Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
UJ KELET Interjú 1996. május 4., szombat 5 szellem lámpását akarjuk kigyújtani a gyermekekben Az önkormányzati takarékossági program okán az ének-zenei tagozat léte vagy nem léte miatt, a múlt év végén a patinás iskola tulajdonlása körüli vita miatt hónapokig a bizonytalanság légköre uralkodott a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola fölött. E vészek elcsitultával — vagy csak elodázásával, ki tudja? — arra voltam kíváncsi, hogyan lehetett tanítani, dolgozni az iskola világhírű Cantemus gyermekkarával, a fiúkórussal és a Pro Musica leánykarral. Szabó Dénes Liszt-díjas zenetanár-karnagy meggondoltan, szívesen válaszolt kérdéseimre. Szabó Dénes, a mester... Kell ez a városnak? Erdélyi Tamás (Uj Kelet) □ Hogyan élted át ezeket a nehéz hónapokat? — A díszpolgári cím (1992) után nem gondoltam, hogy a város vezető hivatalának ilyen keveset jelent az a munka, amit itt csinálunk. Nekünk álmatlan éjszakákat okoztak, amiket máig sem tudtam magamban feldolgozni. Hál’ istennek nagyon sok feladatunk volt tavaly: komlói fesztivál, arezzói nemzetközi verseny, két hónapos japán turné és a 20 éves Cantemus-találkozó. Ezekre kellett készülni a mindennapi tanulás mellett. Félelem nem volt bennem, sokkal inkább fájdalom, mondhatom, sértettség. Főleg azért, mert úgy érzem, a zenei tagozat, a kórusélet ügye nem nekem kellene hogy fontos legyen. Ha csak nekem lenne fontos, már rég nem csinálnám! Mi már régóta szolgálói vagyunk ennek, mint a palackból kieresztett szellem, amely uralkodik felettünk. Önkéntes, talán elhivatott szolgálói, de ez az ügy már kényszerpályán mozog. □ Személy szerint rólad soha nem volt szó sem az ön- kormányzati vizsgálatnál — egy korai újságcikket kivéve —, sem az egyházi átvételi szándéknál, mégis mindenki elsősorban a te munkádat féltette. — Kétségtelenül én vagyok az iskola zenei életének — bár nem szeretem ezt a szót — frontembere. A tagozat megszűnése elsősorban engem érintett volna. De ez nagyon hosszú és szerteágazó tevékenység, sok munkatársam szakmailag felkészült és önzetlen munkájának eredménye. Igaz, nekem kell újra és újra kiállni a gyerekek és a közönség elé. Ez néha már igen nehéz, a vele járó izgalmakat nem lehet megszokni. Ha csak rajtam múlna, változtatnék rajta, de már nem tehetem. A kórusok jelentik munkánk „végtermékét”, a jéghegy csúcsát. Vannak, akik csak a sikereket, tapsokat, utazásokat látják, és — nem gondolva át a mögötte lévő munkát — irigy lik... □ Nem bíztál a demokratikus megoldásban? — Nem, a meghirdetett demokráciában bíztam. Abban, ha sok ember áll mellénk, visszavonják ezt a rosszul indított támadást. Nagyon fontos, hogy zenei életünkben még ott vannak azok a személyek, akik őrzik Bartók és Kodály eszméit. Akik elhivatottsággal és igénnyel, és nem önös érdekeket hajszolva dolgoznak a nemzet kulturális fennmaradásáért. De nem látom, hogy akik szeretnék átvenni a zenei élet irányítását fel lennének már erre készülve. Azt hiszem, nem kultúrabarát, kutúratámogató szelek fúj- dogálnak. □ Ez félelem a jövőtől? — Nem konkrét félelem a holnaptól, inkább „költői” félelem a közelebbi-távolabbi jövőtől. Most a közgyűlés megnyugtató módon döntött. Az egyház átvételi szándékával kapcsolatban is inkább a szülők tartottak attól, hogy a vallási vezetőknek nem annyira fontos a tagozat, mint ahogy eddig megszokták. Kifejtették, hogy azért hozták ide gyermeküket, mert szeretnék, ha ők is megkapnák mindazokat a kivételes örömöket, amiket az előző években itt tanulók élveztek. De ha a szülők másképpen döntöttek volna, akkor más körülmények között is megpróbáltunk volna mindent megtenni a gyermekekért. Bár a visszafejlesztések miatt a lehetőségeinket meghaladó szülői igényeket aligha tudjuk kielégíteni... □ A közismert hazai és nemzetközi sikerek, utazások után még többet? — Mi nem kórusiskolát, nem világbajnok kórust akartunk csinálni. Szerettük volna a szellem világító lámpását kigyújtani a gyermekekben. Kodály jól mondta: ez az életkor döntő az ember életében, a gyermeknek találkoznia kell a széppel, jóval, kultúrával, etikával! Ebben az életkorban különösen fogékonyak zenei szempontból. A legmagasabb rendű zenei kultúrával kell találkozniuk, ami megalapozója minden más kulturális hatás felvételének. S amikor döntenie kell majd, tudjon is dönteni, mit válasszon az élet sokrétű lehetőségei közül. Természetesen nagyon jót tett az iskolának, hogy a kórus sikeres lett. Ez mellékes eredmény volt, de fontos nevelési hatásai vannak. Az énekkar nagyon jó nevelője az emberi együttműködésnek, az egymásért felelősséget vállalni tudásnak. Ez a közösség különleges kezelést igényel, ami igen nagy, elsősorban lelki terhet jelent; különösen így, hogy a romló gazdasági viszonyok mellett ezeket a közös énekkari élményeket egyre kevésbé tudjuk megadni. □ Lezajlottak a felvételik az első osztályokba. Mik a tapasztalataid? Szeretnek-e énekelni a gyerekek? Milyen otthoni és óvodai alapokkal érkeznek ma a kicsik az általános iskolába? — A felvételiken sok ügyes gyerekkel találkoztunk... □ Nekem nagyon rossz tapasztalatom volt tavaly egy óvodavizsgán. A gyerekek nem játszottak, „szerepeltek”, énekelni nem tudtak. S vajon a szülők eleget foglalkoznak-e velük nótázva, verselve, játszva? Van-e két évtizedes tapasztalatod alapján változás? — Nem észlelek ilyet. A felvételi két napja során személyes kapcsolatba kerülünk minden egyes gyerekkel. Kontaktust keresünk velük, amelyből kiderül egyéniségük. Amikor a végén összegezzük véleményünket, örülünk, hogy sok jóindulatú, tiszta lelkű, tiszta tekintetű, formálható alkatú gyermekkel találkoztunk, akikben benne van a jövő ígérete. Amit hazulról és az óvodából hoznak, az nagyon változó. Akikkel jobban foglalkoznak, azoknak van bizonyos előnyük, de ez nem alapvető a zenei tagozatra kerülés és az itteni előrehaladás szempontjából. Fontos volna, hogy a gyermek minél korábban találkozzon mondókával, dallal, jó zenével. Ez lenne a természetes kifejezésmódja, s ha ettől megfosztják, ha ingerszegény környezetben él, nem fejlődhet egészségesen. □ De ronthatnak ellenkező irányban is a szülők, ha nem életkoruknak megfelelő ingerekkel terhelik túl őket: erőszakos filmekkel, ordító diszkózenével. — Ez igen veszélyes dolog. S erről a mi iskolánk különösen sokat tud. Nevelési tevékenységünk középpontjában az érzelemgazdagság áll. Ezt a -jó zene megalapozza. Sokszor megkérdezik, még külföldiek is, miért nem tanítunk könnyűzenét. De visszakérdezek. Akkor az irodalomból vegyük ki Arany Jánost, és helyette Courts Mahlert, Romanát és Tiffanyt tanítsunk? A könnyűzenével amúgy is sokat, talán túl sokat találkoznak... A jó zene, az ének gyógyszer a közömbösség ellen, amit nem tartunk jónak a mai világban. Lehet azt mondani, hogy érzelmekre már nincs szükség, a világ változik, ez felesleges... De nekem ez nagyon fontos, ebben hiszek; az én életemben az emberi kapcsolatok a legfontosabbak. Ilyen értelemben avatkozunk be a gyermekek lelkivilágába. De nem a család ellenében! □ Én azt hiszem, a jó pedagógustól „többet kap” a gyermek, mint a szüleitől... — Ez nem így van! A családi hatásokkal nem kívánjuk szembeállítani a gyermeket. Választást akarunk nyújtani. Ebből a szempontból nagyon felelősen kell gondolkodnunk, mert tudjuk, érezzük, egy kicsit bele tudunk szólni az életükbe, gondolkodásukba. □ A sok jól továbbtanuló akár zenei pályán, akár másutt jól helytálló volt tanítványod mellett talán a Pro Musica leánykar léte bizonyítja, hogy ez milyen sikeres. — A Pro Musica leánykar szerényen, de igen jól működik. A lányok nem azért járnak vissza az énekkarba, mert elismerésre vágynak — ebből igen keveset éreznek a városban —, hanem mert szeretnek énekelni, együtt lenni, feladatokra vállalkozni s azt jól megoldani. A Cantemusban megtanulták, hogyan kell ezt csinálni, hogyan lehet magas színvonalra jutni. Nem véletlenek a leánykar nagy nemzetközi sikerei, amik viszont nemzetközi kötelezettségekkel is járnak. □ S innen nőttek ki a Banchieri együttes nem kevésbé sikeres fiai is, akik szinte népszerűbbek külföldön, mint itthon... — Tizennyolc nemzetközi meghívást kaptak az iskola énekkarai erre az esztendőre. Nagyon nehéz eldönteni, mit és mennyit tudunk elvállalni, megfizetni. A hallei fesztivál után Amsterdamba utazunk a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság (ISME) újabb kongresszusára, majd Debrecenben lesz a Kórusok Európai Nagydíja a Pro Musica számára, aztán Athénban lesz újabb nemzetközi verseny és nagydíjas kórusok fesztiválja a franciaországi Vaison la Romaine-ben (Lyon mellett). □ És augusztusban a nyíregyházi Cantemus-feszti- vál. — Ennek szervezése nem az én feladatom, bár lesz benne sok munkánk. Az iskola igazgatója, Alexa László többet tud róla mondani. Remélem, fogja szeretni a város közönsége a sokszínű, nemzetközi kavalkádot! □ Kevesebbet hallani a fiúkórusról. — Igen büszkék vagyunk fiainkra, bár keveset szerepelnek. Életkori sajátosságaik, a mutálás, az, hogy mozgékonyabbak, igen nehézzé teszi velük a munkát. De lelkesít bennünket a feladat, és az, hogyha énekelnek, nem győzünk gyönyörködni bennük. Most új karnagy veszi kézbe a kórust, az újfehértói Szabó Barna. Sajnos kevés fórum van szereplésükre, az egyetlen kivétel a kétévenkénti szolnoki fesztivál. □ Megvallom őszintén, mint nyíregyházi szégyellem, hogy a fesztiválrendező iskola ilyen áldatlan külső állapotban lesz kénytelen fogadni bel- és külföldi vendégeit a millecentená- rium évében. (Közbevetve: a színház, a megyeháza és a Korona mellett ez Alpár Ignác negyedik nyíregyházi munkája, de mintha mostohatestvére lenne azoknak!) Lehet-e még tenni valamit? — Igen fájó számunkra, hogy az 1984-es, felújításnak nevezett munka úgy sikerült, hogy rosszabb lett, mint azelőtt volt; s hogy ezért nincs felelős, nincs kivel kijavíttatni. S bár szeretném, ha rendbe hoznák, félek az újabb felfordulástól, és úgy hiszem, pénz sincs rá. A Ko- dály-módszer és nemzetközi sikereink iránt változatlanul nagy az érdeklődés, s a vendégek az itt folyó mindennapi munkára kíváncsiak. Én is szégyellem, milyen körülmények között fogadjuk őket. Talán az egyetlen kivétel a díszterem, amely pótolhatatlan helyszíne a kórusmunkának. □ Tudom, minden percedet, minden gondolatodat lefoglalja elmondott sok feladatod. Szoktál-e foglalkozni a jövővel? Mi lesz ezután, mik a terveid, vágyaid? — A munka folytatódni fog. Már mondtam, ez kényszerpálya, tartozunk vele a gyermekeknek, szülőknek. Anyagi gondjainkon egy közalapítvány sokat segítene. És annak biztos tudata, hogy szüksége van ránk a városnak. Mi tudjuk, hogy napról napra mi a feladatunk: zenei nevelés a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában. Szeretném, ha a velünk kapcsolatban állók is ugyanolyan jól végeznék munkájukat, mint ahogy mi igyekszünk tenni a miénket! k
