Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
1996. május 4., szombat 10 Egy éjjel a Kavlingén UJ KELET Palotai István riportja Esteledett. Elvileg. Hiába volt már este tíz óra, mire kiértem a Kävlingefurulunid egyenes szakaszához, a Nap még magasan állt az égen. Szeretem a skandináv nyarat. Lesz fél tizenkettő, mire teljes a sötétség. A folyó itt a maga méreteihez képest szélesen és nagyon nyugodtan folyik. Igazi vadvíz. Végig a folyása mentén csak erdők és erdők, semmi szennyezési lehetőség. Ezekben a vizekben aztán minden van. Még néha tengeri „herkentyűket” is akaszthat az ember—nem csoda; a torkolattól nem vagyunk messzebb, mint tíz kilométerre, és a folyás olyan lassú, hogy dagály esetén meg is áll. Északon a hal is— ugyanúgy, mint minden élőlény — sokkal nagyobb termetű, mint délen. Fogtam már a Kavlingén másfél kilós sügért is — igaz, hogy lejjebb, egy éles kanyarban, ahol nagyon keskeny és mély a folyócska. Igazi csata volt, nem csoda—pisztrángoztam, és ti- zenötössel voltam szerelve. Másfél óráig verekedtünk, mert amit az a hal művelt, minden képzeletet fel ülmúlt... Errefelé nem szokás a szerelés cifrázása, ha nem legyezni készül az ember. Egyszerű fenekező bot, harmincas zsinór egy mezei peremfutóval és kész. Itt nem kell ravaszkodni, horgot dugdosni, etetőkosarakkal — és egyáltalán etetéssel — bíbelődni, itt ugyanis van hal... Lassan elkészültem, és „kényelembe” helyeztem magam. Mielőtt ide jöttem, megálltam a Lundban a lovarda mellett, és ástam egy dobozra való igazi vöröset, így hát ezzel nyitottam. Sötétedésig semmi különös nem történt a szokásos fogásokon kívül. Egy pár vadponty, com- pó és keszegek sora. Besötétedett. Már éppen felkészültem lelkileg egy nyugodt éjszakára, amikor szinte egyszerre mind a két boton hisztériásán vad kapást észleltem. Akinek már volt ilyenben része, az tudja, hogy nem a legkönnyebb feladat. Szerencsére távol dobtam egymástól a botokat, így gyors „csévélésemnek” köszönhetően nem lett gubanc. Az első pillanatokban tudtam (mivel „szer- pentinúton” közeledett felém a „madárka”), hogy kihez van szerencsém. Nem volt nagy, nyolcvan dekás lehetett, de angolnában ez éppen elég mace- rás tud lenni. Leakasztásáról addig szó sem lehetett, amíg a másik botot el nem rendezem, mert azon sokkal keményebb ellenfél ígérkezett, így csak hátrahajítottam őkéimét, hadd „fárassza magát" a füvön. A másik boton is angolna volt, de a: már vagy egy jó méteres példány. Nem nagy harcos, de azért elég kivenni. Éjszakai horgászatkor nem nagyon érdemes azzal kísérletezni, hogy az angolnát leakassza az ember, mert rámehet jó pár méter zsinórja. Mindkét élőkét egyszerűen levágtam és passz. Új élőké, új dobás, még le sem rakom a botot, már viszi is. Nem tudom, hogy milyen nemzetközi konferenciára gyűlhettek össze angolnáék akkor ott, de az valami rettenetes, amit műveltek. Húsz perccel az első után már nyolc kapitális példány te kérődzőit a kannában. Elegem lett a szerelésből és az angolnákból. Elő a kukoricával! Ez nem kell nekik úgysem. „Bejött", de a nyugalom nem. Elsőre kukoricával fogtam egy jó kétkilós tengeri lepényhalat (rödspetta), majd alig utána egy irgalmatlan nagy pontyot. Ilyenkor az ember akár haza is mehetne, de nem azért jött ki éjszakai horgászatra, hogy egykor hazamenjen. Az erősebb boton zsinórt cseréltem, feltettem egy hatvanast acél élőkével, és egy szigorú csukázóho- rogra ráakasztottam a legkisebb — amúgy vagy jó hetven dekás—keszeget. Tudják, hogy van az! Itt most vagy történik valami igazán komoly dolog, vagy semmi, és akkor legalább nyugton hagyják az embert az „apróságok". A sötétben és a halotti csendben békésenfütyörészett mellettem az acetilénlámpám, miközben csodáltam a természetet. A vízből kióvakodott egy jópofa és kíváncsi kis vízipatkány, és -mivel nem mozdultam, kóstolót vett a kukoricakonzervből. Hajnalodon. A tükörsima víz úgy gőzölgőit a hajnali hidegben, hogy csoda volt nézni. Már éppen elandalodtam lelkileg a sok szépség láttán, amikor becsapott az istennyila! Az orsó felsikított, és amikor bevágtam, éreztem, hogy szörnyeteget fogtam. Biztos ismerik ezt az érzést: csak a zsinór nyúlását érzi az ember, olyan, mintha egy háromajtós szekrényt akasztott volna. Csakhogy ennek a szekrénynek komoly lóerői voltak. Háromnegyed kettőkor akasztottam meg, és képtelen voltam kivenni. Nem is próbáltam. Csak arra vigyáztam, hogy őkelme se veszítse el a türelmét nagyon. Tudtam, hogy reggel hat felé jönnek a sporttársak, és majd akkor, talán, valahogy boldogulunk vele. Egyedül reménytelen lett volna. így is lett. Negyed hét körül újra kezdődött az ádáz küzdelem, és fél tízre(!) már meg is tudtuk csáklyázni. (Szákolásról szó sem lehetett). Ekkor és így fogtam életem legnagyobb vadcsukáját (musky). Igazi szörnyeteg volt a maga 28 kilójával. A többiek meg csak nevettek, amikor nagynak neveztem, mert Furulundnál a Kdvlingében állítólag fogtak már nyolcvankilós példányt is. Soha többet nem sikerült muskyt fognom—igaz, itthon, Magyar- országon és Európa kontinentális területein nem is honos, csak Skandináviában. így végződött az én csendesnek szánt éjszakai horgászatom a Kávlinge furulundi nyugodt, egyenes szakaszán. Negyedszázad a vízparton Kikapcsolódás és sikerélmény Az oláhréti víztározó nagy Vadastava, közismertebb nevén a császárszállási tó sok nyíregyházi horgásznak kedvenc „vadászterülete”. A hosszú aszályos időszakot követően nemrég újra feltöltötték vízzel, és legalább nyolcvan centimétert emelkedett a vízszint. így a legmélyebb részén közel két méter mély a tó. Nemrég telepítettek bele halat, és — információink szerint — még az idén újabb szállítmányt helyeznek a tóba. Pénteken verőfényes napsütésben a legtapasztaltabb vadastavi horgászt kerestük, amikor Moravszki István stégjéhez irányítottak. Vele beszélgettünk: — Volt ma már valamilyen fogás? —- Ezt a kis pontyot fogtam. — Mióta jár erre a tóra pe- cázni? — Talán van már annak huszonöt éve is, hogy először kijöttem ide. Akkor adták át ezt a vizet a horgászoknak. A kezdet kezdetén még több hal volt benne. Az utóbbi években, ahogyan változott a vízszint, úgy nőtt vagy csökkent a hal meny- nyisége, de inkább csökkent. — Hol szerette meg a pe- cázást? — A Bujtosi tó mellett nőttem fel, és akkor még igazi élővíz volt a mai szeméttelep. A város felé eső részében pontyot, de még csukát is lehetett fogni. Utána a Tiszába szerelmesed- tem bele. Képesek voltunk kis- vonattal kibumlizni Tiszaber- celre, csak egy kis jó pecázá- sért. Mióta nyugdíjas vagyok, ide szeretek járni. Váltok egy nyugdíjasbérletet, és a busz háztól házig szállít. — Ebben a tóban mi volt a legnagyobb fogása? — Annyira kapitális méretű halat nem fogtam, de a legsúlyosabb egy kilenc kiló húsz dekás busa volt. Ezenkívül több, hat kiló körüli pontyot is sikerült már kiemelnem a vízből. Több olyan halat is megakasztottam már, amelyet mi csak kantáros halnak nevezünk. Azaz korábban már valaki beleakasztotta a horgát, de nem sikerült kifognia, mert elszakadt a zsinórja. Ez dicsőség és sikerélmény is egyszerre. — Szokott-e olyankor bosz- szankodni, ha valaki ön elől kifog egy halat? — Sohasem, én inkább a jó levegő és a pihenés miatt járok ki. — Úgy hallottam, majdnem sikerült nyernie a tavaszi horgászversenyen. Hogy történt, hogy mégsem győzött? — Az idén akkor jöttem ki először pecázni. Itt úsztak a partközeiben a kárászok és a poty- kák. Egy négy kilogramm körüli pontyot sikerült megakasztanom, és már gázoltam is bele a vízbe, hogy hálóval kiemelem, Most kap!... Most kap! amikor a szomszédom zsinórjába beleakadt a vergődő hal. Hiába szóltam, hogy ő is lazítson a zsinegen, már késő volt. A hal egyet rántott, és már szakadt is a damil. Azzal a hallal megnyerhettem volna a versenyt. Kár érte, de nem bosszant a dolog, mert más is járhat így. — A családban vannak mások is, akik szerelmesei a horgászatnak? — A legidősebb bátyám volt nagy horgász, ő szerettette meg velem ezt a hobbit. A három gyerekem közül a legnagyobb tanulta el tőlem a fogásokat, és a kisunokám is szereti a halakat. Télen, amikor beteg volt, akartam neki venni egy kis halat, ezzel kívántam volna kedveskedni neki. Nem kaptam sehol sem, így képes voltam télvíz idején egy fél napot a Sóstón ücsörögni, csak foghassak neki egy kis sügért. — Melyik horgászegyesületnek a tagja? — Az ELITÁSZ-Elekterfém Horgászegyesületbe léptem be egy évvel ezelőtt, akkor alakultunk. Nagyon jó társaság, jó csapat a mienk. — Mi a jó abban, ha valaki órák hosszat csak ül a vízparton, és nézi a zsinórt, mikor mozdul meg? — Azért nem nézzük egész nap mereven a damilt, bele is fáradna a szemünk. Inkább egy kis ágból jelzőt rakunk rá, jobban észrevesszük, ha pedzi a hal. A jó levegő, a kikapcsolódás, a természet közelsége miatt járok ki a víz mellé. Sokáig olyan munkahelyem volt, ahol zárt térben, rossz levegőn kellett dolgoznom. Jólesett időnként kijönnöm a szabadba. Ezenkívül a természetes vadász- és halászösztön is az emberek génjeiben van. Természetvédelmi terület a vajai tó Újra horgászparadicsommá válik Napos, nyarat idéző meleg csalogatta szombaton a horgászokat a vízpartra. A vajai tó is a horgász-szerencséjüket próbálgatók tömegét fogadta. Gyalog, autóval, családdal vagy éppen magányosan jöttek a pecások, nem hiába, hiszen itt már víz és hal is van bőven. Dojcsák Tibor (Uj Kelet) A tó vízszintje a tavaly tavaszi mértékhez viszonyítva több mint egy méterrel emelkedett, ami 600 ezer köbméternyi vízgyarapodást jelent, hála a tavat megmentő, 1995-ben üzembe állított kútnak. Naponta mintegy 2000 köbméter víz folyik a tóba 250 méter mélységből. Ez a vízkivétel a legfrissebb vizsgálatok tanúsága szerint nem veszélyezteti az ivóvízifi horgász — Rossz nézni! Már egy órája fárasztja... készletet. Januártól április 30-áig a Szat- márvidéki Horgász Egyesület, május 1-jé- től augusztus 31-éig pedig a Hortobágyi Nemzeti Park üzemelteti a kutat. Hogy mi lesz később, azt még nem lehet tudni. A tó helyzetéről és a horgászokat érintő kérdésekről érdeklődtünk Köő Istvánnál, a vajai tó halászati jogát gyakorló, a megye második legnagyobb horgászegyesülete, a Szatmárvidéki Horgász Egyesület elnökénél. Megtudtuk, hogy decemberben 25 mázsa pontyot telepítettek a tóba, ennek 80 százaléka már akkor horogérett volt. Február 29-én újabb 25 mázsa ponty került a vízbe, majd áprilisban 16 mázsa kárász és 115 kilogramm folyami harcsa, utóbbiak 80 dkg-os átlagsúlyban! Március 23-án volt az egyesület első környezetvédelmi napja, és október 26-án lesz a második. A környezetvédelmi napokon az egyesület tagjai kötelesek a tó körüli karbantartási és tisztasági munkákban részt venni. Aki nem tud vagy nem akar elmenni, az megválthatja az adott napot 600 forintért, amit fenntartási költségekre fordítanak. Március 23-án felújították a csónakkikötőt, ősszel pedig fásítást terveznek. A fásítás lebonyolításának terve most készül a Hortobágyi Nemzeti Parkban, ahonnan a csemeték is kikerülnek. A vajai tavat a szakminisztériumi rendelet alapján természetvédelmi területté minősítették. A tó a Hortobágyi Nemzeti Park fennhatósága alá került, és ez a horgászegyesület számára is kötelezettségekkel jár. Mivel a tó természetvédelmi jellegét lápszigeteinek növényvilága adja, különös gondot kell fordítani a növényzet óvására. Ennek jegyében ezentúl növényevő halakat nem, és ragadozókból is csak az őshonos halfajtákat szabad telepíteni. Az elmúlt évek kiszáradófélben levő tavától sok horgász elpártolt, és még csak kevesen tudják, hogy napról napra fejlődve újra horgászparadicsommá válik a tó. Jelentős a segítség, amit a vajai önkormányzat adott a tó fennmaradásáért folytatott küzdelemben. Korábban rendszeresen megfordultak itt osztrák és német vendéghorgászok, de egyelőre még a belföldről ide látogatók száma is sokkal alacsonyabb, mint a „régi szép időkben”. Minden esély megvan azonban a korábbi eredményeket is túlszárnyaló látogatottságra, figyelembe véve az egyesület szolgáltatásait, a tó halgazdagságát, és nem utolsósorban természeti szépségét. Az árakat évről évre a küldöttgyűlés határozza meg. A régi tagoknak 6200 forintba kerül az 1996-os tagság, az új tagok számára ehhez a halasí- tási hozzájárulást is hozzáteszik, így nekik 11 000 forint, a gyerekek pedig 14 éves korig 500 forintos engedéllyel a megye összes horgászkezelésű vízterületén horgászhatnak. A régi, legalább ötéves folyamatos tagsággal rendelkező nyugdíjas tagoknak jelentős mértékű kedvezményt adnak. A felnőtt napijegy 500, az ifjúsági 300 forintba kerül, és lehet váltani 600 forintos turista napijegyet is. A napijegyeket Illés Béla hivatásos haloméi lehet megváltani a tó partján, az engedélyeket pedig Mátészalkán, a Hajdú utca 27. szám alatt, a horgászegyesület irodájában.
