Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
Riport UJ KELET Munka és tanulás mellett családi harmónia Megtalálták a saját csillagképüket Az orvosi hivatáshoz évszázadokon keresztül egzisztencia, erkölcsi és anyagi elismerés társult. Egyre változó világunkban már sajnos semmi sem biztos, a bizonytalan hírek a gyógyítás mestereinek sem kedveznek. Alig-alig merünk terveket, álmokat szőni, a napi problémák és konfliktusok miatt felőrlődnek a lelkek, a vágyak, és eltűnnek a remények. Házasságok mennek tönkre és a nagy sietségben elsiklunk a mosolyok, a csillogó szemek és a felhőtlen kacagások mellett. Éppen ezért csodálatos látni dr. Böjti Istvánt és feleségét, Zsuzsát, akik három gyermekükkel kedves, csöndes szigetként élnek ebben a zűrzavaros világban. Még akkor is, ha esténként ügyeletet vállalnak, tanulnak és otthoni teendőiket végzik. Ők a legfontosabbra, a sze- retetre és a családi harmóniára tették fel életüket. Kozma Ibolya riportja A tágas teraszon kiscipők sorakoznak katonás rendben. Az ajtón vörös kereszttel jelzett papíron: rendel Böjti Andika. — Én is orvos leszek. Gyermekorvos, mert akkor anya tud segíteni a tanulásban — kiáltja Andrea, aki már tízévesen egész élere szóló terveket épít. Közben az udvar végére szalad és alacsony, fehér kunyhójából csalogatja a remegő nyulakat. Nyomában ,Jciszsuzsi” és ,Jcis- pistr. Andi Mezei Makit hívogatja a házikóból, Zsuzsi Réti Mukit, de csak Pistinek van szerencséje, Erdei Tappancs tántorog ki otthonából. — Minden gyereknek egy- egy nyuszija van — mondja Isván —, reggelente korábban ébredünk, hogy meg tudják etetni, itatni őket. Nemrégiben építettük a kis házikót, én voltam a kőműves... —Én meg a segédmunkás — vágja rá Pistike. Zsuzsi zöldet hoz, még egyszer próbálkozik kihívni Mukit. Hiába. A nyuszik félve húzódnak szobájuk meleg rejtekébe. Zsuzsa és István a debreceni egyetemen ismerték meg egymást. Közös társaságba és egy tanulócsoportba jártak. Az első félév végén már érezték, összetartoznak. A hatodik, a szigorló év elején, mielőtt „hazajöttek” Nyíregyházára, összeházasodtak. Egy esztendőn át az orvosszállón laktak, négy évig Örökösföldön. Szülői segítséggel 1990-ben kicserélték a lakást és újat vásároltak egy csöndes, vidékies utcában. Ott, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnak az udvaron vagy a kerítés előtt. Ott, ahol mindenki ismeri egymást és feltűnik, ha idegen jár az utcában. — Szerencsések vagyunk — mondja Zsuzsa —, az életünket tervezni sem tudtuk volna jobban. Mindig volt valami, ami lefoglalt bennünket, szép sorban jöttek a gyerekek, a lakáscserék és a szakvizsgák. — Zsuzsa egy hete szerezte meg második szakvizsgáját, gyermek-ideggyógyászatból — szól közbe István. — Anya esténként a konyhában tanult, betakarózott egy pléddel és körülrakta magát hatalmas könyvekkel — folytatja Zsuzsi. — Hosszú évekre tervezett céljaim valósultak meg a sikeres szakvizsgával. Kolléganőm, dr. Princzinger Ágota nagyon sokat segített a munkában. # Hogyan lehet tanulni, dolgozni és gyereket nevelni egyszerre? — Szervezés kérdése. A legfontosabb dolgokat együtt határozzuk meg. Most Zsuzsa vizsgáját helyeztük előtérbe. Előre tudjuk, ki mikor lesz ügyeletben. Azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen feladataink vannak. Hová szeretnénk elmenni, mire szánunk energiát. Ezek ismeretében határozzuk meg az életünket. — Szerencsések vagyunk — folytatja Zsuzsa. — Olyan szomszédaink vannak, akik bármikor vigyáznak a gyerekekre. —János bácsi éslrénke néni — zengik a gyerekek — olyan aranyosak! Mindig mondjuk, Irénke néni, hozzad a szemüvegedet is! — Mesét olvasnak nekünk, meg játszunk — folytatja Pistike, miközben anyu kezét simogatja. — Attól kezdve, hogy ide költöztünk, nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki szomszédainkkal. Még a mindennapos bevásárlásainkat is elintézik. Bármiben szívesen segítenek. Biztonságot ad, hogy számíthatunk rájuk — mondja Zsuzsa. • Visszavetette-e szakmai fejlődését a három gyermek születése? — A terhesség miatti munkakiesés alatt természetesen sokat felejt az ember, de az könnyen pótolható. Egy férfi szakmai karrierje töretlenebb lehet, mint egy nőé. Számunkra a gyerekek és a család a legfontosabb. Szeretnénk együtt gondolkodni és együtt cselekedni. Emellett nem nyomható el saját személyiségünk. Meg kell valósítani álmainkat, hiszen anélkül nem érne sokat az életünk. Hogy mindenkinek jó legyen, valamennyiünknek alkalmazkodni kell. Valamiről le kell mondani a közösség érdekében. Nem jó, ha Pistinek hétvégeken el kell utazni, sem nekünk, sem neki. Az sem, ha nekem tanulnom kell, de saját magunk miatt meg kell tennünk. Szerintem mindig mindenre van idő. Mindenre, amit el akarunk végezni. Van alkalom arra, hogy játsszunk a gyerekekkel, sétálhatunk velük és természetesen figyelhetünk egymásra. — Gyakori, hogy hétvégén elutazom itthonról — mondja István. — Pszichoterápiából fogok vizsgázni, s az órák gyakran hétvégére esnek. • A belgyógyászat és a pszichoterápia hogyan közelíthető egymáshoz? — Több krónikus belgyógyászati betegség lelki okokra vezethető vissza. Ahhoz, hogy gyógyítani tudjuk a pácienset, tisztában kell lennünk lelki problémáival. A betegség valódi okaira az elszenvedők sokszor nem is gondolnak, csak a tüneteket veszik figyelembe. Nehéz szociális háttér, rossz házasság, mind-mind előidézhetik az egészség felborulását. Kilátástalansága miatt elkeseredetté, majd beteggé válik. Ezért fontos, hogy a testi és lelki bajokat együtt kezeljük. A krónikus betegeket csak így érdemes gyógyítani, hiszen csak ez hozhat eredményt. A tanulás sok időt vesz el tőlem, hétvégén, mikor utazom, nagy itthon a dünnyögés... — Tanulás, rendelés, „dzsé- szi”... — suttogja orra alatt Pistike. — Akkor nem birkózhatunk, nem lehet játszani apával... — A „dzsészi” a Junior Chambar nemeztközi szervezete, amely fiatal értelmiségiek és vállalkozók csoportja — magyarázza Isván. — A világ több országában csaknem négyszáz- ezer tagja van. Magyarországon közel tíz városban van helyi szervezet. Nyíregyházán a Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Társaságát én hívtam életre. Hallottam a szervezetről és házaltam, megkerestem olyan embereket, akikről gondoltam, hogy a gondolat értő fülekre és termékeny talajra talál. Sikerült. A városban körülbelül huszonhárom tagunk van. Ambiciózusak, karrierre, sikerre vágynak. Szakterületükön tehetségesek, és fejlődni akarnak. A társasággal tréningekre járunk, amelyek segítenek bennünket például személyiségünk, vezetői képességeink, kommunikációs készségeink fejlesztésében. Nemrégiben bekapcsolódtunk egy megyei program megvalósításába, melynek célja, hogy a megyén kívül tanuló egyetemistákat, főiskolásokat diplomájuk megszerzése után hazavonzzuk a megyébe. Ugyanis sokan a fővárosban vagy a Dunántúlon keresnek állást a jobb megélhetés reményében. Viszont így Szabolcs- Szatmár-Bereg megye elveszti legjobb szakembereit, és tehetséges fiatalok nélkül hiába várjuk gazdaságunk fejlődését. Havonta egy alkalommal találkozom a társaság tagjaival, ez nem sok, de az ügyeletekkel és a rendelésekkel együtt elég sokat vagyok távol. Ilyenkor dünnyög a család. — A „dzsészin” kívül még két hobbink van —mondja Zsuzsa. — A növény- és a csillagkép-meghatározás. Erdőbe, kertekbe járunk, és mindenféle növénynek megnézzük a nevét, tulajdonságait. Minden kirándulásra visszük a Kis növény- határozót. Akkor kezdtük, amikor Andinak nyiladozni kezdett az értelme, meg aztán ránk is fért egy kis tanulás... Ha árokpartra találunk, az egy órát jelent a gyerekeknek. — Négylevelű lóherét gyűjtök — kiáltja Andi és már rohan szobája felé, albumot keresni. — Én is gyűjtöm — suttogja Zsuzsi —, de csak kettő van. Meg egy ötlevelű. — Nekem meg hatlevelű — mondja jókedvűen Pisti. Andika egy füzettel jelenik meg, melyekbe gondosan beragasztotta a szerencsét hozó lóheréket. Feljegyezte azt is, melyiket, mikor, hol találta. — A csillagképeket nyári estéken nézegetjük — mondja István. — Nem vagyunk profik ezen a területen, de érdekes tevékenység. Csodálatos, ha van idő elmerengeni az éjszakában és figyelni a kicsi, sárga fényeket. — Három gyermek mellett előfond a testvérféltékenység. Nálunk gyakori a Külön Program Intézménye. A komoly elnevezés ellenére ez nagyon kedves számunkra. Például odamegyek egyik gyermekemhez, fülébe súgom: gyere, nézzük meg a Holdat. Ilyenkor felveszem az ölembe és kiviszem az udvarra. Néhány perc múlva a másik két gyerek is kijön a teraszra, felveszem őket is az ölembe, majd bejövünk. Mindegyikkel ugyanazt csináltam, de ők ebből azt érzik, hogy néhány pillanatig vele, csak vele foglalkoztam. — Mi nem különböztetjük meg őket, és igazságot sem teszünk. Jobb, ha ezt ők intézik el maguk között. Nem érdemes beleavatkozni, a felnőttek úgysem tudnak igazságot tenni a gyermekek világában. A problémák kezelésével fejlődik személyiségük. Legutóbb Pistinek egy nagyfiú elvette a játékát. Mindez az utcán történt. Akkor sem szóltunk egy szót sem. A játék visszakerült, és az ügy rendeződött. Nélkülünk. A jövőjükbe sem akarunk beleszólni. Azt szeretnénk, ha értelmiségi pályát választanának, de az a legfontosabb, hogy önmagukat megvalósítsák. Boldogok legyenek és stabil legyen a személyiségük. Ki tudják fejezni magukat, legyenek bátrak. A személyiségen múlik minden, ha az teljes, akkor bármi lehet, nagy baj nem történhet. A családunkban szabad dühösnek lenni, haragudni. Nem jó, ha elfojtják az érzelmeiket. — Boldogok vagyunk — mondja Zsuzsa mosolyogva. — Úgy élünk, melytől jobbat soha el sem tudtam volna képzelni. A nagyszülőktől nagyon sok segítséget kaptunk. A gyermekeimnek is azt kívánom, azt a családmodellt vigyék tovább, amelyet itthon tanultak. Erőszakolni azonban semmit sem lehet. Tudom, hogy ez csak egy lehetősége a világnak, nem biztos, hogy mindenkinek ez a jó. Számunkra ez a legmegfelelőbb, de a döntés az ő kezükben van. Fotók: Bozsó Katalin