Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
UJ KELET Interjú 1996. május 11., szombat Lengyel László piackutató közgazdásszal Nem reménytelen a térség helyzete Lengyel László mint kezdő közgazdász vált a reformok elkötelezettjévé. Pályakezdése egybeesett az új gazdasági mechanizmus befulladásával. A külső reformellenes törekvések megálltak az egyetem falainál, az egyetem a reformgondolkodás fellegvára maradt. Az a közgazdász-generáció, melynek ő is tagja, már egyetemista korában szakított az úgynevezett szocialista termelési mód dogmáival. Diplomája megszerzése után a Pénzügyi Kutatóintézetben helyezkedett el, majd amikor felszámolták az intézményt, munkatársaival magánvállalkozásban folytatták ugyanazt a tevékenységet. Később a mostani Piackutató Rt. vezérigazgatója lett. A minden új iránt fogékony Lengyel komoly kálváriát járt a rendszerváltás előtti években. Munkahelyét felszámolták, és 1988-ban kizárták a pártból. Szerencséjére akkorra már az MSZMP nem rendelkezett olyan belső egységgel, hogy a kizárásnak valamilyen kézzel fogható következménye is legyen. Akkoriban ők négyen nem mártíroknak, hanem hősöknek számítottak. Kizárásukat a közvélemény egy leköszönő, bornint hatalom utolsó dobásának gondolta. Érdekes, hogy közülük ma már csak Bihari Af/há/yfoglalkozik „főállásban” a politikával. Lengyel maradt közgazdász, Bíró Zoltán és Király Zoltán felhagyott mindenféle politikai tevékenységgel, visszatértek eredeti szakmájukhoz. Lengyel Lászlónak a rendszerváltással nem kellett „megváltoznia”. Ugyanolyan kritikus, élesszemű bírálója maradt a mindenkori hatalomnak, mint a monori vagy a lakiteleki találkozók idején volt. Szembe került a rendszerváltás első kormányfőjével, Antall Józseffel is. Ismeretes, hogy „Hivatalos személy, személyek megsértése” címén Antall József büntető feljelentést tett ellene. Neki is köszönhető, hogy az Alkotmánybíróság ezt az ostoba paragrafust megsemmisítette. A márciusi MSZP-kongresszus nyitónapján a Népszabadságban keményen bírálta Horn Gyulát. Valószínűleg ennek is „köszönhető”, hogy mostanában kevesebbet tűnik fel a sajtóban. Minden alkalmat megragad nézetei kifejtésére, hogy a gazdaságot a szerinte helyes irányba terelje. Május 9- én Vásárosnaményban a Jöjjön velem beszélgetni című sorozat keretében tartott nagysikerű előadást. Az ott elhangzottakról és az utána következő vitáról számolunk be olvasóinknak. Berki Antal (Új Kelet) —Nem vagyunk rózsás hangulatban — kezdte előadását Lengyel László —, sem a kormány, sem a lakosság. A lakosság talán még a kormánynál is rosszabb helyzetben van. Rajtuk van a rendszerváltás összes anyagi terhe, de mit örökölt a Hom-kormány az MDF-től? Sok jót nem. Lehetőségük lett volna a gazdaság átalakítására, új stratégiák kidolgozására. Négy év alatt emelni kellett volna a privatizációs szintet, átalakítani az egészségügyi és adórendszereket. De képtelenek voltak a gazdaságban rendet teremteni. Ahelyett, hogy a gazdaság ’94- re talpra állt volna, a helyzet feszült lett. Nem volt exportalap, így rászorultunk az importra. Baj volt az egyensúllyal, eladósodtunk. A közelgő választások miatt az MDF-kor- mány nem merte a problémákat közölni a lakossággal. A kormányváltás után Hóm Gyu- láék abban reménykedtek, hogy a Nyugat elnézi nekünk a hiányosságokat, hagyták a folyamatot tovább romlani. így ment ez az 1995. februári pánikhelyzetig, amikor is az ország gazdasági vezetés nélkül maradt. Menesztették a privatizációs kormánybiztost, a Nemzeti Bank elnöke lemondott, a pénzügyminisztert pedig lemondatták. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A nyugati tőke menekülni kezdett az országból. Ekkor nevezték ki Bokros Lajost, vette át a privatizációt Suchman Tamás. Such- man mint elefánt a porcelánboltban tört-zúzott, de óriási eredményeket ért el. Elérte, hogy a nagy tőke bekerült az országba. Hiába nem vagyunk tagjai az Európai Uniónak, Európa már itt van. Az Italgas bármit csinál, kénytelen Magyar- országon beruházni, hiszen nem hagyhatja veszni a Tigázt. Az ország elmozdult a holtpontról, vannak olyan térségek, mint például Győr, Székesfehérvár, Sopron, Budapest és a budapesti agiomerizáció, ahol kifejezetten munkaerőhiány van. A bevezető előadást a hallgatóság kérdései követték: 9 Véletlen-e az, hogy ’45-ben, amikor a Dunántúlon még dörögtek a fegyverek, itt már könyvet jelentetett meg Darvas József és Szabó Pál, majd szinte azonnal, vagy ’56 után kicsit késve Fejes Endre Rozsdatemető és Sánta Ferenc Húsz óra címmel. Most már hat év telt el, és alig lehet hallani újonnan megjelent szerzeményekről. Valahogy az írók akkor jobban felvállalták az akkori helyzetet. Arról írtak, hogy hogyan is tovább. Miért nincs most ilyen mozgalom? — 1956 után az írók mást nem tehettek, csak írtak, ’89 után viszont beálltak politizálni. Nem szabadott volna vállalniuk a politikai zászló lobogá- sát. Most például már nehezen beszélhetünk Csoóri Sándorról mint költőről. • Mi az oka, hogy a kormány az első időkben jóformán semmit sem csinált? — Abban reménykedtem, hogy meg lehet úszni a kemény intézkedéseket. Érdekes, hogy ezzel szinte minden hatalom így van. Ott ültek ’94 júliusától ’95 márciusáig, és tulajdonképpen nem csináltak semmit. Csak amikor égni kezdett a tető a fejük felett, akkor kezdtek el intézkedni. Ezért is érték a társadalmat lórúgásként a márciusi döntések. Valószínű, hogy korábban nem mertek belevágni. Amikor a Nyugat is elkezdett „keménykedni”, akkor szedtek elő rémületükben a gazdasági problémákkal megbirkózni képes szakembereket. A Bokros-csomag volt az az utolsó esély, amely Magyarországot az Európa felé vezető úton tartotta. • De olyan áron, hogy a Valutaalap teljesen kizsigerel bennünket, miért kell nekünk ezzel az intézménnyel ennyire szoros kapcsolatban állnunk? — Mert nincs pénzünk, mert egy ilyen import nyersanyagra szoruló gazdaságot különben nem lehetne finanszírozni—ez nagy tévedése a társadalomnak. Mindenki azt hiszi, hogyha a gonosz Valutaalap nem ad pénzt, akkor majd Európához vagy Helmuth Kohlhoz lehet menni fellebbezni. Sajnos erről szó sincs. Ha a Valutaalap nem ad pénzt, akkor Európa sem fog segíteni. Helmuth Kohl pedig éppen most hozza meg ugyanazokat a kemény döntéseket, amelyeket a Bokros-csomag is tartalmazott. A Valutaalap nem mumus, csak borzasztóan racionálisan gondolkodik. Nem biztos, hogy véleménye az éppen adott országnak a legmegfelelőbb, de tenni ellene nem sokat tudunk. Egyébként most egy kicsi lélegzethez jutottunk. Ez abból látszik a legjobban, hogy a kormány kez-di meneszteni a szakértőket. „Bokros megtette kötelességét, Bokros mehet.” Ez mindig így volt. Most megint könnyebb szívvel lehet ígérgetni. • Miért a bérből és fizetésből élők fizetik a legtöbb adót? — Mert ők az egyetlenek, akik nem tudnak kibújni az adófizetési kötelezettség alól. A társadalom sportot űz abból, hogy miként lehet az adófizetést megkerülni. A vállalkozók ebben profik. Itt rendkívüli veszélyek vannak. Ez lehet az útja a végzetes kettéválásnak. Kialakulhat egy olyan elit réteg — erre elég sok jel mutat —, amelyik iszonyúan kevés adót fizet, és nem is veszi igénybe a társadalom szolgáltatásait. Magániskolákat, magánkórházakat alapít, mondván; én nem veszem igénybe a ti silány szolgáltatásaitokat, ezért ne is várjátok, hogy nagy pénzeket fizessek be adó címén. Ebből nagyon nagy baj lehet. A bérből és fizetésből élők gyerekeinek életindulási esélyei minimálisak lesznek, mert az állami iskolák egyre kevesebb ismerettel rendelkező munkavállalókat indítanak útjukra. • Miért nem lép fel a kormány keményebben az üzleti életben ügyeskedők ellen? — Mert sok az összefonódás. A Kordax például — noha teljesen képtelen a dolog — még mindig alkuhelyzetben van, még mindig tud találni magának pártfogókat. Már megszállta őket a Vám- és Pénzügyőrség, de még mindig volt arra lehetőségük, hogy az utolsó pillanatban leemeljék az összes pénzüket a bankszámláról. Én nem vagyok nyugatimádó, de pontosan az ilyen ügyeskedések miatt mondom: hála istennek, hogy bent vannak nálunk a „multik”. A nagy dohánygyárak nem fogják eltűrni, hogy különféle kiskapukon keresztül tönkretegyék őket a csempészek. Ezek keményen tiltakoznak. És mindent el fognak követni azért, hogy tisztességes piacot teremtsenek maguknak. Az országnak tenni kell valamit, mert ha nem, a tőke fogja magát és odébb megy. A nyugati vállalkozók nem tűrik a korrupciós gazdálkodást, az különben is állami gazdálkodás. Nem elég milliárdokat összelopni, gazdálkodni is tudni kell. Az MSZP végig tagadja a politika és a gazdaság összefonódását, most meg Hóm Gyula követeli leghangosabban a gazdasági rendőrség felállítását. Nem véletlen, hogy a kongresszuson megszabadultak Máté Lászlótól. • Az értelmiség miért nem emeli fel a szavát az ellen, ami most van? — A felelősen gondolkodó értelmiség helyzete megváltozott. Egy részüket korrupálták, és nem is feltétlenül pénzzel. Adott esetben a hatalom is lehet túlságosan csábító. A pártokban tömörülő értelmiség meg saját személyi ellentéteivel van elfoglalva, az ország helyzete egyáltalán nem érdekli. Nézzék meg, esett szó az MDF-szakadásnál az országról? Semmi. A főprobléma az volt, hogy az egyik csoport nem kapta meg ezt, a másik csoport meg miért kapta meg azt. A felelősen gondolkodó értelmiségi a legnagyobb bajban van, ha mondjuk pártot akar választani. Egyszerűen nincs olyan politikai tényező, ami mellé nyugodt lelkiismerettel oda lehet állni. Egyre kevesebb nyilvános fórumot kapnak a kritikusok. Csak a magam példáját tudom mondani. A Népszabad- ság-beli cikk után jóindulattal figyelmeztettek, hogy most már nyugodj le, és azóta nem írhattam abba a lapba. De ugyanígy volt a Nap-tévénél egy Bokros Lajost bíráló megjegyzésemért. Még ki sem értem a stúdióból, már közölte velem Born Adám, hogy öreg, most egy darabig nem hívunk. így megy ez. Az értelmiségi elit, amely a rendszerváltást csinálta, megzavarodott, túlságosan nagy volt a konc számára, amelyet meg lehetett szerezni. Sajnos nálunk nincs még egy elit, amelyet csak úgy le lehet akasztani a szegről, mert ha lenne, én is otpimistább lennék. Mondhatnám, hogy ’98-ig azt a kis időt guggolva is kibírjuk. 1989-ben tucatjával tudtam felsorolni embereket, akikkel bármit bármikor aláírtam, most jó, ha van tíz. • Ez a térség halmozottan hátrányos helyzetű. Lát valamilyen pontot a kitörésre? — Kitörési pontok mindenütt vannak, itt is. Hogy mást ne mondjak, itt van három ország találkozási pontja. Ugyanakkor itt él a legtöbb olyan ember, akinek egyszerűen esélye sincs az emberhez méltó élet megteremtésére. Ők azok, akik semmiféle tőkeinjekció nyomán sem tudnak majd munkát szerezni maguknak. Egyszerűen azért, mert képzetlenek, s mert nem is lehet őket használható munkaerővé képezni. Az viszont bebizonyosodott, hogy a csak román, csak szlovák határ nem a legszerencsésebb, de ebben a találkozási pontban is sok lehetőség van. Azt tudom, hogy nagyszerű lehetőség a boldogulásra a lei és a forint közötti értékkülönbözet. Ezt az itt élők ki is használják. Persze ez csak amolyan manufakturális dolog. Az igazi kilábalás az lesz, ha nemzetközi integráció alakul ki a térségben. Ezt a kormány is kezdi belátni. Nem véletlen, hogy meglódultak az autópálya körüli tárgyalások. Gazdasági kérdésekben a nagy bankok szinte csalhatatlanok. Nyíregyháza lassan a régió pénzügyi központjává válik. A helyzet egyáltalán nem reménytelen.
