Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
Ifjúsági és diáksport UJ KELET 1996. április 3., szerda Kosárlabda az éjszakában Munkatársunktól Alvás helyett kosárlabdázásra „adták a fejüket” az elmúlt hét csütörtökén a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói. Az iskola tornatermében estétől másnap reggelig, 12 órán keresztül egyfolytában pattogott a játékszer. Az alkalmi játékvezetők — testnevelő tanárok — figyelmét 30 csapat tartotta ébren. — Nem kis fejtörést okozott a csapatok időbeosztása — ismerte el Bessenyei István szervező, aki az iskola harmadik osztályos tanulója. — Az együttesek 10 percenként váltják egymást, így 4-5 alkalommal mindenki játéklehetőséghez juthat. így is lett, jóllehet hajnal felé a percek, órák „pergésével” kissé elapadt a pontgyártás. A lefújás után így is több mint 1500 pontot regisztrálhattak a jelenlévők. A végeredmény — persze nem ez volt a fontos — 862-861, tehát 12 óra alatt mindössze egyetlen pont különbség alakult ki a színes és a fehér csapat között. — Egy hónapja kezdtük a szervezést, s csak most, reggel hétkor fújhattuk ki magunkat. A fő azonban az, hogy minden jól sikerült, többen voltak, mint tavaly — hallhattuk a szervezőtől. Az emlékezetes összecsapás után — immár nappal — tanárdiák röplabda- és futballmérkőzésekre került sor a suliban. A nagyszabású sportrendezvény nem titkolt szándéka volt a Kihívás Napjára való felkészülés. A főpróbára tehát nem lehetett panasz, jöhet az „előadás”... A rendezvény támogatói voltak: Helen üzletlánc—-Parfüméria és Fehémeműbolt, Coca- Cola, Városi Diák- és Sportbizottság, Várda Drink, Boma Trade kft., Morzsi sütőipari vállalat. Benczúr Gyula egyéni sakkverseny A Móra és a házigazdák remekeltek Új Kelet-információ ____ Ki tűnő szervezésben, nagy érdeklődés mellett rendezték meg a hét végén a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában az első, a második és a harmadik korcsoportos gyerekeknek az egyéni sakkversenyt. Ez jól szolgálta a sportág népszerűsítését, és megfelelő felkészülési lehetőséget nyújtott a versenyzőknek a megyei diákolimpia előtt. A viadal végeztével senki nem tért haza üres kézzel. A dobogósok érmet kaptak, a 4—6. helyezettek oklevéljutalomban részesültek. Velük együtt minden induló kapott egy tábla csokoládét. Eredmények: I. korcsoport, leány: 1. Szo- boszlai Kitti (Móra F. Ált. Isk.), 2. Major Gabriella (Benczúr Gy. Ált. Isk.), 3. Krajcsovics Renáta (Benczúr Gy. Ált. Isk.) I. korcsoport, fiú: 1. Kocsis Dániel (Apáczai Csere J. Ált. Isk.), 2. Czékmann Attila (19. Sz. Ált. Isk.), 3. Vitai Tamás (Benczúr Gy. Ált. Isk.) II. korcsoport, leány: 1. Mészáros Tímea (Móra F. Ált. Isk.), 2. Kocsis Barbara (Apáczai Cs. J. Ált. Isk.), 3. Papp Dóra (Móra F. Ált. Isk.) II. korcsoport, fiú: 1. Pé- czeli Zoltán (Benczúr Gy. Ált. Isk.), 2. Bodnár Csaba (Móra F. Ált. Isk.), 3. Csedreki László (Benczúr Gy. Ált. Isk.) III. korcsoport, leány: 1. Szoboszlai Zita (Móra F. Ált. Isk.) — több indulóról nem kaptunk jelentést. III. korcsoport, fiú: 1. Kir- ják Péter (Vé csey K. Ált. Isk.), 2. Vigh Csaba (Benczúr Gy. Ált. Isk.), 3. Makara Tamás (Vécsey K. Ált. Isk.) Egyéni sakkverseny Fehérgyarmaton A közelmúltban Fehér- gyarmaton is asztalhoz ülhettek a fiatal sakkozók, ugyanis a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában bonyolították le az 1996. évi városkörzeti fiú, leány sakk egyéni versenyt. A viadalon szép számban jelentek meg az ifjú titánok, ötvennégy fő részvételét regisztrálták a rendezők. Eredmények: 6—10 éves leány: 1. Komár Krisztina (Túristvándi), 2. Szakács Mária (Fehérgyarmat), 3. Fekete Anikó (Túristvándi) 6—10 éves fiú: 1. Fekete Béla, 2. Lakatos Tibor, 3. Erdődi Tamás (Túristvándi) 10—14 éves leány: 1. Kiss Noémi, 2. Sebestyén Agnes (Túrricse), 3. Vigh Renáta (Túristvándi) 10—14 éves fiúk: 1. Bolla Tamás, 2. Erdődi Gábor (Túristvándi), 3. Mindák László (ZMG) Röplabda Megyei bajnoki menetrend Serdülő leányok: Április 11., 15.00 óra: 107.Sz. Szakm.Isk. — Arany J. DSK, április 12., 15.00 óra: Eü. Szakközépiskola -^-NYSI-Bem J. DSE. Szabadnapos az NYSI-Hunyadi M. DSK. Április 18., 15.00 óra: Eü. Szakközépiskola — NYSI- Hunyadi M. DSK, április 19., 15.00 óra: Arany J. DSK — NYSI-Bem J. DSE. Szabadnapos a 107.Sz. Szakm. Iskola. Április 25., 15.00 óra: 107. Sz. Szakm. Isk. — NYSI- Hunyadi M. DSK, Eü. Szakközépiskola — Arany J. DSK. Szabadnapos az NYSI-Bem J. DSE. II. Erzsébet Étterem Nemzetközi Mata-Ker Kupa Magyar győzelem a kicsiknél Csiky Nándor (Új Kelet) _ Hé tfőn kezdődött a Mirgai László által szervezett II. Erzsébet Étterem Nemzetközi Mata-Ker Kupa, melyet Újfe- hértón rendeztek meg. A kétnapos utánpótlás labdarúgótorna — melynek a 2. sz. Általános Iskola adott otthont — első napján a kicsik, a 13 évesek húztak szerelést. A tíz részt vevő csapatot két csoportba osztották, az alapszakasz után a helyosztók következtek. A megyénkbeli együtteseken kívül a békéscsabaiak, a diósgyőriek és a debreceniek is színre léptek a rendezvényen, a mezőnyt a szlovák Loko- motiva Kosice első és második csapata tette nemzetközivé. Az A csoportban a kassai Lokomotiva első együttese bizonyult a legjobbnak, míg a B- ben a Magyar László irányította NYSII., így ez a két gárda találkozott a fináléban. (Érdekesség, hogy Nemes Sándor tanítványai [NYSI II.] az alapszakaszban kis híján megelőzték a kassaiakat, ebben az esetben a két nyíregyházi együttes meccselhetett volna a döntőben.) A bronzcsatában a Fehérgyarmat mérkőzött meg a Debreceni Sí gárdájával, s a hajdúságiak gond nélkül, 4-0 arányban győzedelmeskedtek. Sokkal nagyobb izgalmakat tartogatott viszont a döntő. A kellemes hangulatú összecsapáson a hangos biztatás sem hiányzott, mind a magyar, mind a szlovák fiúkat lelkesítették a csapattársak vagy éppen a szülők. Kiélezett, kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, az első játékrészben nem is esett gól. A szünetben már az esetleges büntetőrúgásokra terelődött a szó, s hogy erre végül is nem került sor, az Morószki István szép egyéni játék után szerzett találatának volt köszönhető. Az utolsó percekben elkeseredetten próbálkoztak a szlovákok, egyenlíteniük azonban nem sikerült, ami egyben azt is jelentette, hogy a 13 évesek küzdelmét Magyar László csapata (Nyíregyházi SI I.) nyerte meg. A fináléban tehát a szó két értelmében is magyar győzelem született. Az edző így kommentálta az eseményeket: — Elég tartalékosán jöttünk, hiszen 3—4 kezdő játékosom hiányzott. Mindenképpen az első háromba vártam a fiúkat, ezt mindig illik teljesítenünk, az aranyérmet pedig nagyon szép eredménynek tartom. Kellemes meglepetés, hogy ebben az erős mezőnyben diadalmaskodni tudtunk. — Milyen út vezetett a döntőig? — Az utolsó meccsig három győzelmet és egy vereséget — ekkorra már eldőlt, hogy továbbjutók vagyunk — könyvelhettünk el. A debrecenieket 2-0-ára, a kassaiakat 3-0- ára, a diósgyőrieket pedig 1- 0-ára vertük. A csabaiak ellen ellenben 1-0 arányban alulmaradtunk. A döntőben ügyesen fociztunk, élénk küzdelem zajlott a játéktéren, úgy gondolom, ennyivel jobbak voltunk, több helyzetünk volt. Játékosaim közül mindenkivel elégedett vagyok, de leginkább Urbán kapust, Mo- rószkit, Tamás Jancsit, Illés Gyulát, Ács Petit és Müller Zsoltit — akit kényszerből a középhátvéd posztján szerepeltettem — dicsérhetem. A győztesek nyakába a torna fővédnöke, Matuska Zsolt akasztotta az aranyérmeket. Különdíjak: legjobb kapus: Szabó Zoltán (Fehérgyarmat), legjobb játékos: Müller Zsolt (NYSI I), gólkirály: Gabriel (Lokomotiva I), legjobb hazai játékos: Csobán István (Új- fehértó, 2. sz. Ált. Isk.), a legjobb vidéki játékos: Simon- fiala János (Békéscsaba) Döntő: NYSI I.—Lokomotiva I. 1-0. A harmadik helyért: Debreceni Sí—Fehér- gyarmat 4-0. Zetor és T4K típusú mg. gépalkatrészek forgalmazása Matuska Zsolt 5600 Békéscsaba, Kun u. 6/1. Tel./fax: 66/322-968, Tel.: 30/437-803 Országos postáiildő szolgálat! Ez nem áprilisi tréfa! Hamarosan DIEGO SZŐNYEGHÁZ nyílik Nyíregyházán!!!! Széchenyi utca 1. sz. (a volt vadászbolt) Megyei diákolimpia Nyíregyházi fölény Ififoci Igazságosan „osztották el” a pontokat Fekete Tibor (Új Kelet) Az általános iskolai kosárlabda-diákolimpia selejtezőire a II. és a III. korcsoportban közel negyven csapat nevezett. A nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola fiú és leány csapatai a lehetséges négy elsőségből hármat megszereztek. Egyedül a leány II. korcsoportban győzött más iskola, mégpedig a nagykállói 2. számú. A legszínvonalasabb és legküzdelmesebb mérkőzés címét minden bizonnyal a nyíregyházi 6-os iskola és a záhonyi iskola közötti összecsapás érdemelhetné ki. A korcsoportonkénti első helyezett csapatok közvetlenül kerültek az országos elődöntőbe, míg a második helyezettek selejtezőn vehetnek részt a toF. T. (Új Kelet} ______ A második és harmadik korcsoportban befejeződtek a kézilabda-diákolimpia városi döntői. A csapatok összesen 58 mérkőzést játszottak, mire eldőltek a végső helyezések. A győztesek továbbjutottak a diákolimpia megyei döntőjébe, a második korcsoportból pedig a 2. helyezettek is tovább folytathatják a küzdelmeket, ők is jogot szereztek a megyei elődöntőn való részvételre. vábbjutás reményében. A dobogón végzett csapatok oklevél- és éremdíjazásban részesültek. A diákolimpia végeredménye: II. korcsoport, leány: 1. Nagykálló 2. Sz. Ált. Isk., 2. Fábiánháza Ált. Isk., 3. Záhony Ált. Isk. II. korcsoport, fiú: 1. Nyíregyháza Apáczai Csere János Gyakorló Ált. Isk., 2. Nagykálló 1. Sz. Ált. Isk., 3. Fábiánháza Ált. Isk. III. korcsoport leány: 1. Nyíregyháza Apáczai Cs. J. Gyakorló Ált. Isk., 2. Nyíregyháza 6. Sz. Ált. Isk., 3. Záhony Ált. Isk. III. korcsoport, fiú: 1. Nyíregyháza Apáczai Cs. J. Gyakorló Ált. Isk., 2. Nyíregyháza Krúdy DSK, 3. Mátészalka 6. Sz. Ált. Isk. A torna végeredménye: II. korcsoport, leány: 1. Móra Ferenc Alt. Isk., 2.14. Sz. Ált. Isk., 3. Kertvárosi Ált. Isk. II. korcsoport, fiú: 1. Arany J. Gimn. és Ált. Isk., 2. Bem József Ált. Isk., 3. Jókai Mór Református Ált. Isk. III. korcsoport, leány: 1.14. Sz. Ált. Isk., 2. Móra Ferenc Ált. Isk., 3. Jókai Mór Református Ált. Isk. III. korcsoport, fiú: 1. Bem József Ált. Isk., 2. Jókai Mór Református Ált. Isk., 3. Arany János Gimnázium és Ált. Isk. Munkatársunktól Az NB Il-es ifjúsági bajnokság harmadik tavaszi körében több rangadót is lebonyolítottak. A sényőiek a tiszavas- váriakkal ütköztek még, és a pontokat igazságosan „elosztották”, hiszen az A-sok találkozóján vendég-, míg a B- sekén hazai siker született. Az NYSI Diósgyőrbe ruccant át, a két együttes összesen négy pontot zsákmányolt. Eredmények: Sényő A—Tiszavasvári A 2-3 Sényő: Nagy I. — Bora, Mondok, Zilahi, Krizsanovszki (Pásztor), Asztalos, Vadicsku, Matyasovszki, Kurucz (Pro- kai), Linzenbold (Nyárádi), Fodor. Edző: Mezei László. Gólszerző: Fodor, Asztalos. A hazaiak sok elpuskázott helyzetüknek köszönhetik a vereséget. (A vendégcsapat összeállítását, gólszerzőit sajnos nem ismerjük.) Jók: Bora, Asztalos, Fodor. Sényő B—Tiszavasvári B 1-0 Sényő: Mirgai — Szabó I., Szitás, Bartha, Sárosi, Szabó II., Homonyik, Ádám, Papp, Nagy, Balázsi, Fiumei (Valen- dorfeán). Edző: Mezei László. Tiszavasvári: Polgári — Pálovics, Lakatos, Kertész, Bárdi, Gégény, Nyárádi (Varga), Ember, Dankó, Hens- perger (Molnár), Nyisztor (Horváth). Edző: Mirgai László. Gólszerző: Balázsi. Egyenlő erők küzdelmében a szerencsésebb csapat a 80. percben esett potyagóllal nyert. Jók: Szitás, Ádám, Fiumei ill. Pálovics, Bárdi, Lakatos. Diósgyőr—NYSI A 0-2 NYSI: Balázsi — Tóth, Kelemen, Buda, Újvári, Bakó, Gerliczki, Lakatos, Poór (Morószki), Fehér, Varga (Onder). Edző: Tamás Kálmán. Gólszerző: Fehér, Bakó. Fegyelmezett játékkal három pontra tett szert a vendégegyüttes. Jók: Balázsi, Újvári, Fehér. Diósgyőr—NYSIB 3-3 NYSI: Ambrusz — Ambrus, Szedlár, Asztalos, Varga (Tár- kányi), Kiss, Horváth, Székely, Szarka (Sándor), Szécsi (Gulyás), Szenes. Edző: Gáspár László. Gólszerző: Kiss (2), Szenes. A reális eredmény a nyíregyháziak győzelme lett volna. Jók: Kiss, Horváth, Székely. Hat csapat a fináléban