Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-18 / 116. szám
„Igazi hivatásom a tanári pálya maradt” Berki Antal (Új Kelet) # A tanár úr vagy a képviselő úr megszólítást szereti-e jobban? — Jobban szeretem, ha tanár úrnak szólítanak. Noha hatodik éve foglalkozom főállásban politikával, igazi hivatásom a tanári pálya maradt. # Gyerekkorában érte-e önt olyan hatás, ami a politikusi életforma felé taszította? — Nem emlékszem ilyenre. Falun nőttem fel, azt mondják, az 50-es években már értelmes gyerek voltam, egészen jól megértettem a körülöttem zajló dolgokat. Pontosan tudom, mit jelent az, ha egy négy gyermekes családtól elviszik az egyetlen malacot, amit karácsonyra hizlaltak. Tudom, mit jelent, ha egy 11—12 éves gyerek nyaranta dolgozni kényszerül, és úgy járjon iskolába, hogy tanítási költségeit saját maga teremti elő. Elég mélyen benn voltam az élet sűrűjében, de arra soha nem gondoltam, hogy politikus legyek. Vonzott a vegyészet, az irodalom és a történelem is. Az egyetemen társadalmi ösztöndíjas voltam, inkább a tanulmányaim érdekeltek, mint a körülöttem zajló politikai élet. # Miért döntött végül is úgy, hogy történész lesz? — Egy véletlennek köszönhetem. Negyedikes koromban együtt utaztam haza karácsonyi vakációra a magyartanárnőmmel. Egész úton beszélgettünk, és úgy váltunk el, hogy történész leszek. Egyébként volt. Ők fedeztek föl bennem valamiféle képességet, ők alakították ki bennem a minden iránti fogékonyságot, kíváncsiságot. így-úgy-amúgy befolyásolták sorsomat. Tiszalökre jártam gimnáziumba, és mindig szívesen fogok emlékezni az iskolára. Soha nem fogom elfelejteni a legendás szigoráról ismert Szakács Ferenc igazgató urat, azt hiszem, mindenki így van vele, aki oda járt iskolába. # Ön tősgyökeres szabolcsi. Soha nem vágyott el a megyéből? — Egyetemista koromban nagyon vágytam Pestre. Akkor is úgy volt, meg voltaképpen a dualizmus kora óta úgy van, ha történik valami az országban, az egész biztos, hogy Pesten történik. Ez, úgy látszik, nem változik, bár valamicske elmozdulás azért érezhető például Pécset, Szegedet vagy Debrecent említhetném. Idekötött a társadalmi ösztöndíj is, végül Szabolcsban maradtam, nem bántam meg. Most már lehetnék pesti lakos is, de minek? Megmaradok Nyíregyházán. # A diploma megszerzése után hol kezdett tanítani? — Nyírbátorba kerültem, három évig tanítottam a Bát- horyban. Nem igazán éreztem ott jól magam. Talán a kíváncsiságom, talán a rossz közérzetem okán elszegődtem a nyíregyházi rádióba riporternek. Innen hívott Hársfalvi Péter a főiskolára tanítani. Nehéz eldönteni, hogy jó vagy rossz pillanatomban-e, de igent mondtam. 1971-től ’89- ig tanítottam a tanárképzőn. „Ökörkört”. Minden héten összejöttünk, volt úgy, hogy húsz tagja is volt az asztaltársaságnak. Akkoriban az ilyesmit nem nézték jó szemmel a hatóságok. Gyanúsak lettünk, pedig csak a világ dolgairól, művészetekről, tudományról — néha-néha még a történelemről is — beszélgettünk. Néhá- nyunkat egészen komoly formában megfenyegettek. Végül csak hatan maradtunk. # Mint egyetemi oktató, ké- pes-e a rendszerváltás körülményeit objektiven továbbadni tanítványainak? — Szerencsére nem tanítom ezt a kort. Tanárként számomra az első világháborúval befejeződik a történelem. Persze a történelmet teljesen objektiven oktatni nem lehet. De ha arra kerülne sor, képes lennék rá, hogy pártoktól, saját személyemtől függetlenül tanítsam ezt a folyamatot. Fontos dolog, hogy milyen jövőkép él egy történészben. Itt talán nem is szabad kizárni a szubjektumot, mert jövőkép nélkül a múltat sem érdemes kutatni. Tudom, hogy a rendszer- váltásban benne volt a magyar társadalom felemelkedésének lehetősége. Talán még most sem teljesen elvetélt ez a folyamat, amit elindítottunk egy polgárosodásért. Úgy gondoltuk, hogy a magyar társadalom 30—35 százaléka fog ehhez a réteghez tartozni. Bíztunk abban, hogy kialakul egy független tulajdonosi réteg. Egy olyan réteg, amely anélkül, hogy a napi politikával szoros kapcsolatban állna, képes lesz az életét úgy szervezni, hogy ne függjön a politikától, „Emberöltők kellenek a világmegváltáshoz” Fotó: Csonka Róbert három tanárom volt rám nagyon nagy hatással, akik nagyon értették, tudták a szakmájukat. Amit csináltak, azt tökéletesen csinálták. Az egyik a matematika, a másik a kémia-, a harmadik a magyartanárom # Úgy tudom, önök a szabad idejük egy részét is együtt töltötték. — Igen. Alakítottunk egy — ahogy akkor neveztük — hanem a politika függjön tőle. Fontos legyen, hogy kire adja le szavazatát. Ez a lehetőség sajnos elvetélt. Nem most, nem a ’90-es választásoknál, hanem még a kerekasztal idején romlott el valami. Takács Péter országgyűlési képviselő Büdszentmihályon született 1941 -ben. A történelem- tudományok kandidátusa. Nős, két gyermek apja. 1968 óta él Nyíregyházán. 1971 és 1989 között a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem- tanára volt, jelenleg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanít. Tevékenyen részt vett a rendszerváltás körüli eseményekben. 1988-tól tagja a Magyar Demokrata Fórumnak. 1990 óta megszakítás nélkül országgyűlési képviselő. Tudományos munkássága elsősorban a századfordulóra és a kiegyezés korára terjed ki. Ezen az oldalon a vele készült beszélgetést adjuk közre. # Mit tart ön a polgárosodás elsődleges követelményének? — Elsősorban az infrastrukturális fejlettséget: a telefon, az információáramlás és a közlekedés korszerűségét. Kézenfekvő az összehasonlítás a XIX. században történt vasútépítéssel. Azok a városok, például Nyíregyháza vagy Békéscsaba, soha nem látott fejlődésnek indultak a vasút megtelepedésével. Ahová nem engedték be a vasutat, ott szükségszerűen sorvadásnak indult a település. Ezt szenvedi még ma is Nagykálló vagy Gyula. Mára az ott lakók azt is elfelejtették, hogy városuk megye- székhely volt valamikor. Ez a helyzet egyébként nemcsak Magyarországra, hanem Európára is jellemző volt. Az ezredfordulónak is megvannak a maga korszerű fejlődést elősegítő beruházásai. Ilyen beruházás az autópályák kiépítése. Hogyan jutunk el Európába, ahová ez a mostani kormány olyan nagyon igyekszik, megfelelő közlekedés, információáramlás nélkül? Úgy érzem, ezt a célt az előző négyéves ciklus jobban szolgálta. A mostani kormányzat visszafogja ezeket a törekvéseket, ami nagyon nagy baj. Az ország jövőjéért végzett munka pártsemleges. Fejlett oktatás, technikai, technológiai műveltség nélkül soha nem fogunk eljutni Európába. Azt hiszem, ezekről a kérdésekről lehet objektiven beszélni. Láttatni, hol hibázott az MDF, mit csinál rosszul az MSZP—SZDSZ koalíció, mivel csábítja az embereket a kisgazdapárt? Ezek olyan problémák, amiket érdemes mérlegelni, és semmi akadályát nem látom, hogy objektiven adjam tovább diákjaimnak. Persze, ha az elfogultságok kertjéből kell egy szeletet választani, akkor biztos, hogy az összes elfogultságom a Magyar Demokrata Fórumé. Mert hibái ellenére még mindig az MDF a legfogékonyabb a társadalmat nyomasztó kérdésekre. # Hogyan élte meg a pártszakadást? * 24 — Nem mondhatom, hogy repestem a boldogságtól. Én egy kicsit történészszemmel is figyelem a körülöttem történő eseményeket. Ez egy skizofrén helyzet. Csinálni is, ítéletet is mondani munkánkról. Ez a rendszerváltás óta így van. Volt a pártban egy kuru- cosan radikális réteg, amelyik 24 óra alatt akarta megváltoztatni a világot. Magam is beleestem ebbe a hibába, pedig egy történésznek tudnia kell, hogy a „világmegváltáshoz” esetleg emberöltők kellenek. Rajtuk kívül már a kezdetektől létezett egy Budapest-pár- ti réteg. Ok jó szívvel csak a „Budapest—Dunántúl-Ma- gyarországot” támogatták, négymillió embert a másik hatmillió rovására. Tulajdonképpen ez a két csoport vált le az MDF-ről. # Mit vár az 1998-as választásoktól? — Remélem, jól fogunk szerepelni. Bízom benne, hogy ismét kormányképes erő lesz az MDF. Össze kell fognunk a többi ellenzéki párttal, még a kisgazdapárttal is. Csak így vehetjük fel a versenyt a mostani koalícióval. # Ön szerint lehet-e Tor- gyán Józseffel együttműködni? —Nekem meggyőződésem, hogy Torgyánból a média csinált sztárt. Nagy valószínűséggel azért, hogy az ellenzéket lejárassa, és ország-világ előtt felmutassa, lám csak, ilyen miniszterelnök-jelöltet tud az ellenzék kiállítani. Pedig a Torgyán-féle retorika nem újdonság. Csak el kell olvasni Horn Gyula Népszabadságbeli fizetett hirdetését, ugyanaz a megalapozatlan ígérethalmaz, legfeljebb a stílus kulturáltabb. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Torgyán mögött mostanra ott van a lakosság 20—25 százaléka. Vannak mögötte olyan értelmiségiek, akik talán vissza tudják őt fogni. Nem azonos Torgyánnal a kisgazdapárt, csak a sajtó adja el az ő képében azt. Azt is látni kell, hogy a lakosság helyzete katasztrofális. Ez a nép másfél év alatt mintegy 18 százalékos életszínvonal-romlást szenvedett el. Ez a mostani helyzet kedvez a szélsőségeknek. Aki csak egy kicsit is ismeri a magyar történelmet, pontosan tudja, hogy volt már itt szélsőjobb és szélsőbaloldali diktatúra is. # Hetedik éve országgyűlési képviselő. Indul-e a következő választásokon? — Ez attól függ, hogyan alakul az MDF sorsa a továbbiakban. Az biztos, ha konszolidált körülmények között élhettem volna, maradtam volna tanár. Engem a körülmények löktek politikai pályára. Tudom, hogy nem vagyok profi politikus, én hosszú távon gondolkodó, tanulmány- író ember vagyok, akinek a felkészülésre is sok időre van szüksége. Ha valamit leteszek az asztalra, szeretem, ha kiállja az idő próbáját. A tanári pályától nem tudok elszakadni, akkor érzem magam igazán jól, ha a katedrán állhatok. Két lovat nyergelek, és ez egyre nehezebb, ma már nehezebben bírom a napi tizennyolc— húsz órás munkát. A tanári pálya is és a politikusi lét is teljes embert kíván.
