellett ebben a lapban például Pető Iván és Kulin Ferenc. Czakó az 1990-es rendszer- váltás utáni első kormányban — a művelődéssel kapcsolatos és a belpolitikai kérdésekben — egy ideig Antall József néhai miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Magától mondott le, s már nem foglalkozik aktívan államügyekkel. Most úgy tartják számon, mint a magyar katolikus ifjúság és újságírás egyik vezéralakját, s mint az Igen— Katolikus Kulturális Egyesület szellemi atyját. A konzervatív értékek védelmezői sokszor idéznek a tavaly napvilágot látott Mi a helyzet? (Gazdaságkor titkai) című opuszából. A napokban a máriapócsi ifjúsági búcsún találkoztunk vele, ott válaszolt lapunk kérdéseire. — Kérem, ne vegye okvetet- lenkedésnek, ha azt tudakolom leghamarabb: miért vállalta az Antall-kormány idején a politikai funkcionárius tisztét, s milyen kötöttségekkel, pártfegyelemmel járt mindez az Ón számára? — Azért vállaltam, mert fölkértek rá, s kötelességemnek éreztem, hogy az első szabad választásokat követően segítsem a hazámat. Természetesen az elvégzett munkával nem vagyok elégedett, s részben a saját hibámnak tartom a hiányosságokat. Ami a pártfegyelmet illeti: a jelenlegi ellenzéknek még mindig az a legnagyobb baja, hogy politikusai úgy tevékenykednek, mint egy-egy szabadcsapat vezérei. Portyáznak, s időnként rajtaütéseket végeznek. Pedig csak a kereszténynemzeti pártok remélik, hogy egy profikból álló, központi elemző-döntéshozó-médiake- zelő-előkészítő apparátus nélkül létezhet szervezet. Egyetlen párt sem működhet egyszemélyes agyközponttal — például Antall József vagy Torgyán József agy velejével. A mai ellenzék nem fogja addig legyőzni az MSZP-t és az SZDSZ-t, amíg egy karizmatikus vezetőre vár. Másrészt: az Antall-kormány nem tudhatta, amit Grósz Ká- rolynak egy halála után előkerült interjújából már tudunk: a Németh-kormány idején, s valamivel később egész Kelet- Európában rendezett visszavonulás játszódott le a KGB irányításával. A politikai hatalmat spontán privatizációval gazdasági hatalommá alakították át. A régi elit minden lehetséges gazdasági pozíciót elfogadottelfoglalt, s cserébe vállalta, hogy az első szabad választásokon vereséget szenved. Mint említettem, az Antall- kormánynak nem volt olyan testületé, amely az információkat begyűjtötte és feldolgozta volna. A miniszterelnökség, a Parlament gyakorlatilag egy múzeum volt. A taxisblokád idején derült ki, hogy a miniszterelnökségről nem lehet közvetlen televíziós adást lebonyolítani a háromszáz lépésre lévő MTV-n, mert nincsenek kiépítve a megfelelő vonalak. S a munkánk — amellett, hogy technikailag szervezetlen volt — egy teljesen ellenséges gazdasági, hivatalnoki és sajtóközegben zajlott. Az első szabadon választott kormány azt hitte: az emberek mélyebben akarják a változásokat. Azután rá kellett jönni: a többség még annak sem örül, hogy kimentek az oroszok, hiszen olcsón lehetett tőlük venni gázolajat meg géppisztolyt. Egy forint volt a töltény aprajáikét forint a nagyja. Én 1993 szeptemberében mondtam le az MDF-ben viselt etikai bizottsági tisztségemről, s döntöttem úgy, hogy a közvetlen politizálással felhagyok. —Az elmúlt két és fél évben alkotóként mennyi beleszólása maradt mindennapi életünkbe? — Szabad vagyok. Rajtam múlik, ha nem tudok valamit megfogalmazni. Jól érzem magam, és fontos lehetőségnek gondolom például azt, hogy ezen a találkozón megszólalhattam. Más kérdés, hogy a sajtó- szabadság, amit szerettünk volna, minimális szintre szorult vissza. — Ezt bizonyítani is kell. — Én a tévé jelenlegi ügyvezető elnökétől papírt kaptam arról, hogy a televízióban csak vitaműsorokban szerepelhetek. Persze egyáltalán nem kapkodnak utánam. Nem is vágyom erre. A rádióba — azt a bizonyos vasárnap kora délutáni jegyzetet felolvasni — sose hívtak, s február óta még a Vasárnapi Újságtól sem keresnek. A felelős szerkesztő szerint a nagyközönség számára az én eszmefuttatásom túl bonyolult. Mégis: a Mi a helyzet? (Gazdaságkor titkai) című esszékötetemet fél éven belül másodszor adták ki. Hasonló jellegű példáról én nem tudok. Sok-sok levelet és meghívást kaptam, ugyanakkor számomra bebizonyosodott, hogy az értelmiséghez tartozók nem érintkeznek egymással. A könyv apropóján ugyanis a kiadó rendezett egy vitát arról: tényleg, mi a helyzet Magyarországon? A kötetet körülbelül száz személynek küldtük el. Ezekből legalább ötven manapság kormánypárti politikus, gondolkodó, közíró. Közülük egy—kettő jelezte, hogy a könyvet megkapta, elolvasta. Ám senki sem fogadta el a meghívást. — Talán azért, mert a mű nagyon kemény erkölcsi parancsokat közvetít, melyekkel szemben muszáj személyesen állást foglalni, s felelni csak igennel vagy nemmel lehet. Aki ezt megteszi, annak megfordulhat az egész élete. —Ezeket a döntéseket mind- annyiunknak, minden nap meg kell hoznunk. Enélkül az élet nem élhető. A szeretet szabadsága az egyetlen, s ugyanakkor teljes szabadság. — A búcsún elhangzott beszédében azt jósolta: az irodalomnak és a vallásnak össze kell találkoznia, mert mindkettőnek ugyanaz a lényege: a belső szépség. Azt is hangsúlyozta: a valóban értékes művészet nem a zsigereket, nem az észt, hanem a lelket célozza meg. Pontosabban is tudna prognosztizálni? Vajon még a mi életünkben létrejön a vallás és az irodalom Ón által említett összefonódása ? — Hát persze. Sőt, ebben élünk! Bárki bármikor elolvashatja például a Bűn és bűnhődést. Bárki bármikor lehet szerelmes. Bárki bármikor imádkozhat. Ezek a kapuk állandóan nyitva állnak. Más lapra tartozik, hogy a mai társadalomban melyik magatartás milyen értéket képvisel. — Tegyük fel, hogy egy tizenéves idejön Önhöz, és megkérdezi, mit olvasson el a kortárs művek közül. Hogyan válaszolna? — Szerintem az utóbbi tíz év legnívósabb könyve Hamvas Béla Karneválja. Ám ahhoz, hogy megértsük, előképzettség kell. Ajánlhatnám a/V/árűí-regényeket, Tar Sándor szociográfiáit vagy Rózsás János Keserű ifjúság, éltető reménység című prózáját. Rózsás Szolzsenyicin barátja volt. Tolsztoji magasságból, minden gyűlölet nélkül emlékezik meg például arról, hogy a Gulágon a rabok kannibalizmusra kényszerültek. — Önnek mely munkáit kereshetjük a piacon a közeljövőben? — Banga Ferenccel elkészítettük a harmadik szatíragyűjteményünket ...és hetvenhét magyar rémmese címmel. Talán az idei könyvhéten meg is jelenik. Ezenkívül lényegében nyomdakész az előző tanulmánykötet gondolatait folytató Világfasírt című könyv, mely arról szól, hogy a világ szerkezetileg olyanná vált, mint a fasírt. A tojás, ami összetartja, nem más, mint a mephisztói szerződés. Az utóbbi műre még nem találtunk olyan szponzort, aki legalább a nyomtatás költségeit vállalná. Akarsz egy ellenséget? Adj neki kölcsön címmel április 17-ei számunkban riportot közöltünk, amelyben megszólaltattuk Bányai János üzletembert, aki 100 ezer márkát adott kölcsön a rakamazi BÉR FÉR Kft. tulajdonosának, és aki a pénzét mind a mai napig nem kapta vissza. Közben sok víz lefolyt a Tiszán, és úgy tűnik, minden jóra fordul, mindenki szerencsésen kerül ki az ügyből... Palotai István (Új Kelet) A BÉR FÉR Kft. felszámolás alá került, viszont értesüléseink szerint ennek ellenére újra működik. Erről viszont Bányai János, aki elvileg most tulajdonosa a cégnek, nem tudott. A felszámolóbiztos, Terjéki Ferenc kérdésünkre azt a szokatlan választ adta, hogy ő indította el újra a termelést. Az „ügy” ekkor vált megint érdekessé... Valami olyasmi történik most itt, ami példa értékű lehet akár az egész országban! A felszámolás általában azt szokta jelenteni, hogy bagóért dobra vernek mindent, a tulajdonos földönfutó lesz, a dolgozók mehetnek, amerre látnak, és megsemmisül egy munkát, kenyeret adó termelőüzem. — Terjéki úr! Ön jó gazda módjára újraélesztette halottaiból a BÉR FÉR Kft.-t, és minden jel arra mutat, hogy meg is menti! Hetven ember munkája, munkahelye és egy modern üzem léte a tét... Szokatlan egy felszámolóbiztostól... — Ennek azért megvoltak a maga feltételei. Engem is meglepett, hogy nem egy le- kopaszított üzemet találok két irodistával. Itt minden együtt volt, egyben, csak meg kellett keresni a módját az üzem újraindításának. Áttekintettem az értékeket, a vagyont. Egy remek, modem kis gyárat találtam, alapanyagot, félkész és késztermékeket. Elkezdtem töprengeni. Nézzük csak, hogy — mondjuk — ötszáz pár félkész termékhez mennyi pénz kell, hogy „ám” legyen belőle? Kiszámítottam. Ehhez el kellett adni azt a kevés kész cipőt, ami raktáron volt, és a bevételt az ötszáz legyártására fordítani. Ennyi. Beindult a verkli, mert ezer párra amúgy is volt már alapanyag. Összefoglalva, az anyagi, tárgyi feltételei megvoltak a termelés újrakezdésének... A második kellemes meglepetést az okozta, hogy a vevők szinte már várták a BÉR FER- cipőket, és megrendelés-bővé- ben volt a cég. Most sincs gond. A forgóalap ugyan most sem sok, de van és gyarapszik. Ezt a növekedést gátolja ugyan a folyamatos tartozáskifizetés (a Tigáznak, a Titásznak, a Matávnak, tehát az üzemelési feltételek hitelezőinek), azonban ha számol az ember, és meg tudja tartani azt az érzékeny egyensúlyt, akkor — mint látjuk — a számok javuló tendenciát mutatnak... —Mi jelentette a legnagyobb problémát az újraindításkor? — A dolgozók bizalmának visszaszerzése. Elmondtam nekik — és mivel más ember szájából hallották, inkább el is hitték —, hogy fizetést fognak kapni. Egy hónap múlva így is lett, megkapták a havi esedékes pénzüket, sőt — nem sokkal később —, az elmaradt fizetések, tehát a bérelmaradás terhére kiadtunk fejenként tíz— Van egy török vevő, ő 20—40 ezres tételben kíván vásárolni. Ha „bejön” a Salamander, az már százezres nagyságrendű bérmunkát hoz, és ez napi ezer párat jelent! pék a képből és eltűnök, mintha itt sem lettem volna — nevet Terjéki Ferenc. — Az üzem tovább dolgozik, megmaradt hetven munkahely, és Beregnyei úrnak is „meggyógyul” az üzeme... Nem rombolni, építeni kell!] tízezer forintot is. Ezek után megegyezésre jutottunk a dolgozókkal, hogy a valóban ledolgozott, tehát teljesítményhez kötődő elmaradt bérüket is megkapják. Ezt az összeget a bérgarancia-alapból fogom lehívni, ami a megyei munkaügyi központtól igényelhető. Az emberek most már látják, hogy komoly változások történtek, és így bíznak bennünk. Néhány magasan kvalifikált szakmunkás ugyan még hiányzik, azonban már vannak sorba álló jelentkezők is, ami nagyon nagy szó a történtek után. —Az üzemelés, a termelés tehát rendben van. Mi a helyzet a megrendelésekkel ? — A marketingtevékenységet megindítottuk. Már várjuk a visszajelzéseket (például a Sala- mandertől). Húsvét után szinte égett a telefonzsinór — egymást érték a hívások a hajdani nagy megrendelőktől. Ezeket a kapcsolatokat szeretnénk újraéleszteni. Jelenleg csökkentett létszámmal belföldre dolgozunk, de amint realizálódik egy nagy külföldi megrendelés — aminek most már nagyon nagy az esélye —, akkor maximális létszámmal teljes gőzre kapcsolunk. — Mekkora tételekről van szó? Terjéki Ferenc Fotó: Flarascsák — Mi a véleménye, mennyi idő kell a talpraálláshoz? — Ezt nehéz megítélni, mert a termelést fel kell futtatni. Ez viszont csupán attól függ, hogy a személyzeti kérdést meg tudjuk-e oldani, azaz lesz-e elegendő magasan képzett szakmunkásunk. Őszintén megmondom, hogyha arra kerül a sor, még a csábítástól sem fogunk visszariadni... A magam részéről úgy látom, hogy egy, másfél év alatt minden követelés ledolgozható. — Ha lezárul ez a korszak, akkor önnek mi lesz a feladata? — Veszem a kalapom, kilé— Ekkor már, azt hiszem, Beregnyei úron (és az üzem dolgozóin) a sor, hogy szobrot állítsanak önnek Rakamazon! A viccet félretéve, amit ön most itt véghezvisz, azt tanítani kéne a felszámolóbiztosoknak. Végezetül hadd kérdezzem meg, hogy Bányai László, a százezer márka hitelezője előreláthatólag mikor kapja meg a pénzét? — Megbeszéltem vele, hogy a cég üdülőingatlanját eladjuk, és a bevétel teljesen az övé. Szerény számítás szerint is ér vagy 4—7 millió forintot. A fennmaradó összeget pedig a bevételekből (első helyen) fogja megkapni. Mellesleg roppant tisztességes ajánlatnak tartom a részéről azt, hogy csak annyit kér, amennyit adott — azaz százezer márkát —, ezért is soroltam be elsőnek! Bányai úr ugyan nem ír alá semmilyen megállapodást, de én a magam részéről tartom — és kötelezőnek tartom — az ajánlatomat. — Tehát a legtipikusabb esete annak, hogy a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad! — Tudja, néhány évvel ezelőtt rendszerszervezést tanultam, és úgy látszik, „ragadt” rám valami. Égyáltalán nem csodálom, hogy abban az idegállapotban, amiben Beregnyei úr volt, nem látta az erdőtől a fát, azaz a kilábalás lehetőséges lépéseit. Én észrevettem azt az egy tekercs bőrt is a padláson, azt az egy zsák félkész cipőt, amely régóta ott állt... Természetesen rendet és fegyelmet is kellett teremtenem, azonban ezt mindenki szívesen vette a cél érdekében... Az igazság az, hogy bármennyire is tiltakozom ellene, azért nekem is nagyon jólesik az elismerés. Sokkal könnyebb lett volna— higgye el — dobra verni mindent, mint másfél évig heti három-négy alkalommal idejárni. Azt vallom azonban, hogy egy felszámolóbiztosnak nem rombolni kell, hanem ha csak egy módja is van rá: építeni! Ez egyszerűen lelkiismeret kérdése! Beregnyei Imrét immár vagy másfél éve ismerem. Soha nem láttam őt korábban ennyire nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak, mint most. Tervez, bízik a jövőben—teljes joggal. Emlékszem, régen nagyon nehezményezte az állam „viselkedését”, főleg azért, mert nem regulázta meg a bankok feneketlen étvágyát, valamint azért, mert nem teremtett olyan törvényi közeget, amely hatékonyan segíti a termelni akaró új cégeket. A mostani helyzet azonban ad némi „feloldozást” az államnak is, hiszen ha „hibázott” is, most — a cég utólagos talpraállításával — egy keveset javított a róla alkotott képen. Igaz, hogy ehhez nagyon nagy szerencse is kellett, és Terjéki Ferenc...