Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-04 / 80. szám
4 1996. április 4., csütörtök Közélet UJ KELET Akinek nem volt ünnep Takarmányrépából főzték a levest Dojcsák Tibor (Új Kelet) Betegen jött haza, 39 kiló volt Kripák István, négy év fogság után. 1939-ben vitték el katonának. Világéletében szívós ember volt, ez segített neki, hogy túlélje. Hodászon nőtt fel, 1939. február másodi- kán onnan vonult be, és március 14-én, egy nappal a munkácsi Csillag Szálloda előtt megtartott katonai eskü után már a fronton volt. Nehéz- gépszázadhoz került, szakaszparancsnoki, majd századparancsnok helyettesi rangot ért el. Harcolt sokfelé, végül 1944. október 26-án Ókemencénél fogságba esett. — Elvittek minket Solymárra, egy gyűjtőtáborba. Oda hurcolták az embereket Ugocsáról. a Beregből, és két-két és fél ezresével indították útnak őket a táborokba. Kivittek Galíciába. Ott bekerültem a légióba, ami hadifoglyokból állt, és a németek ellen mentünk harcolni. Volt azonban egy fábi- ánházai barátom, aki hajnalban feljött hozzám, hogy rábeszéljen, ne menjek a frontra, harcoltam már eleget. Addig mondta, míg a végén elvette a kedvem a dologtól. Dombákra, a szénbányák vidékére kerültem, és ott voltam több mint három évig. Szénbányász voltam, 700 méter mélyen dolgoztam a föld alatt! Mégsem volt meleg, mert vizes volt a bánya, volt olyan hely, ahol szivattyúval nyomták ki a vizet. Ennek a munkának köszönhettem, hogy hamarabb hazakerültem, mint sokan mások. Csillével hordták fel a szenet, mindegyikbe tíz mázsa szén ment. Volt egy hatalmas dob egy drótkötéllel, azzal akasztottuk össze a csilléket. Volt egy orosz nő a csille mellett, aki a szerkezetet kezelte. A nő miatt egy alkalommal a drótkötél úgy a kőfalhoz vágott, hogy a bal térdem megsérült. Nem tört el, csak nagyon fekete lett. Bevittek a polgári kórházba, megröntgeneztek. Azt mondta egy román orvosnő, aki kezelt, hogy szimulálok. Szimulál az ördög, gonOtt odajött hozzám egy német százados, aki szintén orvos volt. Azt mondja: — Mi baj, magyar? Mondom neki, fáj a lábam. Megnézte és azt mondta az orosz főorvosnőnek, aki vele volt, hogy ez neked nem dolgozik három-négy hónadoltam, haragudtam rá, amiért ezt mondta, hiszen menni sem bírtam. Beszélt az oroszokkal, és áthelyeztek a lábadozóba. pig! A nő erre azt válaszolta, akjcor elküldöm haza! Én értettem, mit mond, gondoltam, bár igazat szólnál. A szemben lévő Hosszú évtizedeken át április negyediké pirosbetűs ünnepként állt a naptá- r a k b a n . Voltak, akik már a zász- lólengetős, felvonulós időszakban sem szívesen álltak be az „ünneplő” tömegbe. 1945 áprilisában valamelyik hadifogolytáborban sínylődtek, másokat hozzátartozóik otthon sirattak, vagy az utolsó reményben bízva várták haza férjükét, fiukat. Az április negyedikéken róluk nem volt szó. Hol jártak ők, akiket sokáig vagy már hiába vártak? Mindegyikük esetében más és más a válasz. Április 4. szobában volt egy román őrmester. Annak a legénye elkezdte mondogatni, hogy megy haza az összes magyar. Már megy is az orvosnő a parancsért: a magyarok mehetnek hazafele! Mondtam ezt egy Kerekes nevű nagykárolyi fiúnak, aki erre kérdezte, hogy ők mit csináljanak? Ne mondd, hogy nem vagy magyarországi, sose kérdi meg tőled senki! — válaszoltam. Végül elhoztam magammal Magyarországra hat erdélyi fiút. Itt megkapták az útlevelet és hazamentek. Vonattal jöttünk, nyolc napig utaztunk. Máramarosszigetnél inár magyar vonattal vártak. A Tiszából szívták a vizet, ott fürdettek le minket. Akkorra már 40 kiló sem voltam. Amit nekünk Oroszországban enni adtak... Kigyomlálták a répát, az apraját áthányták a dróton, és ebből csináltak nekünk levest. Meg lehetett festeni a tevével a tojást, olyan vörös volt! A fogság előtt mi is ejtettünk egy hadifoglyot. Július volt, Galíciában harcoltunk. Egy erdei patak mellett álltunk, egyszer csak jött valaki a vízfolyás felől. Egy kis telefonista orosz volt. Sokan Utötték-vágták volna, de mi nem engedtük. Előbb mondja meg, mit akarnak! Ha bántjuk, nem fog beszélni! Kihallgatta a parancsnokunk, utána kihallgatták a zászlóaljnál, és elvitték valamelyik fogolytáborba. — Négy év hadifogság után megértük, hogy minket, a volt hadifoglyokat nem nézett mindenki jó szemmel. Még ma is vannak ilyen emberek. Nem tetszett nekik, hogy kárpótoltak bennünket, pedig ha végigcsinálták volna azt, amit mi, akkor tudnák, hogy megszenvedtünk érte. Azok tudják, akik megjárták. Igazodás, takarás Hajdú István (Új Kelet) Katonaviselt olvasóink bizonyára emlékeznek azokra a feledhetetlen pillanatokra, amikor a sorakozó idején — az elöljáróra várva — a szakaszparancsnok igazodást és takarást vezényelt. Ilyenkor homogén tömeggé próbált formálódni a század, ügyelve arra, hogy senki se lógjon ki a sorból. Valami hasonlót éreztem az MSZP-kongresszuson történteket hallván. Volt olyan laptársunk, amelynek címoldalán öles betűkkel ennyi állt: „Horn csapata győzött...!” Ha a történteket nézzük, kétségtelenül igaz a megállapítás: jó néhány olyan ember távozott az MSZP posztjairól, akik valamilyen értelemben kilógtak a sorból. Suchmann viselkedése jelzés értékű. Nemcsak arra utal, hogy minden kongresszuson van valamilyen személyi botrány, de arra is, hogy folytatódik a párton belül az othel- lói hagyomány: ha egy mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Az önmagát vidéki értelmiségiként jegyző privatizációs miniszter elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Magyarország ismét felkerült a pénzzel rendelkező nagybefektetők listájára. Az viszont rejtély marad, hogy a privatizáció gyors végrehajtása után miért hitte a kormány karakteres figurája, hogy a politika csinálói közé emelkedhet? Vitányi Iván pozícióvesztését sokan már előre megjósolták. A választmány elnöke sokáig azt hitte, hogy a világítótorony őreként jelzéseket kell adnia a viharos tengeren hánykódó szegfűs hajónak. Jelzéseit nem vettékfigyelem- be, s a kongresszuson kiderült, hogy a hajó kapitánya nem is kíváncsi a világítótorony őrének jelzéseire. Az elnökhelyettesi tisztség létrehozása körüli művihar előnyöket és hátrányokat is eredményezett. A csaliként felkínált tisztség jelöltek és önjelöltek hadának fantáziáját indította meg, alkalmat teremtve a nagy taktikusként ismert pártelnöknek arra, hogy manipulációs művészetét a párton belül a saját elképzelései számára kamatoztassa. Kósáné Kovács Magda funkcióba emelése egyelőre azt az előnyt adta, hogy a miniszterként sikeres, politikusként szókimondó képviselőnő újra az országos politika élvonalába került. Azt viszont nem nehéz megjósolni, hogy a párton belül újabb konfliktusok várhatók, mert a pártelnöknek abban is igaza van, hogy mindegy: elnökhelyettes vagy ügyvezető alel- nök dolgozik helyette? Az az igazi kérdés, hogy mekkora hatalma, mozgástere, döntési szabadsága van ennek az embernek. A szocialista párt Beke Katájaként ismert Kósáné eddig is bizonyította, hogy a tisztségek nem csábítják, de dolgozni szeret. Vagy valódi mozgáslehetőséget kap, vagy az ügyvezető alelnöki székből is fel fog állni. Lehetne még sorolni a kongresszuson történtek következményeit. A párton belüli elmozdulások, illetve a várt földcsuszamlás elmaradása most azt eredményezte, hogy homogenizálódott a Magyar Szocialista Párt. Ha ez azzal a következménnyel jár, hogy a ríagyobbik kormányzó erő következetesen kitart a gazdasági szükség- szerűség által kijelölt úton, akkor az is elképzelhető, hogy nemcsak a Horn-csapat győzött, de hosszú távon mi is nyerünk. Ha a kongresszus után a szegfűs politika a következő választások megnyerésére összpontosít, a felpuhított kormányprogram a mostani nyerteseknek győzelmet, de vereséget is hozhat. De az biztos, hogy az elhalasztott intézkedések, a késedelmes lépések miatti nagyobb árat végül mégiscsak mi, a többségben lévő párton kívüliek fizetjük meg. Sorozatunkban a szemtanú naplójából közlünk részleteket: a szerző a 2. Magyar Hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, és századának 184 embere közül 129- et hozott vissza a pokol küszöbéről. Az ellenség erős tűz alatt tartja a területet. Kubinyi azonnal jelentette észrevételeit: —Az orosz csapatok állandóan kapják az erősítéseket. Ez az utca a falu végéhez vezet, s észrevettem többször, hogy a végén friss erők áramlanak be. Távcsövezek, s mondom közben a zászlósnak, hogy valóban úgy van, s ezek a friss erők a faluban kialakult arcvonal minden pontjához érkeznek. — Jelentősek az erősítések! — mondtam aggodalommal. Az utca túlsó felén lévő géppuskához egy katona ugrik. —Honnan jön?—kérdeztem a lihegő bakát. — A hadapród úrtól hoztam jelentést. Vitéz Erdélyi Béla: Vérben, 20* Beszivárog az ellenség vasban Köpenye ujjából papírt húz elő és átnyújtja. „Az ellenség gyér tüzében állunk, hasonlóképpen tüzelünk mi is. Világosodás óta az orosz állásokba erősítések érkeznek. E folyamat még tart!” Lőrincz hdp. — Félóra múlva ott leszek, mondja meg a hadapród úrnak! Visszamehet! Nézem a katonát, amint átfut az utcán, levágódik a géppuska mögött. Eljutottunk a hadapródhoz. Lihegtünk, marta a füst a torkunkat. — Gyülekeznek — szólt a kadét. Nagyon civilesnek tartottam ezt az egyetlen szót, tudatosan mondta, mintha otthon lenne, valakivel figyelné a templomba, bálba vagy temetésre érkezőket. —Szóval gyülekeznek—játszottam az egyszerű kifejezéssel én is. — Igen. Előttünk zászlóalj- nyian lehetnek. Csupán csak előttünk! Az égszakadásra nem kellett soká várakozni. Százával érkeztek az aknagránátok. Szerencsénk volt, hogy a fele a vastagabb hóba fúlt, nem robbant. De a másik felének dörrenései, a repeszek százezreinek dorombolásai félelmet keltettek. Negyedóráig mozdulni sem tudtunk, a repeszek a hóra nyomtak minden katonát. Csodálni kell, ennyi vészben hogy nem omlik össze az egyszerű lélek. A tegnapinál többszörösen nagyobb az ellenség nyomása. Felbecsülni sem nagyon lehet az e területen működő fegyverek számát. Lehet, hogy négy-öt ezer ontja a halált. Mihajlovka körül tetőfokát érte el a harci tevékenység. Ma dől el. legkésőbb holnap délig, hogy az oroszok fel tudják-e számolni az itteni magyar és német erőket, vagy megtorpannak, és megmaradt csapatainknak lesz-e kiútja ebből a pokol-katlanból. Látom távcsövemen keresztül, hogy az idegen magyar csapatok balra, újabb állások foglalása céljából a mögöttük lévő házakat veszik igénybe. Egymás tűzfedezete alatt futnak hátra a szakaszok. Látja ezt Korai is, hiszen itt, az ő támpontján vagyok. Hozzám kúszik, és lihegve hívja fel a figyelmemet: — Nehogy az ellenség markában maradjunk! Küldöm a parancsokat a szakaszokhoz, hogy óvatosan manőverezzenek hátra, háztól házig. Mozdul a század. A szakaszok, az egyes csatárok-rajok a kiszemelt állásokba futnak. Nincs többé legyökerezés. Most kezdődnek el valóban a házak közötti harcok. Hátrább 100 méterrel mégis megveti a lábát a század. Nagy a küzdelem! Elszántan támadnak az orosz csapatok. Ha egy házcsoportot kiürítünk, az ellenség azonnal betör oda. A puska már nem is alkalmas fegyver. Csak a kézigránát és a géppisztoly csattog és prüszköl szüntelen. Egy órája már szakadatlanul tüzelt mindkét fél, de teret egyik sem nyert. Az oroszok tartották biztos állásaikat, tűzerejűk rendkívül heves volt, lőszabatos- ságuk nagy vigyázatra intett bennünket. • Küldtem Decsit, hogy Kövér Endre kezdje meg az előre- küzdést. Újabb pozícióban rendezkedjék be. Kubinyi szakaszának támogató tüze lehetővé tette ezt a műveletet. A katonák csak támadóharchoz kaptak annak idején kiképzést, így eszembe sem jutott, hogy az előretörő műveleteket nem tudják végrehajtani. De az folyton foglalkoztatott, most is, hogy miképpen vagyunk képesek hadseregünk tragikus múltja után ily kemény harci műveleteket végezni. És katonáink képesek voltak! Katonáink még mindig tudnak keményen küzdeni. íme, a Kövér-szakasz támadását siker koronázta. A kapott parancsot veszteségek nélkül végrehajtották. Katona érkezik hozzám, Kövér Bandi embere. Papírszeletet ad át, rajta 3 sor: „ Tőlem jobbra, az északi részeken beszivárgó oroszokat valamilyen kisméretű ágyúval lövik, negyedóra óta. Most már bizonyos vagyok abban, hogy nyárfás állásainkba ágyús egység érkezett.” Intézkedett az ezredes úr, hiszen jelentettem, hogy az oroszok beszivárgását nem tudom megakadályozni. Az orosz gyalogság tartotta magát. Olyan tűzerőnk nem volt, hogy kísérletet tegyünk az ellenség elűzésére, támpontjaik elfoglalására. Az orosz harcosok úgy rendezkedtek be, hogy alig látható egy-egy csatár, annak ellenére a láthatatlanok géppisztolyai szünet nélkül prüszkölnek. A sorozatok, melyeket nem fognak fel a házak, ezerszámra süvítenek a nyílt részeken. Állásainkat, kilövőhelyeinket igen erős tűz alá fogták az ellenséges csatárok. Tűzerőnk lecsökkent. Ilyen helyzetben kétségbeesik a katona, engem is környékezett ez a kétségbeesés, és visszahúzódásra gondoltam. (i iytatás kedden)
