Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-04 / 80. szám
UJ KELET .... ....................... ........ Vá sárosnamény 1996. április 4., csütörtök 9 — Konkrétan milyen feladatai vannak? — Akadályoztatása esetén helyettesítem a polgármestert. egyéb esetben a költségvetés és a sport felügyelete tartozik hozzám. A pénzügyi terület a szakmámba vág. sőt, már az előző ciklusban az önkormányzat pénzügyi bizottságának vezetője voltam mint képviselő. A sporttal sem újkeletű a kapcsolatom, mert középiskolás koromtól több sportágban kipróbáltam adottságaimat. A városi asztaliteniszcsapat mindenese vagyok még most is, és néha egy-egy meccsre beállók a fiatalok közé. — Lehet, hogy még mindig könnyebb a sportban virtuskod- ni, mint az önkormányzati munka terén? —- A mostani ciklusban nehezebb a munkánk, de az a lényeges, hogy városunk nincs eladósodva. Igaz, hogy fejlesztésre szinte nincs lehetőségünk, de a csődhelyzetet elkerültük. —Hogyan fogadta a családja, hogy elvállalta az alpolgármesteri munkát? — A feleségem megértő asszony, hamar belenyugodott. A két fiam felnőtt ember, Debrecenben élnek, örültek, hogy tenni akarok a városomért. Kikapcsolódásnak meg itt van a pusztadobosi telkem a kétszáz almafával, ahová hétvégeken kijárok, hogy rendben tartsam. Millecentenárjum bélyegeken Költséges szenvedély — Már iskoláskoromban kezdtem gyűjteni a bélyegeket — kezdte történetét Joó Károly nyugdíjas. — Akkor még csak a családi levelekről szedtem le a fogazott szélű kis színes papírokat. Szervezetten sokáig nem is foglalkoztam a filatéliával. Diplomás tanárként Tisza- csomára kerültem ’41-ben, a beregszászi tankerület munkájában is részt vettem, ott találtam hozzám hasonló bélyeggyűjtőket és a szervezetük tagja lettem. Bevonultam a háborúban katonának, majd fogságba kerültem, a lakásunkban meg német katonák laktak, akik elvitték a bélyeggyűjteményemet. Amikor '48-ban hazajöttem a fogságból, előbb az életemet kellett újrakezdeni. Először a vásárosnaményi művelődési osztályon, majd a gimnáziumban kaptam állást, és felélesztettem filate- lista szenvedélyemet. Tagja lettem a nyíregyházi bé- lyeggyűjtő egyesületnek, majd hasonló szervezetet hoztam létre Vásárosna- ményban is, először felnőtteknek, majd az ifjúságnak is. Sokat segített az egyesület, mert szakkönyvekhez, kiállításhoz, csere- lehetőséghez juttattak. Költséges szenvedély az enyém, de túlzásokba soha nem mentem, mert a család nem bírta volna el a nagy kiadásokat. Rendkívüli ritkaságaim nincsenek, inkább a mennyiség a kollekcióm értéke. Zömmel a magyar és a magyar vonatkozású bélyegeket gyűjtöttem tematikus csoportosítással. Az európaiakat is ilyen szempont szerint rakosgattam össze, ilyen érdekes gyűjteményem például az Európa madarai összeállításom. A mostani kiállításom a millecentenáriumhoz kapcsolódik. Van közte a honfoglalást, az államalapítást bemutató, vagy például Rákóczi nagyságos fejedelem tevékenységét repezentáló összeállítás. Ma már a filatélia is egyre inkább üzlet. Nagy példányszámban adnak ki bélyegeket, és ezzel értéktelenebbek, mint a régiek. Nekem viszont inkább olyan eszköz ez, amellyel egy-egy érdekes témát apró kis színes képekkel bemutathatok. „Rendkívüli ritkaságiam nincsenek, inkább a mennyiség a kollekcióm értéke” A vásárosnaményi oldalakat írta és fotózta: Aradi Balogh Attila Leérettségizett annak idején, 1954-ben egy vásárosnaményi fiatalember, és elhelyezkedett Tisza-parti szülőhelye bankjában, élete első munkahelyén. Negyvenkét évvel később kiderült, hogy ez volt egyetlen munkahelye, onnan ment nyugdíjba 1995. december 31-én. Pihenés helyett azonban ismét a munkát választotta Papp István, igaz, most már a választó- polgárok akaratából. Erről beszélgettem a nyugdíjas bankigazgatóval. — Amíg a pénzintézeti szakmában dolgoztam, megszoktam a precíz, pontos munkát: elsőként mentem be a munkahelyemre, és utolsónak mentem haza. Nagyon nehezek voltak az első nyugdíjas napjaim, mert nyomasztott a tétlenség. De ekkor a legjobb időben jött a polgármester úr ajánlata. — Mi volt az? — Az önkormányzati törvény szerint a polgármester javasolhat valakit alpolgármesteri tisztségre. Hegedűs Antal, a polgármester megkért, hogy vállaljam el ezt a feladatot. A képviselő-testület a döntését mérlegelve szavazatával támogatott, így március 15- étől vállaltam ezt a társadalmi megbízatást. Előnnyé is valhat a szegénység Néha a szegénység is előny- nyé válhat, vallja a harminckét éves Dér István építési vállalkozó. Annak köszönheti ugyanis a fiatalember zenei képességét. Szülei csak a „szegények” hangszerét, a citerát tudták megvenni neki gyermekkorában, amikor kedvet érzett a muzsikáláshoz. Nagyapjától tanulta az első akkordokat, akinek keze alatt „daloltak” a húrok. Az unoka is ilyen szépen szerette volna megszólaltatni hangszerét. Erre sem sokat kellett várnia, mert a nyíregyházi középiskolai évek alatt megismerkedett Pribolyszky Mátyás citeraművésszel, és négy évig a városmajori citerazenekar- ban játszott, a mestertől sokat tanult. Az érettségi után hazajött szülőhelyére, kőművesként dolgozott, készült a technikusminősítő vizsgára Dér István, és Gergelyiugornyán pár hónap után már játszottak a húros hangszeren az általa tanított gyerekek. Eljutottak Tiszakécskére is az országos zenei táborba, ami elismerést, rangot jelent a „szakmában”. Aztán kiderült, hogy nemcsak a zenekar neve, de élete is tiszavirág volt. Támogatást alig kaptak a muzsikáláshoz, anélkül pedig a húrokat sem lehet pengetni. Aztán a szakmai viták sem kedveztek a vásárosnaményi citeraszólistának. Az ősi cite- ratechnika a nyomófás lefogás, a Pribolyszky-tanítvá- nyok viszont a mestert követve a négyujjas húrlefogással szólaltatják meg a hangszert. Ez a virtuózabb, ezzel lehet igazán minden eljátszani, a hagyományokhoz ragaszkodók viszont ennek az eredetiségét kifogásolják. Ritkán énekel is, de az ének nem a citeraszólisták műfaja. Ő viszont évek óta már csak egyedül lép fel ünnepi alkalmakkor. Tervezi, hogy lesz még zenekara, citerát is készít, mert amelyek most vannak forgalomban, többségében csak arra jók, hogy a Mihály- napi vásáron jól mutassanak, de játszani nem lehet rajtuk. Amit ő tervez, lehet, hogy ki- munkálatlan lesz, mint a szegények hangszere, de szíve lesz a húrnak. Amíg ezen elképzelései megvalósulnak, addig sem unatkozik: hajnalban kel, hogy gyermekverseket írjon, erste későn fekszik, mert a hangszeren is gyakorolni kell. Napközben tervez műszaki rajzokat, embereket irányít, kedvesen segít a feleségének, és két óvodás korú kislányával is eljátszadozik. Befúj a szél a házfalon — Tessék csak jönni, nézze meg a házat kívül-belül — fogadott Piros Miklósáé Vásáros- namény-Gergelyiugomyán, az egyik mellékutcában. — Nézze csak meg a szomszédból is, tessék, így porladozik a betonalap, akkora repedések vannak rajta, hogy a kezem is befér. De jöjjön beljebb, mert itt, kint hideg van, igaz, a szobában sem lesz melegebb, mert a szél keresztüljár a falakon. Ezt a lakást 1970-ben építettük belvizes lakásként, erős tufából. Igaz, csak szoba-kony- hás, de örültünk neki, hogy lesz fedél a fejünk felett. Nem is volt baj ’85-ig, de akkor pár pillanatra mintha megmozdult volna a ház alattunk, az ablaktok elmozdult, kitört belőle az üveg. Az újságból tudtuk meg, hogy valami földmozgás volt Beregben, az okozta. Lehet, hogy ez ártott a háznak, lehet, hogy az építők is kispórolták belőle az anyagot, de három éve, amikor már több éve tartott az aszály, a szárazság miatt megsüllyedt a lakás, és akkor kezdődött az igazi baj. Először az alsó vége kezdett szétnyílni, kijavítottam, be- tömködtem a hasadékot, de pár nap múlva már nem bírtam vele, mert olyan nagy lett, hogy a könyököm is beleért. Akkor bementem a polgár- mesterhez, aki azt mondta, segítenek, csak szerezzek iparost. Megcsináltam mindent, elintéztem a papírokat, egy évig jártam a hivatalba, már nem is tudok nyugodtan beszélni róla, mert egyszer nem lelték a papírjaimat, és mondták: jöjjek ekkor, jöjjek akkor, lesz ez, lesz az, lesz amaz. A télen már sírtam nekik, hogy fázunk, mert mindenütt jön a hideg a repedéseken, hiába tömködöm be vattával. Életveszélyes a lakás, tud erről az ÁNTSZ, a körzeti orvos, a műszaki osztály. Mégis, amikor bementem a hivatalba a polgármestert keresve, egy magas, ősz ember fogadott, hogy nincs bent, akit keresek, de mit gondolok én, hogy a polgármester épít majd nekem lakást? Meguntam a jövés-menést, bementem az ügyvédi irodába, hogy nincs pénzem, mert nyolcezer a nyugdíjam, de segítsenek, mert már félünk a repe- déses falak között lakni. A kis ügyvédnő megírta a levelet a minisztériumba, megjött a válasz is, azzal megint bementem a hivatalba. Most ott tartunk, hogy segítenek, de 7—800 ezer forintba kerülne a felújítás. Nézzen a szétrepedt falakra, a töredezett alapra! Nem jobb lenne, ha annyi pénzből lebontanák, és a kikerülő anyagból teljesen újjáépítenék? Nem kérünk mi fényes palotát, csak azt, hogy segítsenek, még vissza is fizetjük apránként, de ne mosolyogjanak rajtunk, ha a bajunkkal bemegyünk a hivatalba. Nyugdíjasként is dolgozik Bankvezetőből alpolgármester Szíve lesz a húrnak
