Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-21 / 118. szám
Megyei krónika / Százszemélyes varroda nak nyolcórás a munkaidejük, akiknek a munkabére nem lehet alacsonyabb a mindenkori minimálbérnél. A keresetek viszont függenek a szakmai gyakorlattól és a teljesítmény- től. A Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársa iff. Kézy Béla elmondta, hogy közel másfél milliárd forintot kap ebben az évben a megye területfejlesztésre. Ebből pályázhat a BAN-WEAR-TEX is munkahelyteremtésre visz- szatéritendő és vissza nem térítendő támogatás elnyerése érdekében. A község polgármestere és képviselői elmondták, hogy az 1000 nm-es üzemcsarnok felépítéséhez telket adnak a hozzá csatlakozó infrastruktúrákkal együtt. A delegációt fogadta délután dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke is. Elmondta: mindenképpen támogatják a tiszakerecsenyi ön- kormányzatnak azt a szándékát, hogy településükön megvalósulhasson a munkahelyteremtő beruházás. Végül a BAN-WEAR-TEX képviselői, valamint a tiszakerecsenyi önkormányzat képviselői aláírták a beruházás megvalósítását elindító munkák részfeladatainak dokumentumait. Mikro-hitel Kozma Ibolya (Új Kelet) ___________________________ Né gy év alatt 351 millió 853 000 forintnyi mikro-hitelt helyezett ki összesen hétszázhetvennyolc személynek a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány mikrohitel-irodá- jaA minimum százezer és maximum nyolcszázötvenezer forint között felvehető kölcsön kamata, május 1-jétől huszonhárom százalékra csökken. A Mikro-hitel Program általános célja a kisvállalkozások támogatása pénzügyi segítségnyújtással, tanácsadással, elsősorban azokon a speciális területeken, ahol a kisvállalkozások igényeit a kereskedelmi bankok nem tudják kielégíteni. A program másik célja, hogy a támogatás eredményeként ezek a vállalkozások minél előbb a kereskedelmi bankok ügyfeleivé váljanak. Hitelkérelemre jogosult, akinek nincs kifizetetlen tartozása és tiszta kölcsönfelvevői múltja van, rendelkezik az üzletvitelhez szükséges valamennyi készséggel, valamint tulajdonában van a tervezett befektetés tíz százaléknak megfelelő összegeAz adott vállalkozás nem alkalmas pénzügyi segítségnyújtásra, ha az törvénybe ütköző módon működik vagy, ha szerencsejátékokhoz vagy egyéb — „csak tizennyolc éven felülieknek” szánt tevékenységhez kapcsolódik. A vállalkozásnak, amely először folyamodik hitelért különböző kritériumoknak kell megfelelni. Hiteligényt bejegyzett cég vagy vállalkozói igazolvánnyal rendelkező személy nyújthat be. A vállalkozás által foglalkoztatottak száma nem haladhatja meg a tíz főt, a nettó értéke pedig a két és fél milliót. Éves árbevétele legfeljebb nyolc és fél millió forint lehet, kereskedelmi tevékenység esetén tízmillió forint. A kérelmezőnek életképes üzleti tervvel kell rendelkezni. Egy vállalkozás legfeljebb három alkalommal vehet igénybe hitelt, a második vagy a harmadik hiteligénylés esetén szintén meg kell felelni a követelményeknek. A kölcsön legfeljebb harminc százaléka használható fel forgótőkeként. Nem használható fel bérek, bérleti díjak, energiaköltségek fedezésére. A hitel futamideje hat hónaptól három évig terjedhet, a visszafizetési képesség függvényében. A törlesztés megkezdése előtt hat hónapos türelmi időt lehet igénybe venni. A hitelt biztosíték ellenében folyósítják. A kamat mértéke a futamidő során állandó, a helyi vállalkozói központ semmilyen adminisztrációs költséget, díjazást nem számít fel. A mikro-hitelt aPRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány helyi irodáiban lehet igényelni. A kérelmezők pontos üzleti tervet készítenek, mely alapján írásos módon jelzik, mire kívánják fordítani a felvett összeget. A tervben olyan adatok és elképzelések szerepelnek, melyet a gazdálkodók, vállalkozók magukban már többször átgondoltak. ABA. (Új Kelet) _________ A Beregi térségben országosan is legnagyobb a munka- nélküliség. Ezért keresi évek óta a munkahelyteremtő lehetőséget Tiszakerecseny polgármestere, Pécsi László. így került kapcsolatba a BAN- WEAR-TEX osztrák—német vállalkozással. A nyugati cégnek már nyolc magyarországi leányvállalata van. Hétfőn arról tárgyalt Tiszakerecseny- ben a külföldi érdekeltségű vállalat képviselője Ameyné Viola Beatrix, valamint Fózer László a cég belső kivitelezője a tiszamenti település ön- kormányzati képviselőivel és polgármesterével, hogy milyen lehetőség van egy üzem beindítására Tiszakerecseny- ben. Elmondták a textilipari vállalat képviselői, hogy egy száz személyt foglalkoztató varrodát építenek még ebben az évben a beregi faluban. A döntő többségében nőket foglalkoztató üzemben férfi és női fehérneműket gyártanak. Ehhez a munkához legalább 60 százalékban képzett munkaerőre van szükségük. A modem (sűrített levegővel működő, részautomatizált) gépek működtetésének betanításához egy szakembert ad a törzsgyár. A környékbeli lakosokNyíregyházán elkészüli az új ravatalozó s Alapítvány a temetőért Sikli Tímea (Új Kelet) Valamikor a harmincas évek legelejéről származnak azok a temetésekkel kapcsolatos információk, melyeket a nyíregyházi Északi, közismertebb nevén a Morgó temető nagykönyvébe bejegyeztek. Azóta eltelt jó néhány esztendő, s nem csak a területbővítésre volt szükség, hanem a szolgáltatások is korszerűbbek lettek. A változásokról Szekrényes András, a Temetkezési Vállalat igazgatója beszélt. — Tavaly létrejött egy alapítvány — erre még mindig szívesen fogadunk adományokat —, melynek bevétele nagy segítséget nyújt a nyíregyházi köztemetők felújításához, fejlesztéséhez, kiegészítve az ön- kormányzat által nyújtott ösz- szeget, mely az idén huszonegy millió forint. Ezt a pénzt természetesen nem csak az Északi temető kapta, hiszen hozzánk tartoznak a sóstóhegyi, az orosi, a borbányai és a nagyszállási kegyeleti helyek is. Az első eredmény itt, nálunk az a ravatalozó, melynek utómunkálatain még most dolgoznak a szakemberek. A Korányi Frigyes utcai bejárat felől könnyen megközelíthető, teljesen zárt épület a legmodernebb építmények közé tartozik. Az átadást május 31 -éré tervezzük, remélve, hogy addig sikerül az oda vezető utakat is rendbe tenni. Az új ravatalozó építésére azért volt nagy szükség, mert a temetőnek az a része, ahová jelenleg a legtöbbször temetünk, már nagyon messze esik a fenti ravatalozótól. Mivel a legtöbben ebben a temetőben nyugszanak, lassan már kicsinek bizonyul a meglévő földterület, ezért újabb terjeszkedésre lesz szükség a Mérleg és Új Kelet-információ Nagykállóban, a művelődési házban délután, három órától elsősorban a nyugdíjasokat várják egy előadásra, mely Az egészséges életmódra való felkészítés az idős korban címet kapta. Az előadó dr. Vág- völgyi János igazgató-főorvos lesz. Pünkösd miatt elmarad az irodalmi kör jövő hét hétfői előadása. A következő találkozás június 3-án délután öt órától lesz a Kálló Étteremben. A tervek szerint meghívott vendégnek Szabó Géza főiskolai tanárt kérik fel. Harangod ad otthont május 24-én a polgári védelmi vetélkedő megyei döntőjének. Az általános és középiskolák között meghirdetett versengésben tizenhat csapat jutott tovább a korábbi versenyekből. A polgári védelemben, ügyességben, kitartásban, tűzoltásban és elsősegélynyújtásban leginkább jártasak mérhetik majd össze a későbbiekben tudásukat a területi, majd végül az országos döntőn. a Pazonyi út irányába. Jó lenne minél hamarabb megkapni az igényelt területeket, hiszen ahhoz, hogy parkosítani tudjunk, és ne a nagy pusztaságba kerüljenek a sírok, legalább öt—tíz évre van szükség. Többen kérdezték már, lesz- e nálunk is helikopteres temetés. Bár nem kegyeletsértő, szerintem ezt elsősorban azok választják, akik ily módon szeretnék megnyugtatni lelkiismeretüket, hogy ők mindent megtettek az elhunytért. Pedig szerintem áldozatokat hozni az élőkért kellene. Én semmiképpen nem támogatom ezt a temetkezési formát. Terveink között azonban szerepel szintén az új ravatalozó előtt egy olyan kegyeleti part kialakítása, ahol vízsugár segítségével bemosnánk a földbe a hamvakat. Bár ez még csak elképzelés, már most többen jelezték, hogy ha lehet, a végső búcsúnak ezt a lehetőségét választanák. Ez elsősorban azok számára kedvező megoldás, akik távol élnek, és nem áll módjukban rendszeresen eljönni szeretteik sírjához,vagy ha esetleg valaki tudja, hogy halála után nem marad senki, aki a hantot gondozná. Ha tekintetbe vesszük, hogy egy koporsós vagy umás temetés mennyibe kerül, anyagiakban is előnyösebb lesz ez a temetkezési forma. A kegyeleti parkban szeretnénk felállítani néhány obeliszket, ahová felkerülne, kiknek a hamvait őrzi a föld. Ide később eljöhetnének a hozzátartozók, néhány szál virággal vagy gyertyával leróva kegyeletüket. Felmértük az említett hátsó területet, és eszerint az közel ötven—hatvan ezer halott hamvainak befogadására lenne alkalmas. Még csak ötlet szinten, de felmerült bennünk egy gondolat, hogyan tudnánk a sírokat, emlékműveket leginkább megóvni a vandáloktól. Ha síronként a hozzátartozók fizetnének havonta ötven forintot, létre tudnánk hozni egy állandó őrszolgálatot, és fegyveresen járva a temetőt, le lehetne fülelni a rossz szándékú embereket. Ha ennek ellenére valakit mégis kár érne, a fennmaradó összegből fedezni tudnánk a kár helyrehozatalát. Számunkra már az is nagy segítség, hogy a rendőrség emberei néha végigsétálnak a sírok között. Jelenlétük óta lényegesen kevesebb garázdaság történt. Segítik a pályakezdők elhelyezkedését Kozma Ibolya (Új Kelet) Talán nincs az országnak még egy olyan része, amelyből többen vándorolnának el, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Holott ennek a térségnek lenne a legnagyobb szüksége azokra az emberekre, akik segíteni tudnak a területfejlesztésben és a fel- emelkedésben. Az Európai Unió PHARE Kísérleti Program Alap által támogatott humán erőforrás fejlesztési projekt szakmai team-jének tagjai azon fáradoznak, hogy a megyén kívül lévő felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatókat a diploma megszerzése után ha- zavonzzák a megyébe. A legtöbb szabolcsi fiatal ugyanis a jobb megélhetés és a magasabb fizetés reményében az ország nyugati területein vagy a fővárosban keres munkát, így a megye elveszti legjobban felkészült fiataljait. A Közgazdasági Társaság és a nyíregyházi Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Társasága (a Junior Chamber Magyarország helyi szervezete — a továbbiakban JC) segíteni kívánja a szakmai team munkáját. Közösen készítettek egy kérdőívet, melynek kitöltésére maximum ötéves munkaviszonnyal rendelkező fiatalokat kértek fel. Kíváncsiak voltak arra, mi motiválta őket abban, hogy visszatérjenek a megyébe. A kiértékelésnél kiderült, mennyire erős vonzóerőt jelent a térség szeretete, valamint a tartalmas családi és rokoni kapcsolatok. A kérdőív alapján fény derült arra is, hogy az üres álláshelyekről nagyon kevés információ jut el a fiatalokhoz, és egy-egy munkahely elnyerésében mekkora szerepet játszanak a személyes ismeretségek. Arra a kérdésre, miszerint mit várnak el egy alkalmazottól, többnyire a jó kommunikációs képességet jelölték meg. A helyi JC-sek a közelmúltban teadélutánra hívtak néhány megyén kívül tanuló egyetemi, főiskolai hallgatót. Elmondták, hogy a legtöbb végzős diák hazajönne, hiszen Szabolcsban élnek a rokonai, barátai, de nincs információjuk az állás- lehetőségekről, a bérezésről és a szakmai előlépésről. Otthonuktól távol azonban biztosabbnak látják jövőjüket, anyagi gyarapodásukat és előmenetelüket... Ezen a délutánon Fú'r- jes Balázs, a magyarországi JC elnöke, egy ismert fejvadász cég munkatársa az álláskeresés fortélyairól tartott előadást, ezzel is segítve a pályakezdők elhelyezkedését. A nyíregyházi JC-sek vállalták: állásbörzét szerveznek a megyében. Ennek érdekében több céget keresnek fel, s érdeklődnek, milyen szakembereket várnak. Ézáltal segítik az egyetemistákat, főiskolásokat információkhoz jutni, az állásbörze alkalmával közvetlen kapcsolatot is kiépíthetnek a vállalatok, vállalkozások képviselőivel. A tervek szerint kötetlen hétvégi programokat is szervez a Éiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Társasága, továbbá érdekes előadásokat, amelyekből mind az egyetemisták, mind a JC-sek tanulhatnak. Felvetődött, hogy a megyén kívül tanuló diákok nagyon keveset tudnak a megyéről, hiszen keveset tartózkodnak itthon, s leköti őket a tanulás, a felkészülés. Ezért felmerült egy olyan Hírlevél szerkesztésének lehetősége, amely tájékoztatná a fiatalokat az őket érintő és érdeklő megyei eseményekről. A JC, a Közgazdasági Társaság és az említett szakmai team segíteni szeretne a fiataloknak. Szabolcs-Szatmár- Bereg megye felismerte: gazdasági fellendülése a hazatérő „kiművelt emberfők sokaságától” függ.